Kategóriák
Egyéb kategória

A WHO közzé tette a 12 legmérgezőbb zöldség és gyümölcs listáját

A lista elkeserítő! Bár eddig is tisztában voltunk a hír tartalmával, mégis megdöbbentő ezt így egyben leírva olvasni. 🙁

Eredményeik szerint, amennyiben eszünk a 12 legszennyezettebbnek tartott zöldségből-gyümölcsből, akkor naponta akár 20-féle növényvédő szer juthat a szervezetünkbe. Melyek a legveszélyesebbnek tartott zöldségek illetve gyümölcsök?
Egy a BBC oldalán közzétett tanulmány szerint kb. 70000-féle vegyipari termék található ma a piacon, és évente 1500 újabb jelenik meg. Úgy vélik, hogy ebből 30 ezret soha nem teszteltek abból a szempontból, hogy miként hatnak az emberekre.
Egyes becslések szerint pedig a daganatos megbetegedések kialakulása mögött 7-20%-ban a környezetszennyezés különféle formái állnak. Ezek közül a talaj szennyezettsége kulcsfontosságú problémája az ipari társadalmaknak.
Gyárak és erőművek, ipari és háztartási szeméthegyek szennyezik a táplálék előállításának lakhelyét, a mezőgazdaság pedig a növényvédő szerekkel, a nitrátban gazdag műtrágyákkal okozhat nagymértékű pusztítást.
A WHO becslése szerint évente 1.5 millió mérgezést okoznak a különféle növényvédő szerek. Hollandiában e szerek túlzott használata miatt állítólag már 6 méter mélységig szennyezett a talaj.
A növényvédő szer maradványok nagyon veszélyesek lehetnek az ember szervezetére. Ezt támasztja alá egy 2000 és 2004 között mintegy 43 ezer terméken elvégzett vizsgálat sorozat is, melyet a non-profit Environmental Working Group (Környezetvédelmi Munkacsoport) készített el.
Eredményeik szerint, amennyiben eszünk a 12 legszennyezettebbnek tartott zöldségből-gyümölcsből, akkor naponta akár 20-féle növényvédő szer juthat a szervezetünkbe.
Melyek a legveszélyesebbnek tartott, legszennyezettebb zöldségek illetve gyümölcsök?
Őszibarack
Alma
Édespaprika
Zeller
Kopasz barack
Eper
Cseresznye
Körte
Szőlő
Spenót
Fejessaláta
Burgonya
A szervezet tehát azt javasolja, hogy ellenőrzött helyről származó gyümölcsöket illetve zöldségeket fogyasszunk, illetve mindig alaposan mossuk illetve hámozzuk meg a fogyasztásra szánt növényt (még akkor is, ha ezzel esetleg értékes tápanyagtól fosztjuk meg).
Forrás: http://www.ewg.org/

22 hozzászólás a(z) “A WHO közzé tette a 12 legmérgezőbb zöldség és gyümölcs listáját” című bejegyzéshez

saját levében,

hát nem irigyellek amiért ilyen dolgok miatt aggódsz. Mindenesetre ne gondold, hogy régen jobb volt, kevesebb volt ugyan a szintetikus anyag (ragasztó, ruhaanyagok stb) de a természetben található anyagok és kemikáliák pont annyira lehetnek veszélyesek, vagy irritálók.

A nagymamám a kukoricát a tsz-ből rendelte, a tsz dolgozói pedig ismerősök voltak. Manapság pedig az EU arra próbálja rászorítani az eladókat, hogy olyat áruljanak, aminek az erdetét pontosan tudják. Tehát akkoris, most is a bizalmon alapul az ilyesmi. Én is azért hagytam ott a biozöldségest, mert nem bíztam benne. Piszkos és gyorsan romló volt az áruja, nyilvánvalóan nem friss. Szerencsénkre a városban minden szombaton van piac és ha éppen gazdagnak érzem magam (kábé félévente) ott veszek húst, lekvárt ilyesmit. A barátaidnak abban igaza van, hogy a magyar hús finomabb ízű, de az összehasonlítás nem biztos, hogy megállja a helyét, mert otthon piacon veszem a húst, nem szupermarketben.

Eszter, örülök, hogy belenéztél a junkfood science blogba, én sem olyan régen fedeztem fel, és idáig nem csalódtam benne.

A kaja, csak egy a problémák között, ott van a víz, a levegő, a bőrünkhöz érő ruhák, a bútorainkból kipárolgó ragasztó stb.stb. Nyugaton élő barátaink mind azt mondják, hogy mi még jobb helyzetben vagyunk mint ők, mert nekünk nem volt még annyi pénzünk, hogy agyonmérgezzük magunkat. Szerintük nálunk a bolti húsok is ízletesebbek mint náluk.
A magyar biogazdálkodásban én kevéssé hiszek és bizony a falusi termelők is mindenféle tápot adnak a jószágnak. A tyúkoknak adott kukorica is ki tudja honnan van.

Hettie, én ha tehetném inkább húsból vennék biót, mint krumpliból, de sajnos nem tehetem. A bio húsnak valóban reménytelen az ára.
Átrágtam magam a cikken, tanultam egy pár új szót 🙂
Jó lenne, ha valaki venné a fárdaságot, és lefordítaná egyszer.
Egyébként szerintem a blog is zseniális, előtte soha nem futottam még bele, úgyhogy köszi!

ket dolog merult fel, amire nagyon roviden szeretnek reagalni. Az elso az, hogy a bio finomabb: en ezt csak a csirkenel tapasztaltam. A nagymamam kukorican taplalt csirkejenel a vilagon nincs finomabb. A zoldsegek, gyumolcsok eseteben viszont van ilyen is olyan is. Erdemes lenne egy szembekotos probat csinalni, mielott az ember olyan biztos magaban:)

A masik a szensavas uditok leirasa, mint ami art. Igen, akkor art, ha literszamra tolti magaba az ember, de egy pohar kola ebed utan nem artalmasabb, mint egy szelet csokitorta, akkor sem, ha a csoki svajci, vagy belga. Sot, ha osszehasonlitjuk 100ml kola es facsart narancsle energiatartalmat, a kolaban 42 a facsart narancsleben 43 kaloria van. Termeszetesen a narancsleben van rost, meg c vitamin, de ettol meg az egy pohar kolanak is lehet ertelme, hiszen a cukor energiaforras. Ehhez kepest a csokitorta tapanyagerteke sem gazdagabb es kaloria/tapertek aranyban a kola bizony veri.

Szoval van meg minek utananezni, ha az ember kerdez, mielott a logikusnak latszo magyarazattal megelegszik. Ezert pl. krumplibol csak biot veszek, repabol is, de gyumolcsbol nem vagyok olyan valogatos, a husnal meg csak azt nezem, hogy rendes gazdasagbol jojjon, es hazai legyen. A biot husbol nem tudom megfizetni, es a tojasbol a kozeputas megoldast valasztom.

Az is erdekelne, hogy beleneztetek-e a cikkbe amit belinkeltem?

Szerintem nem pánikkeltés ez a bio izé, hanem józan ész. Én nem az elvek miatt eszem lehetőleg biót, hanem az íze meg az állaga miatt.
Vannak bioboltok, pl. a Múzeum körúron is, 1 kg biokrumpli 290 Ft. Ha ezzel párhuzamosan az ember leépíti az olyanokat, ami tényleg csak árt (egészségtelen + környezetszennyező + drága; általában együtt jár) (pl. szénsavas lötyik, junkfood stb.) összességében nem lesz drágább szerintem.
Mindenkinek a maga döntése, nem feltétlenül kell átállni, de az azért lássuk, hogy jobb lenne, ha minél többen átállnának ilyesmi kajálásra (meg a házi főzésre, mint Ti, slow food :-)). Ha nem megy, semmi baj, de ne úgy oldjuk fel, hogy akkor nem is az a jó…

en egy evig kaptam minden heten bio zoldseg, gyumolcs, tojas csomagot, 11 fontot fizettem erte. A vegen elegem lett beloluk, mert a termenyuk koszos volt, gyorsan megromlott, peneszesedett, az alma olyan kemeny volt, mint a ko stb. ugyhogy elfogult vagyok.

Ha mindaz amit a “kutatok” leirnak igaz, az emberek hullananak mint a legyek, mindenki minimum rakos lenne. Most nincs kedvem tudomanyos cikkek kozott kutakodni, s a szerzo (akien a receptjeit imadom) sem tette ezt, ugyhogy csak annyit mondok, hogy vegyunk idenyben levo termenyt (semmi uj, tudom) es mossunk meg rendesen, akkoris, ha tiszta es egeszsegesek maradunk.

Kulonbenis mostanaban lett elegem az egesz “egeszseges etkezes” dologbol, szerintem botrany, hogy az ember kimondottan szorong manapsag, ha kajarol van szo, valogat, mint egy kisgyerek, mikozben Afrikaban… ugye? es az egeszet az elelmiszerfeldolgozok kihasznaljak es erositik a szorongast. Lasd joghurt reklamok. A vege nem hosszabb elet, hanem etkezesi zavarok. Fleg, ha a gyereket is bevonjuk es kiskoratol kezdve bizonyos osszetevoket ellensegnek kialtunk ki. Errol spec cikkem is van, igaz, angolul

toddlers and bunnies

ugyhogy en ugy vagyok vele, hogy nem hagyom magam megfelelmliteni a marketingbrigadok es zoldszelsosegesek altales igy a pentarcamban is tobb marad es bulemias sem leszek.

lehet, hogy most kissé morbid leszek, de ha egészséget akarunk, ahhoz lassan már el kéne költözni a Földről…. (mert nem csak az ételekről , zöldségekről van szó, hanem mindenről, víz, levegő, talaj, stb., stb….

jut eszembe, a permetezés…nálunk van egy régi szőlőtőke (1 db, még az előző lakóktól).
egyik évben sem nyúltunk hozzá, épp csak visszavágtuk és kész. semmi permet, lemosó vagy egyéb.
kb.2 évig így létezett, és tavalyra olyan gyönyörű , édes, nagy szőlőfürtök lettek rajta , hogy csak na! 🙂
szóval ennyit a permetezésről…enélkül is megy minden a maga útján, akkor meg minek a mnéreg?!

még valami eszembe jutott! egyik éven elég sok levéltetű jelent meg az almafáinkon (melyet párom kézzel szedeget le, ha épp “olyanja” van :-), nomármost nem sokkal ezután, egyre több katicával találkoztam a leveleken!de tényleg nagyon sok volt belőlük! lényegében megjelentek tetűt írtani, enni! tehát ismét kérdem , minek a méreg, ha egyszer van természetes “írtószer” is?! ;-P

Mi azt tervezzük a férjemmel, hogy leköltözünk vidékre, ahol a saját kertben már most is megterem sokminden, de kicsit messze vagyunk a folyamatos műveléséhez. Persze akkor sem fogok tudni minden zöldséget és gyümölcsöt kitermelni, de legalább a nagyrésze kiváltható lesz.
Teljes őrület, hogy azért dolgozunk egyre többet, hogy megfizessünk egy nagyvárosi életformát (lakáshitel,távfűtés,autófenntartás,bkv bérlet stb.) miközben a nagyvárosi lét megbetegít minket is, másokat is, a Földet is…

érdekes tanulmány, de nyilván így van! és a legszomorúbb, hogy erről leginkább a vevők tehetnek, hiszen nekik kell a hibátlan, a nagy, a mosolygós, az egészségesnek látszó termény.
az őszibarack pl. a legkényesebb kultúrnövények egyike, akár mit csinálunk, minden tavasszal megtámadja valami.
levél salátát évek óta nem vettem boltban, de epret, málnát sem, ezek vannak a kertben, eszem őket amikor a szezonjuk van. de pl. krumplit nem tudok annyit termelni ami egész évre elég, az újkrumpi után télire már vennünk kell 🙁 a bio zöldség sajnos amellett, hogy drága és nehezen beszerezhető, sajnos sok esetben hit kérdése is. elhiszem-e, hogy tényleg bio, vagy a páromnak van igaza, aki azt mondja: “bio az amit éjszaka permeteznek”. egyébként anyám véletlenül vett egyszer egy új fajta lemosó permetszert, apró betűvel ott állt rajta: bio kertészetben is használható! (mondjuk azóta mindig ezt veszi)
és a salátáról még annyit, pár éve vizsgaidőszakban ettem egy Mekis salátát… két-három óra múlva már elő is jött az allergiám, tele voltam kiütéssel.

Írtam egy hosszút és lefagyott a netem:( Igazából a biotermelők drágábban adják a kevésbé mutatós (mert ugye nem génfelfújt) terményeiket, és azt is vadászni kell. Nekem például a legközelebbi ilyen piac legkevesebb 10 buszmegálló, míg a legközelebbi piac oda-vissza 10 perc. Szóval ez egy ördögi kör. Drága és ritka, viszont egészséges, vagy vegyszerekkel telepumpált, néha olcsóbb, de közel van. Értem én a lényeget, ezért, én mint porszem:) szelekít gyűjtöm a hulladékot. Amit aztán látom, hogy egy autó ürít egybe. Igazából én mi még szerencsések vagyunk, anyóspajtásék bio termelők, csak kár, hogy olyan messze laknak, de igazán nem tudom mit tehetnek a minimálbérből élő anyukák pl. Zöldséget, gyümölcsöt sem adhat a gyereknek mert azzal is mérgezi? Ez felháborító.

Nagyon szomorú.

Növényélettan tanárom szerint SEMMILYEN levélzöldséget nem szabad enni (kivéve saját vagy anyuci kertjéből), ami a földben van és gumós azt talán, gyümölcsöket meg megintcsak ésszel, idényben, mosva, hámozva. Mutatott a nitrit/nitráttartalomról statisztikákat, na az megmaradt, hogy üvegházi salátát, uborkát, hónapos retket ne. Ja és persze a téli rózsaszínhúsú paradicsom se kivétel, akinek kicsit érzékenyebb a gyomra, az meg is érzi ezeket. Azért én Katának is adok +1 szavazatot, CSAK savanyú káposztát enni egész télen, azt se lehet. Úgyhogy én a piacon egész egyszerűen alaposan megnézem, ha homokos, megveszem, ha kék-fehér permetpöttyök vannak rajta (mondjuk alma), nem veszem, ami meg biztos nem szabad földön termett (zöldek télen), azt csak módjával. És örülök, hogy lehet kapni ezeket. 🙂

Van 1-2 amin meglepődtem, és nem gondoltam volna, hogy ennyire gázos 🙁

a extraproblémásakból eddig is biot vettem mindig, de hogy az alma is kiemelt helyen van… jobb lesz, ha abból is áttérünk a biora.

Ez a lista nem csak azért nagyon szomorú, mert a legygyakrabban fogyasztott növények listája (krumpli!), hanem mert hiába próbál valaki organikus körülmények kötött termelni, ha a föld 6 m mélyen szennyezett, akkor annak legalább 70 évre van szüksége, hogy valamennyire megtisztuljon. És igazán soha nem tud, mert a levegő mindenhol szennyezett már valamennyire, az esőről és a vízről ne is beszéljünk.
Nagyon nagyon nagy felelősség van rajtunk embereken, de senki nem hiszi el, mindenki cinikus, és felelőtlen.
EMBERISÉG ÉBRESZTŐ!
T.T.

Vélemény, hozzászólás?