Kipirult arccal, lefagyott lábujjakkal, és hótól átfagyott kézzel érkeztünk haza, és nagyon örültem neki, hogy ilyen előrelátó voltam, hogy bekészítettem a sütőbe az ebédet. Tudom, hogy sokan nem merik otthon hagyni a bekapcsolt elektromos sütőt, lehet, hogy nekem se kéne, de bevallom nagyon jól működik a rendszer, hogy reggelente bekészítek valamilyen egyszerű ételt, elmegyünk sétálni-kirándulni-szánkózni, és mire hazajövünk meleg ebéd vár. Ha nem tennék így, akkor vagy rendelhetnénk pizzát ebédre, vagy ebédelhetnénk egy étteremben, de amikor hatalmas saras hókupacok potyognak a hótaposómról, a gyermekem pedig nyűgős a fáradságtól, akkor nem szívesen terhelnék a családunkkal senkit.Egyik zöldségfajtából se volt itthon túl sok, legtöbb talán sárgarépából bújt meg a hűtő dobozában, de azt a fiúk nem igazán szeretik mifelénk. Ezért aztán fogtam mindent, legyalultam szép vékonyra, és kéksajtos mártással meglocsolva megsütöttem.
Annyira jól sikerült, mindegyik zöldség megőrizte a saját ízét, nem vették át egymáséit, így nem egy egyenízű színes valamit ettünk, hanem falatonként ki lehetett élvezni a cékla, majd a répák, végül a krumpli ízét. Első nap tejföllel a tetején ettük, mint egy hagyományos rakottkrumplit, másodjára pedig zöldsalátát adtam mellé, így jól laktunk vele kétszer is.
Hozzávalók:
2 közepes cékla
4 szem kisebb krumpli
2 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
1 fej hagyma
5 dkg vaj
10 dkg kéksajt
1 dl tejszín
1,5 dl tej
szerecsendió
1 ágnyi rozmaring levelei lecsipkedve
só, bors
A piteformát kikentem vajjal, és az aljára fektettem a hajszálvékony karikákra vágott hagymát. Az uborkagyalun legyalult zöldségeket színenként raktam körbe a formába kokárdaszerűen. A céklával kezdtem, sárgarépával folytattam, majd a fehérrépa következett, végül a közepére maradt a krumpli.
Megsóztam, és tekertem rá borsot.
A kéksajtot belemorzsoltam a tej és tejszín keverékébe, szerecsendiót reszeltem bele, és beleszórtam az apróra vágott rozmaring levélkéket. Kicsit ezt is meg kellett sóznom, de ez sajtfüggő, csak óvatosan! Ráöntöttem a zöldségekre. Letakartam alufóliával, és 160 fokra előmelegített sütőbe toltam, amit egy órára állítottam be.
12 hozzászólás a(z) “Téli zöldségpite” című bejegyzéshez
Zsuzsi, nekem gáztűzhelyem van, nem találsz ki arra is valami jót, hogy miért lehet égve hagyni? 🙂
Ez megint egy jó tipp! S mivel került ebbe az ételbe is cékla, itt mondok köszönetet a JO-féle sült cékla receptért! Mennyei volt! Csak úgy doromboltunk utána! (Zöldbors konzervvel lukra futottam, de nem adom fel! Anélkül is pazar lakoma volt! Helyette HR durvára örölt színes borsa került rá.) Pusz!
Zseniális! Glutánmentes és kóser is ha sikerül a tejes dolgokat megszereznem.
Zseniális! És nem mellékesen gluténmentes,és ha sikerül a sajt beszerzés stb beszerzés, kóser.
Köszönöm Zsuzsi!
Ez a hűtőt is bedugva hagyom nagyon jó érv!
Van slowcooker, de szerintem nem sokan használják 🙁
Azt szeretem a blogodban, h mindig talalok olyat, ami eppen kapora jon. Szerdan nalunk zoldseg van, altalaban leves, de mar eppen untam es ez a recept pont tokeletes.
Mi baja lehetne egy villanysutonek, a sutot/melyhutot se kapcsolod ki, az is elektromos. En be is programozom az enyemet, mire hazaerunk, pont kesz van, meg ha reggel koran mentem is el. Slowcookert lehet otthon kapni? Az meg egy eletmento masina 🙂
Olyan szép színes, pont jó egy szürke téli napokon. Azt fogok csinálni jövő hétvégén 🙂
Na igen ez az! Valami ilyesmire vágytam titokban. Ki fogom próbálni.
Már annyira elég a télből, hogy már majd megpisutlok egy kis rendes zöldféléért. Néha meg rám jön, hogy feltétlen valami nagyon ütős, zsíros kaja esne jól, mert piszok hideg van.
Hú, ez nagyon szép, pont ez kell nekem így tél vége felé!
Igen, lejár, kikapcsol.
Én a mosógépet is itthon hagyom, bár a régi minimattunk anyuéknál okozott meglepetéseket, de biztosan azért mert nem volt akkor még vízlágyító, de legalábbis trisónak hívták 😉
én is otthagyom 🙂 amikor lejár a sütési idő, kikapcsol és kész. persze ehhez ilyen sütő kell, de szvsz abszolút vállalható!
Szia Eszter, megnyugtattál, hogy más is otthagyja néha az égő sütőt… engem még mindig őrültnek nézett mindenki, ha meséltem. Persze lehet, hogy nekik van igazuk…:)