Kategóriák
Egyéb kategória

Becsültekassza, adakozás?

jotékonykodás4.JPGSzoktatok jótékonykodni? Akár egészen kevés pénzzel, vagy pár óra munkával, esetleg jelentősebb összeggel?

Én nem ítélek el senkit, ha a válasz soha. Sajnos nekem is erősen megnőtt az ingerküszöböm. A legtöbb ember semmit nem érez, ha elmegy egy koldus mellett, és csak bosszús lesz, amikor a hajléktalan végigmegy a feltorlódott kocsisor mellett. Lassan jutottunk el idáig, egyre több lett a rászoruló, és kevesebb az, aki adni tud, vagy adni akar.
Évek óta nem szívesen adok pénzt senkinek. Persze nem a párszáz forintokról van szó, amit beledobok egy kalapba, hanem pár ezerről. Engem is kiborított, amikor elkezdett kiderülni az alapítványokról, hogy micsoda hatalmas összegeket tartanak meg kezelési költség címen. Amikor némelyik alapítványról kiderült, hogy az igazgató miként cserélte a ladáját BMV-re.
jotékonykodás3.JPG
Úgyhogy inkább a munkámat adom. Jótékonysági főzéseken veszek részt, amiről hírt adok a saját csatornáimon. Talán semmiségnek tűnik egy ilyen, de tudnotok kell, hogy egy-egy főzés egész napos munka, viszont mindig nagyon feltöltődve adom oda az utolsó tányér ételt is, és mindig nagyon örülök a pénznek, amit így összegyűjtünk.

Alaposan megnézem, kihez megyek el segíteni, milyen ügy mellé állok oda, és bevallom, nagyon sokat utasítok vissza. Tavaly több, mint 30 ilyen felkérésem volt. Ez azt jelentette volna, hogy minden második hétvégém ezzel telt volna. Nem fér bele minden sajnos. 
Az egész napos ételosztások mellett megsütöttem 17 tepsi süteményt is, és mint ahogy egyik gasztroblogger kollegina mondta, ha minden felkérésre sütnénk egy-egy tepsivel, bizony nem múlna el hét jótékonysági süti nélkül.
Ebben is sokkal válogatósabb lettem az idő múlásával. Decemberben hetente több tepsi sül a konyhámban, amivel valakit támogatok, valamilyen szervezetnek segítek pénzt gyűjteni. Nem bírok többet egyszerűen, és bevallom nem is akarok. Ki lehet égni ebben is, amikor már nincs benne a szívem, csak azt várom, hogy hozzák már vissza a tepsit, mert kell a következőhöz.

jotékonykodás2.JPGSzóval állok a jótékonykodás egyik oldalán, fő a 200 adag étel a borácsomban. És azt veszem észre, hogy ítélkezem. Pedig nem kéne, szégyenlem is magam miatta, mégis megvan bizonyos emberekről a véleményem. A cél nemes, egy sokgyerekes fiatalon elhunyt édesapa árváinak próbálunk meg némi pénzt gyűjteni. Adományt várunk, ami az általunk megfinanszírozott alapanyagokon túl (aminek az ára szintén a családé lesz, de mégiscsak a nyereségre hajtunk) az adomány részét képezi. 
Nincs fix ára az ételnek, becsületkasszába kerül a pénz. Azért mindig elmondom, hogy miért dolgozunk, és várom a jótékony felajánlásokat.
Sokan zavarba jönnek, nem szeretik a szituációt. Ők csak ebédelni szeretnének, nem akarják hallani a tragédiát, van elég bajuk, még gondolni se akarnak ilyenekre. Becsületkassza? De mégis mennyit adjanak? Mások mennyit adtak? Hát, én megmondom, 300 és 2000 forint között fizettek egy nagy tál lecsóért, több szelet kenyérért, tányérért, szalvétáért, a munkánkért. Van, aki szabadkozik, hogy nincs több, nem haragszom, van, aki megeszi, visszajön, és látom, ahogy 5000 forintot tesz a dobozba. Mindenkinek elmondanám, hogy kezeskedek érte, a pénz mind a családé lesz, hogy senki nem teszi rá a kezét. Mégis haragszom arra, aki megkérdezi, hogy 2 euró elég lesz-e a négy ebédért. Nem mondhatok mást, hogy adjon annyit amennyit gondol. Nem nyomasztom, egyszer már elmondtam neki mire gyűjtünk. Nem hatja meg, én pedig nagyon elszomorodok.

Amikor az utolsó adag ételt is tányérba mertem, megszámolom a pénzt. Összességében nem rossz, 500 forint átlagosan egy tányér lecsóért. Mindenki azt mondja, hogy ez szép, csak én vagyok kicsit csalódott. Azért, mert vannak, akik ilyenkor is jól szeretnének járni. 
És én közben kicsit megkeményedtem. 
És persze még mindig nem tudom, annak van-e igaza, aki soha nem jótékonykodik, mert így legalább nem nyúlják le becstelen emberek a pénzüket, vagy annak aki kinyitja ilyenkor a pénztárcáját, mert muszáj törődnünk embertársainkkal. Nem csak azért, hogy a lelkiismeretünknek jobb legyen, hanem azért, mert vannak, akiknek tényleg nem jut más mások jóindulatán kívül.jotékonykodás1.JPG

Kategóriák
Egyéb kategória

Jamie Oliver díjnyertes rizottója

risotto édeskömény2.JPGCsecsemő korom óta a kedvenc zöldségem az édeskömény. Na ez az, ami egyáltalán nem igaz, olyannyira nem, hogy írásos bizonyítékom van rá, miszerint 2007. október 2-án még nem kóstoltam, Chili és Vanília Zsófival leveleztem róla:

Szia Zsófi!
Annyira vártam, hogy kommenteljenek az édesköményes posztodhoz, de eddig még senki 🙁 Én még soha nem próbáltam, 6-700 Forintot pedig nagyon sajnálok egy zöldségért kiadni, amit még nem kóstoltam. Érdemes áldozni rá, vagy érjem be egy külföldi éttermi kajával?

Fűszeres Eszter

Szia Eszter,
bocs, hogy csak most válaszolok, közben otthon voltam. Szerintem abszolút érdemes rá áldozni, nagyon-nagyon finom. Én nyersen nem szeretem, de sütve-főzve fenomenális. Mintha a Nagycsarnokban 3-400-ért láttam volna, de nem esküszöm meg rá… alternatívaként, szívesen viszek Neked innen kóstolni, kísérletezni, itt egy darab 1-2 euro. Szia, Zsófi

Szia Zsófi!
Igazán nem kell Brüsszelből idehozni egy itt is kapható zöldséget, de nagyon kedves ötlet, köszönöm! Holnap lecsapok rá a csarnokban.


Hát, így kezdődött, azóta imádom az édesköményt. Az ára már jóval kevesebb, de azért még mindig nem a legolcsóbb zöldféle. Minden esetre a vajon megpárolt, kicsit tejszínnel felöntött, majd pirítósra halmozott édesköménynél kevesebb finomabb vacsorát tudok elképzelni. Úgyhogy aki még nem ismeri, bátran vásároljon egyet a piacon, és lásson neki!

És hogy ez most miért került ide?
Évek óta nézegetek egy receptet a Jamie Oliver Olasz kaják című könyvében a rizottók között. Annyira jól néz ki a fotó, olyan gusztusos, hogy legalább hússzor elhatároztam már, hogy az lesz a vacsora, de elég sok hozzávalója van, és valami mindig hiányzott hozzá. Ha volt édeskömény, akkor nem volt parmezán, ha volt rizottó rizs, akkor nem volt zellergumó, vagy vermut. 
Múlt héten viszont bejelentkeztek régnem látott barátaink, és kiderült róluk, hogy annyira régen találkoztunk, hogy több mint egy éve vegák. Sőt, nem csak vegák, de nem is nagyon isznak. Nem fura, hogy ennek ellenére szóba állunk velük? 
Végre eljött a rizottó ideje, majdnem mindent sikerült beszereznek hozzá, kivéve a szárított chilit, de kiderült, hogy a cayenne-i-i bors is tökéletes hozzá.
Nem csalódtam a receptben, azt kell hogy mondjam, rizottó témában az utóbbi idők legjobbikja. Ha legközelebb elkészítem, talán annyit módosítok rajta, hogy a parmezánt krémes kecskesajtra cserélem. Majd meglátjuk működik-e.
Megéri a bevásárlásra szánt időt, garantálom!

IMG_3116.jpgElőbb az édesköményt készítjük el, utána a rizottót. 

Hozzávalók:
1/2 kk köménymag
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 vékonyra szeletelt édeskömény (zöld kaporja megőrizve)
só, bors
4 ek ricotta
1 citrom reszelt héja és leve
szárított chili

A köményt serpenyőbe dobjuk, majd ráöntjük az olívaolajat. Megpároljuk rajta az édesköményt és a fokhagymát. 

Hozzávalók az alap fehér rizottóhoz:

40 dg rizottó, gömbölyű szemű rizs
1,1 l alaplé (én átszűrt levest használtam)
2 ek olívaolaj
diónyi vaj
1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1/2 zellergumó lereszelve (kicsi)
3 dl száraz fehér vermut
só, bors
7 dkg vaj
12 dkg frissen reszelt parmezán

A hagymát, fokhagymát, zellert, megpároljuk az olívaolaj és a vaj keverékén. Hozzákeverjük a rizst, egy-két percig kevergetjük, majd felöntjük a vermuttal. Miután a vermut elfőtt, merőkanalanként adjuk hozzá a forró alaplét. Fontos, hogy folyamatosan kevergessük közben! Kb. 15 perc után kóstoljuk meg, ha rizs már fogkemény, sózzuk, borsozzuk, szórjuk bele a parmezánt és a maradék vajat.
A kész rizottóba hozzákeverjük az édesköményt a ricottával, és a citrommal együtt. 
A tetejét megszórjuk a félretett zölddel és a chilivel. A chili nagyon fontos, elképesztően kiemeli az ízeket!

Kategóriák
Egyéb kategória

River Cottage a belülről

998203_591406434215000_1614810377_n.jpgNagyon féltem. Attól tartottam, hogy a kedvencemről kiderül majd, hogy csak egy tévésorozat, egy hazugság, semmi több. 
Nem így történt, a hősöm továbbra is szilárdan áll a talapzatán.
Részletes beszámoló következik, elnézést, ha másoknak ez nem ennyire érdekes, mint nekünk.
 Reggel indultunk Londonból vonattal, elég vegyes társasággal: igazi gasztró őrültek, vegák, szósztól és szaftól irtózók, férfi, akinek a csirkemell a kedvence, feleség, aki nem szereti elkészíteni a halat. Egy teljes főzőkurzus várt ránk aznap River Cottage-ban. A vonaton még nagyon nyugodt voltam, de amikor az axminsteri állomáson átszálltunk az értünk küldött taxikba, már erősen a torkomban dobogott a szívem. 972010_546700658710939_1321028158_n.jpgÖt perces volt csupán az út, már pattantunk is ki, a tévéből ismert kapunál, rajta a felirat, River Cottage HQ. Steve Lamb, Hugh Fearnley-Whittingstall jobbkeze fogadott bennünket, ő a felelőse többek között a rendezvényeknek, főzőkurzusoknak. Bemutatkozott, türelmesen megvárta, hogy elmúljon az első tinikre jellemző őrült rohangálásunk, – na jó, csak ketten sikoltoztunk a gyönyörtől, és fotóztunk le minden kavicsot, kaput, autót, traktort, fűszálat. Felszálltunk a traktor vontatta szállítójárműre, ami egy pár perces, meglehetősen rázós, csodálatos panorámájú úton vitt bennünket a farmig.
Reggelivel vártak bennünket, olyan igazi, nagyon River Cottage-os menüvel, ami nem csak étel, de rögtön filozófia is: helyben sütött kenyér, helyben termett többféle paradicsommal, saját (boldog) tyúkok által tojt tojásból készült lágy rántottával, újhagymával és fűszerekkel. Mellé házi bodzaszörp, tea, kávé, víz és nagyon finom brownie. rc13.jpg
Bemutatkozott nekünk a másik ember, aki aznap velünk volt, egy harmincas-negyvenes szakács srác, akinek nem volt szabad az arcát fotózni, amennyiben az a kép a social médiába, vagy máshova a netre kerül, mert a fickó még csak nem rég dolgozik a csapatban, és nem építik a saját márkáját. Első pillanatban kicsit furcsa volt ez, de végűlis teljesen érthető: egy olyan vállalkozásnál dolgozik alkalmazottként, ahol az arcukból is élnek, évek alatt felépített nagyon komoly ismertséget nem akarnak csak úgy odaajándékozni egy friss kollégának. Mondanom se kell, ez a fickó is eszméletlen kedves, felkészült és profi volt. Több fogást készítettünk el: kenyeret sütöttünk, halat filéztünk, majd sütöttünk körettel, húsgombócot gyúrtunk, majd sütöttünk szezonális körettel, és egy általuk nagyon angolnak gondolt panna cottat is készítettünk, naná, hogy az is épp a szezon ízeivel. Mindegyik fogás előtt megbeszéltük, hogy miben követi ez az étel a River Cottage filozófiát, majd a szakács srác elkészítette, utána megkaptuk kimérve az alapanyagokat, és a saját kis helyünkön mi is reprodukáltuk ugyanazt.
 1017498_546699608711044_1907988302_n.jpgA kenyérhez a lisztet egy szomszédos malomban őrölték, a gabona természetesen helyben termett. A húsgombóchoz a hús pár napja még ott túrta a földet, az édeskömény a kertben nőtt – és nagyon fontos volt, hogy felhasználjuk minden részét, csakúgy, mint ők a disznóét, vagyis az orrtól a farokig mindent, ezzel is megtisztelve az állatot, akinek az életét vették a mi jólétünkért. Ez egy nagyon fontos gondolat abban a világban, ahol már Magyarországon is csak a csirkemellet, vagy a sertéskarajt szeretné a tányérján látni az emberek többsége, a csontosabb, zsírosabb, jobbízű részeket már sokan nem is ismerik. 
Maga a menü rettentő egyszerű volt, mégis elképesztően élvezetes volt elkészíteni, majd megenni is. A recepteket most nem részletezem, mert majd külön-külön felteszem őket a blogra, szerintem megérnek magukban is egy-egy posztot.
Társaink a főzőkurzuson az Együtt egy asztalnál kampány nyertesi voltak. Azt hiszem, ők is nagyon élvezték a közös főzést. 1001800_546700145377657_486898669_n.jpgEgyikük majdnem elájult, amikor előkerültek a lepényhalak, méghozzá egyben, és kiderült, ahhoz hogy megegyük, nekünk kell kibelezni, kifilézni, mindent. Mégis pont ő volt az első, aki végzett a filézéssel, és gyönyörűen pontosan fejtette le a húst a csontról. Természetesen a fogás elkészítése előtt elmesélték, hogy Hugh egyik éppen futó közösségi ügye a Fish fight mozgalomnak megfelelően a halat kíméletes módon halászták, hogyan használták hozzá a hálót, mi lett a többi kifogott hallal, stb. A húsról lefejtet bőrt, csontot, és fejet is félretettük, halalaplét főztek belőle a konyhán, semmi sem mehetett kárba, ami bármire felhasználható. A zöldség, a tojáshéj, az ételmaradék pedig a komposztálóba került.
66726_546698922044446_911279101_n.jpgBár nem tudok a többiek fejével gondolkodni, de azt hiszem mindenkinek igazán nagy megvilágosodás volt, hogy pár ilyen nagyon egyszerű helyi alapanyagból, felhasználva annak minden részét, milyen csodálatos és különleges ebédet készíthetünk. Mert igazán ebben rejlik Hugh Fearnley-Whittingstal titka. Ő nem egy többcsillagos szakács, nem a molekuláris gasztronómia híve, ő tudja magáról hogy kicsoda: az igazán egyszerű ételek mestere, aki a valóban jó alapanyagokra utazik, és be is bizonyítja, hogy azon van a hangsúly. A tévésorozat kedvéért költözött Londonból a csodálatos angol vidékre, ahol először beültette a virágoskertet zöldségekkel, majd állatokat vásárolt, feldolgozta őket, eladta, elcserélte, megette. Soha nem mondta, hogy saját tudása lenne a sikere mögött, sorozataiban be is mutatja a segítségeit: az első ránézésre kicsit hibbantnak tűnő biokertész házaspárt, a vicces sertéstenyésztő nőt, a gombász fickót, aki minden ehető növényt ismer ami fellelhető a bozótosban vagy attól messzebb, de a logoját megtervező grafikus is megkapja a maga öt percét. 
A siker közös, nekik is jut az érte járó jutalomból. Nem minden River Cottage könyvet Hugh ír, a kisebb méretű, sorozatban megjelenő kötetek mind ezeknek az embereknek a tollából íródtak, de pl. a gombász John Wright már három könyv írója, és saját, nem a RC neve alatt futó, nagyon népszerű kurzusai is vannak. Sikerült élnie a lehetőséggel, felépítette saját karrierjét Hugh árnyékában, és él is a lehetőséggel nagyon helyesen. 
Főzőcskézés közben persze helyi cidert ittunk, majd megterítettek nekünk a házban, a nagy közös asztalnál, és gyertyafény mellett megettük, amit főztünk. 
Magunkra hagytak mindet a csodálatos régi házban, amit mi persze már nagyon vártunk: bevetettük magunk a konyhába, ahol Hugh főz, felmentünk az emeletre, benéztünk a hlószobába, ahol az ágy mellett öntöttvas serpenyők tornyosultak, és vagy harminc Kenwood robotgép (akinek ezek után kérdéses, hogy érdemes-e megvenni, annak csak ezt tudom válaszolni, ha Hugh szerint igen, akkor mindenképp!).
Beültünk a foteljába, az ablak alatti padra, gyönyörködtünk a csodálatos kertben.
935824_546698775377794_76807003_n.jpgTermészetesen Hugh nem lakik a River Cottageban, de a közeli faluban él a családjával. Nyilván nem ő gyomlálja a kertet, vagy takarítja a trágyát a tehenek alól, de ahogy a kollégái elmondták, részt vesz a munkában, nem csak egy színész, akit néha díszletnek beraknak a gyönyörű sparhelt mögé. A filozófia a sajátja, és mindannyiunké, akik nyitottak vagyunk rá. Városi embereké is, akik kicsit jobban szeretnek odafigyelni arra, amit megesznek. Akiknek fontos, vagy csak most kezd fontos lenni, hogy honnan érkezik a tojás, a hús, a zöldség. Még akkor is, ha ma még csak ott tartanak, hogy mindent a hipermarketben vásárolnak, de már nő két tő paradicsom a kilencediken a balkonládában, mellette pedig ott a bazsalikom. Ebből már majdnem egy ebéd elkészíthető, talán egyszer a tésztát is meggyúrják mellé.rc14.jpg
Életem álma teljesült, OTT VOLTAM. Azt kell mondanom, még sokkal lelkesebb lettem, mint eddig voltam. Sajnos Hugh-val nem sikerült kezet fognom, másnap forgatott ott, aznap nem volt a birtokon. De talán nem is ő fontos annyira, hanem az ügy, a mozgalom, amit elindított. Az, hogy be is tudja bizonyítani a csapatával, hogy főzni mindenki tud, rossz pedig egyszerűen nem lehet egy olyan étel, amiről tudjuk miből készült, honnan érkezett, főleg ha egy részét saját magunk termeltük meg, vagy gyűjtöttük.
Hamarosan videó és sok-sok kép az Együtt egy asztalnál mozgalom facebook oldalán. Csatlakozzatok hozzánk!

Folytatás következik!

1017467_10151472606826478_1573706896_n.jpgRiver Cottage témában a blogon eddig:
Civil kurázsi
Bodza pezsgő
Legyünk lokálpatrióták

Fotók: Lákics Balázs, Somogyi Krisztina, Goldner Krisztina és Bodrogi Eszter

Kategóriák
Egyéb kategória

Sült camemberes, sült fokhagymás tészta

camabertteszta.jpgGondolom mindenkinek megvan az az eset, amikor bejelentkezik az ezer éve nem látott barátnő/rokon, hogy akkor felugrana egy kis beszélgetésre, máskor nem jó neki, éhes, hozzon-e valamit, de épp tényleg semmi nincs otthon, és mégse kéne pizzát rendelni az alkalomra?
Nekem annyiban volt nehezített terepem, hogy a bejelentkező telefon után másfél órával már szólt is a kaputelefon.
Miután kiderült, hogy tojáson és sárgarépán kívül csak csiliszószok, mustárok és gyümölcs van a hűtőben, gyorsan leszaladtam bevásárolni. Útközben kitaláltam, hogy tészta lesz, mert az tényleg nagyon gyors, mindenki szereti, és különben is fehérborra vágytam.
Amikor megláttam a camembert sajtot a hűtőpultban, majdnem elhajoltam az egyszerűbb megoldás felé, és egyszerűen sajtot, olajbogyót és bagettet vettem, de aztán eszembe jutott ez a recept, amit valamelyik River Cottage sorozatban láttam, és már meg is volt mentve a renomém. Főtt étel várta a vendégeket, én közben hajat tudtam mosni, és a bor is lehűlt, mire tálaltam. 
Vettem:

2 csomag tagliatelle tészta
2 fadobozos camembert sajt
2 csomag bébi spenót
1 csomag fenyő mag (hosszú szemű, olyan, amitől aztán nem érez napokig keserű ízt az ember a szájában)
1 csomag fokhagyma

1 üveg száraz fehérbor

Használtam még, de az volt itthon:

olívaolaj
só, bors

camabertteszta1.jpgA sajtot kicsomagoltam, bevagdostam a tetejét és betoltam a sütőbe 180 fokra 30 percre. Mellé tettem 3 fej fokhagymát, úgy hogy a külső héjától megfosztottam, de a gerezdeket nem pucoltam meg. Közben kifőztem a tésztát, meglocsoltam olívaolajjal és félretettem. A spenótot leöblítettem, és megfonnyasztottam egy perc alatt. A megsült, krémesen puha fokhagymagerezdeket kiszedtem a héjából, villával összetörtem, és a spenóthoz kevertem.
A sajtot rácsorgattam a tésztára, a külső héját szintén villával nyomkodtam szét, azt is belekevertem, majd beleforgattam a fokhagymás spenótot is. Tálalásnál borsot tekertem rá, és megszórtam fenyőmaggal. Nyolcan laktunk jól belőle. 
Bor nélkül 4750 forintot fizettem, tehát egy adag 593 forintba került, és mennyivel finomabb volt, mint a pizza! 🙂

ALDI_3C_RGB_logo_1.pngAz alapanyagokat és a posztot az ALDI és az ALDI Háziasszonyai támogatták.

(x)

Kategóriák
Egyéb kategória

Magyar cider: Almacid

944883_504296929620068_1002286394_n.jpgNagyon büszke vagyok a barátnőmékre, mert egy olyan dolgot kezdtek el csinálni, amire mindenki vágyik a szíve mélyén. Valami hanyatlóból létrehoznak valami menőt.

Érdekes, hogy mennyi olyan emberrel hozott össze a sors, akik a gyümölcsben látták meg a lehetőséget: Zsuzsa a szatmári szilvában, Móni a gönci barackban, Attila és Norbi a tokaji szőlőben, vagy Györesz és Menyus a mátrai almában. Nem sok minden marad nekem 🙂

Minden jó dolog egy történettel kezdődik. Györesz marketinges volt (most is az, de volt egy hosszabb munkanélküli szakasza), Menyus pedig építész, és mostanában nem dübörög annyira az újépítésű házak piaca, viszont a családjuknak van egy nagy almáskertje a Mátrában, ahol csodálatos almák teremnek, csakhogy a felvásárlók nem igazán szeretnének tisztességes árat fizetni az almáért. Már az is megfordult a fejükben, hogy kivágják az almafákat. Aztán a barátnőm gondolt egyet, és borásszá képezte magát, így már tudományosan is képben van a fermentáció, palackozás, préselés, és hasonló szavak jelentéséről, aztán tanulmányútra mentek Angliába, megnézni mit is tudnak a britek cider terén. Idén pedig először “piacra léptek” a saját ciderükkel.

375051_504646522918442_1908037899_n.jpgAzt írja a wiki, hogy az almabor előállításánál nagyon fontos a tiszta, gyors feldolgozás, mert a természetes cukortartalma nagyon csekély, és ezért hajlamos az ecetesedésre, borbetegségekre. Érdekes, mert pont azt gondoltam, hogy az almabor sokkal kevésbé macerás, mint a szőlő. Édesapám mesélte, hogy valakinek volt egy csodálatos, kifejezetten almadarálásra gyártott darálója Erdőbényén gyerekkorába. Jó lenne tudni, hogy ha volt ekkora becsülete régen az almabornak, akkor az miért tűnt el évtizedekre, és miért kellett a cikernek/cidrének feltűnni ahhoz, hogy újra megbecsüljük? Tavaly nyáron a Restaurant Day-en már lepalackoztak az ALmacidből pár üveggel, az volt az első igazi teszt, idén pedig beindult a nagyüzem. Persze csak a tavalyi 50 palack után nagy az az üzem, de vettek egy nagyon klassz cider biciklit, amit hűtőkocsivá alakítottak, így vasárnaponként ki tudnak menni a Wampra, vagy most épp a Wekerlére (hú mennyi w), de voltak már több fesztiválon kóstoltatni.

Én eddig azt hittem, hogy csak a száraz cidert szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy a félédes, és az édes is a barátom, pláne ha nem cukorral és édesítőszerrel édesített, mint a bolti ciderek legtöbbje.

Úgyhogy szeretettel ajánlom figyelmetekbe az Almacidet, a magyar cidert, amihez az alma a Mátra lábánál érik, és számomra kedves emberek készítenek belőle isteni italt! Töltsétek jégre, és már kortyolható is.
Július 17-ig a wekerlei borbárban! Egészségetekre!

http://www.almacid.hu/

1011301_520293531353741_1426690781_n.jpg 

 

 

Kategóriák
Egyéb kategória

A legnyáribb kuszkusz

kuszkusz3.jpgMegjöttünk az egy hetes londoni gasztró útról, amit az Együtt egy asztalnál kampány nyerteseivel tölthettünk el. Nem hiszem, hogy részletezni kellene, hogy mit csináltunk egy hétig, mert ettünk, ittunk, ettünk, ettünk és ettünk. Egy asztalnál, egy pléden, egy padon, egy tengerparton, egy étteremben és egy hátsókertben. Folyamatosan.
Hatalmas szerencsénk volt, mert az összes nyertes elképesztően jó arc volt, kipróbáltak mindent, az osztrigától kezdve a lepényhal filézésig, a kuszkusztól az angol reggeliig egy pubban. A kuszkuszt egy kertiparti keretében követtük el, sok más finomság mellett, amihez délelőtt a borough marketen vásároltunk be.
Este aztán jöttek vendégek is a mi kis társaságunk mellé, jól kibeszéltük a férfiak hajbeültetési szokásait, a vállalkozásbarát brit adóhatóságot, a lakbéreket, a pesti éttermeket, a londoni metrót, és még pár személyes dolgot is. Néha könyörögtünk a Szárnyas Ízvadásznak, hogy ne mondja el többször, hogy ködös Albion, de nem hallotta meg a szavainkat. Folyt a sör, a cider, és a gin tonik is, közben dőlt a füst a grillről, ahol háromféle hús sült a sokféle saláta mellé. Annyira jól laktunk, hogy a desszertre nem maradt egyszerűen kapacitásunk, így utolsó nap reggelén epret, tejszínt és habcsókot reggeliztünk hűtőszekrény takarítás ürügyén.

kuszkusz piac.jpgNyári kuszkusz 8 főre:

2 bögre kuszkusz
4 bögre forró víz

5 dkg vaj

4 szál sárgarépa (ha lehet, vegyes színekben)
2 édesburgonya
1 édeskömény
2 nagy marék cukorborsó
2 lilahagyma
olívaolaj

1 nagy narancs leve és héja
1 csokor petrezselyem
1 csokor koriander

10 dkg vegyes mag (fenyőmag, tökmag, napraforgó, stb)

ehető virágok

Elkészítettem a kuszkuszt: egy tálba öntöttem, rádobtam a vajat, a sót, majd felöntöttem a forró vízzel. Letakartam, és hagytam tíz perc alatt megpuhulni. 
A zöldségeket megtisztítottam, felszeleteltem, és kevés olívaolajjal meglocsolva tepsire téve, 180 fokos sütőben megsütöttem. A kész, villával fellazított kuszkuszhoz kevertem, majd rányomtam a narancs levét, ráreszeltem a héját és belekevertem a koriander és petrezselyem felével együtt. 
A maradék zöldfűszert, magokat és az ehető virágokat az egész tetejére szórtam. Köretnek készült, de főételként is megállja a helyét.

1013209_586280788060898_1228967604_n.jpgNagy Sanya telefonnal készített képe.

Kategóriák
Egyéb kategória

Becsüljük meg a barackunkat!

angol barack.jpgEz sajnos nem gönci barack.

Nyilván annyit írok még a River Cottage-ról, hogy egy vaskos könyvet is ki lehetne adni belőle, de most van valami sokkal aktuálisabb, méghozzá a valóban zamatos gönci barack.
Anglia nem éppen a csodálatos sárgabarackokról híres, olyannyira nem, hogy a
Borough Marketen a sárgabarack kilója 3200 forint körül van, ami annyira sok, hogy inkább csak tíz deka árát írják ki, hátha jobban hangzik. Persze a teszkóban sokkal olcsóbb, de méretre is nagyon kicsi, színre is sápatag, és az íze sem hasonlít a sárgabarackéhoz, pedig spanyol import volt, ott pedig süt a nap eleget.
Mindig elámulok azon, hogy pl. a britek milyen ügyesen hypolják azt amijük van, mi pedig mennyire nem becsüljük meg ezeket a valóban klassz dolgokat, mint egy ízéletes tájfajta barack. Jamie Oliver újságjában egyoldalas színes hirdetésben reklámoznak egy pink lady névre keresztelt almafajtát. A
Golden Delicious és Lady Williams fajták keresztezéséből született alma íze nem túl extra, viszont valóban nagyon ropogós. Viszont az az igazság, hogy labdába se rúghat egy jó kajszibarack mellett. Igaz, hogy a gönci kajszi egy viszonylag kis területen, nem túl nagy tömegben termő fajta, de ebben a pici országban igenis működnie kéne annak, hogy legalább ilyenkor, a szezonjában kapható háromféle kajszifajta, és a vásáró a kedvencét veheti. Idén már egyre többen ugrottak a gönci barack névre, úgy látom a tavalyi munkánk szó szerint kezdi meghozni a gyümölcsét, remélem jövőre már igazi márka lesz a gönci barack, ha nem is olyan világhírű, mint a pink lady, de azért legalább országon belül híres!

P1030719i.jpgEz a gyönyörű viszont gönci barack.

Szombaton és vasárnap pedig szeretettel várunk benneteket idén is Boldogkőváraljára, csakúgy mint tavaly, most is nagyon klassz lesz a program is, az ételek is, és főleg a barack! 🙂
Remélem találkozunk, én szombaton egy barackos kolbásszal készülök, vasárnap pedig jótékonysági főzésen alighanem egy indiai ihletésű csirkét kínálok megvételre, aminek az árával nemes célt támogathattok.
Várunk titeket szeretettel! 
Aki még se tud eljönni, az mindenképp próbáljon meg valódi göncit kóstolni! Garantálom, hogy feledhetetlen élményben lesz része! És külön öröm, hogy idén a hosszú hideg tavasz ellenére is nagyon jó a termés! Hajrá gönci barack!

602356_461608583927497_260834315_n.jpg