Kategóriák
Egyéb kategória

Csirkemájkrém az iskolásnak

 

Eljött ez a nap is, Dávidnak becsengettek az iskolában. Ő is izgult már odafelé menet az autóban, de mi sokkal idegesebbek voltunk, az biztos. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy forduljunk meg, és azonnal menjünk haza, irány a játszótér, de addigra már anyu is megérkezett, hogy megnézze egyszem unokáját az évnyitón, ahogy verset mond, sőt a nagynéném is telefonált, hogy az iskola előtt áll, ezt neki is látni kell. 
Bajban vagyok az iskolával, mert uzsonnát nem szabad bevinni a kósersági megkötések miatt, de Dávid nem mindig eszi meg a benti reggelit, ebben biztos vagyok. Ha valami kerül a kenyerére, ami fehér, tehát margarin, vaj vagy sajt, azt ő még csak megkóstolni se hajlandó. Különben is jó lenne, ha enne, mielőtt elindulunk itthonról. Ezt az oviba menet letudtuk egy gyümölccsel, vagy egy pirítóssal, mert ott ráért piszmogni a reggelivel, de az iskolában ugye minden másképp van. Legalábbis nincs idő negyven percig reggelizni, az biztos!
Így aztán mindenféle reggeli ötleteken agyalok mostanában, ami nem fehér, de reggel gyorsan meg lehet enni 🙂 A lassú, hosszú reggeli pedig az emberiség legjobb találmánya. Ó, jó kis nyári teraszi reggelik!
Csirkemájkrémmel indítottunk, nagyon finom lett, de már próbának kacsából is elkészítettem, így még jobb volt, igaz Dávidnak nem ízlett annyira.
Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj
10 ek kacsa vagy libazsír
3 gerezd apróra vágott fokhagyma
4 ek konyak
4 ágacska kakukkfű, vagy egy ág rozmaring
só, bors
 
A csirkemájat alaposan megtisztítom, nehogy valahol epe legyen rajta. Feldarabolom, és négy-öt perc alatt megpirítom a zsír felén. Az utolsó percben hozzáadom a fokhagymát, az apróra vágott zöldfűszert, majd sózom borsozom. Késes robotgéppel vagy turmixal pépesítem, beleteszem a maradék zsírt, és hozzáöntöm a konyakot is. 
Nagyon finom, ha kerül bele egy csipetnyi curry és chili is.
Pár órára hűtőbe teszem, amíg megdermed.
 
 
 

 

Kategóriák
Egyéb kategória

A Kaja Krónikája

Hétfőtől rendes ütemben funkcionál tovább a blog, vége a nyaralásnak, elkezdődik az iskola, jönnek a hétköznapok.
Addig is egy elgondolkoztató videó. Közel hat perc, de a felirat miatt némán is nézhető annak, aki még mindig a munkahelyén kénytelen ülni.
Vajon Magyarországról hány gyümölcs és zöldség fajta tűnt el az utóbbi években?

Kategóriák
Egyéb kategória

Cider történelem

Olyan sokat írtam már a ciderről mostanában, hogy egyre több ismerősöm hozza szóba a témát, ha leülünk este beszélgetni. Van aki angliai, van aki franciaországi élményeiről mesél, de Györesz barátném annyira fellelkesedett az almában rejlő lehetőségektől, hogy úgy döntött borásznak tanul. Erre külön kíváncsi leszek majd, tud-e egyáltalán valami hasznosat tanítani a magyar szakképzési rendszer a gyümölcsborokról, vagy „csak” a szőlő borokkal foglalkozik. Valljuk be, túl nagy hagyománya nincs ennek errefelé. 
A magyar ciderivóknak a facebook-on is van egy jó kis közössége, még ciderrel készült recept is volt valamelyik nap, de ami a legfontosabb, mindig megosztják, hol lehet olcsóbban ciderhez jutni. Megéri csatlakozni, pl. ezért: 10 vásárolt 330ml-es WESTONS termék után ajándék:
1db pohár, 2db ugyanolyan termék, 2db Stowford Press Dry (tehát Dry!), amelyhez más formában nem lehet hozzájutni, mivel nincs forgalomban. Ajánljuk annak, aki szereti a kevésbé édeskés cidert, de annak is, aki szeretne most 10 üveg vásárlása után 14 üveget és egy poharat hazavinni.
De honnan is ered a cider? (Köszönöm a segítséget Lizának.)
Már az ókorban is… Igen, az ókori zsidók Shekar, a görögök pedig Sikera néven készítettek almabort, de legalábbis valamilyen erjesztett almalevet. Persze a Gallok és a Baszkok se maradhattak ki a korabeli ciderezésből: forró, erjesztett almalevet és forró, mézes, fahéjas vízzel leöntött almateát is itta. Ez utóbbi neve Phitarra volt.
A IX. században Nagy Károly elrendelte, hogy a sörgyárak gyártsanak alma és körtebort is a számára. Én is elrendelném, ha tehetném 🙂 A XIII. században Normandiában az almabor kezdte kiszorítani a sört és ekkortól csaknem ugyanannyi almabort adtak el évente, mint amennyi sört. Jó világ lehetett, kár, hogy a jégkockák „feltalálásáig” még várni kellett.
A XV. századtól kezdik külön almabor termelés céljára nemesíteni az almafákat.
1588-ban, Julien Le Paulimer orvos, kiadott egy könyvet, amiben az almabort, mint egészséges, a testre gyógyító hatással bíró italként mutatta be. Jó trükk, ismerünk ilyen keserű likőrt is, igaz? Még kereszt is van a kis zöld, gömbölyű üvegeken.
1720-ban az állam is érdekelt lett az adók révén az alma és az almabor termelésében, ezért támogatta a faiskolák létrehozását. Az 1860-as években filoxéra járvány elpusztította az európai szőlőültetvények nagy részét, így elsőszámú erjesztett ital Franciaországban az almabor maradt.
Ekkoriban az addigi négymillió hektár almáskert tizennégymillióra nőtt. Ekkoriban vált szokássá Anglia bizonyos helyein, hogy családonként két hordó ciderrel rendelkeztek. Az egyiket valóban ihatta a család minden tagja, gyerekek, nagyszülők, asszonyok is, de a másik csak is a férfié volt. Ezt a cidert az almalepárlóban tartották, ahol reggel felsorakoztak a családfenntartó férfiak, és kinek-kinek belemérték a saját fakancsójába a napi fejadagját. A második világháború után azonban az egész világon, így Angliában is nagyon megváltozott az emberek élete. A kis farmgazdaságok helyét a nagyobb termelőüzemek vették át. Bár most is találkozhatunk sok helyen pici házi cider üzemekkel, de a hipermarketek polcaira nem ők szállítanak.
Az almát eredetileg lóval, vagy vízzel hajtott kőmalmokban zúzták össze. Természetesen ma már a malmokat áram hajtja, és nem kőből készülnek, a régi csavaros préseket pedig felváltotta a mechanikus, láncos prés. Ezután az almát hatalmas kendőkbe szedték, becsomagolták, és 10-12 réteget tettek belőle egymásra. Présben kinyomták a levét, amit hordókban érleltek. A maradék almát megetették az állatok, komposztálták, vagy pálinkát főztek belőle.
Azt hiszem ennyit kb. elég is lesz olvasni a ciderről, inkább kóstolgassátok bátran!

Kategóriák
Egyéb kategória

Benne leszünk a tévében!

A TV Paprika tíz gasztrobloggerről forgatott portréfilmet, köztük rólam.
Nagyon izgalmas volt, leutaztunk Erdőbényére a nyár legmelegebb napján. A Mulatón kezdtük a forgatást, és komolyan 40 fok volt. Délután persze szakadt az eső, ezért a “nagy jelenetünket”, amikor Homonna Attilához érkezek bort vásárolni, legalább ötször fel kellett venni.
Nem tudom mi maradt benne a filmben, de Dávid fiam szokás szerint hozta a formáját: énekelt és gitározott is egyet a nap történéseiről.
Vásároltunk gombát a helyi gombagyűjtő cigányasszonytól, gyűjtöttünk kakukkfüvet, beszélgettünk a blogról és a birsalmáról is. Sőt, valamit Gábor is mondott, de azt nem hallottam, remélem, csakis a szépre emlékezik.

A vetítési időpontok:
Tejutazás: szerda, szept. 1. 22:00 (ism. szept. 3. 23:30)
Chili és Vanília: csütörtök, szept. 2. 22:00 (ism. szept. 4. 23:30)
Malackaraj: péntek, szept 3. 22:00 (ism. szept. 5. 23:30)
Lila Füge: hétfő, szept 6. 22:00 (ism. szept. 8. 23:30)
Dolce Vita: kedd, szept. 7. 22:00 (ism. szept 9. 23:30)
Limara péksége: szerda, szept. 8. 22:00 (ism. szept. 10. 23:30)
Tomakonyha: csütörtök, szept. 9. 22:00 (ism. szept. 11. 23:30)
Kísérleti konyha: péntek, szept. 10. 22:00 (ism. szept. 12. 23:30)
Fűszer és Lélek: hétfő, szept. 13. 22:00 (ism. szept. 15. 23:30)
Ízbolygó: kedd, szept. 14. 22:00 (ism. szept. 16. 23:30)

Kategóriák
Egyéb kategória

Tészta a kertből

 

Tulajdonképpen nem is a recept a fontos. 
Valamelyik nap Norbi elvitt minket Berecz Stéphanie-hoz a Kikelet borászatba. Stéphanie egyébként 2010-ben az év borásza lett Tokaj Hegyalján.
Hallgattam Stéphaniet, kóstoltam a fantasztikus borokat (megírom később az egészet majd) és gyönyörködtem a gyönyörű pincében. Az asztalunknál franciák, lengyelek, és osztrákok ültek rajtunk kívül, és látszott rajtuk, hogy ők is arra gondolnak, hogy valószínűleg megfoghatták Isten lábát, amiért ezeket a borokat kortyolhatják a poharaikból. 
És akkor szépen lassan hiányérzetem támadt. Nem, nem a boroktól, és nem is a kóstolótól természetesen. Arra gondoltam valahol az ötödik bor után, hogy mennyire jó lenne ahhoz a borhoz valamilyen nagyon egyszerű zöldségételt enni. Valamit, maximum öt hozzávalóból, aminek csodálatos íze van, ahol érezni minden zöldséget külön-külön, ahol az asztaltól odalátni a fűszerkertre. Kértem is egy darab papírt, hogy leírjam a gondolataimat, ha már Norbi folyamatosan jegyzetelt mellettünk. (Persze ő a borokról írt, mint ahogy egy kóstolón illik…) A lényege csupán annyi volt a gondolataimnak, hogy borokkal már el vagyunk kényeztetve, de a gasztronómia nagyon nehezen zárkózik fel a borokhoz. Hány fantasztikus bor van Magyarországon? És hány fantasztikus étterem?! Akkor még nagyon fontosnak éreztem, hogy ezt több ezer szóval kifejtsem, de rájöttem, hogy akkor megint csak panaszkodnék pedig nem is akarok. 
Addig felesleges, amíg édesanyám kertjében ilyen fantasztikusan édes, lédús paradicsomok teremnek, amíg sikerül ötven fej fokhagymát termelnünk, aminek jó íze van, és nem beteg, amíg a kert telis-tele van friss fűszernövényekkel, és amíg Giuseppe jó minőségű olívaolajat árul. Addig inkább örülünk a negyed óra alatt összedobott vacsorának, még akkor is, ha a tésztát a boltból hoztuk.
Az már tényleg giccses volt a végén, hogy hullottak a csillagok. 🙂
 
Hozzávalók:
10 szem érett, lédús, nagy paradicsom
1 nagy fej hagyma
1 fej fokhagyma
1 nagy csokor bazsalikom (tényleg nagyon sok!)
extraszűz olívaolaj
frissen őrölt bors
 
A paradicsomok tetejére éles késsel egy X-et metszettem, majd lobogva forró vízbe dobtam fél percre. Kiszedtem, és lehúztam a héját. A hagymát apró kockákra vágtam. Lehetett volna hagyma nélkül is, de ha már az is termett a kertben, nyugodtan belekerülhetett a mártásba. Kevés olívaolajon megdinszteltem a hagymát, rádobtam az összevágott fokhagymát, majd az apró kockákra vágott paradicsomot és addig főztem, amíg besűrűsödött. A bazsalikomleveleket összetépettem Dáviddal, és azt is a paradicsomba szórtam. Sóztam, borsoztam, locsoltam még rá olívaolajat és el is zártam a lángot. Beleforgattam a tésztát és már ettük is.
 

 

Kategóriák
Egyéb kategória

502

Csite Norbi írása: http://csiten.blogspot.com/
A tavalyi évben úgy került be a szőlő a Toplecből feldolgozásra, hogy átbambultam az évet. Sodródtam csak az eseményekkel, lökdöstek, ha kellett, és kijáratták az első osztályt velem. Vagyis hiába volt kapcsolatom a boros világgal egy évtizednyi időn túl, minden moccanatnál úgy álltam ott, mint egy újszülött. Az, amiről határozottan írtam évekig, az most semmivé vált. Most sem érzem a bölcsek kövét a zsebemben, sőt! A kérdések csak szaporodnak, és a gondolatok csapkodnak minden irányba. Szeretem ezt az állapotot. Izgalmas, és foglalkoztat. Öt emberöltőnyi idő is kevés lenne a feltett kérdések végigpróbálásához, így el kell indulni egy irányba, és figyelni a jeleket, amelyek korrigálják majd az utat.
Idén, szinte egyedül metszettem meg a szőlőt. A körülbelül kétezer tőkéből pár száz jutott lelkes barátaimnak. Van abban valami mámorító, amikor a nap melegétől hajtva végigér az ember egy szőlősoron, és látja a százharminc méteres soron (amiből tizenegy van), hogy rendben van. Van abban valami demoralizáló, amikor a második sorának nekikezd az ember, és a tenyere sajog, a felhő a napot elbújtatja, a szél bebújik minden apró nyíláson, és kellemetlenkedik. Tavaly szinte belehaltam, amikor a sorváltás történt. A mostani tavaszon nem fogott rajtam a rontás. Ott voltam teljesen fejben, egy pillanatra sem hagytam a kétségeket előtörni. Tudtam, hogy feladatom van, és magam kell, hogy megoldjam. Amikor pár nap alatt letudtam a sorokat eszméletlenül feltöltődtem tőle. Éreztem az erőt. Tudtam, hogy nem lesz már gond a fejben ebben az évben.
A hajtások lekötözésére, tám rendszer karbantartására persze nem jutott időm, erre szerencsére találtam megfelelő embereket. Nagy kincsek ők. Kevés van belőlük. Mindennapos problémánk az, hogy kevés emberre számíthatunk segítség gyanánt. A tavalyi segítségünk édesanyja az egyik fő támaszunk, a srác a légiót választotta a reménytelennek tűnő mezőgazdasági munka helyett. Remélhetőleg a kapcsolatunk eredményesen, és hosszan tart majd. Neki is köszönhetően a szőlővirágzás egy szépen gondozott ültetvényben zajlott. Aki nem érezte még ezt az illatorgiát, annak nehéz leírni. Édeskés, de kicsit sem émelyítő, fanyar, és leheletnyit vaníliaporos, aztán van benne valami vad, zöldesség, és még tengernyi árnyalat. Felemelő átélni, kis túlzással egy születés pillanataira emlékeztet.
Nem volt panaszunk júniusban a fürtképződésre, az időjárás kegyéből jól kötődtek a szemek. Szépen növekedett a szőlő, befűzésre kerültek a hajtások a drótok közé, ezzel tartva kordában őket. Késésben volt a hosszú tél miatt a fejlődésben a gyümölcs, de szépen ledolgozta a hátrányt. Utána viszont elkezdődött a rally. Meleg-hűvös-esős időszakok váltakoztak minden variációban. A növény fejlődése vontatottabb lett, rengeteg nyomás érkezett a kórokozók, úgymint lisztharmat, peronoszpóra, botrytis részéről. Június-július minden második hétvégéje (átlagban) permetezéssel telt.
Hajnali kelés, vízvétel, kipakolás, bekeverés, hátravevés, maszkfelrakás, kifújás, mosogatás, összepakolás, hazamenés. A minimálisra csökkentett beavatkozásra próbáltunk törekedni, egyszer (elsőre) felszívódó szert használtunk. Utána viszont csak réz, és kén segítségével, meg szőlőmunkával próbáltuk támogatni a tőkéket.
Augusztus elején megkapta az utolsó kenetet (permetezést) a szőlő, azt hittük, hogy nagy káresemény már nem fog bekövetkezni. Csak várjuk, hogy érjen a fürt, és újra bekerüljön a portára. Amikor e sorokat írom, akkor már megvolt sokaknak „a tolcsvai borfesztivált elverte a jég ..” tartalmú hír. A mi szőlőnk is kapott a szomszédunk szerint jó eséllyel, az ő száz méterre levőjét nem kerülte el, és mi tőle Tolcsva felé esünk. Pénteken majd kiderül, amikor ott leszek terepszemlén, és fürtválogatáson. Ugyanis a puhább bogyók könnyen megsérülhettek, kirepedezhettek, és ezeket le kell szakítani a további betegségek elkerülése végett.
Na, és hogy honnan jön az 502? Amint Eszter is említette, lepalackoztuk a borunkat. A saját termésből száraz bor készült. Augusztus elején már túl volt egy derítésen, és a múlt héten kapott egy durva szűrést, hogy utána manufakturális keretek közt palackba kerüljön. Az asszony mosta az üvegeket, a palackba töltés felelőssége rám hárult, a nálunk „vendégeskedő” építészünk dugózta a palackokat. Szám szerint annyit, amennyi a címben szerepel. Abba sűrűsödött egy év verejtéke, és tapasztalása. Nem az a bor, ami empirikusan a legjobb számomra, de a legigazabbak egyike.
Az édes bornak kint hagyott szőlőt a fekete sereg tette magáévá a múlt évben, így a „fölöslegesen” beszerzett új hordó megtöltésére telefonos segítséget vettem igénybe, és pozitív választ kaptam. Ennek folyományaként lett édes borom is, aminek a neve valószínűleg az lesz, hogy „Másé”. Mert valóban nem az enyém. Bízom benne, hogy ízleni fog majd annak, akitől kaptam. Ha nem, akkor majd Eszterre, és Gáborra fogom a dolgot. Akik „szerencsétlenségükre” beestek egy éjfél utánig tartó borpalackozásra hozzánk. Mi is, és ők is azt gondolhatták, hogy amire megérkeznek, addigra ezen már túl leszünk. Tévedtünk. Eszter leveles tésztában sült karajjal csábított fel a borházból bennünket egy szünetre, ami után nem volt az a nagy visszamegyünk, és megcsináljuk hangulat. Szerencsére a Gáborok átlendítettek a holtponton, és sikeresen letöltöttük az édes „bábukat” is.

Nemsokára szüret.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ayala Bar, ribizli, kardamom

Mautner Zsófi írása: http://chiliesvanilia.blogspot.com/
Blueberry Frost. Cherry Wine. Cilantro Garden. Citrus Tackle. Mint Julep. Olive Smoke. Cinnamon Stick. Cranberry Sky. Caramel Apple. Sweet Honey. Sugar Plum. Spice Market.
Felmerül a fenti fantázianeveket olvasva bárkiben is kétség afelől, akár egyetlen percre is, hogy olyan designer-rel állunk szemben, aki számára ne lenne komoly ihletadó a gasztronómia? Ayala Bar, világhírű izraeli ékszertervezőnő filozófiája kapcsán el is hangzik, hogy minden és bármi inspirálni tudja a munkáját: egy apró utcarészlet, hangulat, szín, vagy akár egy étel. Szerintem csak rá kell nézni az ékszereire, és olyan benyomása támad az embernek, mintha azoknak bódító illata és íze lenne. Annyi féle érzés és érzékiség jelenik meg egy-egy darabjában, olyan expresszív, és olyan sokszínű –a szó szoros és átvitt értelmében is- nem csoda, hogy szinte mindenki felfedez magának köztük olyan darabot, amely lelke mélyéig megérinti. Rengetegen rajonganak érte. Most már én is.
Elmesélem, velem hogy történt. A belvárosban közlekedtem a-ból b-be, amikor észrevettem a számomra ismeretlen, hívogató nevű üzletet. http://www.rododendron.hu/ Elöljáróban annyit elárulok, hogy általában nem kimondottan izgatnak az ékszerek, egy különleges táska sokkal inkább fel tudja kelteni az érdeklődésemet (a különleges delikát boltokról most nyilván nem is beszélünk). Sajnos, úgy tűnik, ennek az állapotnak befellegzett. Talán korral jár. Egyelőre szerencsére (?) elsősorban a nagy, színes fülbevalókban utazom. (az apró, és annál értékesebb nemesfémek majd gondolom tíz év múlva jönnek). Beléptem az üzletbe, és az első lépésnél nem is jutottam tovább, ott ragadtam az ékszereket felvonultató fal előtt. Előtte soha nem is hallottam az izraeli tervezőnőről. Magyarul nem sok információt találni, én hosszas keresgélés után a régi Judapesten http://www.judapest.org/ayala-bar/ és Panyi Zsuzsinál http://panyizsuzsi.hu/blog/ayala-bar/ túrtam egy-egy írást. Ahogy lenyűgözve álltam az üzletben, egy gyönyörű darabba belefeledkeztem. Nem vettem meg. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az a fülbevaló, amibe beleszerettem és amelyről két napig álmodtam, természetesen nem volt már meg, amikor visszamentem. Olyan intenzíven érintett meg, hogy úgy éreztem, ott és akkor, nem távozhatok ékszer nélkül. Választottam egy másikat. Aztán este, amikor nagy, határidős anyagon kellett volna dolgoznom, leültem a számítógép elé, és kb. négy órát töltöttem azzal, hogy végignéztem az elmúlt évek kollekcióit , most kívülről fújom az összes nevét és a hazai lelőhelyeket, végül a biztonság kedvéért összeállítottam a listámat, hogy ha hirtelen nyernék a lottón, akkor melyik darabokat venném meg azon nyomban. Közben további elképesztő bizsu- és ékszertervezőkre bukkantam, micsoda remek hír.
Ribizli, pisztácia, bors, bodzabogyó, málna, rózsa, kardamom, áfonya, cseresznye, méz, szegfűbors, olíva, karamella, koriander, kakaóbab töret, tőzegáfonya, citrom.
Ha behunyom a szemem és Ayala Bar ékszereire gondolok, ezekre asszociálok –nyilván nehezen lehet elvonatkoztatni a színektől és a fantázianevektől is. A gasztronómiához kapcsolódóan az egyik kedvenc tevékenységem a különböző más területekkel, akár művészeti ágakkal való összekapcsolás. Nagyon inspirálnak az ilyen feladatok, a kreatív folyamatuk felvillanyoz. Izgalmas dolog megpróbálni valamit ízekben kifejezni. Az elmúlt időszakban többször is volt alkalmam ilyen kihívásokhoz, és az ősz folyamán is izgalmas feladatok várnak. Ez az ékszer annyira foglalkoztatott, hogy szinte éreztem az ízét. Az élénk pink színe nekem ribizli. A tervezőnő stílusa egyedi és nagyon eredeti, jellemzésében azonban gyakran elhangzik a közel-keleti art déco kifejezés. A desszertembe a geometriai forma utal az art déco-ra, míg a Közel-Kelet ízben jelenik meg. A ribizlis parfé (semiffreddo) megtartotta a saját ízét, azt nem fűszereztem. A Közel-Kelet a ropogós ostyán (tuile) jelent meg: ennek a tésztájára került kevés kardamom, szárított rózsaszírom, és pár szem a „Pink paradies” nevű fűszeres sómból, amely valójában rózsás só. Meg néhány szem pisztácia. A krém körül lévő gyöngyök pedig mentás pufafsztott rizs, amely inkább díszítő szerepet tölt be. Recept most nincs, ez úgyis csak egy hirtelen fellángolás, és ahány nő, annyi fülbevaló, és annyi recept.
Kategóriák
Egyéb kategória

Édes csontvelő

Péter Anna írása: http://malackaraj.blog.hu/
 A csontvelőről az egész országnak Szindbád,  majdnem az egész országnak a pirítós, pár embernek a grillezés jut eszébe, hiszen a töltött csontokat, hosszában kettévágatva, parázson is meg lehet sütni. Süteményre eddig kevesen gondoltak
A Hegy megy-re készülődve, a saját zsírjában konfitálódó rillette-re várakoztunk, amikor Eszter felfedezte Magyar Elek könyvében a purim kranzli-t, benne a sohasem látott szerepben megjelenő csontvelőt. Cukorral. Csontvelő egy süteményben, nem tudtuk elképzelni a végeredményt. Érezhető lesz benne a velő állati íze? Milyen a nyers velővel dolgozni? Egyáltalán milyen állagú a nyers velő? Kapartam már hájat, kentem zsírt, kockáztam szalonnát, hártyáztam agyvelőt, daraboltam marhafarkat gerincvelővel, de a csontvelővel eddig nem kerültem intim kapcsolatba, legfeljebb kanállal kapirgáltam a tányérra, vagy kenyérre. Megfogni? Soha.
Hozzávalók:
  • 20 dkg marhacsontvelő
  • 25 dkg liszt
  • 12 dkg lisztté őrölt mandula
  • 10 dkg mandulalap
  • 13 dkg cukor
  • 5 dkg libazsír
  • 4 kemény tojásnak az átpaszírozott sárgája
  • fél citrom reszelt héja
  • egy nyers tojássárgája
  • egy egész tojás
  • egy csipet só
  • vaníliás porcukor a szóráshoz
A csontokat érdemes a hentesnél hosszában szétvágatni, könnyebb így kitolni belőle a velőt. A kiszedéssel óvatosan, a csont szélei nagyon vághatnak. Az így kinyert, löttyedt zsírt hideg vízbe áztattam pár órára, majd lecsöpögtettem. Alaposan eldolgoztam az összes alapanyaggal, két centi vastagra nyújtottam, kerek pogácsákat szaggattam belőle, megkentem a tetejüket a felvert nyers tojással, megszórtam mandulalapokkal és előmelegített, 180 fokos sütőben 25 perc alatt megsütöttem. Forrón megszórtam a porcukorral, de akkor még szabad piszkálni, törékeny.
Az Ínyesmester szerint két, különböző méretű pogácsaszaggató segítségével gyűrűket kellett volna a tésztából szaggatni, de a kávés, cappuccinós és pálinkás poharaim sehogy sem adták ki a két kívánatos átmérőt, maradt a pogácsa.

Egészen biztos voltam benne, hogy a szelídnek semmiképpen sem nevezhető csontvelő íze át fog ütni a mandulán, tojásokon, és dobhatom ki az egészet. De nem. A jó állagú, omlós kekszben a marhának nyoma sincs, csak egy gyenge, érzékeny ínyűeknek feltűnő, hússzagú hangulat váltja ki a vaj könnyedén felismerhető édességét. A felhasznált zsír mennyiségéhez képest kifejezetten száraz, de nehéz teasütemény.

Kategóriák
Egyéb kategória

A boldogságos gyüttment élet

Válasz a „Drága Eszti, Gábor és porontygyerek Dávid!” című levélre
Szabó Melinda írása. Melinda Hegyaljai fotói itt találhatóak.
Érdekes volt olvasni Novák Péter János írását és élményeit. Sok dolog felsejlett, s rengeteg igazság van benne. A képek, amiket feltöltött az oldalára (novakpeterjanos.tumblr.com) mind elgondolkoztatóak és akár megrázóak is lehetnek.
Mégis miért érdemes ellátogatni erre a vidékre, s hogyan lehet boldogan eltölteni az időt. S a nagy kérdés, ha a helybéliekkel akarunk beszélni, azt hogyan tegyük? 🙂
Zack & pack közel három évet töltöttem el Tokaj-hegyalján, mint „betelepülő”.
Első körben én is szerettem volna beszélgetni a helybéliekkel, de amíg nem ismered a környéket, addig miről beszélsz és fordítva, hogy ismernéd meg a környéket, ha nem beszélsz a lakókkal 🙂
Így hol biciklire, hol autóba szálltam és mentem és mentem. A környező szőlődűlők is rengeteg szépséget rejtenek. Különböző időszakokban a szőlő fejlődése mellett megcsodálhatóak voltak az egyéb növények, melyek látványa vidám hangulatot hozott, ilyenek, mint a napraforgók, búzatáblák, bodzások, csipkebokrok és réti virágok, s az almáskertekről se felejtkezzünk meg.
Ha magasabb vidékeken, alias dombokon, amit itt hegyeknek szólítanak jártam, a gyönyörű völgyek és vizek látványa fogadott. A mádi Király dűlő látványa fenomenális 🙂 A Dereszla dűlőről látni lehet a Bodrogot, s tiszta időben a Sátorhegy is jól kivehető. A Terézia és Teleki dűlőkről az alföldi területek egyhangúságát a rengeteg víz, így csatorna, tó teszi cirkává. S ha már a vizekről beszélek, ne felejtsük el a horgászatot, amit a Bodrog Tisza folyók adta lehetőségeken túl a csatorna különböző szakaszai és a horgásztavak még érdekesebbé tesznek. Itt had említsek meg csak 3 hármat a teljesség igénye nélkül: Ondi utcai, ami Szerencs mellett van, teljesen családbarát: játszótér, állatpark és szabadtéri sütési lehetőségek vannak, plusz kemence, amiben kenyérlángos mellett más ételeket is elkészítenek kérésre. Itt rendszeresen szoktak lenni szervezett programok, versenyek. A következő, ami nagyon tetszett, az az Erdőbénye előtti horgásztó, s ne feledkezzünk meg a Tokaj és Tiszaladány közöttiről sem. Mindezeket úgy írom, hogy nekem a horgászat egy olyan sport volt régen, amiről az az elképzelésem volt, hogy csak azoknak a férfiaknak kell, akiket az asszony már kicsinált… 😀 Aztán, amikor láttam a helybéliek lelkesedést a halak iránt, elgondolkoztam, persze kezdetben csak néző voltam, maximum hattyúkat etető. Egy szép őszi napon csak kifogtam életem első halát, ami nem volt nagyobb egy verébnél, s ráadásul ő fogta ki magát, mivel én elmentem almát szedni a bot meg bent maradt a vízben 😀
A kajakozás is szuper tud lenni, s ha valaki gyorsabban szelné a vizeket motorcsónakozhat, s persze ott a klasszikus sétahajózás is.
Na ennyit a természetes vizekről 🙂 oké a strand kimaradt, de hivatalosan csak egy van a rakamazi oldalon. Az már más kérdés, hogy a bányatóban is sokan hűsölnek a tiltás ellenére.
A vizekre még visszatérek később. Most jöjjön egy kis épített emléktúra.
Mivel a vidék a korábbi évszázadokban fontos kereskedelmi központ volt, így számos náció képviseltette magát itt, s hagyott hátra rengeteg épített örökséget. A környék tele van régi templomokkal és emlékhelyekkel, így mindenki megtalálja a neki érdekes irányzatot. Erről rengeteget lehetne regélni, de komolyan, hihetetlen sztorik vannak.
Ha bejártuk az összes vallással kapcsolatos helyet, jöhetnek a várak, kastélyok.
Emlékszem 2 éve volt egy maratoni vártúrám. Kezdhettem volna Tokajban, de ott az ásatások még nagyon gyerekcipőben járnak, így nem sok a látnivaló. Első állomásom Sárospatak volt, majd a szlovák területen lévő Borsi, ahol a Rákóczi várat lehetett megnézni. Széphalom következett, Kazinczy emlékére. Majd Füzérradvány, a hatalmas kertjével, ami most csak 15ha, de régen 140 hektár volt, s ha minden jól megy, hamarosan újra egyesítik a területeket és egy golfparadicsomot telepítenek oda, s a kastélyból szálloda lesz. Innen tovább a Fűzéri várba haladtunk, majd jött Hollóháza. Estére értünk Boldogkőváraljára, ahol a naplemente köszöntött minket 🙂
S a nap végén még „raliztunk” egy kicsit a tállyai dimbes-dombos utakon 🙂
Röviden még a várakról-kastélyokról:
Szerencsen is van egy nagyon szép vár, amit felújítottak és kulturális központtá alakítottak.
A Tolcsva fölött lévő Kincsem dűlő tetején is van egy kastély, ami igaz elég romos, de ha valaki nagyon kíváncsi, akkor érdemes megnézni belülről is, általában zárva tartják, de gyakorlatilag nincs is ajtaja, szóval némi akrobatikával be lehet lesni… na jó ez nem publikus 😀
A kastélyokra is érdemes még visszatérni majd a borászatok kapcsán!
Húúú, annyi minden van, nem is tudom, hol folytassam, rengeteg emlék tódul most elő.
Talán jöjjenek most a nyár végi és őszi mulatságok 🙂
A Zempléni fesztivál 🙂 rengeteg helyszínnel és programmal várja a vendégeket, igaz én csak 2 helyszínt látogattam meg, Tolcsvát és Tokajt, de így is remekül éreztem magam.
Tolcsván az Orémus borászat kertjében van egy gyönyörű kastély, a klasszicista Stépán-kúria, aminek a szalonjában volt egy koncert, majd a kertben grill party, szuper volt!
Tokaj főterén pedig jazz koncertek voltak, amiket a közönség még szakadó esőben sem hagyott el, mindenki ott ült az ernyője alatt, s hallgatta a muzsikát.
Bénye-Bénye 🙂 (BMB nap) a tavalyi első fesztiválra bringával érkeztem, ami nekem külön élmény volt. Próbáltam mindenhova benézni, kóstolni és faggatni a gazdákat a titkokról, specialitásokról. Hatalmas volt, finom ételek és borok, szuper hangulat 🙂 Voltak vicces helyzetek is, pl az Ábrahám pincénél, ahol száraz bort kértem, s félédeset kaptam véletlenül. Hatalmas szakmai szöveggel meg lett magyarázva, hogy a glicerinek és az esetleges kevesebb hordó, így alacsonyabb fenol-tartalom, de ugyanakkor a barrique adta simaság csalt meg engem, s érzem ezt a csont száraz bort édeskésnek 😀 hahahaha aztán kóstolás, s a gazda belátta, hogy csere történt 😀 de hallhattam egy jó kis előadást 😀
A Hommona birtok provance-i hangulata, a Te nagyszerű ételeid, s a remek pétanque mulatság fenomenális volt, a pont az i-re 😀
Terézia-nap: A Gróf Degenfeld Borászat Terézia napján, a Terézia dűlő tövében, ahol a birtok is van, több éve rendez nyílt napot főzéssel és pincelátogatással. A vendégek ilyenkor megnézhetik a történelmi Kossuth prés működését is; betekintést nyerhetnek az üzemi borászkodáson túl a pincés érlelés szépségeibe, ha nem néz oda a túravezető, akkor érdemes megnyomkodni a párnás pincepenészt a falon, a Cladosporium cellarét, na jó, ne mindenhol, szegény, had maradjon életben 🙂
Harcsa-party: hmm jmai 🙂 Tavaly ősszel került megrendezésre először ez az egynapos mulatság, Tokaj főterén, a Hétszőlő Rákóczi pincéjének teraszán, számos borászat képviseltette magát itt az éttermek és egyéni amatőr horgász és szakács bajnokok mellett. S természetesen szólt a jazz, amit a verőfényes őszi napsütés koronázott meg 🙂
S ezek a mulatságok csak egy kis részei, az ezen a vidéken szervezett programoknak.
Ha kimulatta magát az ember, akkor jöhetnek a borászati túrák, érdemes végigjárni a helyi pincészeteket, megnézni a szüreti feldolgozást, pincét látogatni, bórt kóstolni.
Hol együnk egy jót?
S ha már csömört érez ezen élményekből, akkor jöhetnek az éttermek, Bodrogkeresztúron, Tokajban, Tarcalon, Szerencsen és persze Tolcsván, Tállyán … Sárospatakon is vannak remek helyek. Mind más és más: az elegáns kastélyi körülményektől kezdve a vidéki „úri paraszt” hangulaton át a francia bohém feelingig minden megtalálható. Még egy finom, közepesen átsütött Texas ranger stake is rákacsinthat a szerencsés szerencsi fürdőzőre, ha már teljesen ellazult a különböző gőzkabinokban.
Annyi remek hely van még, nem győzöm sorolni, s tudom, hogy nagyon sok kimaradt, bocsánat.
 
Hol igyunk egy jó kávét?
Chateau Dereszla Vinotéka, Gróf Degenfeld Kastélyszálló, s Tokajban is van 2 jó kávézó.
 
Hol igyunk finom sört?
Szegiben, a falu szélén van egy borászat és borozó, ahova főzött, csapolt sört is hoznak, s odajárnak a környező településekről sört vásárolni, mint mások a tej automatához 😀
 
Ha a kulináris élményekből sok lenne, jöjjön egy kis lazítás 🙂
Tarcalon, az Andrássy kúriában lévő fürdő, melyben különböző szaunák és gőzkabinok is várják a vendégeket, szabadon látogatható, nem kell szállóvendéggé válni használatukhoz 🙂
Szerencsen a közfürdőt pár éve újították fel, s a régi hangulatos formák, stukkók-boltívek mellett itt is számos szauna és fürdő várja a pihenni vágyókat, s a kültéri napozó.
Mind a két helyen van masszőr a megfáradt derekaknak 😀
S ha már tényleg csömörünk van a sok élményből, akkor jöhet Miskolc- Lillafüred és a többiek… lehet az falmászás a régi gyártelepen kialakított Factory arénában vagy túra Bükkszentkereszten… mind szuper 😀
S, ha visszatérnék, s jól esne egy kis munka utáni mozgás, akkor tenisz 😀 Kerekes Áron tokaji pályája tavaly lett átadva, s egy barátságos csendes környéken adogathatunk.
És persze ne felejtsük el a kutyát megsétáltatni a szőlő dűlök között, s télen vihetjük vadászatra is 😉 Amikről megint csak sokat lehetne mesélni 😀
Melinda
Kategóriák
Egyéb kategória

Drága Eszti, Gábor és porontygyerek Dávid!

Novák Péter János írása: novakpeterjanos.tumblr.com

Sokat gondolkodtam mi legyen a tanácsom amitől okosabbak lehettek, nagyon nincs kedvem összehasonlítgatást csinálni, bezzegezni eddigi tapasztalataimat viszonyítgatni, de biztos hogy nem tudom elkerülni ezt, ha nem is a spanyolországival, de legalább is egy normálisnak modható-elvárható mércéhez fogok jelenségeket mérni. Mivel vidéken eddig csak külföldön laktam, vagy ahogyan te is, felhőtlen gyerekkorom nyarait töltöttem nagyanyámnál és nagybátyámnál, önkételenül ezekre támaszkodok mikor írok neked erről.
Lassan egy éve vagyok itt, mióta utoljára láttuk egymást sokfelé próbáltam életet építeni, nagyvárosokban is külföldeken. Egészen véletlenül kötöttem ki itt a Zemplénben, annak is a közepén. Tudom, hogy ti most azt tervezitek s vágytok Gáborral, hogy ide a szomszédba jöjjetek több időt mint egy kéthetes nyaralás. Azt jól teszitek, ha átköltöztök, a kérdés már csak az hogy Zemplén-e a legjobb hely Magyarországon, vagy a többi vidék nagyon rossz. Szerintem az első válasz a helyes.
Gyerekként azért az milyen jó volt hónapokig falun lenni, tájszólással vittek haza mindig. Neked is biztos pont az a hosszú ideig nyaralás volt ami ennyire fogva tartja a lelked.
Körülbelül 2 hónap kellett ahhoz, hogy szóba álljanak velem egyes helyiek, és még két hét hogy bárki szóba álljon velem. Ez persze azt jelenti, hogy nem tudtak hova tenni, és kíváncsi faggatózásokba kezdtek. Érthető is hisz a néhány száz fő közé egy bekerül, akkor van téma. Ki ez, mit akar itt, mit akar tőlünk. Az biztos hogy vannak a idevalósiak, akik együtt jártak iskolába, akiknek az apjuk is együtt járt iskolában, rosszabbik esetben még rokonok is. Mivel kicsi a falu, nem vagyon volt vérfrissülés évszázadokon át. Khm.
Az biztos, hogy a másik ahol az “idegenek”, “gyüttmentek” közé tartozok, és akármit csinálok maradok az. A helyiek főleg idős parasztasszonyok, a férfiak korán halnak. Ha kimégy a temetőbe, hogy nagyon vegyes falu volt ez is. Állítólag a lakosság harmada zsidó volt a háború előtt. A kisfalvakból vitték el az embereket főleg. Most reformátusok, katolikusok és szombatosok laknak.
Nincsenek fiatalok a faluban. Akik vannak azok sajnos igen szűk mozgástérben vergődnek. Pótcselekvés az ivás és a szex. A helyi dalárdában meg még arról énekelnek hogy ha a lány apja és anyja megtudja hogy szeretője van, akkor lesz ne mulass. Elvész a kultúra ezen darabja, fájjon a szívünk érte. Koszos ruhában gyerekkoromban én nem emlékszem hogy láttam volna férfit az utcán. Akármekkora sár is volt, legfeljebb a csizmája. Most tiszta ruhájú embert alig látni, legfeljebb hetven plusznál. Pedig vannak már fantasztikus mosószerek, és szuper automata mosógépek, aszfaltos vagy betonjárdák. Csak az tartás és az igényesség tűnt el valahová a lelkek mélyére. Esetleg a gőg váltotta ki, mert abból is van bőven.
Két kocsma van, és egy fogadó, és egy kávézó. Cafe con leche-ről álmodni sem szabad, de ha cappuchinót kérsz ne hibázz. Tejhabbal kell kérned, máskülönben rápumpálnak egy lavór tejszínhabot a kávédra, azt pedig nem könnyű lebillenteni a csészédből. Ez persze egyedül a fogadóban tűrhető pesti aranyárban. Hiába veszel ám a hármat a kocsmákban ennyiért, ha egyszer mit a hideg salak olyan amit iszol ott. Mellé friss croissant vagy más péksütemény az nincs. Tudod, “nincs rá igény”. Mint a pesti butikosok. Hogy mire van? Tudod, a dekás kisüveges mocsokra. A bármilyen ízesítésű szeszre, amit alapból letekernek, vagy még zsebrevágnak párat ha kell. Esténként meg az olcsó sör. Jó tokajit, ami itt van egy lépésre, műanyagkannából. Na ennyire van igény. A falu 80 százaléka munkanélküli, a legtöbben segélyből élnek. A kocsmákban van lista, felírják, és az egyik kocsmáros a polgármesteri hivatal előtt áll, és már ott szedi be az alkeszektől a pénzt. A maradék két-három napig még tart. Esti program a tévé. Este kilenc körül körbemegyek, mindegyik ablakban a kék világít. Télen-nyáron.
Másik különös dolog hogy ha megpróbálsz valamit megszervezni, vásárolni, tudom is én az egy kemény dió. Mikor idekerültem kitől lehet fát szerezni, vagy ácsot, vagy egy platós autót, azt hallottam, hogy csak helyitől ne, annyira hogy még a helyi is ezt mondja. Hogy is írják ezt? Ne tégy fel olyan kérdést amiről biztosan tudod hogy hazugságot kapsz válaszként. Az pontos idő nem létezik, az adott szót is elfújja a szél. Ha ez nem így van, akkor viszont már tudod, hogy túl magas árat fizettél. Hogy ez nem ennyire sarkos az biztos, ugyanis emlékeznek arra amit ígértek mikor újra rákérdeznek, a pestiek általában ezt is letagadják.
Egyébként egyszerűen leírható az útja egy srácnak. Helyben van végre általános iskola, de középiskolában már menni kell valamelyik közeli városba. Iszonyatos tortúra télen busszal ingázni. Kőkemény hidegben 1 óra busz, sötétben. Eleve el kell jönnie az utolsó óráról, hogy elérje. Amikor becsúszik a gyerek, akkor szinte biztos hogy nem a faluba jönnek vissza. Legkésőbb egyetem/főiskola alatt ez megtörténik, nincs mese. És soha nem térnek vissza. A lányok ugyanez, csak közben ők szülnek. Akik itt maradnak a faluban, azok válnak ilyenné.
De félre a ficsúri nyafogással Eszti, ha hiszitek, ha nem laknak szerethető emberek is. Ők nem a képzett helyi szinten menő emberek közt kell keresned, ők azok az emberek akik nem trükköztek, nem számolgatnak, nem vernek át mást, egyszerűen egyszerűek. Erre persze már külföldön rájöttem. A “szegények” az őszinteségük, jószívük, és becsületességük áldozatai. Tudják hogyan kell dolgozni, hajnalban felkelnek az állatkához, megetetik és kitakarítják, majd dolgoznak. Ők azok akiket szopatnak a helyi jobban élők, pedig ők tudják ezt, és nem derogál, legyen az bármilyen fajta munka legyen az akár trágyalapátolás, azt is meg kell csinálnia valakinek. Logikus és egyszerű. A sírásó egy ilyen ember. Saját bevallása szerint gyenge a szíve, de az meg hogy néz ki, hogy a temetésen ő pityereg. A náthással tréfálkozik, hogy “Jössz a kezem alá, tartós tejet te már ne vegyél”. Egyébként alkalmi, munkákat csinál, fát vág, kertben segít, követ rak, és ugye trágyát is lapátol ha az van. Neki nem megalázó az, hogy kevés pénzt kap valami munkáért, hülye árat mondott, elrontotta. De az ő adott szava az érték. Na az ilyen emberek azok akikre számíthatsz, nem hagynak cserben, és te is egyszerűen tudod hogy bizalommal és őszinteséggel fordulhatsz hozzájuk. Ő nem nyíltan cigányellenes mint a lakosság nagyrésze, ő a munkája alapján ítéli az embert. Kedvelem. De összességében könnyebb eligazodni itt az emberek között mint a városban, ott semmit nem ér az ember szava itt meg valamit azért mégis.
Télen a hó szinte állandó, de legalábbis bármikor ébredhetek arra hogy megint leesett egy fél méter hó míg aludtam. Megnézem, hogy hány állat ment át a kerten, szarvas nyom, borz nyom túrással, és néha még a mókus is feltúrja a raktárát magokért vagy a madáretetőt. Tavasszal a gaz előtt ibolyaszőnyeg nő, rögtön a hóvirágok után. Mostanában egészen tél elejéig bármikor szembetalálhatom magam egy őzzel vagy szarvassal a kertben. Az előző tulaj lehurkozta őket lelkiismeret nélkül, találtunk csontváz darabokat szőnyegbe vagy zacskóba tekerve a kertben, mintha csak titkos adatokat akart volna lopni, de lebukott, lefejezték, megbűnhődött. Pedig élve találkozni egymással egy furcsa élmény, gondolom neki is. Kettőt ugrik, és csak a szaga marad ott a napfényben.
A gyönyörű és állandóan változó természet gondolom nem érdekelnek annyira mint a következőek. Vadhús: nyúl, fácán, szarvas, muflon. Gombák: szilvagomba a szilvafák aljában gyűrűben, tinóra alig észrevehetően az avarban ősszel, csirke(róka) ahogy narancslik a mohában, kucsma tél végén a susnyásban kúszva, laska fatörzsről, savanyú amint mindenki csak otthagy, pedig milyen finom. Ma még valami úri gomba nevű dolgot mutattak, bocskoros mint a galóca, abból pattan ki a hatalmas és sárgás a kalapja. Néztem okos lexikonban, de nyomát sem találtam. Meg a hülye városiaknak bolondgomba 300-ért kilóját meg is veszik. Zöldség és fűszer amit csak meg tudsz termelni, levendula bazsalikom citromfű, bármi. Például a temetőben burjánzik a szilvafák alatt a menta. A saját zöldség termelése szívás. A gyom, a levéltetű, lótetű, mind az ellenségeid. De inkább ez, mint egy öntudatos kreatív ügyfél. És a gyümölcsök, amik még nincsenek beoltva modernre, atombiztos ízetlen termőre. Most augusztusban hatalmas tököket dob ki a kert magából, és az öreg szilvafákról potyog a termés, szedem bele cefrébe, és a téli szotyi szemeket amikkel a madarakat etettük, sárgállanak a napraforgó virágai csűrrom falának tetején. Mondtad, hogy jó pálinkához való gyümölcsöt szedni kell, de ezek már öregek nagyok nagyon, és kábé ötven. El sem lehet érni, most a viharok letörtek pár nagyobb ágat, azokon tovább érik, nem szedem még le. Már bő félig van a hordó, úgy hogy még az kb 50 fából csak 3 érik. szilvában fogok gázolni ősz végére.
A csillagos éggel is könnyen meg lehet barátkozni, a Tejutat látni nem különlegesség. Ezzel a háttérrel a hullócsillagok is másképp festenek. Az amit a városból csak egy sötétség, az itt valójában egy világító kincsesláda a fejed fölött. Kívánjátok, hogy vidékre költözzetek végre. A távmunka nekem nem volt probléma, ahogy külföldről meg lehet csinálni mindent, innen is ugyanolyan dolgozni. Persze azt tanácsolták barátai, hogy legalább havonta egyszer utazzak el messzire, hogy ne tokosodjak, vagy őrüljek meg. Eddig ez működött. A kassai reptér itt van egy lépésre, a faluban lakó jenkik, úgy mennek NYC-be hogy Kassa-Prága belföldi, onnan meg át az óceánon. Nyáron pedig mennek mindenfele.
Már ropog a vihar lába alatt a hegy, nemsokára esni fog. A szitakötők köröznek a ház mögött, nagy felhőben. Tényleg nem láttam évek óta ennyit, főleg egyszerre.
Egyszer ha már megnyugodtok, itt lesztek és sok időtök lesz, akkor megmutatom.
Addig is dokumentálom a nyomasztó képeket amiket ide gyűjtök, remélem nem veszik el a kedved az egésztől: 
novakpeterjanos.tumblr.com

Pihenjetek jól, nyaraljatok, Dávidot meg rövid madzagon!
Agyő!
Ui.: Levelem elég kesze-kusza lett, remélem senki nem kíváncsiskodik bele, hehe.