Kategóriák
Egyéb kategória

Születni tudni kell!

Bliszkó Ferenc pár részben a Fűszeresen osztja meg Tokaj-hegyaljai gyerekkorát. Állitólag lesz benne kevés regionális gasztronómia is 🙂

1948. május 21-én születtem Erdőbényén. A hely tökéletes, az időpont már csak félig. Május a legszebb hónap, főleg vidéken. Az 1948-as év már kevésbé szerencsés. A háború utáni szegénység, a kezdődő kommunizmus nem sok jóval biztatott egy ifjú emberkét egy ilyen helyen, mint Erdőbénye, annak ellenére, hogy maga a falu szinte mindent biztosított volna az induláshoz. Már három bátyám volt, mire édesapán 1947-ben hazajött az amerikai hadifogságból. Még szerencsésnek mondhatta magát, mert az orosz fogságból csupán az ötvenes évek elején kezdtek hazaszállingózni a férfiak.
Három fiú után természetes a vágy, hogy legyen még egy gyerek, de az már kislány legyen. De hát nem így történt, én is fiú lettem, Mariska (édesanyámat így hívták)apám Don-kanyar beli barátja után Ferikének kereszteltek. Így persze csak az ismerősök és rokonok szólítottak, édesanyám negyven évesen is kisfiamnak szólított.
Maga a szülés bába segítségével történt, pont úgy, mint bátyáim, és a falu többségének születésénél is. Az otthonszülést akkoriban még nem kellett népszerűsíteni, lehetett volna választani az ötven kilométerre fekvő sátoraljaújhelyi, vagy a hatvan kilométerre lévő miskolci kórház között. Vonat volt ugyan, de a vasútállomás hét kilométerre volt a falutól, maradt tehát a nagy tiszteletnek örvendő bába. Édesanyám soha nem felejtett el figyelmeztetni rá, hogy már jó messziről és jó hangosan köszönjek neki.
A falu ebben az időben boldog tudatlanságban, és nagy szegénységben töltötte mindennapjait.
Még villany sem volt, újság pedig ha eljutott, nem adtak pénzt érte, hiszen pénzkereső foglalkozása kevés embernek volt, megoldottak mindent cserével, még a boltból is így igyekeztek megvásárolni a legszükségesebbeket. Így aztán a világ folyásáról a hazaérkezőktől, a messziről érkezőktől szereztek tudomást.
Sok emlékem van a nyáresti eresz alatti beszélgetésekről, a diófa alatti borozgatásokról.
Gyakran jöttek össze egy-egy butella bor, szalonna, házikenyér, és óriási sörretkek mellett éjszakába nyúló beszélgetésekre szomszédok, rokonok, nagyvárosból vagy fogságból frissen érkezettek. Meséltek egymásnak a háborúról, eget elsötétítő, láncos bombát szóró, városokat földig romboló angol repülőkről, rettenthetetlen, és hősies haditetteket végrehajtó katonákról, részeges, rongyos, nőket megerőszakoló pincében borba fulladó oroszokról, háborútól megcsömörlött, életüket és családjukat féltő magyar katonákról.
Én persze a háttérben ittam szavaikat, és eszes kisfiúként kombináltam a történteket, amivel veszélybe sodortam édesanyámat a közben hatalomra kerülő kommunista rendszerben.