Hónap: 2010 augusztus

Kategóriák
Egyéb kategória

Go Füge go!

Lila Füge írása: http://www.lilafuge.blogspot.com/

Elkezdtem újra futni. Már épp itt volt az ideje, R2r szeptemberben 2 éves lesz. Ha nem számolom a terhesség alatt sűrűn, de moderáltan végzett állagmegőrző próbálkozásaimat (értsd jóga, torna, úszás), ez azt jelenti, hogy kb 3 éve nem mozogtam rendesen. Kicsit nagyképű tőlem, hogy máris erről írok, hiszen eddig mindössze 3 alkalommal koptattam a kavicsot a parkban.
Az első a vártnál sokkal jobban sikerült, kicsike meghalással lefutottam 10 kört, újra megismerkedtem az elveszettnek hitt izmaimmal (vagy a helyükkel) és pacsiztam a felszabaduló endorfinokkal. Bár a cipőmről kiderült, hogy már erősen cserére szorul és szanaszét törte a sarkam, alig vártam, hogy újra nekivágjak a távnak. Másnap reggel ezt azért revidiáltam, mert alig bírtam kikászálódni az ágyból – izomláz. Nem baj, jó az, van hova fejlődni!
Vártam 2 napot, korán reggel (haha, nekem a ½ 8 hajnalnak számít) felkeltem, kilopakodtam a szobából, hogy senkit ne ébresszek fel és lelkesen, vigyorogva vágtam neki a 10 körnek. Az elsőnél érzékeltem, hogy ez most nehezebben megy. Az ötödiknél kidőltem, úgy éreztem, hogy az egész testem egy túlfeszített izomcsomó, alig bírtam felemelni betonnehéz lábaimat. Egyetlen lépést se bírtam tenni. Vártam. Lihegtem. Pihentem. Az agyam zakatolt, párbeszédet folytatott a testemmel. Leálljak? Nem, nem, nem, félmunkát nem végzünk! Menni kell. Összeszedtem magam és darabjaimra hullva kiküzdöttem magamból 9 kört. A tizediket már csak tempós(abb) vánszorgással sikerült teljesíteni. Hosszan, alaposan nyújtottam és mire hazaértem már minden rendben volt – ugyanolyan érzés volt mintha rendesen lefutottam volna a kitűzött távot. Megvolt a sikerélmény és ez az, ami számít. Ami előre visz. Hogy meg tudom csinálni.
A harmadik alkalom bebizonyította, hogy csak a kezdet nehéz: szenvedtem, de most már tudtam, hogy a sikerért szenvedni kell. Egyszercsak nagyot ugrottam, mert a közvetlen közelemben egy kutya vonyított a fülembe – zenére futok, nem hallottam hogy közeledik. De hogy ugrott a fülemig? Nem kutya volt, hanem két 8 év körüli kislány szaladt el mellettem üveghangon visítozva. Aztán még három, és hirtelen egy lányosztály tesiórájának közepén találtam magam (biztos sporttáborban vannak…). A sportosabbak kurjongatva lehagytak – mentségemre legyen mondva, hogy én már a 7. körnél jártam. A többiek először csak méregettek, 2 együtt futott kör után befogadtak. Végeztem a távval, kiálltam, nyújtottam és közben figyeltem a lányokat. A negyedik körnél már senki sem kurjongatott. A sportos lányok még mindig bírták, társaikat messze elhagyva vezették a mezőnyt. A középső csapatban volt, aki levágta a kanyart, volt akin látszott, hogy bírná még csak kedve nincs hozzá. A dagi kislányokat a helyes, fiatal tanárnő hajtotta: „gyerünk kibírod, szedd ösze magad!” Összemosolyogtunk.
Nem vagyok nagyon sportos alkat, de a futásra gyorsan rákattantam, amikor végre rátaláltam. Még soha nem akartam lefutni a maratont, de megértem, hogy hogyan jut el valaki odáig: sikerélmény, a határaid feszegetése, mérhető fejlődés és a végén eufória. Közben pedig nagyon, nagyon kitartónak kell lenni. És ha jól belegondolok, ez nem csak a futásra igaz. Mindent így kell(ene) csinálni. És akkor, ha ropogósra sült krumplicsónakot rendelek cheddar mártással, a mártás nem lesz olyan híg, mint a víz egy kis pirosparikával pettyezve, hanem sűrű lesz és igazi vörös cheddar sajttól lesz rikító narancs színe, lesz benne sok sok fűszer és jól esik majd beletunkolni a ropogós krumplihéjat, ami nem fagyasztott hasábburgonyából készült egy kevés borssal meghintve. És a mindmegette.hu sem egy kaotikus, navigálhatatlan receptoldal lenne, hanem igényes, informatív, könnyen kezelhető és szuper, inspiráló receptekben gazdag.

Addig pedig menjen el mindenki futni, vagy csináljon valamit, amitől rájön, hogy ez így nem elég jó!

És hogy legyen egy recept is, futás után reggelire azt a turmixot szoktam inni, az éppen friss idénygyümölccsel variálva: 3 barack, 1 dl almalé (szűretlen bio, vagy 2 alma leve), 1,5 dl joghurt, 1 ek méz. Egészségetekre!

Kategóriák
Egyéb kategória

Magdus kuglófja

Hídvégi András írása: http://www.andrashidvegi.com/

– És az éjszakát hol fogja tölteni? – kérdezem, és a fejemmel az Opel felé biccentek.
– Hát, ott – válaszolja Vera.
– Hol? A hátsó ülésen? – meresztegetem a szemem.
– Igen – mondja Vera valami olyan elszántsággal a tekintetében, amivel nehéz vitatkozni. – Lacival is úgy csináltuk.

Anyukámra nézek. Ő pedig úgy nézi Verát, mint aki nyilván jobban tudja.

Vera anyukám unokahúga, vagyis az én másod-nagynéném. Laci pedig Vera férje volt– amíg egy éve meg nem halt. A hamvasztás és a temetés közötti éjszakát ő is a ház előtt parkoló Opel hátsó ülésén töltötte az urnában. Pontosan ott, ahol ezek szerint most anyukám anyukája, vagyis a nagymamám is tölteni fogja.

Fura, gondolom magamban.
– De miért? – kérdezem Verát.
Ő úgy néz rám, mint aki tud valamit, és azt gondolja, hogy azt a valamit én is tudom.

– Hát, nem akarják, hogy a házban maradjon mami szelleme – mondja később Judit a telefonban.
Judit a feleségem, és otthon maradt a gyerekekkel.
– Tudod, mami és én az utolsó tíz évben már nem voltunk igazán egy hullámhosszon – válaszolom neki –, de azt nem gondolom, hogy bármi rosszat akarna a szelleme, ha itt maradna. Engem nem zavarna, ha tudnám, hogy itt kering körülöttem.
– Igen, de az téged is zavarna, ha nyitogatni kezdené a fiókokat, hogy felhívja magára a figyelmet – vágja rá rögtön Judit.
Ha szellemekről van szó, mindig van egy frappáns válasza.
Hallgatok egy darabig, aztán kibököm:
– Hát, igen. Az zavarna.

Lehet, hogy erre gondol Vera is, amikor úgy néz rám, mint aki tud valamit, és azt gondolja, hogy azt a valamit én is tudom. Nem tudom. De úgy érzem, hogy ők mindannyian tudnak valamit, amit én nem.

Téblábolunk a zalaegerszegi naplementében, a dombtetőn álló ház előtt, és az Opelre pillantunk mind a négyen– én pedig kezdem azt érezni, hogy észrevétlenül beléptem egy Almodóvár-filmbe.

– Adri, nincs egy cigid? – kérdezem másod-unokatesómat, aki Anyukám és Vera között áll.

Adri Vera nagyobbik lánya. Vagyis annak a Lacinak a lánya, aki tavaly a hamvasztás és a temetés közötti éjszakát szintén a hátsó ülésén töltötte az urnában.

Nemigen dohányzom már évek óta, de úgy érzem, hogy ebben az Almodóvár-filmben, ennek a karakternek (akit én alakítok) most rá kell gyújtania. Adri ad egy szál cigit, és meggyújt egyet magának is.

Megszédülök, ahogy teleszívom a tűdőmet füsttel.

Belebámulok a naplementébe, és a nagymamámra gondolok. Meg a tepsis krumplira, aminek nehéz illata megtölti a langyos nyári levegőt.

Tekintetem a táskára téved, amibe még Budapesten tettük az urnát, és amiből azóta sem vettük ki. Aztán Verára nézek, még mindig kétségek között.
– Papa mondta, hogy így csináljuk – mondja ő, és bólint.

Papa Vera édesapja, akit mi mindig csak Vilmos bátyusnak hívtunk. Vilmos bátyus a nagymamám bátyja– és annak a Magdusnak a férje, aki a címben szereplő kuglófot sütötte.

Ahhoz képest, hogy méhész, Vilmos bátyus soha nem volt egy tündéri aranyos ember. Szigorú, kemény kis fickó volt. És még ma is az– közel a kilencvenhez. Közelebb a százötven, mint a százhatvan centihez.

Túlélt egy háborút, és, gondolom, egymillió méhcsípést. Ha az utóbbi hatvanvalahány évben nem lett volna mellette Magdus, akkor Vilmos bátyus ma már minden bizonnyal egy kibírhatatlanul morgós vénember lenne.

De Magdusnál vidámabb és jobb kedélyű ember nincs egész Zalában. Őt azért adta a Jóisten Vilmos bátyusnak, hogy ne legyen belőle egy kibírhatatlanul morgós vénember.

Magdus olyan vicces, hogyha Angliába született volna, biztosan ő lett volna a harmadik duci hölgy.

Vagy az Anyakirálynő.

A kuglófja és a fellépése alapján bármelyiknek megválasztották volna a britek.

Másnap mindenesetre – miután mindannyian jól kibőgtük magunkat a temetőben, és visszamentünk a domtetőn álló házba – rávetettük magunkat a kuglófra, amit Magdus azért sütött, hogy legyen mivel vígasztalódnunk– és úgy rámoltuk magunkba, mintha fizettek volna érte. Magdus pedig, aki már sírt egy kiadósat nagymamám temetésén, csillogó szemmel nézte, ahogy egész családja kétpofára tömi magába a kuglófját, és csak annyit mondott, hogy nincsen annak semmi titka– hacsak a háztáji tojás nem, amit a tésztájához adott.

Ja.

Gondoltam.

A háztáji tojás.

Főleg az.

Meg talán az, hogy utoljára nagymamám nyolcvanadik születésnapján voltunk így együtt, és talán soha többet nem leszünk.
Abban a huszonnégy órában mindenesetre, amit nagymamám temetése alkalmából Zalaegerszegen töltöttünk, összesen egyetlen fényképet bírtunk készíteni. A fentit. A kuglófról. Magdus kuglófjáról.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kincsesláda vadászat

Fotó innen
Az első kincsesládánkat a Szúnyog szigeten találtuk. Nem kellett sokat menni érte, ez volt a térképen a legközelebbi. Majdnem a ládáig eljutottunk autóval, szakadó esőben, hatalmas sárban, csak pár percet kellett sétálnunk a sziget eddig ismeretlen részén, amíg az árokban egy faágra felkötözve meg nem találtuk a kincset. Dávid nagyon boldog volt, le is kellett fotózni a kincsesládával. Gyorsan kellett cselekednünk, nehogy valaki észrevegye a motoszkálást és megtalálja a rejtekhelyet. Sebtében kincset cseréltünk és sietve visszatettünk mindent a helyére.
Azóta már több kincsesládát találtunk az ország különböző részein. Dávidnak mindig nagy örömet okozott a ládákban talált kincs, a kis Kinder tojás figurák mindig jól jöttek az aktuális gyűjteményébe. Természetesen a kivett játékokat mindig sajáttal pótoltuk, hogy mások is örülhessenek az ajándékoknak.
Történt ugyanis, hogy tavasszal ellenállhatatlan késztetést éreztünk arra, hogy természetjárási szokásainkat felturbózzuk egy túra GPS segítségével. Az egészet Eszti találta ki, igazából ő a természetjáró, aki elvan hetekig az erdőben, és arra gondolt, hogy egy olyan kütyü, amin van egy picike képernyő, számítógéphez csatlakoztatható, az elnyeri majd a hatéves fiúnk tetszését, és soha többet nem hangzik majd el a szájából, hogy inkább moziba menjünk túrázás helyett. Az ötlet bejött!
A GPS választás elég nehéz volt. Azt már tudtuk, hogy Garmin típusú készülékre vágyunk, mert ehhez találtuk a legátfogóbb támogatást. Hamar elkeserített viszont minket a készülékek ára. Egy nagyobb tudású túra GPS Magyarországon eléri a 120.000 forintot. Mivel a túrázás eddig az olcsó kikapcsolódást jelentette számunkra, ezt az összeget egy kicsit sokalltuk. Persze kiderült, hogy a legújabb szériánál valamivel régebbi, de ugyanolyan nagy tudású túra GPS-ek ára Amerikában a harmada a magyarénak. Ezen már nem is csodálkoztam. Hamar szereztünk egy amerikai ismerőst, aki hajlandó volt bajlódni a kézbesítéssel és pár hét múlva meg is érkezett hozzánk a kincskereső kézikészülék. Ezer köszönet érte Ági!
Remegő kézzel bontottam ki a csomagot, vajon működik e a kütyü. Gyorsan bekapcsoltam és vártam. És vártam. De nem történt semmi. Már majdnem feladtam és kezdtem áldani az égieket, hogy nekem hogy lehet ilyen pechem, amikor lassan leesett, hogy a szobában valószínűleg nem fog működni a GPS, merthogy műholdról kapja a jelet. Odaálltam hát az ablakhoz és lássunk csodát, ugyan percekkel később, de megjelent a pozíciónk.
A nehezebb rész csak ezután következett. A készülék beállítása kész horror. Én informatikus vagyok, de ennél bonyolultabb szoftvert, illetve szoftvereket ki sem lehetett volna találni. Ennek ellenére a feladat nem lehetetlen és remek jól el lehet játszani a végtelen lehetőségekkel. A témáról (többek között) bővebben itt. Cserében rengeteg hasznos funkcióval gazdagíthatjuk a GPS-ünket. Lehet autóval útvonalat tervezni (na jó, ebben nem különbözik az autós változatoktól), mert ezek a modern túra GPS-ek erre is alkalmasak. Lehet magasságot, sebességet, irányt mérni, útvonalakat letölteni a számítógépes térképre és vissza, útvonalpontokat, látnivalókat, stb. megjegyezni. Kisebb szenvedés árán fotókat geotaggelni, vagyis GPS koordinátákat rögzíteni a fotókhoz, a fotókban. Akár túristautakat is letölthetünk és azokon is navigálhatjuk magunkat. Ha ez mind nem lenne elég, akkor egy szoftver segítségével műholdképeket tölthetünk le a térképek mellé. Aki járt már úgy, hogy az erdő közepén elveszett a turistajelzés, vagy kiderült, hogy a legfrissebb, méregdrága térkép megjelenése óta átfestették a jeleket, az tudja értékelni az ilyesmit.
Mindezek mellett a Geocaching bizonyult számunkra a legértékesebb funkciónak. Erről bővebben olvashatunk a www.geocaching.com és a www.geocaching.hu oldalakon.
Az egész ötlet arra alapszik, hogy lelkes emberek kis konyhai műanyagdobozokban, befőttes üvegekben, átalakított madárlesekben, faodvakban és a legkülönlegesebb helyeken kis „ajándékokat”, „kincseket”rejtenek el, amiket geoládának neveznek. Ezeket más lelkes emberek megkeresik a GPS koordinátáik alapján. Hogy mi ebben a pláne? A kincskeresés izgalma. Ha kisgyermekünk van, életreszóló élményt szerezhetünk neki. Kedves barátainknál nyaraltunk Erdőbényén és elég volt csak egyszer megemlítenünk a gyerekeiknek a kincskeresést, és addig nem hagytak minket békén, amíg el nem mentünk a közeli Brónok völgyébe, amit meseszép útvonalon lehet megközelíteni.
Persze a felnőtteknek is tartogat különlegességeket a Geocaching. A túrázás már önmagában jó. Kiszabadulni egy kicsit a városból, a zajból, bűzből… De GPS-el még sokkal jobb! Ha egy különleges helyet találunk, ahol mondjuk nagyon szép a kilátás, vagy a hely kiválóan alkalmas piknikezéshez, főzőcskézéshez, akkor soha többé nem kell elfelejtenünk hol jártunk. A Geocaching ehhez annyiban tud hozzátenni, hogy a geoládákat 99%-ban olyan helyre teszik, ami valamiért különleges. Így még csak azzal sem kell „fáradnunk”, hogy ezeket a helyeket magunk keressük meg. Ha egy környékről azt hisszük, hogy már ismerjük, mint a tenyerünket, keressünk csak meg egy-két közeli geoládát és rögtön rá fogunk jönni, mi minden látnivaló van még ott. Az oldalt egyébként azért is érdemes böngészni, mert részletes leírás található szinte minden hazai turista célpontról, ami sok helyen érdekesebb, mint egy útikönyv. Szerencsére ezeket az infókat nem kell kinyomtatni, a szöveges rész is rámenthető a készülékre.
Gombászoknak is erősen ajánlatos. Gondoljuk csak el, mennyit érhet egy olyan térkép, ami tele van jobbnál-jobb gombalelőhelyekkel! Mint tudjuk a gombák évről-évre ugyanazon a helyen nőnek. Ha valakit tud ilyen térképet ne felejtsen el szólni nekünk! 🙂 Sokszor láttam már filmeken, hogy szarvasgomba lelőhelyekhez bekötött szemmel visznek el embereket. Hát ezek még soha nem hallottak a GPS-ről? 😉
Szóval túrázásra fel és elő a GPS-eket! Remek jó szórakozás lesz!
Kategóriák
Egyéb kategória

Bemutatom a barátaim:

Azt hiszem mi is megérdemeljük, hogy egy kicsit lecsatlakozzunk a Mátrixról pár napra, még ha nem is teljesen. Arra gondoltam, hogy addig se hagyom az olvasókat írás nélkül, ezért megkértem pár barátomat, hogy írjanak augusztusban a Fűszeresre.
Tudom, hogy sokan várjátok a kuglófot, ezért rögtön Hídvégi Andrással kezdjük, aki nemrég meghalt nagymamájáról emlékezik meg egy kuglófos írásban.
De lesz majd Lila Füge, Chili és Vanília, aki nem akar női táskákról íni, pedig itt lett volna a nagy lehetőség számára. Aztán főz valami “zsidósat” Anna a Malackarajról, ír valamit Shadai is a Judapestről, de az is lehet, hogy Bitter Brunó néven jelentkezik majd, és valami nagyon komolyat kaptok.
Winkler Nóra Jeruzsálemben járt és nagyon szép interjút készített a jiddis/zsidó gasztronómiáról.
Novák Péter aki János is egyben és nem mellesleg a jobb oldalon látható Facebook logot is csinálta, 16 év után felbukkant és Spanyolországot lecserélte a Zemplénre. Erről még lesz itt szó, kíváncsi leszek a bevezetőjére.
Csite Norbi most palackozza első borait Erdőbényén, úgyhogy vagy erről, vagy valami egészen másról ír majd itt nálunk.
Persze én se veszek el teljesen, de a férjem már feltöltött két írást, nemsokára azokat is olvashatjátok.
Addig is csatlakozzatok a Fűszeres blog Facebook oldalához, ahol minden megjelenik, ami ide nem fér be, de talán érdekel benneteket.

Kategóriák
Egyéb kategória

Egyik konyhai álmom kipipálva, és egy kínzó gyereknevelési kérdés

Évek óta vágyom gyönyörű kuglóf formákra, de valahogy mindig akadt fontosabb dolog, amit meg kellett venni a konyhába. Pedig szeretünk délutánonként nagymama-nagypapa módjára teázni, néha enni hozzá néhány falatot, különösen Dávidnak volt fontos eddig az uzsonna, mindig farkas éhesen jött haza az oviból, pedig állítólag kaptak enni odabent. 🙂
Na persze nem annyira komoly történet ez, hófehér, kikeményített abroszt nem terítek az asztalra természetesen, de leülünk hozzá, megbeszéljük hogyan telt a nap.
Erről jut eszembe, nálunk is eljött az a nap, amikor a mi újság az óvodában című kérdésre azt a választ kaptuk rendszerint, hogy semmi. Mit csináltatok ma? Semmit. Mit játszattatok ma? Semmit. Mi volt az ebéd? Paradicsom leves.
Néha bejön, ha felteszem a két varázs kérdést, de nem akarom teljesen elcsépelni: mi volt ma a legjobb, ami veled történt, és mi volt ma a legrosszabb, ami veled történt? Erre azért szokott egy rövidke kis beszámoló születni, de félbeszakítani nem kell a hossza miatt, az biztos.
Kíváncsi lennék, hogy lehet úgy kérdezni a gyereket, hogy tényleg el is mesélje mi történt vele nap közben, mert valóban érdekel/ne, de nagyon ritkán kapok csak kimerítő választ.
Abban bízok, hogy ahogy nő, egyre természetesebb lesz neki, hogy mi minden nap sokat beszélgetünk, és majd ő is mesél.
Hogy lett ebből kuglóf forma?
Úgy, hogy a jó beszélgetésekhez nem csak jó, de szép harapnivaló is kell!
Úgyhogy elmentem a Kooktába, és megvettem ezt a csodát. Bevallom, ideig még csak hasonlóm se volt itthon, csak egy vékony bádog kuglóf formám. Hát ez más. Már a fogása is csodálatos, a súlya pedig igazán meglepő. Nehéz, vastag, van benne anyag rendesen, nem is tapad bele a tészta a sűrű barázdák legapróbbikba se. Olyat választottam, amiben három különböző forma van egyben, mert szívem szerint vennék vagy húsz ilyet, persze utána valami titkos helyen dugdosnám, és csak mindig egyet vinnék be a konyhába, Gábor nehogy szív rohamot kapjon. Szinte biztos vagyok benne, hogy sok időnek kéne eltelnie, mire észrevenné, hogy mintha többféle kuglóf formában készülnének a sütemények. A pasik ilyesmiben nem jók, a mi legnagyobb szerencsénkre!
Ma este lesz a nagy beavatás, receptet holnapra ígérek, szorítsatok, hogy sikerüljön!