Semmi sem tart örökké

Mint ahogy már jeleztem, nem haltam meg, csak évvégén kidöltem, annyira, hogy a leveleimet se tudtam elolvasni, és szinte teljesen lecsatlakoztam az internetről. Nagyon jó volt be kell vallani. Aztán január elején annyira beborított a munka, hogy nem jutott időm ide írni.
Éjjel kettőkor keltem, reggel hatig-hétig tudtam dolgozni, utána kelnek a gyerekek, és kénytelen vagyok alávetni magam Záli akaratának, és csak vele foglalkozni. Azt hiszem, ez elfogadható igény egy kétévestől az anyukája felé.
De ennek vége, ugyanis jövő héten bölcsődés beszoktatás lesz, február elejétől pedig bölcsi. Egy korszak ezzel lezárul, vége a kismamaságnak, újra dolgozó anyuka leszek. Ez egyébként vicces, mert Zálival soha nem hagytam abba a munkát, csak nem tudtam annyit vállalni. Amikor megszületett, épp lapzárta volt a Stahl magazinnál, de egy újszülöttel még remekül lehet dolgozni. Alszik, eszik, és a legjobban akkor érzi magát, ha szorosan az édesanyjára van kötve. Simán végignyomtam vele egy rendes munkanapot, igaz azért este úgy döltem be az ágyba, mint egy kivágott fa.
Viszont hogy fejlődik a baba, egyre több igénye van, játszik, kommunikál, lassan el kezd helyet változtatni, már nem akar az anyján lógni órákig, és bevallom, én se bántam, hogy a szőnyegen henteregtünk, báboztunk, vagy egy darab celofánnal csörögtünk órákig. Még így is volt többször 20-30 percem, amikor a gép elé tudtam ülni, vagy főzni.
Na ez teljesen megszűnt kb. 9 hónapja. Már folyékonyan beszél, szóval tart. Énekelünk, mesélünk, olvasunk, sétálunk, focizunk, és minden mást, de ha megszimatolja, hogy kicsit leülnék a géphez, kiborul. Különben is kicsit már unalmas vagyok a kisasszonynak, tökéletesen óvódaérett lett. Igen, ovi, és nem bölcsi, de hát még csak 28 hónapos, szeptemberig bölcsibe lesz kénytelen járni.
Voltunk próbanapon, maradni akart, mondta, hogy ő oda jár, én menjek haza. Haza is jöttem két órára, és nem hiányoztam. Nem mondom, hogy nem fájt a szívem, de amikor hazaértem, és leültem a fotelba, csak ültem ott egy órát, csöndben, és a könyvespolcot fixíroztam. Az jutott eszembe, hogy februártól nem kell éjjel dolgoznom, így este nem ájulok bele az alvásba, hanem végre lesz időm olvasni. Regényeket.
Hogy az nekem mennyire hiányzik! Az utóbbi másfél évben – leírni se merem, de két regényt sikerült elolvasnom, plusz 5-6 más könyvet, de az nem irodalom. Pedig imádok olvasni, teljesen kikapcsol. Tegnap írtam is egy tízes listát magamnak, az első tíz regényből, amit a legjobban sajnálok, hogy kihagytam az utóbbi években.
Egyébként a dolgozó kismamaság hozadéka volt pl. az, hogy kikapcsolódásként tekintettem az egyik munkámra, vagyis a vasárnaponként tartott városismereti sétáimra. Más volt, mint a hét többi hat napja, ugyanis bár gasztronómiáról beszélek három órán keresztül (zsidó gasztronómia, kóserság) mégse én főzök, vagy írok, hanem séta közben jár a szám.

Furcsa, hogy nyolc éve, amikor elkezdtem ezt a blogot, akkor is gyesen voltam itthon. Mennyire más napok voltak! Nem dolgoztam mellette, éltem a 100%-os kismamaéletet. Olyannyira, hogy még unatkoztam is, amikor Dávid aludt. De hát ebből lett a blog 🙂
Egy szó, mint száz: újra a fedélzeten vagyok, és úgy érzem nagyon jól indult az év.
Minden jót nektek is, BÚÉK, találkozunk később, ahogy Zálika mondja.