Kategóriák
Egyéb kategória

Báránycomb

Van aki olyan bátor, hogy csonttal együtt megsüti a báránycombot, én egyszer próbálkoztam ezzel, és nem voltam elájulva a végeredménytől, azóta mindig kicsontoztatom a hentessel.
Egy finom báránycomb 1,5-2 kg összesen. A vastagabb inakat, szívós hártyákat mindig leszedem róla.
Csontozás után általában valamivel megfűszerezem. Nem napokig pácolom, de szórok rá borsot, fokhagymát, rozmaringot mindenképp, esetleg petrezselymet.
Ez most épp egy “arabos” combnak indult, úgyhogy fokhagymát, római köményt, koriander magot és citromot adtam neki, majd feltekertem, legalábbis megpróbáltam hengeres formára alakítani, majd megkötöztem.
Betoltam a 200 fokos sütőbe, majd 10 perc után mérsékeltem a hőt 150 fokra. Egy óra múlva szúrtam bele a maghőmérőt. Állítólag a bárány akkor van teljesen elkészítve, megsütve, ha 79 fokot mutat a maghőmérő. Tapasztalataim szerint akkor már erősen túlsütöttem.
Ezért 70 fokon mindig elzáróm a sütőt, és megpróbálom minél kevésbé lehűteni a húst, de hagyni egy órát pihenni. Én szeretem szép vékonyra szeletelni a bárányt, de ez ízlés kérdése.
Apropó, maghőmérő: nekem egy nagyon olcsó párezer forintos tűm van, mivel ritkán sütök egyben igazán jó húsokat, ez igazán megteszi. A húshőmérő nem úri huncutság, hanem tényleg hasznos, és a tökéletes eredmény érdekében nélkülözhetetlen eszköz. Gondolkozom egy komolyabb szerszám beszerzésén, de a 200 dolláros ára még erősen visszatart… 🙂

11 hozzászólás a(z) “Báránycomb” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?