Kategóriák
Egyéb kategória

Brüsszel gasztró

brusszel-poszt06.jpg

brusszel-poszt04.jpg

Mi jut eszedbe, ha azt mondom Brüsszel?
Tudsz mondani 10 dolgot? Esetleg 20-at? Az az igazság, hogy én se voltam túl jó “Brüsszelből”, soha nem jártam még ott, és csak a szokásos dolgokat tudtam felsorolni:
Európa parlament, csokoládé, sör. Öööö… Atomium, pisilő kisfiú, gofri, és van pisilő kislány is állítólag. Jaj, és a sültkrumpli a sör mellé, meg a kagyló.
Belgiumon egyszer átvonatoztam, de a belga vidékből se láttam még ennél többet.
De most azt kell mondanom, Brüsszel mindenképp megér egy hétvégét, és ha valaki olyan szerencsés, hogy tovább tud maradni, akkor jó pár napot a belga vidékkel együtt.

Ha Brussels Airlines-al utaztok, akkor a gép korán reggel indul, és késő este érkezik vissza, így nem veszik kárba egyetlen városnézéssel tölthető perc sem. A légitársaság első gépe reggel 6:30-kor indul Budapestről, míg az utolsó járat 20:50-kor száll fel Brüsszelből Budapest irányába.

Amit tilos kihagyni foodie szemmel:
Cukrászdák, pralinéüzletek. Hibázni nem nagyon lehet, ahogy láttam, se süteményben, se csokoládéban nem árulnak gyengét. Mi részt vettünk egy csokoládékurzuson is a világ legviccesebb csokiséfjénél, aki névről ismerte a magyar Gerbeaud-ot, ami nem véletlen, hiszen az ő neve is meglehetősen hasonló: Laurent Gerbeud. A kurzuson tartott egy cokoládékóstolót, majd mi is elkészíthettük a saját ízesített csokijainkat. A kurzus lénye az volt, hogy ne vásároljunk olcsó csokit (mert nem jó) és megértette velünk azt is, hiba magas egy csokoládénak a kakakótartalma, az még nem garancia a minőségére, hiszen gyenge kakaóból is készülhetett. Bevallom, én nem vagyok egy csokoládé geek, de elég nagy hatással volt rám a kurzus. Egy kurzus ára kb. 50 euró, és 2 óra hosszú. Ajánlom szeretettel, főleg, hogy ha a mester épp szakállat visel, akkor meglehetős hasonlít Presser Picire, és így még viccesebb, amikor arról mesél, hogy próbálta meghonosítani a csokoládékultúrát Kínában, mire évek alatt rájött, hogy a kínaiak azért nem esznek csokit, mert nem szeretik, viszont meglehetősen illedelmes emberek, így ezt be nem vallanák.

http://www.chocolatsgerbaud.be/2013/choco-index.php

Ebédelni a Les Brigittines-be mentünk, ahol a hal valami elképesztően jó volt. Egyszerű történet, egy nem kiszárított halfilé, egy adag csodálatosan vajas, zöldborsós krumplipüré tetején. Tökéletes alapanyagok, fantasztikus belga vaj. Visszamennék minden nap, pedig itthon nagyon ritkán rendelek halat. Arról nem beszélve, hogy ilyen gyönyörű szecessziós étteremben már csak kávézni is érdemes. Amikor pedig kijöttünk, a felszolgálók magyarul köszönték mag, hogy ott ebédeltünk. Az ilyen apró figyelmesség mindig jól esik. http://www.lesbrigittines.com
Brüsszelben nagyon erős a képregénykultúra (már ha van ilyen, de a Bing Bang Theory óta tudjuk hogy igenis van) ennek sajnos nem volt időm utánajárni, úgyhogy kénytelen leszek visszamenni 😉 de a tűzfalakról mindenhol Tintin figyel, és ugye a Hupikék törpikék is belgák.
Amihez még nagyon sokat kell fejlődnöm, az a belga kézműves sör. Elmentünk ugyanis egy sörmúzeumba, ami egyébként sörfőzdeként is üzemel, csak látogatható, ahol az egyik tulajdonos hatalmas lelkesedéssel mesélt a kisipari, természetes módon előállított, nem cukorral telenyomott sörökről, amit a saját sörözőjében később meg is kóstoltunk. Nos… először is, én boros vagyok, másodszor nő, harmadszor egy sörrajongó szóba se állna velem, akinek a kedvenc söre a Heineken, abból is 3 pohárral iszok évente, de nem tudtam meginni a kézműves belga söröket. Savas volt, keserű, és igen, nagyon hiányzott belőle a cukor. Kicsit szégyelltem is magam, de azt hiszem ez is egy olyan tanulási folyamat része, mint a bor vagy a sajt. Dolgozni kell rajta.
Pedig írtam már erről egy cikket, úgyhogy nem adom fel:
Nem véletlen, hogy Belgiumban olyan sokféle sörrel találkozhatunk, hiszen rengeteg sörfőzde próbálja elnyerni a sörivók kegyeit. Családi hagyomány, hogy az asszonyoknak feladata volt a kenyér sütése, az étel főzése és meglepő módon a sör főzése is.

Nem csoda hát, hogy annyiféle sör alakult ki az idő során: minden asszony kötelességének érezte, hogy ő főzze a legjobb, legkülönlegesebb sört, dicsőséget szerezve ezzel a férjének, a családjának. A középkorban már a belga kolostorok is beszálltak a „versenybe”, saját söreikkel. A legrégebbi oklevél a sörfőzés alapításáról szól, ami 1068-ból származik. Természetesen az állam se akart kimaradni a sör hasznából, a XIII. században már komoly adóbevétel származott a sörből. A XX. század elején már 3200 sörfőzde volt Belgiumban, vagyis minden városra vagy falura egy főzde jutott. Sajnos az I. világháborúban lerombolták a sörgyárakat, de a háború után ember és nyersanyaghiánnyal is küzdöttek Belgiumban. A helyzetre egy megoldás kínálkozott, a pici gyárak és főzdék társultak, egybeolvadtak, hatalmas sörgyárakká nőttek. Szerencsére a II. világháború sem tudta elmosni a föld színéről a belga főzdéket, és az ősi receptek szerint készült sokféle sört ma is kóstolhatjuk.
Hogyan kóstoljuk a belga sört?
Ugyanúgy, mintha bort innánk: szemrevételezzük a sör színét, világosságát, vagy sötétségét. Ebből a maláta pörkölésének módjáról, érleléséről és arról kapunk információt, hogy szűrt, vagy szűretlen sörrel van-e dolgunk. A hab keménysége és tartóssága a sörbe belefőzött anyag koncentrációjára utal.
A belga sörök meglepően illatosak, esetleg szagosak, ez ízlés kérdése, de mindenképp érdemes beleszagolni kortyolás előtt, mert már ilyenkor sok fűszert kiérezhetünk a pohárból.
Belgasör gyorstalpaló:Apátsági sörök: Régi, apátsági receptek alapján készülő elegáns, finom, jól kiegyensúlyozott, erős ale típusú sörök.
Erős aranyszínű ale: Felső erjesztésű sörtípus, nevéhez méltó színnel, hatalmas testtel, és 8-10% körüli alkoholtartalommal.
Trappista sörök: Trappista szerzetesek által főzött világhírű sörkülönlegességek.
Belga búzasör: Malátázott és nyers búza, valamint árpa keverékéből készült könnyed, fűszeres és nagyon friss sörök.
Lambic (spontán erjedésű) sörök: A legősibb, napjainkban is létező sörfőzési stílus. A lambic sörök sörélesztő használata nélkül, a levegőben élő mikroorganizmusok hatására erjednek alkoholos itallá. Ezt az ősi módszert ma már csak a belga Brabant tartományban található
lambic sörfőzdékben alkalmazzák.
Gyümölcssörök: Gyümölcsökkel, vagy természetes gyümölcslével együtt érlelt sörök. Ezek az italok rendkívül frissítőek, és legtöbbjük egyáltalán nem rendelkezik a sör megszokott ízjegyeivel. Alkoholtartalmuk alacsony, általában 3% körül mozog. Az alap meggyestől kezdve a
feketeribizlisen át a kókuszosig minden fajta megtalálható: málnás, barackos, (csokis), banános mangós stb. alacsony alkoholtartalmútól egészen a 8%-osig.
Belga ale: Felsőerjesztésű sörtípus, átlagos, 5% körüli alkoholtartalommal. Elegáns, mindennapi sörök, belga módra.
Flamand vörös ale: Nyugat -Flamand felsőerjesztésű sörtípus. Elsődleges erjedését követően a sört hónapokig, vagy akár évekig is nyitott fahordókban érlelik, melynek hatására az ital spontán erjedésnek indul. Ennek köszönheti fanyar ízvilágát, rendkívüli szomjoltó erejét és frissítő hatását.
Erősen komlózott ale: Felsőerjesztésű sörtípus, melyben az ale típusú sörökre nem igazán jellemző, erősen keserű ízt helyezik előtérbe, számos esetben akár négy-öt különböző komlófajta felhasználásával.
Pilsner: A világ minden táján nagy elismerésnek örvendő, elegáns komlóaromával, keserűséggel és malátás karakterrel megáldott, ragyogóan tiszta, alsóerjesztésű sörtípus.
http://www.cantillon.be/br/3_1
Az úton a Brussels Airlines jóvoltából vehettem részt, akik nyáron szuper új, igazi nyaralós helyekre repülnek: Atén, Málta, Sevilla, Calgary, Bali, Montpellier, Korzika, Ajaccio, Bastia, Figari.

brusszel-poszt01.jpg

brusszel-poszt02.jpg

brusszel-poszt05.jpg

brusszel-poszt03.jpg

brusszel-poszt09.jpg

brusszel-poszt07.jpg

brusszel-poszt12.jpg

brusszel-poszt11.jpg

brusszel-poszt10.jpg

brusszel-poszt13.jpg

brusszel-poszt15.jpg

brusszel-poszt17.jpg

brusszel-poszt18.jpg

brusszel-poszt19.jpg

brusszel-poszt20.jpg

brusszel-poszt21.jpg

brusszel-poszt22.jpg

brusszel-poszt14.jpg

brusszel-poszt27.jpg

brusszel-poszt24.jpg

brusszel-poszt23.jpg

brusszel-poszt25.jpg

brusszel-poszt26.jpg

Egy hozzászólás a(z) “Brüsszel gasztró” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?