Kategóriák
Egyéb kategória

Firkász étterem

A Firkász a Tátra u. 18-ban található az Újlipót városban. Magukat a Régi értékek-jó ízű ételek szlogennel határozzák meg. És ez tökéletesen igaz is rájuk. Nem mondanám, hogy Budapest legjobb konyháját hozzák, de eddig még soha nem ettem ott olyat, amit kifogásolni tudnék, kivéve talán az árakat. Minden finom, a kiszolgálás is kedves. A konyhára talán leginkább a házias jelző illene a legjobban. Ha az ember ötödszörre foglal asztalt, már biztosra veheti, hogy a tulajdonos mosolyogva, kézfogással várja, és a nevén szólítja, mikor belép. Ez mindenkinek imponál, és rögtön érzi, itt bizony megbecsült vendég. Ami még sokat elmond a Firkászról, az talán az, hogy minden délben, ebédidőben is megtöltik a vendégek a helyet. Pedig mostanában inkább csak a vacsora helyek mennek igazán. Az utóbbi két hétben kétszer is ott ebédeltem, egyszer grillezett kecskesajtot ettem 2000-ért, egyszer pedig bárány steak-et 3500-ért, asztaltársaim rántott pontyot, és szegedi halászlét. Hogy miért sokallom az árakat? Mert a Firkász akárhogyis, inkább egy kávézó számomra, ahol elég jól főznek. Egy nagyon hangulatos kávéház, ahol minden a XIX. századot, és a XX. század lejét idézi.
Egy pár szó a borlapról: kiváló borok, Gundelhez mért árakon. Talán ez a legrosszabb. Mert olyan jól esett volna egy pohár könnyű rozé, de ahol ennyi pénzt kérnek egy üvegért, ott nekem tárolják a saját pincéjükben, vagy ha ott nem is, akkor legalább ne kelljen látnom, hogy a pincér épp felkap két üveg bort a dekorációnak kitett több száz üveg közül, amit állva tárolnak (!), és elvisz a hűtőbe.
Összességében, egy könnyű ebédre bátran ajánlom mindenkinek, aki hétköznap délben éppen arra jár, de egy előretervezett boros vacsorára inkább menejenek máshova!

11 hozzászólás a(z) “Firkász étterem” című bejegyzéshez

Ilyeneket (lásd névtelen) kár olvasni. Valszeg semmit sem tud a zsidó kultúráról (bevallom és sem túl sokat), de az aki így minősít az saját magát minősíti…Én inkább nyitott vagyok az új, a más (és itt most nem a mostanában “trendi más”-ra gondolok!Mert sokat tanulhatunk egymástól. És nem csak főzni. Névtelenek, kíméljenek!

Te is egy nagy zsidó vagy, meg a Judapestes barátaid is azok, és az unokatesód is az, aki azt hiszi, hogy Magyarországnak szüksége van a szar hülye tehenekre a szép köztereinken! Miért kell mindenben a hülye nyugatot majmolnotok, zsidók??? Te főzzél sólettet, a teheneket meg hagyjátok a nyugati határon kívűl!!! És fanyalogjatok tovább a saját faszságaitokon a judapesten! ZSIDÓK VAGYTOK!!!!! Nem akarunk műanyag teheneket!!!!!

Vélemény, hozzászólás?