Szerintünk fosóka a becsületes neve, de ha nagyon flancolni akarok, akkor hívhatjuk könnyed franciássággal mirabella szilvának is. Valóban egészen máshogy hangzik, bár nem fedi a valóságot. Barátnőm ragaszkodik a lotyószilva megnevezéshez, a lényeg, hogy egy gyönyörű, apró, sárga, vagy picit nagyobb és piros szilvafajtáról van szó, amit sokan díszfaként ültetnek a kertjükbe, de leginkább vadon nő az erdőszéleken, szerte az országban.
Gyerekkoromban csak úgy magában tömtük a szánkba, naponta akár több kilót is, úgyhogy első kézből való a tapasztalatom, miszerint a fosóka név nem véletlen, viszont, 2-3 nap alatt hozzászokik a gyomor, és utána már nem lehet probléma a mértéktelen fogyasztása.
Az az igazság, hogy a piros, nagyobb szemek zamatosabbak, mint az apró sárgák, de most épp a sárga fához volt időm elszaladni, és szedni egy keveset, a pirosból csak nyersen ettünk. Egyébként alig eszi már valaki, hallottam olyat is, amikor az anyuka rászólt a gyerekre, hogy azonnal dobja el, ki tudja mi az, és nem nyugtattam meg, amikor elárultam, hogy szilva, ugyanis a szilva kék, ezt mindenki tudhatja.
Nem éppen befőzni való szerintem, ugyanis rengeteg levet ereszt, ami igencsak savanyú lesz a főzés után, úgyhogy sok cukor kellene hozzá, meg zselésítő anyag is, amit nem mindenki szeret. Aztán meg kell említeni, hogy muszáj lepasszírozni, ugyanis csak így lehet különválogatni a magoktól, és így jóval több mint a fele a szemétben végzi, de vigasztaljon mindenkit, hogy legalább nem kell érte pénzt adni.
Mi nem is főzzük be magába, mindig párosítjuk valamivel: vagy sárgabarackkal, vagy őszibarackkal. Ez most az őszis változat, még mindkettő gyümölcsnek szezonja van, úgyhogy érdemes kinézni délután a határba és megkeresni a fosókafákat a környéken! A recept címe legyen elegáns, de senkit ne tévesszen meg, természetesen a fosókáról beszélek:
Közben kiderült, hogy van némi keveredés a nevek körül, akit mélyebben érdekel a téma, annak a kommenteket is érdemes elolvasnia itt.
A néni habart szilvát, vagyis szilvalevest készített a fosókából.
Mirabella-őszibarack dzsem vaníliával és pálinkával
Hozzávalók:
1 kg fosóka
1,5 kg őszibarack
1 rúd vanília kikapart magjai
1 kk durvára vágott rózsabors
3 ek barack vagy szilvapálinka
1 csomag 4:1 arányú dzsemzselésítő
kb. 30 dkg cukor ízlés szerint
Először a fosókát teszem fel főni a vaníliával, és addig főzőm, néha megkeverve, amíg a magok teljesen elválnak a héjtól és a hústól. Szűrőbe öntöm, és a kanál domború részével lepasszírozom. Ez volt az utálatos része. Félreteszem, és hagyom hűlni.
Az őszibarackról lehúzom a héját, kimagozom, és falatnyi darabokra vágom. Egy lábosban elkezdem főzni a cukorral és a rózsaborssal. Folyamatosan kevergetve, kb. 20 perc alatt fő meg. Ekkor elkeverem a fosókát a zselésítővel, és az őszibarackhoz öntöm. Nagy lángon forralom öt percig, belekeverem a pálinkát, majd gyorsan a sterilizált üvegekbe töltöm, és már mehet is a dunsztba.
Január környékén áldjuk magunkat, amiért nyáron volt türelmünk összeszedni azt az apró szilvát, mert komolyan mondom, hogy a napfény köszön vissza az üvegekből!
17 hozzászólás a(z) “Fosóka vs. mirabella” című bejegyzéshez
Finom dolog a Mirabellenschnapps…
Tenyleg, csinal vmelyik palinkafozo mirabellpalinkat MO-on?
mirabolán (ha már pontosítunk, akkor pontosítsunk pontosan:)
Én már főztem belőle pálinkát is és finom (sárgából). Kellemes aromájú nedü készíthető belőle. Lekvárt is főztem és az is egész jó lett, azt pirosból is és sárgából is. A piros édesebb és korábban érik.
‘Ja! És MO-n.:)
Mi kb. 5 éve kezdtük el először enni, majd szedni a környékünkön található mirabellből. Igaz én még Németországban, Bad Rappenauban kóstoltam ilyen pálinkát és akkor mutatták is meg a gyümölcsöt. Prunus azaz a szilvacsalád tagja.Tényleg sokfelé megtalálható, rettentő bőtermő és ha nem túl korán szeded le még édes is. Azóta minden évben 8-15 üveg között teszünk el belőle, s császármorzsához, grízestésztához stb, kiváló. Elkészítése: lásd mint fent,nem vészes ahogy 4 éves fiam mondaná…:)
…és a grúzok ebből főzik a roston sült húsok mellé adható legfinomabb mártást, a tkemalit 🙂
@1kutya: vagy esetleg mirobalán? 🙂
Felénk csak Mórabórának hívják (gondolom a Mirabella egyszerűsítése) 😀
Pálinkát már főztünk belőle, igaz bele telt egy kis időbe mire összeszedtünk 400 liternyi cefrének valót, de megérte. 🙂
@Kiskertes: úgy is jó:) egyébként csak azért írtam, mert ha már van tisztességes magyar neve (egyébként hívják még cseresznyeszilvának is), akkor ne a mirabell-t használjuk már!
Nálunk a kipusztult sárgabarackfa vadalanyként hajtott ki tőről. Pillanatok alatt megnőtt jókora fává. Évekig ott rohadt az amúgy igen bőséges termés a fa alatt. Aztán a sorozatos fagy és monília miatt nem termő sárgabarack helyett egyszer kipróbáltuk lekvárnak. Nagyon bejött! Kicsit karamellásra főzve kiváló lekvárja van. A (főleg szintetikus ízekhez szokott) átlagember meg sem mondaná elsőre hogy ez nem baracklekvár. Ahogy a vendégeink is sárgabaracklekvárként kenték a fánkra.
Naszóval, azóta minden kidőlt barackfa helyére tudatosan ezt ültettem, most felesben vannak a nemesekkel. A fosóka mindig kihúz a bajból, sem fagy sem betegség nem árt neki (legalábbis nem venni észre)! Teljesen megbízhatóan terem. És amióta vettünk egy önfagyasztós fagyigépet azóta fagyinak is kiváló alapanyag! Tényleg! Ajánlani tudom! Minden évben kilós zacskókban fagyasszuk be a nyers velőjét, ami előkapva már ugrik is be a gépbe, friss nyers gyümölcsös fagyival ajándékozva meg minket a téli hónapokban (is)!
Leikvarnak rendkivul finom. Felenk kapni befottben is de husok melle kicsit edes nekem. Ettol eltekintve – mint gyumolcs! – meg sosem lattam ezelott. 🙂
Hívják úgy is, hogy gyöngyringló, mivel a ringlószilvák közé tartozik. A kis sárga, piros vagy feketére érő fajták tényleg “gyöngyméretűek” a nemes szilvákhoz képest, de némileg nagyobb méretben (még mindig nem oltott ringló méretű) van belőle zöld is. (zölden édes!!!) A nagyok általában édesebbek is, talán keresztezések?
Mellesleg megérne egy posztot a faeper is, az is tonnaszám rohad sokfelé júniusban, pedig az aztán nem savanyú 🙂 És abból is láttam már oltott fát jó nagy termésekkel.
Annak idején a telkünkön egyszer csak “lett” egy ilyen fánk, mi fostos szilvának hívjuk, a lekvárja tényleg jó, de valóban kissé sok a cécó vele.
Idén annyira szépek voltak az út menti fák termései, hogy én is nekiálltam dzsemet főzni a “madárszilvákból”. Az első adagot maggal tettem fel főni, majd passzírozás…soha többet, ennyi mag! De a dzsem nagyon finom volt, így a második adagot előre kimagoztam.Megérte!!!(kis görbe, eredetileg talán narancshámozó? késsel megvágtam, majd a magot kilöktem belőle, szerencsére magvaváló a “mi fánk”termése)
nálunk a növény neve fosószilva. Jó, hogy most tanultam egy szalonképesebbet
Nálunk a piros terem, meg vagyok róla győződve, hogy vadon nőtt, mert bár itt lakunk tizenegynéhány éve, de még csak kb. négy éve figyelgetem. Azóta szép terebélyes lett, és idén először főztem belőle lekvárt. Isteni finom lett, bár tényleg kell bele egy pici cukor vagy édesítőszer, mert a mag körül fanyar a hús. Szerintem megéri a passzírozást. Én nem merőkanállal csináltam, hanem habverővel, bármily furcsán is hangzik. Negyedannyi idő alatt ment át szinte az összes hús! Anyukám is fosókának hívja, bár ahogy olvasgattam utána a sárgára vonatkozik ez a név. Mi lotyónak kereszteltük. Sajnos a link a névhasználat fejtegetésére már nem él, pedig szívesen olvasgattam volna!
nálunk potyószilvának hívják, legalábbis így ismerem gyerekkoromból 🙂