Megkért, hogy osszam meg vele a naptáram, mert akkor mindig látni fogja a programjainkat, nem mondhatom neki, hogy a múlt héten megbeszéltük, nem igaz, hogy nem emlékszik! Így most azt mondhatom, hogy megosztottam veled a naptáramat, sőt, minden családi programra meg is hívlak, hogy tudj róla, ha a barátaink házasodnak, vendégségbe jönnek, vagy mi megyünk. Mégis mindig meglepődik.
Nem tudom másoknál is így van-e, de nálunk rendszeres feszkó van a hasonló történetek miatt. Mondjuk elsején szólok, hogy tizedikén megyünk a barátainkhoz ebédelni. Másodikán beírom a naptárba, és meg is hívom a család fejét az eseményre, mi már csak ilyen huszonegyedik századiak vagyunk, ha ilyesmiről van szó. Harmadikán elfogadja a meghívást, tehát bekerül a naptárjába. Vagyis eddig háromszor találkozott a témával: elmondtam neki, meghívtam, elfogadta. Mégis, egy héttel később kiborul:
Nem igaz, hogy soha nincs egy nyugodt hétvégénk, amikor végre otthon tudunk maradni és nem egész nap dolgozunk, vagy rohanunk valahová. Én nem megyek, menjetek ketten a gyerekkel, ha muszáj, de inkább maradjatok itthon.
Duzzog, csapkod, felszólít, hogy vasaljam ki a másik ingét, aztán egy órán át zuhanyzik. Utána direkt lassan öltözködik, végül közli, hogy éhes.Ne, az én nem megyeknél szokott elszakadni nálam a cérna.
Mi az, hogy te nem jössz? Mégis, hogy gondolod, hogy valahova, ahova az egész családot hívták meg, te az utolsó pillanatban nem jössz?! Egy hete tudod, hogy megyünk. Akkor simán lemondhattuk volna, de ma már nem lehet. Blabalblablabla.
Nem baj, ebédelni megyünk. Emlékszel?
Nem érdekli, ő nem reggelizett. ÉHES ÉS KÉSZ!
Aztán mégse eszik, mert mártír. Majd csendben éhen hal a barátoknál, miközben várni kell az ebédre. De mindegy is, ha itthon maradtunk volna, már ehetne, aztán pihenhetne, aztán haladhatna az otthoni munkákkal, mert nem tudja észrevettem-e, de nagyon el vagyunk maradva.
Persze, erről csakis én tehetek, mert hülyeségekkel töltöm az időt, és erre kényszerítem a családomat is.
Aztán mégis elindulunk, mire belépünk az ajtón, már a jobbik felét mutatja, kedves, és barátságos. Sőt, beszélget is, amiről tudom, hogy nem az erőssége, hiszen informatikus. El kell ismerni, hogy igyekszik.
Este jövünk haza, és útközben megjegyzi: nagyon klassz nap volt, mehetnénk gyakrabban.
Mi van???
19 hozzászólás a(z) “Ha megőszülnék, tudjátok az okát” című bejegyzéshez
Nálunk a borotválkozás az utolsó pillanatban az, ami az őrületbe kerget. Én már tíz perce készen vagyok, amikor ő alsónadrágban rájön, hogy még meg kell borotválkoznia. És szépen, komótosan kimegy a fürdőszobába, és egy negyed óráig nyírja a szakállát, majd borotválkozik. Mondanom sem kell, mindenhonnan elkésünk, én magamban még mindig őrjöngök, mikor odaérünk, ő meg bűbájos és imádnivaló. Áááááh.
Enyém férj is informatikus, és tipikusan ilyen… Egyszer az iskolából hívtak 5 után, hogy mi lesz a gyerekkel – drágám elfelejtette, hogy ő megy érte. Azóta felíratom vele a kütyüjébe (mittoménmilyen kütyü, ő az informatikus, egy olyan kicsi és képernyője meg gombjai vannak).
Mondjuk én már leszoktam arról hogy vendégeket hívjak, és vendégségbe sem járunk nagyon :-((
Szerintem ezt a bejegyzést az én férjemről írtad. Ráadásul az is kiderült, hogy mindenki vele van összeházasodva. Hogy is van ez?
Nálunk is van megosztott naptár! 😀 A férj rugalmas ilyen szempontból, szeret menni mindenfelé, és nem hisztizik. Néha beírunk a közös naptárba hétvégére szabadságot magunknak és akkor nem megyünk sehová és nem jön hozzánk senki. Ilyen hétvége is kell. 🙂
És valóban, van egy kritikus szövegmennyiség, vagy egy bizonyos hangszín, amikor a férjben lekapcsol az agy és automata válaszokat ad. Olyankor a szeme egy kissé réveteg lesz, vagy nem fordul felém a monitortól. Ilyenkor olyanokat szoktam mondani neki, hogy leszálltak az ufók a káposztásban és elvitték a teheneket. (Se káposztásunk, se tehenünk.)
-Aham. – válaszolja…
Aztán jól kinevetem. 😀
🙂 A terápia egyik része megvolt. Adj neki időt, s meglásd csodákra lesz képes 🙂 Szüleim 36 évnyi házasság után is mindketten vallják: a férfi/férj a fej, a nő/asszony a nyak. Nincs olyan praktika, amivel a nyak ne tudná bármerre fordítani a fejet. Természetesen egymás nélkül sem megy. 😀 Szóval egyetértek, igenis harcold ki azt, hogy nem vagy egyedül egy kapcsolatban. Szeressétek egymást! Zsuzsa
A jó istenke mentsen meg Téged egy locsi-fecsi férjtől, aki úton-útfélen beszélget,csacsog,a bulvártól a szakmáig átívelő-nagyon komoly-repertoárral.Ugyan ez van hogy kényelmes de ha véletlen szóhoz szeretnél jutni,nos 30 év után is figyelned kell, mikor vesz levegőt…de imádom,bár ha jól emlékszem eleinte nem volt ennyire kommunikatív……..
A folyamatos információáramlat helyett próbáljatok meg – szünetek beiktatásával – tőmondatokban fogalmazni.
Az első bővített mondat után a süket fülünket fordítjuk "felétek". Azt meg "ti" nem veszitek észre.
🙂
Minden férfi egyforma 🙂
Na igen. A gyerek manduláját nem műtik túl gyakran, tehát ez a téma mégiscsak újszerű. Vagyis kb. naponta 100x elhangzik, hogy kedden reggel bemegyünk a kórházba, szerdán hozol haza minket, egy éjszakát kettesben maradnak itthon a kisebbel. Erre délután örömmel meséli, hogy felajánlotta a szomszéd nagynéninek, hogy majd ő fuvarozza szerdán hajnalban pályaudvarra, mert elutazik. Kérdezem a kisebb majd közben itthon alszik egyedül? Válasz: miért te hol leszel?
itt is ugyanez! de mennyire viccesen megírtad, szétröhögtem magam:DDD
Az enyém is informatikus, ugyanilyen. Naptározunk. Mármint én, tőle csak elejtett megjegyzésekből tudom meg, ha tervez valamit. Az összejövetel előtt minden nap figyelmeztetem. Hiába! De éppen így viselkedik. Majd az esemény után két, de inkább három nappal elmesélni, hogy milyen rosszul értelmezhető beszólásaim/elszólásaim voltak, s majd ilyet ne csináljak többször. Akkor ott nem szól…
A technika fejlettségét kihasználva készítenék néhány felvételt, aztán összevágnám és jót nevetnénk.
Jaja, ez nem egyedi eset! :))) Naptármegosztás, programszervezés, meghívó küldözgetés… ez már egy ilyen világ 🙂 Nálunk mondjuk szeret jönni, de mindig sok a dolog és ez frusztrálja (meg engem is), de ez már csak így van.
Dettó!!!
A különbség mindössze annyi, hogy 3 perc alatt zuhanyzik, és hogy a lázadást kicsit korábban kezdi meg: a program szervezésénél. Kicsit jajgat, aztán belemegy, aztán leszervezzük, aztán elfelejti, aztán… a többit megírtad 😀
Áááááááh! Ez annyira, de annyira tipikus!! Nálunk ugyanez van szóról szóra, leszámítva az egy órás zuhanyzást… Azt elintézi 10perc alatt, felöltözik, aztán duzzog egy sort, mert visszaküldöm átöltözni, hogy vendégségbe mégse a kinyúlt pólóját vegye fel…:)) És mi is mindig úgy jövünk haza, hogy megjegyzi: ez jó nap volt, csinálhatnánk ilyet többször is! Aztán a következő vendégségnél kezdődik minden elölről. Akkor is, ha történetesen hozzánk jönnek vendégek. Ilyenkor is megy a morgás, hogy minek jönnek ide, ahelyett, hogy pihennénk, aztán megérkeznek a vendégek, és egy pillanat alatt átalakul a világ legkedvesebb, legfigyelmesebb vendéglátójává, és ő élvezi legjobban az egészet…:))
Nákunk is ugyanez szó szerint. Pedig nem informatikus:-)
Dehogynem, tudják magukról, és elfogadják magukat ilyennek. Egyébként Gábor a beszédesebb informatikusok közül való.
"…beszélget is, amiről tudom, hogy nem az erőssége, hiszen informatikus."
Lehet, hogy csak nem jut szóhoz?
🙂
Ami azt illeti, elég kemény besorolás. Fogadjunk, hogy informatikus nem teszi ki az ablakába.
:-))
Minden férfi egyforma? :))))