(Srácok a Hudácskó pincében)A címet és a téma alapját az aktuális Decanterből loptam, de bevallom engem is nagyon érdekel a téma, vagyis a borkóstolás szülői felügyelettel.
Aktualitása azért is van a dolognak, mert most, hogy a hétvégi programjainkat tervezzük, egyik mélemben a következőt olvastam (persze nem gyerekekre vonatkozott):
“Félek, hogy szombaton mindenki totálisan be lesz állva. Ebédnél is bor, este is bor. Hát hangulat az biztosan lesz.”
Ez eszembe se jutott. Mivel rendszeresen járunk boros alkalmakra, nagyon jól tudjuk hol a határ.
És különben is, egy jó kis beszélgetést kétféle ember tud igazán tönkretenni: az egyik aki tényleg totál be van állva, a másik, aki nem iszik egy kortyot se, ezért hamar elveszti a jókedv fonalát.
Mi minden nap borozunk a férjemmel, általában vacsorához iszunk egy pohárral, de van amikor később is, ha Dávid már alszik, mi pedig csak beszélgetünk.
Általában két nap alatt iszunk meg egy üveggel, de van hogy három, és van, hogy egy este alatt. Borkóstolókra is gyakran járunk, és sokszor visszük a gyereket is, sőt sokszor barátainkkal együtt, több gyerekkel együtt megyünk a pince mélyére.
Mikor terhes lettem a nőgyógyászom javaslatára ittam minden nap egy deci vörösbort, ezt aztán abbahagytam amikor szoptattam, bár ha jobban belegondolok, pont annyi alkohol szívódhat fel a vérbe, mint a tejbe, de nem mertem alkoholt inni.
A Decanterben jobban utána jártak a dolognak, és kiderült, hogy Angliában pl. otthon öt éves kor felett, szülői felügyelettel ihatnak a gyerekek alkoholt. Gondolom egy-egy korty édes borról, azt is vízzel hígítva. Olaszországban ez a határ 16 év, de én eddig akárkivel beszéltem, aki Franciaországban nőtt fel, mindenki arról mesélt, hogy a közös családi étkezések elengedhetetlen része volt a borral koccintás.
Péntek esténként Dávid is ihat egy korty bort, de ügyesen mindig megkérdezi előbb, hogy milyen. Ha száraz, akkor nem érdekli, de hajlandó megszagolni, elmondani milyen illatokat érez. (Általában büdöset érez :-), csak a tokaji borok illatát szereti.)
Én is kóstolhattam gyerekkoromban aszút, vagy édes szamorodnit, de ritkán éltem a lehetőséggel. Úgy látom a gyerekek ösztönösen tartózkodnak az alkoholtól szerencsére. Viszont nagyon érdekesnek találják a pincéket, borfeldolgozót, és a nagy boros vacsorákat is, ahol kihallgathatják a felnőtteket, rohangálhatnak az asztal körül, vagy elvonulhatnak valami titkos rosszaságon törni a fejüket.
Anyai nagyapámnak Adonyban volt szőlője, és ha jól emlékszem, rettenetes borokat csinált. Olyan szag maradt utána a pohárban, hogy vizet se tudtam inni belőle. Még szerencse, hogy Erdőbényén is lakott egy nagyapám 🙂
Mikor kortyoltatok először bele a borba és mit gondoltatok akkor?
Aktualitása azért is van a dolognak, mert most, hogy a hétvégi programjainkat tervezzük, egyik mélemben a következőt olvastam (persze nem gyerekekre vonatkozott):
“Félek, hogy szombaton mindenki totálisan be lesz állva. Ebédnél is bor, este is bor. Hát hangulat az biztosan lesz.”
Ez eszembe se jutott. Mivel rendszeresen járunk boros alkalmakra, nagyon jól tudjuk hol a határ.
És különben is, egy jó kis beszélgetést kétféle ember tud igazán tönkretenni: az egyik aki tényleg totál be van állva, a másik, aki nem iszik egy kortyot se, ezért hamar elveszti a jókedv fonalát.
Mi minden nap borozunk a férjemmel, általában vacsorához iszunk egy pohárral, de van amikor később is, ha Dávid már alszik, mi pedig csak beszélgetünk.
Általában két nap alatt iszunk meg egy üveggel, de van hogy három, és van, hogy egy este alatt. Borkóstolókra is gyakran járunk, és sokszor visszük a gyereket is, sőt sokszor barátainkkal együtt, több gyerekkel együtt megyünk a pince mélyére.
Mikor terhes lettem a nőgyógyászom javaslatára ittam minden nap egy deci vörösbort, ezt aztán abbahagytam amikor szoptattam, bár ha jobban belegondolok, pont annyi alkohol szívódhat fel a vérbe, mint a tejbe, de nem mertem alkoholt inni.
A Decanterben jobban utána jártak a dolognak, és kiderült, hogy Angliában pl. otthon öt éves kor felett, szülői felügyelettel ihatnak a gyerekek alkoholt. Gondolom egy-egy korty édes borról, azt is vízzel hígítva. Olaszországban ez a határ 16 év, de én eddig akárkivel beszéltem, aki Franciaországban nőtt fel, mindenki arról mesélt, hogy a közös családi étkezések elengedhetetlen része volt a borral koccintás.
Péntek esténként Dávid is ihat egy korty bort, de ügyesen mindig megkérdezi előbb, hogy milyen. Ha száraz, akkor nem érdekli, de hajlandó megszagolni, elmondani milyen illatokat érez. (Általában büdöset érez :-), csak a tokaji borok illatát szereti.)
Én is kóstolhattam gyerekkoromban aszút, vagy édes szamorodnit, de ritkán éltem a lehetőséggel. Úgy látom a gyerekek ösztönösen tartózkodnak az alkoholtól szerencsére. Viszont nagyon érdekesnek találják a pincéket, borfeldolgozót, és a nagy boros vacsorákat is, ahol kihallgathatják a felnőtteket, rohangálhatnak az asztal körül, vagy elvonulhatnak valami titkos rosszaságon törni a fejüket.
Anyai nagyapámnak Adonyban volt szőlője, és ha jól emlékszem, rettenetes borokat csinált. Olyan szag maradt utána a pohárban, hogy vizet se tudtam inni belőle. Még szerencse, hogy Erdőbényén is lakott egy nagyapám 🙂
Mikor kortyoltatok először bele a borba és mit gondoltatok akkor?
37 hozzászólás a(z) “Korhatáros?” című bejegyzéshez
Gyerekkoromban azt képzeltem, hogy a bor valami nagyon finom dolog, mert miért is inná az a sok részeges ember. Kb. olyan ízt vártam, mint a traubiszóda. Aztán megkóstoltam. Brrr. Tudom, nem ittam még jó bort, de nem is vágyom rá. Még nem vagyok elég érett a boriváshoz 🙂 (47 évesen) Móni
Most jöttünk haza Hegyaljáról.. érdekes, Férjem egyik eszmélkedős gyerekkori élménye nagyapja borkóstolója.. "Libodádé" Így emlegeti ezt a rozét, ami most Zweigel néven a nagyapja borára, meg négyéves első borkóstolására emlékezteti…
Én meg 5 évesen profin kezeltem a lopót, fokolót, csobolyót, cserpákot, stb. ízek, és főleg illatok. a napfény íze…
Nagyanyám gyártott mindenféle nagyon mű aromákból likőröket, amit hetente egyszer, a meghívott barátnőivel iszogattak gyűszűnyi pohárkákból – abból kaptam egy nyalásnyit, lehettem tízéves?
Anyuék poharába bele lehetett nyalni, de nem ízlett egyik sem. Nem is értettem, mit szeretnek rajta. Most már igen.
Nagyinak olyan elvei voltak, mint Malac anyjának 🙂 Sokra nem ment vele, mert a lánya, vagyis az anyám, alkoholista lett. Éppen ezért nagyon odafigyelek, hogy mennyit iszom, s mit, nehogy meginduljak a lejtőn, s oda jussak, mint ő.
Az én anyukám görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy kamaszkoromban ne igyak – ezért az apuval ittunk néha ezt-azt ( és természetesen a haverokkal, néha túl sokat is…:), az apukám szerint pedig a dohányzás volt nagy bűn – ezért az anyuval gyújtottunk rá sutyiban… Így aztán kamaszkorom azzal telt, hogy füstölögtem mint egy gyárkémény ( és még utána is sok-sok éven át) és túl sokat ittam hétvégénként.
Számomra a tanulság: a kamaszodó gyermekem ihat néha egy kis sört a papájával (nem vagyunk "borosak"), megkóstolhatja, ha én iszom vmi édeset, és személy szerint -kellő felvilágosítás után- azt mondtam neki, hogy saját dolga eldönteni, hogy dohányzik-e …momentán görcsösen tiltakozik ellene:)
Azt hiszem, a tiltás a legnagyobb ösztönzés egy kamasz számára…
Annak idején, még a múlt évezredben 🙂 , úgy 4-5 éves koromban ittam először alkoholt, a nagypapám borát. Nyaranta ebéd után (igazi falusi, a háztájiban termett, nevelt valódi alapanyagokból készült ebédeket tessenek elképzelni) Papa bement a boroskamrába, megitta a két deci borát, majd kiállva az ajtóba elkiáltotta magát: "Kortyintás!", s mi kis csipaszok sorba álltunk az egy-egy korty borunkért. Nem lettünk alkoholisták.
Szvsz, egy híg fröccs (nem kannásból), egy pohár jó bor nem árt az ember fiának, amit ezekről az agyonreklámozott, üdítőnek nevezett cukros löttyökről nem állítanék.
engem betegesen tiltottak az alkoholtól, aki iszik egy korty sört, az alkoholista! elvei voltak anyámnak (a legjobb alapvetése mégis a szűzen kell férjhez menni volt :DDDDD), így amikor (érthető okokból túl korán) kiszabadultam a rendszerből, volt minden, 10 év kellett, hogy megtanuljak kulturáltan inni, a bort a kezdeti ócska besokallások miatt csak mostanában tudom újra meginni és értékelni. jól teszitek, ha megtanítjátok a gyerekeket erre is, a tiltás egy akaratosabb gyerekből durva ellenreakciót vált ki.
Az én apukámnak az Avason volt pincéje, ott készített bort. Még kisiskolás voltam, amikor családi ebédeknél kaptam fröccsöt,likőrrel, sörrel is megkínáltak. Nem lett semmi bajom. A bort nem szeretem, mert gyomorsavam van. Fiam is társaságban iszik, de csak mértékkel.Kávéval is fiatal gyerekként kínáltak meg. Gimnazista koromban természetes volt, hogy kávézom. Sokunkat is szülei kínáltak meg először itallal és nem lett alkoholista.
Ez annak fényében is különösen érdekes, hogy az indiánok még kábitószeres befolyásoltság alatt is vezethetnek, a vallásuk miatt.
De hallottunk már olyat is, hogy a 2 és 3 éves különböző nemű gyerekek az udvaron pancsoltak meztelenül, és a szomszéd feljelentette a szülőket.
Erre nem is mondok inkább semmit!
"kedvenc" történetem: vhol a naaaaagy amerikában, chábád rabbicsalád. Péntek este a zsinagógából hazavisznek egy vendéget. Szokásos műsor, kidus, gyerekek kapnak egy-egy korty bort. Másnap reggel a gyermekvédelem áll meg a ház előtt és elviszi a gyerekeket, mert a vendég feljelentette szülőket, hogy alkoholt adnak nekik…
De alkoholista se! 🙂
Számomra traumatikus volt, amikor nyaranta meglátogattak a francia rokonok, mivel ott annyira természetes, hogy a gyerekek is kapnak egy kortyot az italokból, tukmálták rám a pastist (azóta sem tudom meginni), meg a talán "Mademoiselle peche" névre hallgató habzóbort. Minden ilyen alkalommal kijelentettem, hogy soha, de soha többé, felnőttként pedig antialkoholista leszek.
Nem lettem. 🙂
Olyan jó, hogy nem kell ufónak érezni magam, amiért azt gondolom, csak előnyére válik a gyereknek, ha megtanulja velem, természetessé válik neki, hogy az alkohol nem az ördög műve, hogy ott is a mértéken és a minőségen van a hangsúly.
Mi a hajósi borvidéken borászkodunk.
A borkóstoló az nem a lerészegedésről szól, az a bor élvezetére tanít. Azért önt a gazda csak keveset, ujjnyit a pohárba, hogy meg lehessen forgatni benne, hogy az illata érződjön.
Azért van kiöntő az asztalon, hogy amit nem akar valaki meginni azt odaöntse.
És azért van valami harapnivaló az asztalon, hogy ellensúlyozza bor alkoholtartalmát, meg persze hogy elválassza a különböző borok ízeit.
Elég gyakran jönnek hozzánk vendégek borkóstolóra. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki berúgjon.
Egy extrém eset volt, amikor fiatal menedzserek eljöttek vidékre lazítani, ők már úgy jöttek hozzánk, totálkárosan, a rossz emlékeink között vannak.
A gyerekeink (három lány) itthon tanultak meg bort inni. Úgy, vacsorához, ebédhez, ünnepkor. Mind rendes ember lett. Megválogatják, hogy mit isznak. A párjaik szintén.
Úgy gondolom, hogy a gyerekeknél a szülői példa a fontos. A stabil család, a szeretet , a törődés.
Egy-egy korty bortól vagy sörtől semmi bajuk nem lesz.
Én nem emlékszem, hogy mikor ittam először alkoholt, arra viszont igen, hogy a nagymamám szent poharasszekrényében volt egy incifinci pezsgőspoharam (szép, kristály), amiből szilveszterkor mindig ihattam egy pici pezsgőt. Anyu mesélte, hogy egyszer hozott valahonnan francia pezsgőt, onnantól kezdve, ha nem olyan volt, azt reklamáltam… szegények, biztos égő voltam.. :))
De a sör habját is sokáig megkaptam, és nagyobb gimis koromban már együtt mentünk a szüleimmel meg a barátaikkal "kultúrkocsmázni" belga, ír sörözőkbe, ahol ugye a sör nem a lerészegedésről szól, hanem kellemesen eltársalogtunk némely sörremek alkoholfokáról valamint erjesztésének folyamatáról. Aztén 18 évesen (mikor jobbkor) kijött rajtam az ázsiaiakra jellemző tünet, hogy minimális alkoholbevitelnél már vörös napocska a fejem, úgyhogy azóta csak igen keveset…. de mindegy is.
A lényeg, hogy szerintem szülői felügyelettel és értelmes keretek között kell, hogy megismerjék a csemeték az alkoholneműek szépségét és korlátait. A lányom 3éves, és már övé a pici pezsgőspohár, ünnepekkor pedig ő is szeret "koccantani". Kap egy picit, de nem issza meg, okos lány. 🙂 A szertartást viszont már ismeri, és szerintem ez jó irányba vezet majd. remélem… 🙂
dia
Ez de jó, köszönöm!
Mi is kaptunk már 4-5 évesen a sör habjából, erre tisztán emlékszem. Én szerettem, most is szeretem a kesernyés izű italokat. Bort is kaptunk ünnepeken egy-egy kortynyit, és szilveszterkor is mindig kaptunk külön pohárban, de csak egy kis nyeletnyit. Hozzá tartozott az ünnepekhez. Hogy legyen mivel koccintani.
Esténként mi is megiszunk egy-két pohárkával a vacsi előtt vagy a vacsorához.
Aztán szoktak lenni nagy társasággal beszélgetős estéink, akkor tetemesebb mennyiség fogy, valahogy a beszélgetés megkivánja. Akkor bizony van hogy fejenként egy üvegnyi is elfogy. De ezek az esték általában 7-8 felé kezdődnek és sokszor hajnali 2-ig is eltartanak. Sosem rúgunk be ilyenkor, de valahogy jobban szárnyal a képzelet. 🙂
Aztán bizony vannak berúgós alkalmak is, az is kell néha. Emlékszem egy-egy szüretre, ahol valaki éppen kiütötte magát. Semmi baj sem volt, hagytuk aludni az illetőt, és kész.
Én is ittam már párszor a szalonspiccen túlra is magamat – fájt a szivem, az élet, és ilyenkor iszom, hangosan zenét hallgatok és éneklek és táncolok. És a lelkem meg van mentve…
Eszembe jutott a Buena Vista Social klub, a film, amiben az idős kubai zenészt megkérdezték – akkor volt azt hiszem 80 valahány éves -, hogy mikor gyújtott szivarra először. Öt éves voltam, válaszolta, mikor a nagyanyám már velem gyújtatta meg a szivarját.
A borfogyasztás is ilyen.
Az emberélet sokszor rettentő száraz és szintelen és a bor – segit előhivni az extázisra való képességünket.
Ami természetes, és ami annak is van kezelve, nem hiszem hogy rosszat tenne. Bármely életkorban is ismerkedjen meg vele az ember.
A tiltás sokkal nagyobb tévút, én azt gondolom.
12-13 éves koromban ittam először bort. Nem nagyon izlett. A fiaim is 13 évesen ittak velünk egy kis pohár bort családi vacsorákon, összejöveteleken szerintem jó bort. A fiaimnak izlik is. Nem hiszem , hogy alkesz lenne bármelyikből is.Szerintem pia /berugás szempontjából sokat számít, hogy mennyire van tisztába magával, mennyire tud ellenállni a csoportnyomásnak. A nagyobbik fiam 16 éves, sajnos előbb utóbb megtapasztalja a határokat.:-)
Ovis korban nem adnék/adtam inni a gyereknek, bár sokan felnőttek, akik ittak kis korukban, és semmi bajuk sincs. Valahogy a borral szemben is olyan izé, az nem gyerekjáték.
medvedr
Ja, különben nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy az aszú azért is jó választás, mert kevesebb benne az alkohol a sok cukor miatt. Persze a legjobb lenne esszenciát itatni a gyerekekkel, de azt nem lehet pénztárcával bírni.
Mi egyébként 12 évesen adtunk először alkoholt a gyereknek, az száraz pezsgő volt szilveszterkor. Utána évekig két pohárral ivott évente, a másik nap a születésnapja volt. Most se nagy ivó, de azért kamaszkorában neki is volt pár fürdőszobában átaludt kemény éjszakája.
Én katona koromban ittam csak komolyabb mennyiséget, és a 40. születésnapomon. Rég volt.
Éljen a kultúrált alkohol fogyasztás. Igazad van Eszter!
P.
Az lesz a vége!
Jaj, ne már lányok, nehogy felkapjátok a vizet, igyatok inkább egy pohár bort!
P.
Dehogynem! Papus otthon dirigálhat csak! 🙂
Ja, igen! Én is ismertek olyan pasit/férfit, akinek elviselésében még a pia sem segítene…
Azért kedves választ írtál, bocs, hogy más a véleményem, mint neke… Azt hittem, hogy nekem is lehet véleményem, de látom, hogy nem…
Papus, tényleg nem. 😀
Jaj, igen! Azok a nők, akik nem isznak, és akkor érzik magukat jól, ha van kedvük.
Volt egy ilyen barátnőm ifjú koromban. De ez nem az a blog, ahol részleteznem kéne.
Papus
Nem osztom azt, hogy aki nem iszik egy kortyot sem, az a társaság "rosszarca"…
Én soha nem iszom, és mégis mindig igen jól szórakozom, ha van hozzá kedvem.
Magam nevében azt nem szeretem, ha valakinek ahhoz, hogy hangulata legyen, innia kell…
Az első boromra nem emlékszem, de valószínűleg valami termelői bort kóstolhattam az apám poharából. :o)
Annál inkább emlékszem arra, hogy a játszótér után beugrottunk apu törzshelyére és a mutatóujjunkkal lenyaltuk a söre habját. Anyu mindig így buktatta le, hogy bevitt a kocsmába minket, mert a mocskos kezünkön a mutatóujjunk hófehér volt. ;oD
De felnőtt fejjel mindketten (öcsém és én) kerüljük az ivást. Sört egyáltalán nem ittam 22 éves korom óta. Baráti társaságban néha borozunk vagy pezsgőzünk, de egy-két pohárnál többet sosem iszok.
Az első igazi finom bor, ami megízlett egy francia muskotályos volt a két évvel ezelőtti nyaralásunkon, annak el is tettem az üvegét.
Ilyen alkalmakkor a gyerekek is megkóstolhatják az italt, de én is azt tapasztalom, hogy a kicsiket nem érdekli. A nagyfiaim most egyetemisták és örömmel hallom, hogy inkább minőségi italokat isznak és mértékkel. Hiszek nekik, de legalábbis én még egyiket sem láttam részegen. ;o)
Lehet, nem illik ide, de nekem egy állatkísérlet-sorozat jutott eszembe. Azt figyelték meg, hogy a macskák isznak-e alkoholt, és ha igen, milyen körülmények között. Azt találták, hogy a normális körülmények között tartott macskák megszagolják, majd nagy ívben otthagyják, meg sem kóstolják. A stresszelő, neurotizáló körülmények között tartott macskák előbb csak megkóstolják, majd rászoknak az alkohol ivására (nem töményen kapták egyébként, hanem tejbe vagy vízbe keverve, de nekik igen jó a szaglásuk).
Szerintem így lehet ez a gyerekekkel is (bár nem illik állatkísérletet egy az egyben emberíteni): az egészséges fejlődésű gyerekek nem igazán vonzódnak az alkohol tartalmú italokhoz, és ha meg is kóstolják, csak azokat, amik gyerekízléssel finomak, azaz édesek (alacsony alkoholtartalmú likőrök egy-egy kortyja, édes borok, ilyesmi). És ha azt látják, hogy a szüleik kulturáltan fogyasztják azt, nem is lesz ezzel bajuk soha az életben. A neurotikus, megzavart fejlődésű gyerekek, főleg, ha a számukra referenciaszemély alkoholista vagy nagyivó, sokkal inkább veszélyeztetettek ebből a szempontból, valószínűleg ők azok, akik sört fognak inni (pedig gyermeki ízléssel az tényleg borzalmas, mert keserű), meg tömény szeszesitalt (amit ugye, már nem lehet pálinkának nevezni), és sokkal nagyobb a veszély, hogy felnőtt korukban is lesznek problémáik az alkohollal.
Szóval: szerintem egy-egy korty időnként, amikor a gyermek kíváncsiságból kér belőle, nem hinném, hogy káros lenne, főleg, ha a szülők alkohollal kapcsolatos viselkedése a normális határok között mozog.
Vissza a kérdéshez: én talán tíz éves lehettem, mikor először kaptam tojáslikőrt, egyetlen kortyot, de nekem ízlett :-). Azóta is likőrhívő vagyok, bort-sört-pálinkát nem szeretek. Ezekkel egyébként is később, 15 éves korom táján találkoztam, és már nem kortynyi mennyiségben…
Fogalmam sincs mikor ittam először bort. Valószínűleg csak a kíváncsiság hajtott, belekósoltam, nem ízlett, onnantól nem érdekelt a dolog 🙂 Viszont tapasztalat, hogy tényleg jobb megtanítani a gyereket a kulturált alkoholfogyasztásra, mint, hogy "az-alkohol-fujj-rossz-nem-szabad", aztán majd lehet (legkésőbb) egyetem elején a gólyatáborban összeszedni az emberkéket a bokor alól, mert nem tudja hol van az elég.
Amikor nálunk beindult a bulizós időszak, anyukám mindig vett nekünk normális bort, hogy inkább azt igyuk, ne a pancsoltat. Le is lett szólva a többi szülő által, hogy "itatja a gyereket", meg hát "Pistike soha nem iszik, itthon nem ezt látja". Csak az a vicces, hogy bulikor mindig a Pistikéket kellett kiszedni az asztal alól, mert nem tudta mikor elég. 🙂
Én is csak 1-1 pici kortyot kaptam, Dáci is annyit kap. Egyenlőre normálisnak tűnünk mindnyájan, de azért ennek ellenére egyetértek vele, hogy piciknek nem a legjobb…
Hú, anyámék 2 éves korom óta mérgeznek minden szombaton, sőt a körülmetélésemnél is kaptam egy csepp édes bort, akkor nyolc napos voltam. Én is így mérgezem mindhárom fiam. Mindhárom egyetemet végzett…
Eszter, ha jégerrel kezdi, akkor már nyert ügye van 😉 De ha a kannás műborral, akkor abból akár tragédia is lehet.
A gyerekek szervezete még nem képes lebontani az alkoholt, ezért számukra súlyos méreg, idegrendszeri károsodást okozhat. 14-16 éveseknek már kevésbé veszélyes, de óvodásnak én semmi alkoholost nem adnék inni. A kulturált alkoholfogyasztást viszont pici korban leshetik el – erre is igaz a mondás, hogy 3 éves korig lehet nevelni a gyereket. A kamaszok természetesen kipróbálják az ivást, sőt szerintem 16-18 év között már a határ _megismerése_ (lerészegedés) is megengedhető. Hogy alkoholista lesz-e valaki, nem azon múlik (főleg), mit lát otthon ezen a téren, hanem hogy saját magával tisztában van-e, önismeret, önértékelés stb.
Na jó, a fiatalkori részegség az más tészta 🙂
De valóban könnyebb annak, aki nem a diszkóban találkozik először alkohollal, és nem rögtön fél liter jégerrel kezdi a bulit 😀
Szerintem is inkább otthon tanulja meg a gyerek, hogy milyen is az alkohol, és ne a detoxban kössön ki 15 évesen. (Mondjuk a fiatalkori nagy berugások elkerülhetetlenek)
Ha így neveled a gyereked, megtanulja tisztelni a borkészítést. És ez jó.
Szerintem is látni kell a gyereknek, hogy milyen is a kulturált borfogyasztás! Az asztalnál, ÉTELHEZ? BARÁTOK? CSALÁDTAGOK KÖZÖTT.
Ez nem az alkoholista borfogyasztási szokása, aki az utcán, kocsmában, vagy magában iszik, aztán részegen alszik.
Én is minden vasárnap kaptam egy kis bort a papámtól, mégse lettem alkoholista. A fiam is kapott, de az utóbbi pár évben nem kér, most 11 éves, majd változik ez is.
Nálunk ez most elég aktuális kérdés, mert kamaszodó gyerekem van. És én már egy ideje, ha együtt vagyunk, bizony adok neki bort, ha kéri (nem mindíg van kedve hozzá), a péntek esti boromat ha zsinagógában járunk, egyértelműen ő issza meg (általában én még akkor vezetek hazafelé). Van egy megállapodásunk, egyenlőre velem, az apjával ihat alkoholt, osztálytársakkal-haverokkal nem. De nem is izgatja. Szerintem jobban jár ő is, én is, ha gyerekkortól beleszokik, megtanulja a kulturált alkoholfogyasztást, megszokja, hogy csak minőségi italokat iszunk, és nem vonzza a tiltott gyümölcs.