Kategóriák
Egyéb kategória

Pezsgős csirkecomb

Szilveszter előtt a barátaink felugrottak két üveg pezsgővel és hat csirkecombbal, de csak nálunk vették észre, hogy az egyik pezsgő félédes. Rögtön meg is volt az este témája, órákig elnevetgéltünk azon, hogy mi legyen a félédessel, de végül csupán annyi történt vele, hogy megmaradt. Forralt bornak tudtam elképzelni, végül öntöttem belőle egy keveset pár csirkecomb alá, a többiből pedig valóban forralt bor lett.
A csirke mellé kuktában gerslit főztem húslevesben, amihez tálalásnál sok-sok petrezselymet kevertem. A gerslit egyébként nyugodtan megpárolhattam volna a sütőben is, ha mondjuk libacomb készült volna, mert annak nem olyan rövid a sütési ideje, mint a csirkének.
Hozzávalók a csirkecombhoz:
6 egész csirkecomb
2,5 dl pezsgő
1 ek kacszsír (lehet olívaolaj is, de volt itthon zsír)
2 szál póré 
6 szem borókabogyó kissé ellapítva
1 ek méz
6 vékony szelet citrom
1 ág rozmaring
só, frissen őrölt bors
A combokat megmostam, megtörölgettem, és bedörzsöltem a sóval és a borssal. A hagymát karikákra vágtam, és egy nagy jénai tál aljába tettem. Rákanalaztam a zsírt, majd ráfektettem a combokat. Beledobtam a fűszereket, végül felöntöttem a mézzel elkevert pezsgővel. Minden comb tetejére tettem egy-egy szelet citromkarikát. 
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg szép piros nem lett a teteje. Az utolsó öt percben vettem csak le a jénai tetejét. Ha lett volna friss, nem szárított babérlevelem, azt is tettem volna bele egyet.

14 hozzászólás a(z) “Pezsgős csirkecomb” című bejegyzéshez

Tegnap elkészítettem, ez volt az ebéd egy része. Őszintén szólva elmaradt a csoda…:) Jó volt, de nem azt kaptam tőle, amit vártam. Legalább is frissen. Hanem amikor már kihűlt és a maradék hagymás szaft kocsonyává "érett"… Na! Akkor volt igazán finom!
Úgy hogy mégis köszönet a receptért!

Szotyi, nem merem leírni, még csalódnátok bennem 🙂

Szeretném lezárni ezt a vitát, az van, hogy én nem tudom meginni csak a száraz pezsgőt, de azt imádom. Ez nem azt jelenit, hogy édes koktélokat ne innék néha vagy ilyesmi, de pezsgőt csak szárazat. Az ízlés kérdése nem sznobizmus, én még annak is hiszek, aki csak champagne-t iszik, de ennyire sajnos nem tudott kifejlődni az ízlésem.

Szerintem mindenki, akinek tetszik a recept, olyan pezsgővel készítse, amilyet szeret! Nekem első olvasatra nagyon bejön, mert imádom a szaftos csirke combot, és imádom a pezsgőt is! Az édeset! Akkor most "merényleni" fogok?! Nem baj, akkor is így fogom őket társítani, legfeljebb a mézből csalok majd el… De mindenképpen elkészítem! Köszönet a receptért!
Szűcsné Kata

Még egy szavazat a nem száraz pezsgők ellen. Tetszik a recept, ezzel 100%-kal bővült a felhasználási repertoárom! ( eddig csak a tovább ajándékozás jött szóba ) A forralt Boros verzióról is szívesen olvasnék egy posztot!

Gyanús lében úszik az egész. És ezt a sznobizmust, hogy a félédes pezsgőt nem lehet meginni…. És órákat lehet rajta nevetgélni, hogy mi legyen vele! És mivel ez a megjegyzés nem dicsőít, nem is jelenik majd meg. 🙂

Szotyi, nem merem leírni, még csalódnátok bennem :-)Szeretném lezárni ezt a vitát, az van, hogy én nem tudom meginni csak a száraz pezsgőt, de azt imádom. Ez nem azt jelenit, hogy édes koktélokat ne innék néha vagy ilyesmi, de pezsgőt csak szárazat. Az ízlés kérdése nem sznobizmus, én még annak is hiszek, aki csak champagne-t iszik, de ennyire sajnos nem tudott kifejlődni az ízlésem.

Vélemény, hozzászólás?