Szabó T. Anna: Erdőbényei bordalok

Jó tüzes bor pajkossága
simogassa nyelvedet,
élvezd ízét pár órára,
mert örökre nem lehet.

Perzselődj meg, szédülj, szédülj,
amíg meg nem áll az ész,
vörös ölelése nélkül
semmit nem ér az egész!

\\

Ketten égő gyertya mellett –
légy poharam és borom.
Szeress úgy, mint én szeretlek,
légy utolsó mámorom.

Suttogjunk vagy kiabáljunk,
vérünkben a bor dobog –
ölellőzzünk behunyt szemmel,
ringatózzunk, mint a tenger,
mint akik már ott a nincsben
mindörökre boldogok!

\\

Jó barátok, áldás rátok,
most igyunk!
Majd a pohár megmutatja,
kik vagyunk!

Lesz majd, akit önmagából
kiforgat,
lesz, kinek a feje gyorsan
lehorgad,
lesz majd, aki csak csendesen
iddogál,
s lesz, akinek méltó párja
a pohár.

Jó borunkból ismét erőt
merítünk,
megkönnyebbül, ha nehéz volt
a szivünk,
Elfelejtjük, ha az élet,
föllökött,
elfelejtünk munkát, pénzt és
főnököt,
meglátjuk, hogy nem kell semmi,
csak a ma,
csak a bornak van igazi
igaza.

Ez a perc most az igazság
perce lesz:
nem kell nekünk se Porsche se
Mercedesz,
elég nekünk pár üveg bor,
kis kaja,
ha ivott az ember, többé
nincs baja.

Akadozik már a nyelvünk,
semmi gond,
ha felnyúlnánk, elérhetnénk
a plafont.

Mi vagyunk az istenek, csak
kicsiben,
Mondjunk is pár okos dolgot
iziben,

Most mondjuk ki:
ampelo.. lo… lógia,
buké, barrique, Bacchus,
öno-lógia.

Minden a bor, minden a bor
mámora,
abbahagyni úgyse fogjuk
már soha.

Jó barátok, áldás rátok,
most igyunk!

Majd a pohár megmutatja,
mit tudunk!