Versíró Verseny vette kezdetét a mai nap. Példátlan jutalom, és megbecsülés vár a Rubophen Versíró Verseny bajnokaira. A Nevezők közül többek között Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, és Péterfy Bori választja ki a győzteseket. Manapság sajnos már nincs akkora divatja a verseknek, mint száz évvel ezelőtt volt, ezen próbál meg változtatni most a versíró verseny.
Nem tudom, hogy aki jól főz, az jól versel-e, minden esetre a nyereményeket látva érdemes beküldeni az eddig csak a fiók számára íródott sorokat. Úgy látom külön gasztro kategória nincs, de ha sok főzéssel kapcsolatos vers érkezik majd, akkor biztosan indítanak. 🙂 Egyszer valaki beírt ide egy nagyon helyes négysorost, asszem a kalácsról szólt. Ha magára ismer, akkor hajrá, hajrá! Lesz majd közönség szavazás is, én biztosan a kulináriával kapcsolatos versekre szavazok!
5 hozzászólás a(z) “36 fokos lázban égek” című bejegyzéshez
Ha már bordal, olvastam valahol, egy falusi vasúti átjáróban ezt a kedves párbeszédet. Azóta szívesen idézem, ha van rá alkalom:
Ki a bort, nőt, dalt nem kedveli, az életet nem érdemli
És egy kétkedő:
Innád csak savanyú boromat
Élnéd nőmmel életed
Tanítana anyósóm a dalra
Nem írnál marhaságokat a falra
te marha!!
Örültem ennek a postnak, neveztem néhány verset a poros fiók mélyéről. Étkekkel kapcsolatban még nem írtam, kár, lehetne egy szavazóm. 🙂
OFF:
Szia Eszter! Ha gondolod, nézz be hozzám, vár ott Rád egy meglepetés!
Nem teljessen idevág, de meg szeretném tőled kérdezni, hogy mennyire vagy megelégedve a Kenwood mixereddel, mert nemsokára én is szeretnék majd egy ilyet. Ha itt nem szeretnél erre válaszolni kérlek írj a hullamos@vipmail.hu-ra. Köszönöm Zsuzsi
BORDAL
Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.
Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok…
A hazáért iszom, igyatok!
Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.
Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!
Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.
Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.
Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!
Pest, 1848. március
Kár, hogy nem én, hanem Petőfi Sándor írta 🙂 Imádom!
Nóri