Már említettem, hogy szeretem a banánkenyeret, különösen sajtkrémmel, de valahogy kicsit unalmasnak is találom, mégis eljön néha az a pillanat, amikor vagy turmixnak, vagy banánkenyérnek el kell tüntetni pár banánt. Most almával, és dióval turbóztam fel, de az igazi extrát a fügelekvár adta amit valaki hozott az egyik brunchunkra, aztán a fele elfogyott, a másik fele pedig ott maradt, majd én hazahoztam. Nem tudom ki készítette, de szeretettel gondolok rá minden pillanatban, amikor egy-egy kiskanálnyi fügelekvárt tüntetek el a számban!Hozzávalók a süteményhez:
2 érett banán
1 alma
5 dkg dió
0,5 citrom leve
6-7 ek méz
1 dl olaj
10 dkg finomliszt
1 kk sütőpor
0,5 kk szódabikarbóna
2 tojás
1 csipet őrölt szegfűszeg
A banánt villával úgy-ahogy összetörtem, belereszeltem az almát héjával együtt, majd rányomtam a citrom levét. Hozzákevertem a tojásokat, a mézet, majd a diót, amit kézzel kicsit összetörtem, de nem nagyon. A lisztet elkevertem a sütőporral, és a szódabikarbónával, majd a banános masszához adtam. Elkevertem, kibéleltem egy téglaformát sütőpapírral, és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem.
Mikor kicsit kihűlt, félbevágtam, majd megkentem a fügelekvárral. Bármilyen lekvárral el tudom még képzelni, de a szilva és málnalekvár passzol hozzá igazán.
16 hozzászólás a(z) “Diós-almás banánkenyér” című bejegyzéshez
Én nutellával szoktam összeragasztani a banánkenyér szeleteket és háromszögekre vágom őket. No, hát mindenki azt hiszi, hogy valami csúcsgasztronómiai kreálmányt eszik! 🙂
Csatlakozom Gordonhoz, az enyém is ilyen lett, sztem túl kevés a hozzávalóknál a liszt mennyisége.
Szoktam hasonló muffint csinálni zabpehellyel, abban is több a száraz hozzávaló.
Biztosan jól írtad az arányokat Eszter?
Orsi
Kedves Eszter, próbáld ki esetleg pekándióval dió helyett, isteni. Nekem van egy pekándiós banánkenyér-receptem (Avoca café cookbookból http://www.avoca.ie/store/product.php?mid=8), szerintem nagyon finom.
k.
Szia, Eszter! Ez is nagyon finom lett, szatmári szilvalekvárral ettük, vagy csak úgy magában. Talán egy kicsit kevesebb olajat fogok bele tenni legközelebb…
Hello, nekünk valami egészen furcsa állagú végeredmény keletkezett. Olyan kocsonya-szerű csoda. Pedig pontosan követtük a receptet.
Bár azt nem írtad, hol kell hozzátenni az olajat a tésztához.
Gordon
Van hozzá mindenem, ráadásul már kezd égni a kezem, h vmit tegyek már a konyhában, csak nincs rá időm. És még fügelekvárom is van!!! 🙂
Nekem a lányom azt mondta ne a híreket figyeljem hanem nézzem a Hupikék Törpikéket..:-:) márminthogy az való nekem… hát én inkább ide kattintok miden reggel, és most jól érzem magam!!!Köszönöm Esztike, már nem is tudom hanyadszor?!? Mili néni
Eszter, képzeld!!!
Nemcsak Te döntöttél úgy, hogy tavasz van: a tulipánhagymáim kicsíráztak! (Remélem, nem fognak elfagyni…)
Ó, nagyon köszönöm Mia!
Ennél szebb dícséretet még nem kaptam! Én is gondolokodok azon néha, hogy nem kéne híreket hallgatnom, mert csak gombóc lesz tőle a gyomromban, és nem szilvásgombóc! 🙂
Kedves Eszter,
még nem írtam Neked, de lelkesen olvaslak nap mint nap /szinte/
de ma nem bírtam nem leírni, hogy milyen örömmel tölt el, hogy egy egy fáradságos nap után “Rádnyitok”és nem a válság meg mélypontok, hanem kalács, finomság, melegséget olvashatok.
köszönöm,
Mia
Ok 😉
Panni, akkor neked köszönöm, és a barátnődnek is! FANTASZTIKUS!!!
Köszi, nagyon-nagyon hálás vagok!
Kitöröltem azt a kommentedet, ne lője le a poént. 🙂
Diktafonnal mentél?
Komoly néprajzos vagy!
Ilyenkor magázom le magamat, hogy már megint nem vettem sütőpapírt, pedig ott mentem el mellette..
Holnap sütés, mert kell ilyen.:-)
Nézz be csöröge alá !
nagyon jól néz ez ki Eszter, és jól is hangzik!! kaptam nemrég egy üveg fügelekvárt, na, már tudom, hogy milyen sorsra jut – az a része, ami még megmaradt:)
óóóó, nagyon örülök! egy frissen sült kalács kíséretében én vittem a fügelekvárt, a kalács gyorsan elfogyott, a lekvár meg ottmaradt 🙂 még gondoltam is, hogy a következő brunch-on feliratozni kellene a finomságokat, szerintem azért maradt meg, mert nem volt ráírva, mi az
(amúgy a lekvárt nem én tettem el, hanem egy barátnőm, aki annyira megörült a nekiadott baracklekvárnak, hogy fügelekvárt adott cserébe)