Kategóriák
Egyéb kategória

Diós-almás banánkenyér

Már említettem, hogy szeretem a banánkenyeret, különösen sajtkrémmel, de valahogy kicsit unalmasnak is találom, mégis eljön néha az a pillanat, amikor vagy turmixnak, vagy banánkenyérnek el kell tüntetni pár banánt. Most almával, és dióval turbóztam fel, de az igazi extrát a fügelekvár adta amit valaki hozott az egyik brunchunkra, aztán a fele elfogyott, a másik fele pedig ott maradt, majd én hazahoztam. Nem tudom ki készítette, de szeretettel gondolok rá minden pillanatban, amikor egy-egy kiskanálnyi fügelekvárt tüntetek el a számban!
Hozzávalók a süteményhez:
2 érett banán
1 alma
5 dkg dió
0,5 citrom leve
6-7 ek méz
1 dl olaj
10 dkg finomliszt
1 kk sütőpor
0,5 kk szódabikarbóna
2 tojás
1 csipet őrölt szegfűszeg
A banánt villával úgy-ahogy összetörtem, belereszeltem az almát héjával együtt, majd rányomtam a citrom levét. Hozzákevertem a tojásokat, a mézet, majd a diót, amit kézzel kicsit összetörtem, de nem nagyon. A lisztet elkevertem a sütőporral, és a szódabikarbónával, majd a banános masszához adtam. Elkevertem, kibéleltem egy téglaformát sütőpapírral, és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem.
Mikor kicsit kihűlt, félbevágtam, majd megkentem a fügelekvárral. Bármilyen lekvárral el tudom még képzelni, de a szilva és málnalekvár passzol hozzá igazán.

16 hozzászólás a(z) “Diós-almás banánkenyér” című bejegyzéshez

Csatlakozom Gordonhoz, az enyém is ilyen lett, sztem túl kevés a hozzávalóknál a liszt mennyisége.
Szoktam hasonló muffint csinálni zabpehellyel, abban is több a száraz hozzávaló.
Biztosan jól írtad az arányokat Eszter?
Orsi

Hello, nekünk valami egészen furcsa állagú végeredmény keletkezett. Olyan kocsonya-szerű csoda. Pedig pontosan követtük a receptet.
Bár azt nem írtad, hol kell hozzátenni az olajat a tésztához.
Gordon

Nekem a lányom azt mondta ne a híreket figyeljem hanem nézzem a Hupikék Törpikéket..:-:) márminthogy az való nekem… hát én inkább ide kattintok miden reggel, és most jól érzem magam!!!Köszönöm Esztike, már nem is tudom hanyadszor?!? Mili néni

Kedves Eszter,
még nem írtam Neked, de lelkesen olvaslak nap mint nap /szinte/
de ma nem bírtam nem leírni, hogy milyen örömmel tölt el, hogy egy egy fáradságos nap után “Rádnyitok”és nem a válság meg mélypontok, hanem kalács, finomság, melegséget olvashatok.
köszönöm,
Mia

óóóó, nagyon örülök! egy frissen sült kalács kíséretében én vittem a fügelekvárt, a kalács gyorsan elfogyott, a lekvár meg ottmaradt 🙂 még gondoltam is, hogy a következő brunch-on feliratozni kellene a finomságokat, szerintem azért maradt meg, mert nem volt ráírva, mi az

(amúgy a lekvárt nem én tettem el, hanem egy barátnőm, aki annyira megörült a nekiadott baracklekvárnak, hogy fügelekvárt adott cserébe)

Vélemény, hozzászólás?