Kategóriák
Egyéb kategória

A csont a lényeg

Itt az ideje a lassan főtt, sűrű raguknak. Ha lennének Budapesten olyan igazi kocsmák amit fogadónak hívtak száz éve, akkor szerintem minden nap ott vacsoráznánk. Marhát ennénk a borgőzös helységben krumpligombóccal, és nehéz vörösbort kortyolnánk hozzá, vagy valamilyen vajban párolt borjút sok forró krumplipürével.

De nincsenek Budapesten se olyan kocsmák, se olyan fogadók, ahol csak egyféle ételt készítenének esténként, de az tökéletes lenne, senki nem szeretne mást helyettük, nem kérne a gyerek se sültkrumplit ketchuppal, és észre se vennénk az idő múlását a bor felett, csak abból, hogy a gyerek elalszik az ölünkben, muszáj hazaindulni.

Na, nekem ilyen étel az olaszok osso bucoja, aminek létezik komoly irodalma a neten is, de ha a hús megvan hozzá, akkor szerintem már nagy baj nem lehet. Azok is imádják, akik egyébként nincsenek nagy barátságban a velővel. Ahogy a csontból szépen lassan kifő a zsír, és bevonja a húst és a zöldségeket, az valami elképesztő gyönyörűség egy húsevőnek!
Márpedig egyre több helyen vágják négycentis szeletekre a borjú esetleg növendékmarha hátsó lábszárát, bor mindig van otthon, és vaj is bőven. Van, amikor olaszos hangulatban vagyunk, és igyekszem az eredeti receptől nem sokban eltérni, de van amikor franciás megoldás lesz a vége, kaprival, még több vajjal, és pici tejszínnel.

Most inkább a déli talján változatra szavaztunk, volt itthon olívaolaj és bogyó is, jóféle paradicsomkonzervvel együtt. Nos, én most nem passzíroztam semmit, maradtak a zöldségek darabban, így egészen más, mint az igazi, de továbbra is  nagyon szerethető.

Hozzávalók:
8 szelet borjú lábszár
2-3 ek liszt
só, bors
4+2 ek vaj
4 ek olívaolaj
2 szál sárgarépa felkarikázva
1 szál petrezselyem gyökér felkarikázva
1/8 zellergumó apró kockákra vágva
1 nagy fej hagyma felkarikázva
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 konzerv egész paradicsom negyedbe vágva
2-3 ágacska kakukkfű
2 marék olívabogyó
2 dl száraz fehérbor
2-4 dl átszűrt húsleves
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1/2 citrom reszelt héja és leve


A húst megforgatom a lisztben, majd sózom és borsozom. Olaj és vaj keverékén elősötöm mind a két oldalukat, majd tányérra teszem a hússzeleteket, és megdinsztelem a zöldségeket. Visszateszem a húst, felöntöm borral és egy kevés húslevessel, majd belereszelem a fokhagymát, és beleteszem a paradicsomot is. Rászóróm a kakukkfüvet, picit sózom, lefedem, és 150 fokra előmelegített sütőbe tolom.
Az eredeti recept szerint nem sütőben készül, de bevallom, így sokkal kényelmesebb, akár el is mehetek otthonról, van három szabad órám, amíg nem kell a vacsorára nézem.
Amikor újra leemelem a fedőt, már nagyon puhának kell lennie a húsnak, ha mégsem, nyugodtan kaphat még egy fél órát vagy órát, hiszen nem rohanunk sehova. Már nem fedem le, csak pótolom az elpárolgott nedvességet egy kis húslevessel, ha szükséges.
Amikor elkészült, olyan puha kell, hogy legyen, hogy a hús szó szerint leessen a csontról.
Ekkor belereszelem a citromot, és megszórom a petrezselyemmel is. Még két perc, és kiveszem a sütőből. Ekkor keverem bele a maradék jéghideg vajat. Kész is.
Mi tésztával szeretjük, de jöhet bármivel!

11 hozzászólás a(z) “A csont a lényeg” című bejegyzéshez

Igen, régen valami mindig főtt a konyhában a fogadóban…egyszerű,tápláló paraszti ételek…
Szép is lenne egy ilyen hely, pár egytálétel, alacsony mennyezettel, fa bútorokkal, asszem lekéstünk róla vagy 100évet…..

Nem gondoltál arra, h készíts egy tájjelegű gastró térképet…mi pl Bodrogköziek vagyunk, sok étel van amit elfelejtettem, pedig nagyanyám mestere volt az egyszerűségnek és a sokszínűségnek…a hadipecsenyéje, tejfeles krumpli levese a mai napig a családi krédó része…:)))

De romantikus vagy:D A gond csak az, h Magyarországon ez nem fog menni, mert itt az emberek vizes zsemlét esznek borjú helyett, és nem az íze miatt. Valami gazdag országban a középosztály esetleg megteheti. Egyébként azt jól látod, hogy a fogadó mint olyan, nem létezik, pedig igény lenne rá, főleg ha a fejekben rendet teszünk és nem a(z alsó rétegektől) teljesen izolált, giccses méregdrága éttermet tekintjük a jómód jelképének.

Ennek egyszer nekilátok, köszönöm a receptet. Ami a magyar kocsmai klasszikusokat illeti:

Körmös pacal!

Olyat odaver, mint a zömítő kalapács, -ha marad a bogrács alján, másnapra durvább, mint a kocsonya, és két jó szelet kenyérrel egy egész napi kalória (alsó hangon).

Pécsen nyomsz egyet, és Belgrádnál kezdesz tapogatózni az első szendvics után…

Próbálva.

Jó ez a recept, de, szerintem nekünk sincs miért szégyenkezni!

Régen csak a fogadó volt, monopol helyzet, most meg vannak éttermek, csárdák, üzemi konyha, menza, ételkiszállítás, pizza, McDonald’s, Burger King, kínai, vietnami, felkapott bisztrók, francia pékség, lángosos, hamburgeres, kebabos, palacsintázó stb.

Egy kocsmába se hely, se tőke nincs az ételkészítés kötelező beruházásainak megvalósításához. Pláne nem fognak egy naponta esetlegesen beeső 4-5 étkező vendég miatt alkalmazni egy szakácsot. Készletet tartani, adminisztrálni, hűteni, előkészítő helyiséget kialakítani.
Elég egy képzetlen pultos csaj, aki csapolja a híg sört, méri a Nyírség vodkát és néha felmossa az összehányt WC-t. Meg ott a játékgép. Ezek hoznak pénzt.
Ezekhez képes egy konyha nem lenne rentábilis.
Még egy igényesebb kocsmában sem.

Kocsmában chips, mogyoró, zsíroskenyér megy. Senki nem enni megy oda ma már. Ha lenne mit, akkor se fogyasztanák.

És hol a fizetőképes kereslet? Tesco vizes zsemle, parizer, tejfölös főtt tészta, milliók ilyen kajákon élnek, ők esetleg leugranak a kocsmába, megisznak egy rövidet, söröznek a meccs alatt, de kaját otthon tolnak

Vélemény, hozzászólás?