Kategóriák
Egyéb kategória

A kényelem kora

happy-egg-company.jpgVéletlenül botlottam bele ebbe a régebbi hírbe, miszerint főtt, pucolt tojás forgalmazását kezdi meg a Happy Eggs Nagy-Britanniában, miután ezzel a “remek” termékkel már meghódították az USA-t. Azóta egyébként az angol honlapon már nincs rajta a pucolt tojás, lehet, hogy erre még mégsincs Európa megérve. Egyébként a bécsi Metroban láttam ötvenesével csomagolt főtt és pucolt tojást, de azért az mégiscsak egy nagyker, én is elgondolkodnék rajta, ha mondjuk száz tojásból kéne zsidó tojást készítenem, hogy inkább megveszem félkészen.
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy azért vannak dolgok, amit érdemes félkész, előkészített formában vásárolni, és vannak olyanok, amiről nehéz elképzelnem, hogy kik vásárolják, de biztosan megvan a piaca Magyarországon is, mert kapható elég régen.
Nem értem, hogy ki vesz nokedlit. Azért nem, mert a nokedlihez általában pörkölt is jár (kivéve a tojásos nokedlit) és aki megfőzi a pörköltet, az nagy valószínűséggel elkészíti mellé a köretet is. Vagy a konzerv pörkölt mellé veszik?
Ehhez képest értem a friss tésztát. Akárhogyis, egy friss tészta mindig jobb a szárítottnál, és bár otthon is meg lehet csinálni a frisset, azért egy gyors paradicsomos spagetti vacsorához a hűtőpultból vásárolt tésztával, hamarabb nekiugrik még egy egyedülálló pasi is, ha valami jót szeretne enni.
Aztán szintén az érthetetlen kategória a töltött káposzta töltelékek (nyers hústöltelék káposztalevélbe csavarva)  nem tudom elképzelni, hogy ha valaki megcsinálja mellé magát a káposztát, akkor a tölteléket, ami lássuk be, mégiscsak a lényege ennek az ételnek, miért bízná egy multira? Tényleg furcsa, na.
IMG_8513_Small_Modified2.JPGKép innen

Viszont rendszeresen vásárolok én is fagyasztott, főtt, pucolt gesztenyét. Nem olyan jó, mintha házilag főztem volna meg, de órákat spórolok vele, és az ujjbegyeim is épségben maradnak. Nem túl szórakoztató megpucolni akár egy kilónyi gesztenyét se.
canned-tomato-l.jpgSzintén rendszeresen vásárolok paradicsomkonzervet. Az az igazság, hogy olyan ritkán kapni jó ízű, jó minőségű paradicsomot, hogy sokkal jobban megéri megvenni a jó konzervet, mint a nyerset. És sajnos nem csak télen, de nyáron is, és annak ellenére is, hogy mi termelünk paradicsomot a kertben. Abból csak annyi van, amennyit nyersen megeszünk, szárítunk egy keveset, és paradicsomlének befőzzük, de pucolva “befőttnek” már nem jut.
Gyakran veszek csicserit is konzervben. Ha előre beáztatom a szárazat, akkor egy óra alatt megfő, de ritkán kell nagyobb mennyiség, általában kuszkusszal keverem, vagy rizzsel, amibe elég egy kis konzervnyi, annyit pedig nem éri meg megfőzni, olcsóbb a konzerv. Mindig van itthon 2-3 doboz, imádjuk.
Ugyancsak gyakran veszek fagyasztott spenótlevelet. Ez nem a pépesített változat, hanem a leforrázott, egész levél. Nem drága, nem kell a mosásához rengeteg vizet elpazarolnom, mert elpazarolja helyettem a gyártó cég. Tudom, ezzel csak nyugtatom magam, de jól esik.
És egyszer vettem öt kiló felkockázott hagymát is, amikor harminc főre főztem egyedül, és délre már kész kellett lennem az ebéddel. Persze megpucolhattam és felkockázhattam volna előző nap, de nem volt kedvem, miután elkészültem a hússal. Több órát, és pár liter könnyet spóroltam magamnak, nagyon örültem amikor eszembe jutott, hogy ilyet lehet kapni. Persze egy családi mennyiséghez nem éri meg, de van az a helyzet, amikor igen.
Még a babkonzerv jut az eszembe, mert babsalátához tökéletes, nincs szétrepedve, pont tökéletesen van megfőzve, és tényleg olcsó.
Hirtelen ennyi. Ti mit vásároltok félkészen?

331633b.jpg

18 hozzászólás a(z) “A kényelem kora” című bejegyzéshez

Ha a tojás, Amerika és a kényelem szavakat futtatom le magamban, akkor nálam az Egg Beaters nevá dobozos tojást dobja ki a rendszer. Tojásrántotta alapanyag olyan dobozban, mint a tej, hogy ne kelljen vesződni a tojás feltörésével reggelente. Természetesen a sima mellett kapható többféle ízesítésben, fogyókúrázóknak és sportolóknak pedig ott a sárgája nélküli 100% tojásfehérje verzió. Abba nem merek belegondolni, mennyi tartósítószer lehet ezekben a termékekben, mindenesetre ízre és állagra kellemes végeredményt kaptunk. http://www.eggbeaters.com/egg-substitute-products

Amiket leírtál, amellett én most vettem a Tescoban sült, pucolt céklát. Mert nagyon szeretem salátába, ez meg teljesen ideális mennyiség: 4 kis szem. Ha magam veszem, 1 kiló alatt sose sikerül, ami aztán vagy nyersen vagy megsütve, vagy már salátaként rohad rám.
Szoktam venni fagyasztott zöld (meg nem zöld, pl. chili v. gyömbér) fűszert is. Amit tudok (petrezselyem, bazsalikom), de egyrészt ezeknek hamar a végére érek, másrészt, pl. utálok gyömbért reszelni.
Aztán annak ellenére van itthon kész salátaöntet, hogy a leggyakrabban én keverem, mert vészmegoldás a gyereknek. Ugyanezen célból van tésztaszósz is (abból mindig csak kisüvegeset veszek, mert ha már én is vagyok, akkor megcsinálom magam.
Vannak exotikusabb szószok is (kínai, indiai, marokkói), megint csak azokra az esetekre, amikor rohanva kell valami melegétel, de azért ezeket inkább magam csinálom…
Aztán nálam nem csak csicseri konzerv van,hanem bab és lencse is, mert megint csak szeretjük salátába, és így nem kell vesződni a beáztatással, főzéssel, ez meg megint akkora mennyiség, ami teljesen ideális egy salátához.
Fagyasztottban meg nem csak spenótot veszek (mindig leveleset, nem pürét), de zöldborsót, kukoricát (azt konzervben is), vegyeseket (pl. bébi répa- brokkoli)

A nokedliben mellesleg az ára a félelmetes… 1000 forint, otthon meg egy negyed kiló lisztből összerakod.
Ami konzerv: gomba: van, amibe jobb, mint a szárított, paradicsom: szintúgy + babkonzerv. Amiből fagyasztott: Iglo zöldborsó, finomabb, mint a friss. Kisváros révén: kínai zöldség-mix fagyasztva. Bevallom, bár van, hogy reggel 7kor nálam már van frissen sült pizza, mivel zember van otthon gyeden, időnként fagyasztott pizza is van, mintegy sos kajának. Leveles tészta is a fagyasztóból figyel és idén a meggybefőtt is a boltból lesz (vagy az nem számít bele?). Azt hiszem ennyi.Egyébként nekem nincs túl nagy bajom a félkésszel, bár én azok közé tartozok, akik azért vásárolnak fél órával tovább, mert mindent elolvasok. Sokszor a no-name márka tutibbnak tűnik, mint a márkás flanc.

En kb azokat vasarolom, amiket te, amugy fozok. Viszont pont mostanaban gondolkodtam el azon, h mi a fenenek??? Par napja rohangaszos nap vegen bedobtam a kosarba kesz curryt, a rizskoret is mellette volt, mikroban 5 perc, a vegeredmeny hibatlan.
Szokta itthon curryt fozni. Kesz purekonzervvel a friss husbol, rizs melle. Az en rizsem sima, a tescos mindenfele illatos, fuszerezett volt, a gyerek meg is jegyezte, h en ilyen finomat nem szomtam, csak az uncsi feheret. Szoval mennyivel rosszabb a multi altal megfozott csirkemell az o szoszukban, mint az altalam vagdalt mell??? Az ovek sem dragabb, kulonosen, h en ha magam fozok, akkor bio alapanyagokat hasznalok. Nembiobol ugyanannyivpba kerul az alapanyag, mint a kesz. Itt a tesco arul kesz grillcsirket, 3-4 font koruli aron. Egy nyers csirke is van minimum ennyi es abba ugye meg rengeteg melo es energia is belemgy, mire sultcsirke lesz. A felkesz krumplipurejuk krumpli es tej es vaj es so, pont mint az enyem, mitol jobb, ha en pucolom a krumplit, mint ha egy multi? Ok a csomagolassal a szemetem tobb, de mar mindent elvisznek sznte az ujrahasznosithatoban, ez sem akkora gond.

Na ez az en eheti dilemmam 🙂

@zsuzsibuvar: hat nalunk is szinte minden felkesz, fagyasztott stb.
krumplit azt veszunk, hagymat meg tojast, friss zoldseget hideg kajakhoz azutan kb kesz is
mondjuk a kolbasz meg a virsli is felkesznek szamit gondolom
nokedli heleyett mar attertem a tesztara, de ha lenne nokedli, vennek:)
a csirkebe nagyon igazad van 10 eve nem sutottem vagy rantottam csirket
perfekt minoseg nyerscsirke arban, sot egyes helyeken a rantott meg jobb is mintha itthon kinlodok
fott tojast meg tojaslevet nem vennek, de utobbi az inkabb sutikhez ajanlott, elobbi meg megeshet ha a bolt salata bar reszehez megyek es kesz salatakhoz bedobok ket tojast is
mert monjuk teszta vagy krumplisalataval sem fogok itthon kuzdeni az is tuti:)

Nálunk a fagyasztóban néha maradék – egy etetnyi – pörköltek várják további sorsukat, szóval egy adagnyi bolti nokedli létjogosultságát még el is tudnám képzelni.

Én sokáig a zacskós salátaalapot nem értettem.

Anyu meg egyáltalán nem értette a félkész-készételeket, egészen addig, míg valahogy tányérjára nem került bolti gombóc, akkor rájött, hogy nem feltétlen az ördögtől való, és milyen praktikus, amikor egy tartalmasabb leves mellé kell valami, vagy épp kevésnek bizonyul az előzőnapi maradék.

Hm, én már vettem nem is egyszer előre főzött tojást, mondjuk, itt nincs megpucolva, sőt a héja is festett (Húsvét egész évben 😉 ). Meg tortellinit, raviolit, húsgombócot, spenótot, zöldbabot, pácolt húst, fagyasztott zöldfűszereket, hollandi mártást, paradicsom sűrítményt, lasagne-t … huhh hát ilyeneket. Teakonyhás háztartás főzőlappal nem válogat ;).

nalunk lehet kapni kesz nokedlit es meg is szoktam venni. tök finom. megfözöm, aztan kicsit rapiritok es raolvasztom a sajtot, hogy ropogos legyen. de turos csuszanak is kivalo. ekkor nem fözöm meg, csak kicsit megpiritom, ra a turo, tejföl, sült szalonna. 🙂

a vicces az, hogy eppen egy fagyasztott pizzat majszoltam, mikor meglattam a cimet. :))

amugy meg sült krumplit szoktam venni, meg gözgombocot.

az elöre elkeszitett es fagyasztott husok semmilyen formaban nem izlenek. nem is veszem…

A klasszikusokat (hámozott paradicsom konzerv és társai) nem sorolom fel újra, inkább megemlítenék két érdekességet:
Ha valamihez sok hagyma kell,ahhoz nekem nagyon bejött a pucolt hagyma a Metróból. Van egy Stahl receptem, lilahagymás-currys penne, amihez egy kiló lilahagyma kell. Áldás, ha csak karikázni kell, pucolni már nem.
Párolt káposztát mindig zacskós lilakáposztából csinálok, csak bele kell önteni a lábasba és már főzhetem is, egy csomó időt megspórolok vele.

A múltkor, valamelyik tudományos tv csatornán megvizsgálták, hogy a boltban vásárolt fagyasztott spenót, vagy a kertben szedett, saját feldolgozású spenót tartalmaz-e több vitamint. A fagyasztott nyert. A sajátban semmi vízben oldódó vitamin nem maradt, mire a tányérba került. Gondolom, ez a többi zöldségre is igaz lehet.

Konzervből bab, kukorica és paradicsom (igaz ha pari akkor a papírdobozos a szimpi).
Mélyhűtöttből csak spenót (és csak püré, mert kéksajtos tésztaszószt szoktam belőle csinálni).

A Lidle-ben van friss gnocchi 300 valahány forintért, még azt szoktam, mert a raviolik, tortellinik egytől egyig borzasztóak, vagy ha nem akkor 1000-1500 Ft/250g.

Húsos kaját pl soha nem vennék félkészet.

A levelestésztába csomagolt spenótos lazac…
Csináltam már sk-t is, de a félkész jobb volt – gondolom az a kevéske ízfokozó mégiscsak számít. ;-DDD

Tésztaöntetet szoktam venni, mert csak én eszem; a férjem a mákot és túrót komálja, én meg nem mindig szeretem a szénhidrát bombát. 😛
Kukorica és tonhal konzerv, uborka, barack-, megybefőtt (persze uborkát inkább a piacon szeretek venni, de ha nincs más, jó a bóti is. ;-D)
Levelestésztát szoktam venni, de csak félkészen.

Egyébként vendégeknek szoktam mirelitet venni, ha gyorsba kell valamit összeütnöm, illetve télen kukoricát, és valóban: borsót csak fagyasztottat. És 10-évente konzerv vörösbabot is veszek, hogy por csilisbabot készítsek, csakis gyulai kóbásszal. 😛 ;-DDD

Vélemény, hozzászólás?