A zsidó esküvő

Már egy hónapja meg kellett volna írnom ezt a posztot, de mindig halogattam. Pedig olyan szép menyasszonyt láttam, hogy az csuda!
“Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül.” (Genesis Rábá 8:9.) Ez a Tórai idézet szinte mindent elmond a zsidók házassággal kapcsolatos hozzáállásukról. A férfinek nő kell, és fordítva is igaz.
Mivel a házasságon kívüli szex tilos, ezért a legkézenfekvőbb megoldás az együttlétre a házasság 🙂
A házasság eljegyzéssel kezdődik, mint rendesen, de a zsidó eljegyzés nagyon rövid: közvetlen az esküvő előtt tartják, nehogy a menyasszony még az előtt özvegy maradjon, mielőtt férjhez ment volna. Egy menyasszonyt ugyanis akkor sem vehet el másik férfi, ha az esküvő elmarad, csak ha megkapta hivatalosan a „get”-et, vagyis a valólevelet. Ugyanez vonatkozik az özvegységre is. Amíg valakiről nem bizonyítják biztosan, hogy meghalt, addig a felesége nem mehet újra férjhez, „aguna” marad. Nagyon sok probléma volt ebből a háború után, mert sok férfiről nem lehetett hivatalosan, tanukkal alátámasztva is tudni, hogy valóban meghaltak. Az özvegyük pedig nem tudott férjhez menni. Érdekesség: vannak akik még azt is hivatalos esküvőnek tartják, ha óvodás gyerekek igérnek egymásnak házasságot a rendes áldás elmondása keretében. Ilyenkor gyorsan el is választják őket 😀
A szertartást megelőző napon, rituális fürdőzésen vesznek részt a mikvében. Természetesen külön. Ezen a napon mindketten böjtölnek is, sőt már nem találkoztak egy hete (vagy vérmérsékletük szerint egy órája :-), de ortodoxoknál egy hete.)
A házasságkötés – niszuin – az eljegyzési “megállapodás” megvalósítása. A szertartást megelőzően a vőlegény aláírja a házassági szerződést – a ketubát -, amelyben kötelezi magát, hogy eltartja feleségét. (Ez a kedvencem!) A zsidó vallás szerint háromféleképpen lehet elvenni egy nőt: ékszer által megvenni (ez a gyűrű, de más is lehet, a lényeg, hogy a megfelelő értéke meglegyen.) Innen a név: vevő legény. Házasságlevéllel, vagy elhálással. Ez elég furcsa, de így van. Még ha polgárilag nem is ismerik el, és persze ma már nincs túl nagy jelentősége a dolognak, de a vallási előírás szerint így van. Persze azok a lányok, akik tartják a vallás előírásait szűzen mennek férjhez, nekik ilyen gondjaik nincsenek.
Az esküvőt megelőzően kerül sor a bedekkolás (fátyolozás) nevű szertartásra, melynek során a vőlegény lefátyolozza a menyasszonyt, ami azért is praktikus, mert utána biztosan tudhatja, hogy nem jár úgy, mint Jákob (Leát vette el szerelme Ráchel helyett), valamint a másik ősanyára, Rebekára is emlékezünk e szép szokással. A vőlegényt lehetőleg a két apa a chupa alá kíséri, majd szintén ketten (anyák) a menyasszonnyal is hasonlóan tesznek. A chupa alá érve a menyasszony hétszer megkerüli a vőlegényt, végül annak jobbján megáll. A rabbi elmondja az eljegyzés két áldását, majd a fiatalokat megitatja borral. A vőlegény és a lefátyolozott menyasszony a borra elmondanak egy áldást. Itt húzza a menyasszony mutató ujjára a vőlegény a gyűrűt, és közben ezt mondja:
.הרי את מקודשת לי בטבעת זו כדת משה וישראל(Háré át m’kudeset li b’tábáát zo k’dát Mose v’Jiszráél.)”Ez által a gyűrű által légy nekem szentelt Mózes és Izrael törvénye szerint.” Ha a menyasszony elfogadja a gyűrűt, akkor beleegyezett az esküvőbe. A vőlegény ujjára nem kerül gyűrű. Két tanúnak is jelen kell lennie. Ezután a rabbi felolvassa a ketubát arámi, (majd magyar nyelven is). Az aláírt ketubát a vőlegény átadja a menyasszonynak, aki az átvétellel, beleegyezik a házasságba. Ezután elhangzik a hét áldás – sevá bráhot. Mindketten isznak a borból, de már nem a rabbi itat, hanem a „lassan férj”. Aztán lekerül a fátyol a menyasszonyról és a szertartás a pohártöréssel zárul. Ilyenkor a vőlegény egy nagyon értékes pohárkészlet darabját töri el, hogy valami hiányérzetünk legyen. Ennek az a lényege – mint minden zsidó ünnepnek -, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy nem mindig csak jó dolgok történnek az ember életében, hanem rosszak is. A kezdő házaspár ilyenkor arra gondol, hogy minden rosszban van valami jó is, pl. ezt az eltörött poharat tutira nem ők takarítják el. Persze a násznép hangos Mazl Tov kiáltozásban tör ki, és valóban mindenki nagyon boldog. Mint Darvas István rabbitól megtudtam, azért kell poharat törni, mert a vőlegénynek ilyenkor van lehetősége utoljára egy jó nagyot toppantani. (Persze ez csak vicc!) Férj és feleség végül külön helységbe vonul, amivel az elhálást szimbolizálják, és az is lehet, hogy valóban most vannak kettesben először. 😉 (Bocsánat, biztos!)
Innentől kezdve a menet vérmérséklet kérdése: az ortodoxok nem táncikálnak „idegen” másneműekkel, ezért a férfiak külön részében mulatnak a helységnek, a neológok viszont jó kis tácos-zenés mulatságot csapnak. Mazl Tov mégegyszer!