Kategóriák
Egyéb kategória

Csokoládés keksz

Ritkán sütök kekszet, pedig dobozban nagyon sokáig eláll, de ritkán is jut eszünkbe, hogy ilyet eszegessünk, pedig teljesen más, mint amit boltban megvehetünk. Most is csak azért sütöttem, mert nemrégiben a fiam kiharcolt a Lidl-ben egy vajas kekszet. Mi is megkóstoltuk, és nincs mit szépíteni, valami döbbenetesen finom volt! Komolyan mondom, ennyire jó vajas kekszet, még soha nem ettem, pedig Dániában volt szerencsém párat végigkóstolni.
Persze a finom vaj íz csak aroma volt, és különben is olvastam a dobozon egy pár meglehetősen gyanús összetevőt, de az erényeit nem tudom letagadni.
Volt régebben egy jó keksz receptem, de évek óta nem sütöttem, és már nem emlékszem rá, úgyhogy kapóra jött a Szakácsok könyvében található Sablé Viennois receptje. Azt módosítottam egy kicsit, elégedett vagyok az eredménnyel, bár a küllemén még volna mit javítanom! Hozzávalók egy nagy sütőlemeznyi kekszhez:
20 dkg szobahőmérsékletű vaj
7 dkg házi vaníliás porcukor
1 tojásfehérje
20 dkg liszt
3 dkg kakaópor
A vajat habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukrot, a tojásfehérjét, végül a lisztet. Csillagcsőrös habzsákkal (így hívják?) sütőpapírra formákat nyomtam, majd 180C-os sütőben megsütöttem. Mikor kihűlt, olvadt csokoládéba mártottam, hogy legyen mit a falra kenni, és a függönybe törölni.

4 hozzászólás a(z) “Csokoládés keksz” című bejegyzéshez

VAn egy nagyon jó Jeruzsálemi tortám, mikorra kell? Mert hétfőn este megsütöm, ha addig ráér. Ha nem, akkor elküldöm mailben. Olvastam az étteremes posztodat, fantasztikus! Igaza van Tóta W-nek, aki nem eszik bacon-t az félig halott! 🙂

Vélemény, hozzászólás?