Kategóriák
Egyéb kategória

Ezt esszük 2014-ben

Tavaly is írtam egy hasonló posztot, idén se hagyhatom ki. Most annyival egészíteném ki, hogy megkérdeztem pár magyart is, hogy szerintük mi lesz a trend 2014-ben Magyarországon. Sőt én is tippelek, aztán majd kiderül érdemes-e lottóznom is.

gasztrotrend20143.jpgMashup! 

2013-ban volt ugye nagy őrület a cronuts és a ramen burger. Magyarországra igazából csak a cronuts jutott el, az meg nem az én világom, a ramen burger nem lett sláger, de nem véletlenül. Előbb a ramennek kell megvetnie a lábát, és csak utána következhet a következő lépcsőfok.
Viszont 2014-re ilyeneket jósolnak az amerikai gasztro-megmondóemberek:
Pho maceszgombóccal! Mondom, PHO MACESZGOMBÓCCAL. Lassan mondom: Pho maceszgombóccal.
Vagy taco füstölt csülökkel. Vagy kimchi quesadilla.
Állítólag keverünk majd mindent: a sóst az édessel, a japán konyhát a zsidóval, a thai-t az északival, az indiait a mexikóival, és remélem a magyart is a románnal vagy a szlovákkal. Hiszen minden ember szívéhez a hasán vezet az út! Jósolnak még pattogatott kukorica ízű édességet, sör ízű desszertet, és feketebors csokit is, de remélem nem lesz minden valóság.
FOLYTATÁS arrow-right.png

Are-Green-Smoothies-Good-For-You.jpgÉs még az is lehet, hogy befellegzik a nagy streetfood őrületnek!
De legalábbis kevesebb hamburger fogy majd az amerikaiak szerint. Azért nem kell megijedni, nem zárnak be a burgerezők, csak előfordulhat, hogy sültkrumpli helyett zöld smoothie-t kérünk a szendvics mellé, esetleg valahol kikísérleteznek egy  kultikus tofuburgert. Minden esetre, jó ha már most elkezdünk barátkozni az apróra vágott salátákkal, a csicserivel (nagyon boldog lennék, ha ez bejönne), a misoval, a hínárral és az amaráttal.

gasztrotrend2014.jpgA karfiol az új steak
Azért erre nem vennék mérget, de az biztos, hogy már 2013-ban is sokkal több karfiolt ettünk, mint öt éve. New Yorkban egyenesen karfiol steaknek hívják a grillezett karfiolt, és 30 dollárt kérnek egy adagért. Sőt állítólag egy tányér grillezett gomba is 26 dollárt ér, igaz, gombából jóval nagyobb a minőségi felhozatal. egy tányér vargánya mégiscsak sokkal többet ér, mint egy nagy szelet karfiol.  
Állítólag 2014 szó szerint a karfiol boom éve lesz, és jobb, ha hozzászokunk a karfiol ribeye, vagy Buffalo karfiol elnevezésekkel. A karfiol rizottó és a karfiol mac and cheese már tavaly is hódított, gondolom a nagy paleo őrületnek köszönhetően.  Ígérnek még mindenféle zöldségkoktélt, lisztmentes zöldségtortákat, és füstölt zöldségeket is. Hogy mi válik valóra ezekből, azt nem tudom, de egy kicsit több zöldség, kevesebb hús mindenkinek csak a javára válhat, úgyhogy hajrá karfiol steak!

Komlo_Humulus_lupulus11.jpgKesernyés íz
Azt mondják, divatosak lesznek a keserű likőrök. Gondolom ez kishazánkra nem vonatkozik, mert ettől több keserű likőrt szerintem már nem lehet inni, mint ami itt fogy, de ki tudja, mekkora lehetőség van még a gyógynövények lepárlásában?
Idén állítólag főzünk majd komlóval, tavasszal megesszük az összes gyermekláncfű levelet, amit csak találunk, rajongunk majd a cikóriáért, a vízitormáért, és a keserű narancsért. 

gasztrotrend20142.jpgAz ekler fánk az új makaron!
Szerintem ez már tavaly is így volt, csak innen olyan nehéz kitúrni a makaront, meg az is lehet, hogy makaront már sokan tudnak egész jót készíteni, de ekler fánkot még nem nagyon tudnak sütni. Pedig szerintem sokkal jobb, de ez egy erősen szubjektív vélemény.
Azért ha valakit megfogott a dolog, akkor a hagyományos mellett ezeket érdemes kipróbálni: sós ekler, mindenféle sajtos, zöldfűszeres, magos, pástétomos töltelékkel, de a pisztáciás, a mogyoró vajas, a zöld teás, vagy a szezámmagos is elég izgalmas irány.  

gasztrotrend20141.jpgDim Sum az új tapas:
Hát, ezzel csak az a bajom, hogy pont 2013-ban nyitott két jó tapas-ozó hely Budapesten, végre! Remélem nem zárnak be, olyan sokáig vártunk rájuk. Ok, ez csak vicc, minden esetre a dim sumnak nagyon örülnék. Imádom, de egy nagyobb társaságnak már nem készíteném el, mindenféle tárgyi feltétel hiánya miatt. Úgyhogy alig várom a dim sum bárokat, nyissanak csak bátran!

2227241273_eb80092a98_z.jpgEgykezes falatok
Elég szomorú elképzelés, de lássuk be, van létjogosultsága. Egyik kézzel mobilozunk, toljuk a posztokat a facebookra, a másikkal eszünk… Egy bárban, pubban, vagy valami kis talponálló étkezdében már egyáltalán nem kelt megütközést az, ami pár éve még elképzelhetetlen volt: multitaskingolunk, egyszerre eszünk, beszélünk, fotózunk, lájkolunk és posztolunk. Szerencsére sokaknak már ebből is elege van, így aztán léteznek mobilmentes éttermek is. 

gasztrotrend20144.jpgOnline élelmiszer vásárlás
És itt most nem (kizárólag) a hipermarketek házhozszállító szolgáltatására gondolnak, hanem a kis bevásárló közösségekre inkább. Hetente egy nagy doboz friss zöldség érkezik az ajtó elé, lehetőleg nem messzebbről, mint 60 kilométer, de még nem is csengettek fel vele, amikor emailként már ott a postaládában az aktuális receptgyűjtemény. De házhoz jön a sajtos, a tejes, a lekvár, a bor, sőt, tulajdonképpen minden.
Elvileg olcsóbb is lehet, mint a hagyományos kereskedelem, hiszen több kereskedelmi szereplőt kizár, de még ha ugyanannyiba is kerül, legalább azt tudhatjuk, hogy kihez kerül a pénzünk. Tulajdonképpen támogathatunk egy családot a megélhetésében. Ez a kellemes érzés áll szemben a élő vásárlással: nem lehet előre megfogni, megszagolni, megtapogatni, amit szeretnénk.

tumblr_m2clb0Pvhi1r9qe4y.jpg+1, low tea
Nincs mit írnom róla, mert ez annyira, de annyira távol áll tőlünk, hogy hiába olvasom sok amerikai oldalon is, hogy hatalmas divatja lesz, sajnos ide egészen biztosan nem fog begyűrűzni. Pedig jó kis elfoglaltság, de szerintem akkor járunk majd teadélutánokra egymáshoz, amikor a londoniak elkezdenek tepertőzni, lilahagymázni reggelire.
Azért aki mégis hajlamos egy kis Downton Abbey-i hangulatra, annak egy gyors tea képző itt.

lebec.jpg

Világevő Jokuti András szerint:
Természetesen idén is a Világevő izgalmas újdonságai tematizálják majd a gasztroközbeszédet. Ez persze vicc, de csak félig, mert van pár nagyon izgalmas tervem. Viszont kicsit kevésbé narcisztikus nézőpontból egyértelműen az egészségesebb táplálkozás előretörését várom, mostanra megtudtuk, hogy nagyjából hozzá tudunk férni bármihez, amire szükségünk van, ideje kicsit visszavenni az igényekből és arra koncentrálni, hogy mit érdemes és főleg mikor érdemes enni. Maradok húsevő, de magamon is észrevettem, hogy kevesebb húst eszem, több a zöldség, több a hasznos alapanyag. De azért – nekem – az evés továbbra is az élvezetről szól főleg, így mondjuk a vegán táplálkozást elképzelhetetlennek tartom a magam számára. Viszont nagyon remélem, hogy egyre több helyen fognak a séfek saját kertjükből fűszernövényeket, zöldségeket használni, így garantálva a tökéletes minőséget és a sokszínűséget. Régóta hihetetlen színvonalon műveli ezt például a berlini Margaux étteremben Michael Hoffmann.
Dél-Amerika, főleg Peru előretörése nagyon kívánatos lenne, épp ma reggel (ha ez hétfőn jelenik meg) főztem az egyik limai kedvencemet az Ízes életben, meg fog jelenni a kínálatban egyre több helyen itthon is.
Éttermeknél várható, hogy a fine dining éttermeknél megjelenik a kettő az egyben megoldás, amikor a csúcsétterem mellett megjelenik ugyanahhoz a konyhához tartozva, hasonló minőségi elvárásokkal készítve, de mégis elérhetőbb és és érthetőbb másik étterem is, ahogy ezt a bécsi Steirereck például már bravúrosan bemutatta és évek óta sikeresen viszi a Meierei-jal. De a csúcséttermek is lazítanak a hangulaton, nem kell majd rettegni, ha véletlenül zakó nélkül lépünk be. Ezzel párhuzamosan egyszerűsödnek az ételek és maga az étkezés is, nem kell minden tányérra 30 féle alkatrész, és nem kell az előétel előtt annyi üdvözlet a konyháról, mert még kedvet kap az udvarias vendég, hogy viszonozza a kedvességet.

Péter Anna, Táfelspic3584_594883040535314_38753385_n.jpg
Idén nagyon vicces lehet, hogy az alapanyagmegfogyatkozásra épülő állítólagos nemzetközi trendek egy része -belsőségfogyasztás fellendülése, olcsóbb halak fogyasztása- a hazai gasztronómia fontos része, eszünk pacalt, fület, keszeget és pontyot is. Idén talán még többen. Amit kevésbé várok, hogy egy hamburgeres elkezdjen crogert árulni, pedig gyanítom, az élelmiszeripari Quasimodókból többet kapunk idén a valóságban is, nem csak a hírekben.
Ja, és nem tudom megjelenik-e idén a könyvem, ami amúgy készen van. Eskü. :))))

Végül szerintem:
Kijönnek a séfek a konyhából, és egyre izgalmasabb helyeken főznek majd. Na jó, ez inkább vágyálom, mint tipp, de nagyon szeretném. Pop up étterem jelleggel lehet majd vacsorázni szőlőskertekben, múzeumban, pálinkafőzdében és régi elhagyatatott gyárban.
Amit viszont tényleg 2014-re tippelek, az az ún. zöld gasztronómia. Egyre többen tartják majd fontosnak, hogy azzal amit megesznek, a lehető legkevésbé károsítsák a környezetüket. Kis lépések is összeadódnak: minden nap viszünk saját dobozt a kifőzdébe, újracsapolják a sört a korsónkba, és nem kapunk új poharat, befőzzük nyáron a gyümölcsöt és nem vesszük meg télen az epret, az étteremben valóban tudja a séf, hogy mi honnan érkezett, és igyekszik mindent a lehető legközelebbről megrendelni, ha ez nem megy a minőség rovására. Nekem is lenne hova fejlődnöm!

4 hozzászólás a(z) “Ezt esszük 2014-ben” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?