Kategóriák
Egyéb kategória

Gasztrotrendek 2013-ban

2013plate.jpgÉv végén, év elején illik értékelni az elmúlt esztendőt, de az az igazság, hogy én januárban terhes lettem, utána komoly szénhidrát diétát kellett tartanom, majd szeptembertől lefoglalt egy újszülött, így sok mindent nem tudnék írni a 2012-es évről, ami a gasztronómiával kapcsolatos. Viszont több helyen megírták már, mire is számíthatunk 2013-ban a világon.
Kíváncsi vagyok, mi az, ami Magyarországon is trenddé válik majd. A The Food Channel egy tíz plusz egyes listát írt, szerintem ebből idén egészen biztosan itt is jó pár dolog megizmosodik majd, legalábbis jó lenne.
smoky_mixology.jpg
Füstölt ételek és füstölés
Hurrá! Miután pár éve végigsöpört a világon a tealevélen füstölt kacsamell, majd egyre több helyen zártak füstöt a pástétomok fölé a ki üvegben, amiben tálalták, sőt autodidakta füstölő mesterek teremtek szerte az országban, “szinte várható volt”, hogy idén mindent megfüstölünk majd, amit csak lehet. Hideg füst, vagy meleg? Milyen fa? Milyen fűszerek, milyen illóolajok? Ezernyi lehetőség, és már az olívaolaj is füstölt lehet, vagy akár a koktél is a bárban. Izgalmas, és az is maradhat, ha nem esünk túlzásba. Ennek esélye nulla, először is mindenki szereti a füstölt ízt, másodszor az éttermek se nagyon tudnak uralkodni magukon, ha egyszer valami berobban, gondoljunk csak a szuvidálásra, vagy a habokra.

Profi házicukrászok
Ó, igen! Ez sajnos nem én vagyok! Viszont tényleg megfigyelhető, hogy rengetegen iratkoznak be cukrász iskolába, és nem csak tanfolyamra, hanem akár szakmai képzésre is, hogy aztán ne helyezkedjenek el a szakmában, viszont csodálatos süteményeket süssenek a családnak, vagy havonta egyszer egy termelői piac hálás közönségének. Sajnos még így is van igény a gagyi hipermarketes süteményekre, de mindenképp jó irány a hobbi cukrászból profivá avanzsált háziasszonyok tömege. (Ok, ez túlzás, de most hirtelen hét ilyen ismerősöm is van, a szerencsések meg sem állnak Párizsig.)
brunch_plate.jpg
Brunch, vagyis gábli
Bárcsak lenne annyi időnk, pénzünk, jókedvünk, hogy valóban széles körben elterjedne a “brancsolás”! Kedvenc étkezésem, összejönni a barátokkal mondjuk délelőtt tízkor, és háromig élvezni a társaságukat kellemes ételek mellett. Vérmérséklet kérdése, de szerintem nincs brunch pezsgő nélkül. Legegyszerűbb és legolcsóbb piknik alapon megoldani a baráti körben, és csak a helyszínt váltogatni hétről hétre.

Szezonalitás megszűnése
De legalábbis az idény meghosszabbodása. Akarom, meg nem is. Igen, egész évben kapható paradicsom, padlizsán, saláta. Hogy ez jó-e, azt nem tudom. De abban azért megegyezhetünk, hogy a májusi eper és a júniusi cseresznye az igazi, és eszem ágában sincs sütőtököt enni májusban, mikor meguntam már azt decemberben 🙂
045_1.JPG
Pop Up éttermek és underground étkezés
Erre is volt már példa kis hazánkban is, méghozzá évről-évre több. Kezdődött a lakásétterem divattal, majd folytatódott a Restaurant Day-el és a Pop up étteremmel. Imádom, remélem idén még több ilyen esemény lesz, nem csak Budapesten, de vidéken is.

És még:

Tovább tombol a paleo diéta, egyre több glutén és laktózmentes ételt eszünk majd, igyekszünk lokálisan gondolkodni, helyben vásárolni.

Így legyen!

3 hozzászólás a(z) “Gasztrotrendek 2013-ban” című bejegyzéshez

BÚÉK!
Látszik, hogy nem magyar a lista, mert szerintem az itthoni trend inkább ez lesz:
1, már egyáltalán nem megyünk étterembe, nincs rá pénzünk.
2, kitaláljuk, hogy drága a hús, és mi lenne, ha vegák lennénk, de aztán rájövünk, hogy a zöldségeket csak főzeléknek szeretjük, és különben is, a zöldbab mondjuk majdnem annyi mint a csirkecomb, a gyümölcsök hasonlóan drágák, maradunk inkább a rossz minőségű virslinél.
3, mivel az összes barátunk külföldön dolgozik, ezért bruncholni nincs kivel, így maradnak havonta egyszer anyuék, de ott vermut van és nem pezsgő.

Bocs, de ma nagyon negatív vagyok.

Őszintén remélem, hogy a “Szezonalitás megszűnése” pont nem teljesül, tekintve, hogy istenigazából még nem is jött divatba az idénynek megfelelő étkezés.

Mármint nálunk.

Pedig divatba jöhetne.

Vélemény, hozzászólás?