Fehér húsnak hívtuk. A napköziben volt néha ebédre, és imádtam. A menzát már egyszer megénekeltem itt.
Otthon hiába kértem édesanyámat, hogy főzzön ő is ilyet, nem ismerte. Pedig erősködtem, hogy, tudod, olyan fehér hús, fehér szaftban, tésztával. Mai napig nem értem, ebből a tökéletes leírásból hogy nem jöhetett rá a receptre! 🙂
Egyszer összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem az étel nevét a konyhás nénitől. Tejfeles szeletnek hívták. Anyu így sem tudta, de nagyanyám így már beazonosította az ételt. Azóta főzzük, és én még mindig nagyon szeretem. Nem emlékszem, a menzán milyen húsból készült, de szerintem karajból a legfinomabb. Az viszont biztos, hogy köretnek az akkoriban kapható, két kilós kiszerelésben árult, a csomagoláson egy perselymalacot ábrázoló “spagetti vég” járt hozzá. Ez annyira rossz minőségű tészta volt, hogy mielőtt megfőzték, egy kicsit meg kellett pirítani, különben egy masszává állt össze, amit nem lehetett felismerni. És a legjobb, hogy ezt a remeket még a tv-ben is reklámozták akkoriban, mint remek lehetőséget a spórolásra! Érdekes, hogy a férjem iskolájában soha nem volt fehér hús ebédre.
Én most metélttel készítettem, de spagettivel is finom.
Hozzávalók:
4 szelet karaj
liszt
0,5 l tejföl
2 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors
4 ek mustár
1 ek cukor
A hússzeleteket kiklopfoltam, lesóztam, és megforgattam lisztben. Olajban hirtelen kisütöttem, majd ráöntöttem a tejföllel elkevert mustárt, és a zúzott fokhagymát. Sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára pároltam. Mikor elkészült, belekevertem a cukrot is.
Otthon hiába kértem édesanyámat, hogy főzzön ő is ilyet, nem ismerte. Pedig erősködtem, hogy, tudod, olyan fehér hús, fehér szaftban, tésztával. Mai napig nem értem, ebből a tökéletes leírásból hogy nem jöhetett rá a receptre! 🙂
Egyszer összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem az étel nevét a konyhás nénitől. Tejfeles szeletnek hívták. Anyu így sem tudta, de nagyanyám így már beazonosította az ételt. Azóta főzzük, és én még mindig nagyon szeretem. Nem emlékszem, a menzán milyen húsból készült, de szerintem karajból a legfinomabb. Az viszont biztos, hogy köretnek az akkoriban kapható, két kilós kiszerelésben árult, a csomagoláson egy perselymalacot ábrázoló “spagetti vég” járt hozzá. Ez annyira rossz minőségű tészta volt, hogy mielőtt megfőzték, egy kicsit meg kellett pirítani, különben egy masszává állt össze, amit nem lehetett felismerni. És a legjobb, hogy ezt a remeket még a tv-ben is reklámozták akkoriban, mint remek lehetőséget a spórolásra! Érdekes, hogy a férjem iskolájában soha nem volt fehér hús ebédre.
Én most metélttel készítettem, de spagettivel is finom.
Hozzávalók:
4 szelet karaj
liszt
0,5 l tejföl
2 gerezd fokhagyma
olaj
só, bors
4 ek mustár
1 ek cukor
A hússzeleteket kiklopfoltam, lesóztam, és megforgattam lisztben. Olajban hirtelen kisütöttem, majd ráöntöttem a tejföllel elkevert mustárt, és a zúzott fokhagymát. Sóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára pároltam. Mikor elkészült, belekevertem a cukrot is.
16 hozzászólás a(z) “Gyerekkorom kedvence” című bejegyzéshez
Oh, egy eletre halas leszek neked a tejfolos husi receptert. Egy exfium anyukaja, meg a foiskolai oskorbol, keszitette barmikor, ha naluk jartam. Sulimenzan nem emlekszem ilyenre. Szerintem rizzsel a legjobb, az az osszes szaftot felszedi. 🙂
Jo a blogod, szia
Zs
Bocsi, de a tésztát nem azért pirították meg, mert rossz minõségû volt, hanem mert a nagy tömegû tészta fõzésénél bármilyen minõségû elázik és összeáll, ha a “hideg” tészta lehûti a vizet. Azért pirítják – pontosabban melegítik, nem kell megpirulnia -, hogy a víz a tészta berakása után nem sok idõ múlva újra forrjon (egyszer nyári munkán voltam egy gyári konyhán, ott mondták, én meg elhittem). Egyébként jó olvasni, és ezt a receptet jól ki is próbálom: Móni 🙂
Nálunk meg marhahúskukac nem volt. Nem is hallottam eddig róla.
A rizs és a rizibizi valóban jó volt, de nekem a rakottkrumpli egyáltalán nem rémlik, és azt én is nagyon nagyon jól csinálom, (anyutól tanultam ugye), lehet, hogy ezért nem emlékezetes a menzás.
A menzás rizs illetve rizibizi is olyan, ami minden házit ver. Pedig biztos nem a legjobb rizsből készül, és mégis…
Egyébként érdekes, hogy néhány ételből (az említett rizs/rizibizi mellett most hirtelen a rakott krumpli jut csak az eszembe) jobb a menzai verzió, talán mert nagy mennyiségben jobban lehet elkészíteni.
Üdv: T
Marhahúskukac,meggyszós, dara, nyam-nyammm, ovis korom óta ez a kedvencem. 🙂
Orsi! A marhahús kukac megvolt nálunk is. Ha nem darálták le a marhahúst, akkor viszont egészen addig ráágtuk, míg értünk nem jöttek a szüleink:)
Meggyszósszal, egyszer egyszer köszmétével, néha cukros citromszósszal. Csak nálunk krumplipürével adták, amiben itt ott ress, nyerses krumpli és liszt(!) darabok voltak. BllllÖ…
Fehér husi viszont nem volt, nem is ismerem.Azaz nem ismertem, de jónak hangzik:)
Szia Eszter! Ugorj be hozzám kérlek egy pillantásra! Köszönöm! Indianyó
http://wool-n-wood.blogspot.com/2008/07/kreatv-blogger.html
marhahúskukac 🙂
főtt marhahús ledarálva, nálunk azt adták a meggyszósz és a dara mellé -fehérje gyanánt -, és ahogy kijön a darálóból olyan kukacalakú marad.
Nekem is a fehér husi volt a kedvencem a menzán, és a szemerébe jártam. 🙂
Úgy látom az ötödik kerületben ez népszerű volt az iskolák körében. Mi sem csináltuk itthon, mondjuk azóta se, teljesen kiment a fejemből, de holnap megcsinálom, jó kis emlékek idéződtek fel bennem. köszi
Réka
A tejszínes nálunk is ment otthon, szintén nem fokhagymával, de dijoni mustárral, és szerecsen dióval. Nem is hasonlít az íze erre. Az tényleg nem menza 🙂
ezt anyosom gyakran csinalja, ferjem rajong erte, mustaros hus a neve nalunk. en maskepp csinalom, tejszinnel, fokhagyma nelkul, az azert nem olyan menza filinges.
Nekem is ez volt a kedvencem, én a vadassal azonosítottam,de tényleg ez az Igazi.Ja,makarónival.
Orsi, mi az a marhahúskukacok?
Én ezt nem ismerem. Vagy csak nem akarom tudni???
🙂
ezt én sem ismerem, nálunk sosem volt.
menzakaja:
– nálam a meggyszósz darával és marhahúskukacokkal az első
– utána jön a rakott kel
– és a végén a sárgaborsófőzelék
Ilyen nálunk sem volt a napköziben (nem is emlékszem húsra, csak brrrr… fodros-csimbókos mócsing-cafatokra… meg piskótakockára csokiöntettel pénteken ;)))))), viszont a nagyim szokott csinálni. :)) És én is nagyon szeretem…
(És még olyat is szokott, amikor a husin mustár nélkül csak tejföl van meg paradicsom meg gomba, az leginkább csirkemellhez illik.)
jaj Eszter, tudod milyen régóta keresem a “fehér husit”… ááhhhh… ma meg is csinálom 🙂 a legeslegjobb napközis kaja a világon.