Kategóriák
Egyéb kategória

Gyömbéres pisztráng

A pisztráng egy igazán jóízű hal, szerencsére Magyarországon is “megterem”, ezért aztán könnyű, vagy legalábbis könnyebb igazán friss pisztránghoz jutni.
Annak ellenére, hogy ragadozó fajta, nem egy olyan mindent túlélő típus, mint a ponty, ugyanis belehal a lehalászását okozó stresszbe.
Ebből következik, hogy élve, vízben szállítani lehetetlenség, ezért nem is kapható élő pisztráng sehol. Úgyhogy aki ilyesmire vágyik, kénytelen Szilvásváradig utazni, de szerintem ez nem akkora probléma, hiszen gyönyörű kirándulóhelyek vannak arrafelé, erdei kisvasúttal, miegymással! És akkor még a füstölt pisztrángról nem is beszéltem, ami egyszerűen fantasztikus!
Csak egészen friss pisztrángot vásároljuk!
Friss az a pisztráng, aminek csillog a bőre, mindenhol “nyálka” borítja (ez nem egyenlő a vízzel, amivel locsolgatni szokták a többnapos pisztrángot!), a szeme tiszta, nem zavaros, és a kopoltyúja rózsaszín. Mivel a kopoltyú indul először romlásnak, ezért a nem friss halakból ki is szokták szedni a barna kopoltyút, ilyet soha ne vegyünk meg!
Hozzávalók:
fejenként 1 pisztráng
pisztrángonként 2 ek fűszervaj:
2 ek vaj
2 kk reszelt gyömbér
10 rozmaring levélke
1 kk kakukkfű (jó ha friss)
0,5 kk reszelt citromhéj
só, bors
1 gerezd fokhagyma
Minden hozzávalót egy edénybe teszek, és a botmixerrel összedolgozom. Tömbbé formálom, és beteszem a hűtőbe egy fél órára.
A pisztrángot sózom, bedörzsölöm pár csepp citromlével, majd belekanalazom a vajat a hasába.
Serpenyőben vaj és olaj keverékén sütöm, olyan 5-5 percig oldalanként.
Ennyi idő alatt a vajnak jelentős része kifolyik a halból, de ez egyáltalán nem baj, sőt!
Szerintem egy salátával, és egy kis szamorodnival a legfinomabb!

6 hozzászólás a(z) “Gyömbéres pisztráng” című bejegyzéshez

Helló!

Friss pisztráng lehet, hogy csak Szilvásváradon kapható, de Bp-ről semmiképpen sem kell elmenned Dunabogdánynál messzebbre kiváló friss pisztráng elfogyasztásáért.

Dunabogdányban van egy ember, aki a szigeten 8 tóban pisztrángokat tenyészt és a Duna Dunabogdányi partján nyitott egy kizárólag pisztrángra specializálódott éttermet. A neve találóan: Pisztráng Sütöde

Dunabogdány végén a 11-es út szélén.
Nyitva: minden nap 23 óráig!

Itt egy blogposzt róla: http://cvikli.tumblr.com/post/92996769/a-dunabogd-nyi-pisztr-ngos-ember

A helyen nagyjából tényleg igaz, hogy mikor megrendeled, akkor fogják ki.

Jah, ajánlom mindenkinek a füstölt pisztrángot. A gyorsfüstölés orosz hagyományok szerint és ahhoz hasonló módszerrel – nyírfa fogácson, gyógynövényekkel, előtte spec keverékű pácban áztatva – 45 perc alatt készül el. Ha már jártál ott és megvan a telefonszámuk, akkor célszerű még Szentendréről vagy Esztergomból (ki honnan jön) odacsörögni, hogy nagyjából az odaérkezésre már közel készen legyen :).

Vélemény, hozzászólás?