Kategóriák
Egyéb kategória

Hagymás, répás kenyér

Tegnap délelőtt megesett a nagy brunch. Gyerekekkel együtt 70-en voltunk, és annyi, de annyi étel volt, hogy el sem hittem! Mindenki nagyon kitett magáért, azt hiszem lesz mit reprodukálnom a közeljövőben! Én fonott kenyerekkel készültem, ennek a receptje következik. A brunch-ról később, de muszáj megemlítenem, hogy régen éreztem magam ennyire jól, többször kellett elmondanom, hogy sajnos már nem tudom megkóstolni, de aztán mindig összeszedtem magam. 10-től fél 3-ig tulajdonképpen folyamatosan ettünk, és nagyon köszönöm a barátaimnak akik eljöttek, sütöttek, főztek.
Összesen négy kenyeret sütöttem, kettő répásat, és kettő kukoricásat. A répás szerintem sokkal jobban sikerült, talán azért, mert sütés közben a kukoricából sokkal több nedvesség párolgott el, és egy picit a kenyér is kirepedt tőle, meg a tészta alja is laposabb lett.
A felső fotón egyébként a kukoricás kenyér látható, a répást nem sikerült lefotóznom a több száz fotó közepette.
Hozzávalók:
1 kg liszt
2 csomag szárított élesztő
7 dl langyos víz
1 ek só
1 ek sikér
1 ek édes tejsavó por (el is maradhat)

1 csokor új sárgarépa
2 fej hagyma
2 kk egész koriandermag
1 kk kömény
só, bors
olívaolaj

A kenyérhez a száraz hozzávalókat elkevertem egymással, majd beleöntöttem a vizet, és géppel 20 percig dagasztottam. Lágy tésztát kaptam, amit fóliával letakarva kétszeresére kelesztettem. Közben elkészítettem a tölteléket. A répát krumpli pucolóval hosszú csíkokra metéltem, a hagymát karikákra vágtam. Olajat öntöttem egy serpenyőbe, beleszórtam a hagymát, a répát, sóztam, borsoztam, rádobtam a koriandert, addig pirítottam, amíg éppen annyira megpuhult, hogy hajlékony lett a répa, de még roppanós. Hagytam kihűlni.
Lisztezett deszkára borítottam, a megkelt tésztát, és ketté osztottam. Kézzel téglalap formára nyújtottam, olyan könnyen húzható volt, mint a lángos tészta. A hosszanti átlója mentén, középen felhalmoztam a tölteléket, majd a tészta kimaradt részét pizza vágóval 3-4 cm szélesen felvágtam. Úgy fontam, hogy egyet balról, egyet jobbról hajtottam középre, a két végét pedig előbb behajtottam. A másik tésztával is ugyanígy tettem.
Előremelegített sütőben 180 fokon, légkeveréses programon sütöttem.

8 hozzászólás a(z) “Hagymás, répás kenyér” című bejegyzéshez

Ez nagyon jól néz ki, ki fogom próbálni. A szárított élesztőről nekem is azt mondta egy szakács, hogy jobb mint a sima.
A kérdésem, hogy sikér akkor is kell bele, ha az ember jó minőségű (értsd import) lisztet használ, vagy csak a sima bolti liszt feljavítása miatt van ott?

Hát, nekem volt szerencsém mindkét kenyéhez, és tökéletesnek találtam mindkettőt, igaz, nem méricskéltem, melyik laposabb. 🙂

A tölteléken túl az figitt meg, hogy igazi, békebeli kenyérállaga volt: tömör és mégis szinte foszlós belül, ropogós-feszes, mégis harapható kívül.
Genial. 🙂

Van. 🙂
Két kenyeret éjjel 11-kor sütöttem, kettőt pedig hajnali hatkor, ezért nem lett volna időm kivárni a kovászt, amit az esetek 95%-ban használok.
Egyébként csodálatos francia szárított élesztőket kaptam a barátaimtól, amire könnyen elcsábulok.

Vélemény, hozzászólás?