Kategóriák
Egyéb kategória

Hogyan ünneplik a zsidók a karácsonyt?

Ha valaki azt várja, hogy leírom, hogy sehogy, az téved.
Négyféle képpen, sőt, ennek a négynek a mindenféle variációja is lehetséges 🙂
1., Sehogy
Csak Hanukát tartanak.
Az igazán vallásosak, ortodoxok sehogy nem ünneplik ezt a keresztény ünnepet. Kitartóan ellenállnak, nekik ez a nap is csak olyan, mint a többi, mivel nagy valószínség szerint tévéjük nincs otthon, még a karácsonyi műsortól is megkímélik magukat, az interneten meg amúgy is csak bizonyos oldalakat látogatnak (és titokban másokat), a kísértés minimális. A rabbik szeretik elmondani a kisgyerekes szülőknek, hogy mindent meg kell tenni, nehogy a zsidó gyerek úgy érezze, neki kevesebb jut, mint a többi gyereknek. (Majdnem mindent)
2., Karácsonyeste karácsonyi menüt esznek, hanukát is tartanak.
Ez az irányzat fát még nem állít, de a karácsonyi jóságoknak nem tud ellenállni. Nagy valószínűség szerint ajándékot is vesznek erre a napra, csak egy kicsit kisebbet, mint hanukára. Igyekeznek, hogy a karácsonyi dekoráció fénye ne nyomja el a hanukkia gyertyáinak fényét.
3., Hanukát és karácsonyt is tartanak.
Hanuka előtt kiszidolozzák a hanukkiát, fánkot sütnek, de szenteste fát állítanak, és vígan nyomják magukba a töltött káposztát. December hónap végére teljes kimerültséggel kerülnek kórházba, és kb. tizenöt kilótól kell megszabadulniuk. Minden évben megfogadják, hogy ezentúl kisebb lesz a felhajtás, de soha nem tartják be.
4., Csak karácsonyt tartanak.
Jó érzés tölti el a szívüket, ha a tévében a Hanukáról hallanak, de ők már soha nem gyújtanak gyertyát. Hatalmas karácsonyfát állítanak, bejglit sütnek, sőt van aki még az éjféli misére is elmegy.
És egy nagyon vicces olvasmány, amiből megtudhatjuk, hogy december 24-én:
tartózkodjunk a tóratanulástól, a szextől, zárjuk be a tanházakat és a mikvéket, kerüljük az udvari WC használatát, ajánlatos még a fokhagymaevés és fokhagyma ablakba rakása.
😀
Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek!

28 hozzászólás a(z) “Hogyan ünneplik a zsidók a karácsonyt?” című bejegyzéshez

:))) Hát a karamellkrém… MA megint rájöttem tökéletes vagyok. Eszternek üzenem, hogy a mézes krémesbe karamell krémet tettem. Valami eszelős jó, de aki kitalálta a tepsi hátoldalán süthető tésztát annak meg a jó édesanyját… Így karácson előtt.

Tudtam, hogy Anikó örülni fog Meirnek 🙂
Csak a kép miatt tettem fel, ne gondolkodjatok az értelmén. Sajnos nem tudom kihajtani a lapot, pedig biztosan ott van a megoldás..

Köszi. Tudok angolul. 🙂
Nekem ez a mondat (gondolat)befejezetlennek tűnik, mintha egy duplaoldalas képeslapnak lenne az első oldala, vagy valamilyen más módon folytatódna. Nem “There is A major…”, hanem “There is ONE major…” szóval azt gondoltam, ez egy vicc kezdete, és érdekel a vége.

Én meg nem is studirozom ezen, mert én a karácsonyban nőttem fel. Osztrák nagymamával (síelve járt iskolába az Alpokban), olasz dédmamával, de pl. szerb nagypapával. (Micsoda “vérfrissítések”) “Ha én mozdulok, ők ölelik egymást…”-szóla József Attila. Büszke vagyok rájuk, mindent magamban hordozok, legalábbis nagyon igyekeztem megtanulni Tölük mindent, a sokoldalúság jegyében! (Tudok jódlizni például 🙂 De az alapok egyek: Kersztyének vagyunk, apai ágról protestáló (a pápistákat elutasító) szemlélettel. Nekem ez köll! Azt akarom, hogy továbbra is ez domináljon! Mert mi ide születtünk, ebbe a kultúrába, erre az európai részre. De mindenkit szeretettel ölelek, aki mégsem Jézus központú! (hehe, tudom ám milyen származású!) mert nekem, ő, példakép, követendő! Majd egyszer leírom, hogy jutottam el hozzá. Felettébb érdekes! Ha van itt még, aki az én térfelemen “focizik”, annak áldott Karácsonyt! Mindenki másnak: Salom! Szeretettel. Eszterke! Annyira “észnél” vagy, olyan jók a témák, minden szépet Neked! Kettőt…
Ofélia

Mi 2/c vagyunk, extrával.
A 2/c= hanukázunk, akkor van ajándékozás, de karácsonykor eszünk egy finomat, nem karácsonyi menüt, mert olyat én nem főzök :-), viszont borleves is van (azt anyukám csinálja, illetve mosta hugom).
Az extra= vacsi után fiatalok (azaz én) elmennek bulizni a többi hasonszőrühöz. Idén a Sirályba. JERTEK!

nálunk is kettes. De az ajándék kimarad. Bár ajándék az is, egy asztal köré már elül sok ember, aki “egy család” és mosolyognak a másikhoz kedvesem. Amit amúgy nem tesznek:)))))

Én annyi inspirációt kaptam a karácsonyi menükhöz, hogy (nem hagyományteremtő célzattal), de töltött káposztát fogok főzni, meg kocsonyát és pulykanyak levest, meg mézes krémest és zserbót. Majd ezeket szétadagolom és leszállítom a kívánt helyekre.
Ja és fánkot, csak az íze miatt. Bekészítem a keserűsót és a kutya pórázát, mert gondolom szenteste kaja után nagy séta lesz.

Ja, és gesztenyével töltött pulykamell lesz és kacsa, párolt vöröskáposztával.. Meg lehet hogy halászlé is..
És cukrászdai beigli. (már megrendelve) Még mindig nem megy a sülés, azt iszem már így maradok.:(

Vélemény, hozzászólás?