Nálunk az óvodában nem volt kelkáposzta főzelék. Ennek ellenére téma volt az asztalnál, méghozzá a legjobban gyűlölt ételféleként emlegették a többiek.Úgy tűnt, mintha csoporttársaimat ezzel kínozták volna otthon a szüleik, az is lehet, hogy büntetésből főztek nekik ilyesmit. Legalább annyira undorodtak tőle, mint amennyire a havonta egyszer a poharunkba kerülő sárgarépa létől, ami viszont tényleg rettenetes volt, és én még akkor se tudtam meginni, ha be akartam bizonyítani, hogy mennyire vagány vagyok, és nem félek semmitől. Mert bizony a rózsaszín műanyagbögrébe merőkanállal mert narancssárga izétől igenis féltem.
Viszont a kelkáposzta főzelék iránti gyűlöletet egyáltalán nem értettem. Én ugyanis imádtam, de persze ezt nem mertem elárulni senkinek!
Aztán első osztályos lettem, befizettek a napközibe, ahol már volt menzás kelkáposzta.
Akkor megértettem! A menzás kelkáposzta főzelék ugyanis tényleg undorító volt! Büdös, rettenetesen sűrű, semmi fokhagyma, és még csak véletlenül se volt benne bors.
Olyan sok volt benne a rántás, hogy a konyhás néni hatalmas ütéssel tudta csak átvarázsolni a merőkanálból a tányérba. Egyetlen jó dolog volt benne, és az a bélszínroló, amit imádtam.
Ehhez képest édesanyám nem vacakolt azzal, hogy külön főzzön nekem a gyereknek. Ő rengeteg fokhagymát és borsot tett bele, nem főzte felismerhetetlen masszává a káposztát, és így volt is rajta mit szeretni. Mai napig az egyik kedven főzelékem.
Hozzávalók:
50 dkg kelkáposzta
30 dkg krumpli
4 gerezd fokhagyma
1 kk kömény
só, bors
1-2 kk pirospaprika
2 ek olaj
1 ek liszt
A krumplit kockára vágom, és a köménymaggal sós vízben félig megfőzöm. A kelkáposztát csíkokra vágom, és a krumplihoz teszem. Annyira pótolom a vizet, amennyi ellepi, ha jól lenyomom a káposztát. Jól megborsozom. Mi akkor szeretjük, ha annyira borsos, hogy csíp egy kicsit.
Nem főzőm péppé a kelt, szeretem, ha meg lehet különböztetni a főzelékben. Én a torzsáját is beleteszem, de sokan nem szeretik. Az olajból, lisztből, fokhagymából és paprikából kevés rántást készítek, és berántom vele a főzeléket. Pár percig még főzöm, amíg kicsit besűrűsödik, majd elzárom alatta a lángot. Fasírttal a legjobb, de virslivel is megteszi.
18 hozzászólás a(z) “Kelkáposzta főzelék” című bejegyzéshez
Manka, ezen nagyon jót nevettem 🙂
27 éves koromig nem voltam hajlandó megenni a kelkáposztát, gondolom, gyerekkori trauma hatása. Aztán egy szép napon, épp munkába mentem, az jutott eszembe, hogy de jó lenne kelkáposztafőzeléket enni…. Ettől a gondolattól úgy megijedtem, hogy hetekig gondolni se mertem, de mindig visszatért. Végül (a családomnak nem mertem bevallani) kerestem receptet, elkészítettem, belaktam, és azóta rendszeresen eszem, az egyik kedvencem lett!
De hogy a munkábajárás rossz hatással van az emberre… 🙂
Nekem is a kedvenc főzelékem volt gyerekkoromban, háztartási keksszel ettem, úgy volt az igazi
Szerintem tíz éve nem csináltam semmilyen főzeléket, de most kedvet kaptam!
Az én fiam, aki rettenetesen válogat,megeszi a kelkáposzta főzelé-
ket. Kelbimbót csak magamnak készítek,ugyanígy.Virslit is készítek
így, a gimnáziumi menzán evett ilyet
először a fiam. A bolti bélszínrólót
is szeretjük. Ez a gasztroblog is
nagyon tetszik a fiamnak, sokszor ő kéri, hogy készítsem el a képen látható ételt.
wow! ez a káposzta fotó, ez nagyon klassz. olyan, mint egy mélytengeri búvóhely! 🙂
Az én férjem kiakadt, mikor először főztem. Aztán rájöttem, hogy ő úgy szereti, ha kicsit “vastagabb” a rántás benne – nem úgy mint anyukámé, ami szinte egy leves – és valami ízes feltét van hozzá – leginkább pörkölt.
A gyerekeimnek pedig a jó sok fokhagyma tette eladhatóvá, a 7 éves lányom pont ma kérte, hogy csináljak megint, pedig múlt héten is volt 🙂
Niki
Ez telepátia! Én is kelkáposztafózeléket találtam ki magamnak a tegnapi maradék zaftos sertés-sülthöz-:) Nem kóser, de fínom, dehát nincs is szombat…Mili néni
Nagyon jól néz ki, megkívántam. 🙂 Ha juhbeles, akkor mindegy milyen márkájút veszek?
Egyszerűen bevagdostam, és serpenyőben pici olajon mindkét felét m egfütöttem. Magától bekunkorodik, ha valódi juhbélbe töltött virsli.
Eszter, a virslit hogy sütötted ilyen gusztusosra?
Éva, szinte mindenki úgy csinálja, de nekem akkor nagyon szétfő a káposzta, mire megfő benne a krumpli. Ezért cseréltem.
Én imádnám a kelbimbót, de a férjem gyűlöli. Azért egy évben kétszer akkor is szokott lenni, legjobban levesnek szeretem.
Valahogy én egy főzeléket sem tudok megenni. De még az 5 méteres közelemben sem tűröm el, vagy én megyek a szobából, vagy aki eszi. 🙂 A legrosszabb amikor mondjuk egy bevásárlóközpontban eszem a finom csirkét, és a szomszéd asztalhoz ül valaki a főzelékével, mert akkor nem szólhatok csak úgy oda, hogy “bocs zavar, nem mennél el?”. De nincs is rá időm, mert mire észbe kapok, hogy odébb üljek, addigra már elmegy az étvágyam…
Mian, lehet, de ne akard tudni szerintem, miből készül, és mit raknak még bele:)
Eszter: érdekes, én pont fordítva készítem: előbb a káposztát főzöm kicsit, aztán megy bele a krumpli. És én is szeretem.
Szerintem a fözelékek fözeléke! 🙂
és ó, az a finom bélszínroló! lehet még egyáltalán kapni?
Sokáig benne volt abban a néhány ételben, amelyet nem voltam hajlandó megenni, méghozzá a köménymag miatt. Aztán anyu egyszer megcsinálta őrölt köménnyel, és láss csodát: egy finom, tápláló étek!
Az én fiamnak szerencséje lesz az oviban, mert nem fogja tudni, amikor a kelkáposzta főzeléket szidják, az az ő kedvenc plutykája. Egyébként / bár gondolom, nem mondok újat / kelbimbóval is isteni tud lenni.
Teljesen egyetértek, a kelkáposzta főzelék a legtöbb helyen a legjobban elrontott étel.
pedig akár jól is lehetne készíteni!
Húúú.
Nagyon klassz. Bár mondjuk a rántással, mint kezdő “háziférfi”, hadilábon állok és leves lett belőle, de finom. Kösz a receptet. 🙂