Kockagyerek

Tíz éves fiú. Napi 20 órát szeretne gépezéssel tölteni, de nem teheti, ugyanis van egy anyja, vannak barátai és a barátoknak is vannak szülei. Vagyis, ha együtt vannak a barátok, akkor se lehet csak gépezni. Ki is vannak borulva ettől rendesen, de még van beleszólásunk a dologba.
Persze ha tehetik, már nyúlnak is a telefonok után a legnagyobb társaságban is, vagy kilopóznak, és bekapcsolják a gépet vagy az X boxot.
Én napi 30 percben maximálnám a gép előtt töltött időt, az apja, aki egyébként informatikus, sokkal lazább ebben, őhétvégén többórás meneteket is engedélyez.
Sokat beszélgetünk erről a többi szülővel. Mindenkinek van persze véleménye, sőt leginkább mindenki sokkalja a számítógép előtt töltött időt, és ismerek olyat, ahol a gyerekek csak hétévégén, és akkor is maximum fél órát játszhatnak. 

Én nem vagyok ennyire szigorú, először is imádja, jól lehet a játékidővel motiválni (mondhatjuk zsarolásnak is, de az nem túl píszí.) “Ha elolvasol 100 oldalt a regényből, gépezhetsz egy órát.” Van amikor leteszi a könyvet a 100. oldalon, de van, amikor csak a 170-nél kap észbe: Úristen, majdnem elfelejtettem gépezni…
Másodszor, minden haverja gépezik. A játékok folyamatosan témát adnak nekik. Nem tudom mennyit beszélnek róla, de így 5-6. osztályban még nagyon úgy tűnik, hogy többet, mint a lányokról. Remélem ez majd változik, bár a nagyfiús anyukák azt mondják, hogy a lányoknak ma már muszáj a számítógéppel osztozni.
Az utóbbi hétvégén két vicces dolgot is hallottam, amivel kamasz fiúknak próbálnak ésszerű  keretet szabni a gépezésre: egyik apuka este kikapcsolja a wifit, hogy legalább az online játékok befejeződjenek, a másik pedig mindent elszed a srácoktól és kulcsra zárja másnap reggelig. Mi még szerencsére nem tartunk itt, és remélem nem is jön el ez az időszak, de be kell vallanom, hogy pár éve én is csak úgy tudtam Dávidot elcsalni egy túrára az erdőbe, hogy beszereztünk egy túra gps-t. Így jókedvűen mozdult ki a lakásból, kütyű a kezében, kilométerek a lábában, jólevegő a tüdejében. Na és persze mi is imádjuk, elképesztően érdekes helyeket fedeztünk fel így.
Dávidnak van saját számítógépe a szobájában. Először is egy informatikus apuka mellett ez alapfelszereltség már hat évesen. Másodszor az én laptopom a munkaeszközöm, nem lehet rajta játszani, harmadszor az apja gépén is folyamatos munka folyik. Telepítettünk rá komoly tűzfalakat, de egyelőre szerencsére nem keres olyan tartalmakat, amik ellen védeni kéne. Úgy tűnik titkai nincsenek még, leginkább zenét hallgat, vagy videót néz azokról a játékokról, amiket játszik.
Na erreől muszáj pár szót írnom. Én ettől vagyok ki. A srácok legalább annyi videót néznek egy játékról, mint amennyit játszanak vele. Ezeken a videókon más játszik, közben folyamatosan kommentálja a saját játékát. Nyilván korosztályos különbség, de ezt egyszerűen nem tudom megérteni. Mert ha csak akkor néznék, amikor még nem ismerik a játékot… De nem.
Végülis én is szoktam főzős videókat nézni, úgyhogy egy szavam se lehet(ne).
Egy éve pedig Dávid is elkezdett a tanuláshoz kapcsolódó infókat keresni a neten. Már egész jól tudja megválasztani a keresőszavakat, és a találatokból is könnyen kiválasztja a hasznos információkat.
Folyatom.