Kategóriák
Egyéb kategória

Kofta piknik

Ezt a koftát hónapokkal ezelőtt sütöttük, de valahogy eddig nem került fel ide, és már itt az ideje. Eredetileg bárányból kéne sütni, de ennek hiányában a borjú is megteszi. Sőt, a marha se fog visszabeszélni.
Én aprítottam a húsban a mazsolát, mert a srácok, akik velünk piknikeztek, mániákus mazsola gyűlölők, de ha nem látják megeszik. Fiúk…
Hűtőtáskában szoktam vinni az előre elkészített húst, de ilyenkor nyáron nem szívesen használok tojást még így sem. Ezért jók ezek az arab nyársak, mert nem is kell beléjük. Mindig teszek bele szódabikarbónát, az tartja össze, bár az araboknak magától is a nyárson marad. Nekem viszont a fele mindig a parázsban végzi úgy, azt pedig nem szeretem.
Hozzávalók a koftához:
50 dkg darált hús
2 pici fej hagyma lereszelve
4 gerezd fokhagyma
1/2 kk szódabikarbóna
só, bors
kakukkfű
római kömény
szegfűbors
szerecsendió
5 dkg mazsola
4 ek szezámmag
1/2 citrom leve és héja
3 ek olívaolaj
A hozzávalókat összegyúrtam, majd hosszúkás formára nyújtottam, és felhúztam egy vékony nyársra. Indulásig a hűtőben tartottam.
Köretként joghurtos krumpli salátát vittem, amire a mazsolát utólag szórtam, szintén a srácok miatt. Nemrég ettem ezt a salátát egy ismerősömnél, különlegessége, hogy nem nyers hagyma van benne, hanem előre megpirított. Isteni!
Hozzávalók a krumpli salátához:
1 kg krumpli
1/2 l joghurt
2 nagy fej hagyma
olívaolaj
só, bors
2 kk kurkuma
1 kk örőlt kömény
2 kk gyömbér
1 kk chili por
2 kk római kömény
A krumplit megpucoltam, felkockáztam, és megfőztem. Közben az olajon megfonnyasztottam a felkarikázott hagymát, belekevertem a joghurtot, és a fűszereket, majd ebbe szedtem a kifőtt krumplit még melegen. Hagytam kihűlni, aztán lehűtöttem a hűtőben.

13 hozzászólás a(z) “Kofta piknik” című bejegyzéshez

Hmmm. Ki fogom próbálni, bár a burgerhusik nekem egyben maradnak a grill alatt enélkül is.
Viszont meglódult a fantáziám és eszembejutott pár hónapja atomjaira hullott falafelem. Arra nincs valami tuti ötleted?

Kedves Eszter,

ne haragudj, nem témába vág, de a Dédimaminknak SÜRGŐSEN kellene, és sehol sem kapok, már csak benned bízom: elárulnád (mert biztos tudod), hol lehet IGAZI JUHTÚRÓT KAPNI?

Lori

🙂
Ezek a srácok!!!! 🙂

Nálam kevés dolog van, amit nem eszek meg. A sóska, és némelyik máj az. Egyébként szinte mindent…

Nagyon guszta! Azt hiszem, ki is próbálom, persze az én szerény képességeimhez igazítva…

Ügyes vagy!

Vélemény, hozzászólás?