Kategóriák
Egyéb kategória

Körtetorta vaniliakrémmel

Ezt a tortát pont egy hónapja sütöttem, de valamiért eddig még nem került fel a blogra, most épp itt az ideje. Tegnap úgy is gyönyörű körtéket láttam a piacon, és gondolom pár napig még lehet kapni belőlük, aztán eltűnik egy időre, hogy ősszel újra felbukkanjon.
A torta egyébként a vanília utáni mérhetetlen vágyakozás eredménye, egyik reggel ugyanis arra ébredtem, hogy valami extra vaníliás dologra vágyom, és éppen volt itthon pár szem körte is. 🙂
Hozzávalók a tésztához:
1 bögre liszt
1 bögre durvára darált dió
2 körte lereszelve
1/2 bögre olaj
1 tojás
1 sütőpor
1/2 bögre joghurt
1 bögre cukor
A hozzávalókat összekevertem, majd sütőpapírral bélelt formában megsütöttem 180 fokon. Tűpróba után hagytam teljesen kihűlni, majd két lappá vágtam, és megkentem a krémmel.
Hozzávalók a krémhez:
1 körte botmixerrel vagy turmixal pépesítve
2 tojás sárgája
2,5+2,5 dl tejszín
1 vaníliarúd közepe kikaparva
1 ek étkezési keményítő
10 dkg cukor
1 csipet só
1 citrom reszelt héja + pár csepp citromlé
1 habfixáló
A tojás sárgákat elkevertem 2,5 dl tejszínnel, a keményítővel, és a cukorral. Belekapartam a vanília belsejét, felforraltam alacsony hőmérsékleten, majd hagytam amíg teljesen besűrűsödik. Elzártam, belekevertem a körtepürét, a citromlét és a reszelt héját, és hagytam teljesen kihűlni.
Felvertem a teljesen jégbehűtött tejszínt a habfixálóval, majd óvatosan a körtés masszához kevertem. Megkentem vele a tortát, és egy órát pihentettem a hűtőben. Közben a maradék habot betettem a mélyhűtőbe, majd kanalanként a torta mellé szedtem. Nem fagyott meg, csak kicsit jeges lett, és istenien lehűlt.

4 hozzászólás a(z) “Körtetorta vaniliakrémmel” című bejegyzéshez

Szia Noémi!
Ez teljesen az én receptem lenne, ha az alapja nem a szokásos bögrés sütemény volna. szinte soha nem főzőm meg a szakácskönyv receptjeit, azok adnak viszont inspirációt. ha mégis azt főzném, azt le is írom, ilyen szokott lenni Nigella, Claudia Roden, vagy Stahl néhány receptje.
Azért jó szakácskönyveket olvasgatni, mert egy idő után beégnek az agyadba a receptjei, és simán kreálsz sajátokat.
Köszönöm, hogy olvasol, és hogy főzöd a receptjeimet. remélem gyakran sikerül majd!

Kedves Eszter!

Hónapok óta olvasom a blogodat, minden napomat itt kezdem és már több receptedet is kipróbáltam, több vagy kevesebb sikerrel. Sokszor írtad, hogy rengeteget költesz szakácskönyvekre, amit én nem is igazán értek, mert soha nem említed őket:-) Ha ez mind a Te recepted, és azok ilyen jók, akkor én nem is költenék a helyedben szakácskönyvekre…:-):-) Ezt a receptet is Te találtad ki? Annyira jó! Hogy jutnak ilyenek eszedbe? Noémi

Vélemény, hozzászólás?