Kategóriák
Egyéb kategória

Krumpli vásár!

Hívhatjuk burgonyának is 🙂
Idegesítő, hogy egy mezei zöldségesnél általában csak “krumpli” van. Nem Ella, nem Gülbaba, nem Amandine vagy Charlotte, hanem “krumpli”.
A zöldségesnek fogalma sincs a fajtáról, vagy ha tudja a fajtát, nem tudja mire jó. Pedig van saláta fajta, van sütni való, van ami pürének a legjobb, stb.
Egyszer megkérdeztem Bálint Gyuri bácsitól, akit nagyon nagyra tartok, hogy miért nem lehet legalább ötféle krumplit kapni, hová tűntek nagyanyáink megszokott fajtái, és ő azt mondta, hogy ezen nem kell búsulni, mert a most kapható fajták mindenre jók.
Mindenre, vagyis semmire se igazán. Szerintem olyan ez, mintha mindegy lenne, hogy parmezánt, vagy roquefortot használok valamilyen ételhez, hiszen sajt mindkettő. Vagy ami még rosszabb: lehetne kapni egy sajt masszát, amit asz összes fellelhető sajtfajtából gyúrnának.
De milyen burgonyákat is vásárolhatnánk ha lenne rá lehetőségünk?
Ezen az oldalon 64(!) féle Magyarországon minősített burgonyafajtát sorolnak fel. Sajnos fénykép, nincs hozzá, de legalább vannak nevek. Itt pedig egy kis segítség, hogy melyik fajta mire jó, és pár recept az Országos Burgonya szövetség és terméktanács jóvoltából.
Találtam pár fotót is, hátha segítségére lesz valakinek. Norbi barátunk és kis családja azon kívül, hogy ért a borokhoz (és most már tudjuk, hogy a pálinkákhoz is, bár az aszútörkölyt azért érdemes lenne még egyszer átbeszélni vele :-), megelégelte, hogy nem tud rendes krumplit vásárolni, és termesztésbe fogott.
Csütörtökön meg is kóstolhattuk a termést (egy valódi krumpli köszöntő party keretében), és jelentem el vagyunk ájulva! Két fajtát termesztett: Charlotte-ot, amit szerintem itthon is egy ismertebb salátaburgonya fajta, vagyis nem fő szét, a szeletek egyben maradnak, és Amandine-t, ami inkább sütni való fajta, de főzni se rossz!
Az Amandine-ben az a jó, hogy nagyon vékony, hibátlan héja van, és maga a burgonya is hibátlan. Franciaországban nemesítették, de hamar meghódította a volágot. Ilyeneket találtam róla a neten:
Sleek, savoury, fantastically flawless!The lovely Amandine originated in France, and may we say… Ooh la la!! You’ll be impressed with this variety’s perfectly smooth skin and sweet, fresh taste. Serve some up with your next dinner and people around the table are sure say oui, oui oui!“The Amandine is truly a beautiful potato. Unlike other potatoes, they have so few eyes.” Carrie Cooper, Chef (Arra sajnos még várnunk kell, hogy a magyarországi séfek feltüntessék a burgonyafajtát az étlapon, pedig én nagyon szeretném!)
Ha valakit érdekel 10-20 kiló tökéletes minőségű Amandine, vagy Charlotte burgonya, 240 ft/kg áron dobjon mailt nekem, továbbítom Norbiéknak.
A krumpli egyébként nem télálló, enni kell, de nem lesz nehéz, ígérem!Zsuzsa, isteni mézes-mustáros-hagymás-tárkonyos burgonya salátát készített Gordon Ramsay receptje szerint a halpástétom mellé, ami a többek szerint sváb májashurka volt. Pedig nem kérdeztem, hogy milyen hal!
Egy jó kis oldal burgonya nerd-öknek:
http://www.plantdepommedeterre.org/eng/mainvar.php
És a magyar versenyzők is megérkeztek kommentben:
http://www.burgonyakutatas.hu/Hu/index.html

21 hozzászólás a(z) “Krumpli vásár!” című bejegyzéshez

Megkésve, de íme a recept (ami eredetileg újburgonyás, és G.Ramsay könyvében található):
8 főre
1kg Charlotte
só, frissen őrölt fekete bors
1 nagy fej finomra vágott hagyma
maréknyi apró vágott tárkonylevél (vagy más frissítő zöld)

Öntetnek:
1ek tárkonyecet
2tk dijoni mustár (őrölt)
1tk dijoni mustár (szemes)
2ek olivaolaj
2ek mogyoróolaj
2tk folyós méz

Lobogó sós vízben 8-10 perc alatt éppen csak puhára főzzük a burgonyát. Közben az öntetet kikeverjük, ízlés szerint sózva, borsozva. Ha a burgonya megfőtt leszűrjük, és nagy salátástálba tesszük a tárkonnyal, hagymávalegyütt. Még melegen ráöntjük az öntetet, és átforgatjuk. Melegen, vagy szobahőmérsékleten tálaljuk.

Akit érdekel az "újdonság", javaslom, hogy nézzen körül a magyar tájfajták között is (pl. génbankokban). Kisebb területen, a kialakulásuk helyén vagy ahhoz hasonló környezeti viszonyok között meghálálják a gondoskodást és nem igényelnek sok vegyszert, stb. Burgonyából is léteznek igen ígéretesek, ráadásul színük, ízük, alakjuk is igen változatos, akár dekoratív lila héjú (de fehér húsú, salátának kiválóan alkalmas is akad közöttük).

Kedves Eszter!
Igaza van. Mi egy egyetemi kutatóintézet vagyunk, állami keretek között, ugyanakkor 100 %-ban !!! önnfenntartóan. A reklámhoz (rádió, TV, óriáspalkát, stb.) nagyon sok pénzre lenne szükség. Nem tudunk versenyezni a nagy Nyugat-Európai fajtatulajdonosokka, vetőgumó forgalmazókkal. Azt szoktam mondani, olyan alúlról jövő kezdeményezésekre van szükség, mint ez is. Mindenki "dolgozza meg" a saját zöldségesét, akitől rendszeresen vásárol, és kérje tőle, hogy fajtanévvel forgalmazza a burgonyát, s tartson legalább 3 főzési típusú fajtát az üzletében. És legyen legalább annyira lokálpatrióta, hogy megkeresi a hazai fajták beszerzési forrását, és felvállalja, hogy a fogyasztók, akik egyébként nyitottak az újra, és szeretnék a választékot maguk dönthessenek arról, hogy melyik fajtát és milyen célra kedvelik a legjobban.
Köszönöm, hogy egy ilyen fórumon is előbbre vihetjük a hazai burgonyafogyasztás ügyét. Kérem maradjunk kapcsolatban és ha bármiben segítségére lehtek(tünk) Önnek és a blog olvasóinak a burgonyával kapcsolatba, igérem megtesszük.

Üdvözlettel:
Polgár Zsolt

Csak még egy rövid megjegyzés. Szombaton, 19-én, 10 órától, Kistarcsán lesz egy burgonyás rendezvény,"Görhöny" más neveken tócsni, vagy cicege Fesztivál. Ott mi is kiállítjuk a fajtáinkat, illetve legújabb és sokak szerint kiváló ízű fajtánkból, a Démonból lesz lehetőség kóstolásra is.

Polgár Zsolt

Zsolt, köszönöm.
Annyit azért megjegyeznék, hogy egy háziasszony sajnos nem jár a nagybani piacra vásárolni, leginkább a helyi zöldségesig és piacig jut el, rosszabb esetben a hipermarketig.
Nem "érdeklődik komolyan" a krumpli iránt csak akkor, ha azt könnyen be is tudja szerzni. Különben olyan csupán mint a népmese: van is, meg nincs is.
Nagyon jó, hogy enni fajta magyar burgonya létezik, de ezeknek egyszerűen nincs reklámjuk.

Kedves Eszter, Norbi és többi érdeklődő!

A hazai fajták a magyarországi termesztés 15-18-át fedik le. Tehát jelen vannak a kereskedelemben. Elsősorban a kis, közepes, vagy házi kerti termesztők kedvelik őket. A nagy üzletláncokban ezért csak ritkán kaphatók, de megtalálhatók minden nagybani piacon és a Bp-i nagyobb piacokon is. Ha közvetlenül a termelővel tudunk kapcsolatba kerülni, ő meg tudja mondani milyen fajtát árul. A "csak" kereskedők nem törődnek a fajtanévvel, csak a héjszínnel. A saját fajták legmagasabb minőségű vetőgumóját mi állítjuk elő Keszthelyen, de az ország több pontján is vannak tovább szaporító partnereink, fajtaképviselőink. Bárkinek, akit komolyan érdekel közvetlenül meg tudjuk adni, hogy hozzá legközelebb kitől vásárolhat vetőgumót, vagy étkezési burgonyát. Elérhetőségeinket már megadtam.
Az utlsó névtelen bejegyzésre reagálva. Valamit félreértett a hozzászóló. Soha nem készítettem Amandine-ből salátát, ellenben párhuzamba állítottam saját hozzászólásomban a tényleg fantasztikusan jó Somogyi kifli fajta ízét, a honlapon szereplő cikkben angol nyelven dicsőített Amandine-val. Hogy melyikből mit készítünk, hogy a fajtában meglévő íz és állag legjobban kijöjjön, az egy más kérdés.
Szóval, akiket komoly érdekel a burgonyában rejlő változatosság, azok keressenek meg bennünket közvetlenül.

Üdvözlettel:

Polgár Zsolt

Tisztelt Polgár Zsolt!

A napokban szereztem tudomást kutatásaikról. Drukkolok is, hogy sikerüljön olyan fajtákból kellő vetőgumót az érdeklődők rendelkezésére bocsátaniuk, amik kellően aromatikusak, karakteresek.
Az, hogy mi az Amandine, és Charlotte fajtákat próbáltuk ki, azt a beszerezhetőség határozta meg. Természetesen szem előtt tartva, hogy gasztronómiailag magas minőségűek legyenek.
Ha ilyen fajták fellelhetőek itthon, szívesen próbálkozun a termesztésével.

Üdvözlettel: Csite Norbert

Tavaly egyszer sikerült igazán jó almát vásárolnom! ;-)Az is valóban nagyon ritka!

Kedves Polgár Zsolt!
Nagyon örülök a kommentjének, mert ezek szerint nem csak Norbihoz fordulhat az, aki jó burgonyát szeretne.
Na jó, lebuktam, tényleg nem ettem még Ellát, de nagyanyám könnyes szemmel emlegette! Valamit csak tudott az a krumpli!
És ezek a csoda magyar fajták hol vásárolhatóak meg?
Senki nem mondta, hogy a külföldi fajta jobb, azt mondtuk, hogy egy egyszerű földi halandónak nincs választási lehetősége a zöldségesnél.
Szívesen kipróbálnám a jó magyar fajtákat, ha meg tudnám vásárolni!

Sziasztok!
Eszter, annyira örülök én is ennek a témának.
Nem is tudtam, hogy a lányaimról is neveztek el burgonyát. Boró, Rebeka… :-)))

Az almafajtákkal is ugyanez a bajom, hogy van sárga meg piros.. közben én pónyik meg batul fákról álmodom a kertemben…

Well és még egyszer well, mondaná a művelt francia, ha tudna angolul.
Részben öröm részben bánat a bejegyzés. Tényleg minden háziasszonynak ismernie kellene a gyakoribb burgonyafajtákat. Ehhez elsősorban a kereskedelem partnersége szükségeltetne. A termelő tudja milyen fajtát termeszt, a fogyasztó pedig csak szeretné tudni, hogy mit kap. Ez igaz. Mi, akik Keszthelyen a hazai burgonyakutatás és nemesítés letéteményesei vagyunk régóta burgonyafigyasztásunk kultúráltságának javításáért fáradozunk. Éppen ezért fáj, hogy még az ifjabb generáció is a régi, a termesztésből nem véletlenül kiszorult olyan fajtákat keresi (talán tudatlanságból?), amelyek már nem is léteznek. Pl. aki ma is Ellát árul az hazudik. Akit érdekelnek az új, nálunk is eredményesen termeszthető és valóban mind héj- és hússzínben, felhaszálási típusban széles választékot biztosító hazai fajták, azok keressenek bátran bennünket. Régi tévhit, hogy ami külföldi, az alapból jobb is, mint a magyar. Kóstolták már a Somogyi kifli saláta burgonyafajtát azok, akik az Amandine-t istenítik? Elérhetőségünk:
Pannon Egyetem, Burgonyakutatási Központ, Keszthely, Festetics Gy. u. 7. T/F: 83/545-104,
email: rbk@georgikon.hu,
web: http://www.burgonyakutatas.hu
Dr. Polgár Zsolt

Én sajnos már annak is tudok örülni, ha az az egyféle krumpli tényleg egy fajta, nem pedig kettő-három. Gyakran járok úgy zöldségesben is, de hiperben is az előre csomagolttal(!), hogy otthon főzésnél derül ki, nem egyformák.
És többnyire mindenhol sápadt színű krumplikat lehet kapni, de szerintem a szép sárga sokkal gusztusosabb.
Zsanett

Mili néni írta levélben, bemásolom, mert nagyon érdekes:
"Jaj Esztike ne haragudj, de muszáj írnom!Ugyebár tót nem ember,krunmpli nem étel alapon azt hinné az ember lánya,h.nálunk van krumpliválaszték…Helyzet mint Magyarhonban,de ilyenkor bölcs lányom figyelmeztet:emlékezz csak vissza a HUSÁK krumplira. Mert ugyebár volt idő nem is olyan régen, amikor dührohamot kaptam, mert sorbanállás után olyan "brandtos" krumplit kaptam karácsonykor,h.semmire se lehetett használni,nemhogy salátának.Nem volt az még mosláknak.való sem.Mindig arról álmodoztam,h.becsomagolom,és postázom akkori államelnökünknek Husáknak.Egyébként nem vicc,hogy az akkori nagyurak diplomata boltokban vásárolták a krumplit (is).Neked sok a dolgod,nekem meg semmiből nincs annyi mint (fennmaradó) időből,hát netezek rendületlenül,és mert bennem már minden megjegyzés valamit evokál,jár a kezem, mert a szám napokig ki sem nyitom.A gép meg türelmes,arcokat nem látok,nem is hallom,h."ugyanmár,ezt már annyiszor mondtad" No szervusz,puszillak."

Helló!

Azt gondoltam eddig, hogy csak nálunk nem tudják a zöldségesek,hogy mit árulnak( Erdély).
Pedig tudhatnák! Nekem a szüleim burgonyatermesztéssel foglalkoznak kb. 15 félét termesztenek, és igen meg van hogy melyik fajta mire jó, van ami sült krumplinak, van ami levesbe, vagy pürének, és minden vevőjüknek elmondják vagy elmondanák ha érdekelné őket,hogy melyik mire való, hogy aztán a piacon tájékoztatni tudják a saját vevőiket csak nem igazán érdelki őket.

Kedves Eszter!

Régi böstörgésemet vetetted fel!
Nem vagyok már kezdő háziasszony, de bizony nekem is sikerült már nyúlósra a krumplipüré, pedig nem kifliburgonyából csináltam! S bizony leültem a net elé, hogy okosodjam krumpli ügyben, úgyhogy nagyon hálás vagyok Neked!!!
De hát mint tudjuk: egy újszülöttnek minden vicc új…..ezt csak a zöldségesek nem tudják!!!!
Üdvözöl: Zsuzsánna és a vének

Vélemény, hozzászólás?