Kategóriák
Egyéb kategória

Málnás citromtorta

Málnás citromtortát sütöttem Dávid negyedik születésnapjára. Mostanában ünneplés az életünk, igazán lehetne inkább húsz fok. Vasárnap a nagymamánál szülinapoztunk, hétfőn pedig az óvodában ünnepeltünk. Tegnap délután pedig évzáró volt a kiscsoportban.
Tündériek voltak a gyerekek! Először a répamesét adták elő, és a fiam volt a répa 🙂 Ez a répához fűződő viszonya miatt elég mulatságos volt számunka, de nagyon jól tudta mondani a szerepét: És húzták a répát, húzták a répát, de a répa nem mozdult! A végén aztán jól kirántották őt a helyéről, és csiklandozó mozdulatokkal megették a pocakját. Aztán hárman elmondtak egy cicás-komondoros versikét, és én annyira büszke voltam! Minden gyerek kapott egy oklevelet, amiben az egész évi fejlődését taglalták pontról pontra. Ennek a tanulsága az számomra, hogy az oviban egy másik Dávid tartózkodik mint itthon. Mindig visszapakolja a játékait a helyére, és megosztja azt másokkal? Szépen gyurmázik, munkája tiszta? Rendesen imádkozik ebéd előtt? Na jó, a héber betüket itthon is keni vágja.
Azt írták egyébként az oklevélre, hogy ő a csoport mesemondója, fantasztikus mesélő. Mégiscsak ő lehet az, mert erről ráismerek.
Bár Bea és Nóri a két óvó néni nem olvassa a blogomat, el kell mondanom, hogy a világ legjobb kiscsoportos óvó nénijei ők, és mindenki nagyon szerencsés, akinek a csemetéire ők felügyelnek. Egyébként a bölcsis kiscsoportos Judittal is ugyanígy voltunk, imádtuk. Jövőre Esztert teszteljük, vagy ő tesztel minket?
Hozzávalók a citromtortához:
A piskótához:
3 tojás
3 ek cukor
3 ek liszt

A krémhez:
3 dl tej
3 dl tejszín
2 citrom leve
1 citrom héja
4 ek kukoricaliszt
6 ek cukor
3 tojás sárgája
20 dkg málna

A habhoz:
3 dl tejszín
1 ek cukor
20 dkg málna

A piskótához kettéválasztottam a tojásokat, a fehérjét kemény habbá veretem, a cukrot fehéredésig kevertem, majd óvatosan összekevertem a sárgát a habbal, és kanalanként beledolgoztam a lisztet. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem.
A citromkrémhez felforraltam az előre elkevert krém hozzávalókat a málna kivételével. Hagytam besűrűsödni, és amikor kihűlt, belekevertem a málnát.
Ráöntöttem a piskótára, tálalásnál pedig tejszínhabbal, és friss málnával díszítettem. Behűtve a legfinomabb. Nagyon könnyű, citromos nyári sütemény.

27 hozzászólás a(z) “Málnás citromtorta” című bejegyzéshez

Boldog születésnapot kívánok Dávid-
nak, nagyon aranyosak az ovisok a
képen. A Chabad-nál nagyon jó peda-
gógusok lehetnek. Szoktam olvasni
a honlapján a gyermek programokról,
nagyon színvonalasak. Az is jó, hogy
már kiskorban több nyelvet elsajá-
títanak. Zsidó gyereknek lenni is
jó! Oféliának is boldog születés-
napot kívánok!

Amikor meglátta, hogy megint torta, azonnal az jutott eszembe, ha naponta elfogy egy torta, annak valami oka kell, hogy legyen: valami ünnep, napi vendéghadsereg, vagy hasonló. Így már mindent értek:)És boldog szülinapot Dávidnak!

Dáááávid :)))))))))))) Boldog szülinapot!!!!

Nagyon jók a képek, olyan kis felszabadult-vidámak a gyerkőcök, tényleg jó ovi lehet. Az meg teljesen normális, hogy más otthon meg más a ‘munkahelyi környezetben’. Legtöbben így vagyunk ezzel, csak a gyerekeknél jobban elválik a kettő. Majd ha kiskamasz lesz és ugyanúgy szól be Neked, mint a tanárnéninek, akkor nem lesz különbség. ;))))))) De ez még messze van, addig legyen csak aranyos, jó-rosszcsont kisgyerek. Igazán büszke lehetsz rá, mi meg örülünk, ha hallunk róla. 🙂

Hát Eszter…Valami tünemény a kisfiad! Az a kis huncut, gyondtalan, felszabadult kis mosolya! Naggggyon édes! De szerettem volna én is egy ilyen kis “répát”! És az meg még hab a “tortán”, hogy valószínűleg egy napon születtünk! Dávid, meg én. Nálatok tán más a “számítás”, de ő is rákjegyű ezek szerint. Lesz neki dolga az életben…Büszke lehetsz rá, a következő puszinál szólj neki, hogy ezt én küldöm…
Ofélia

Vélemény, hozzászólás?