Általános nézet szerint minél több pénzünk van, annál jobb minőségű élelmiszerekhez jutunk hozzá, egyre igényesebben táplálkozunk és jelentősen kitágul az elfogyasztott élelmiszerek köre. Hiszen többé nem kell spórolnunk, végre megvehetjük a legjobb bioélelmiszereket, homárt ehetünk kaviárral, és a steak is már csak argentin marhából készülhet.
Szeretnék hinni benne, hogy az olvasók többsége így tenne, vagy legalábbis igyekezne egészségesebb táplálékot magához venni, kevesebb cukorral, tartósítószerrel, színezékkel, vegyszerrel és üres kalóriákkal.
De akkor mégis mitől hízik az amcsik segge? Mikor átlagosan egy amerikai 2800 dollárt visz haza havonta (http://www.worldsalaries.org/usa.shtml), ami hozzávetőlegesen 600.000 forint. Sokunk számára lenne álomfizetés. Persze tudnunk kell azt is, hogy az Egyesült Államokban sok minden drágább, mint Magyarországon, de ez pont az élelmiszerek esetében már nem túl jelentős. Mellékesen jegyzem meg, hogy sok minden viszont sokkal olcsóbb, például a GPS-ek, de ez egy másik téma.
Szóval akkor mégsem eszik minden amerikai egészségesen? Hiszen pénzük lenne rá. És persze már sokan sejtik, hogy a válasz nem. Egyáltalán nem esznek egészségesen. A pénzüket leginkább előre csomagolt félkész és készételekre, gyorskajákra költik. Szinte soha nem főznek otthon, sőt leginkább egyáltalán nem tudnak főzni. A lustaság mindent legyőz. Ha megtehetem, hogy készkaját vegyek, akkor nem fogok főzőcskézni. Sajnálom rá az időt és a végén különben is elhitetik velem, hogy főzni drágább. Ha valaki végignézett már egy pár részt a River Cottage-ból, vagy Jamie Oliver Ministry of Food sorozatából, akkor tudja, hogy Angliában sem más a helyzet. Emlékezetes pillanatok voltak, amikor a lány nem tudta megmondani, hogy mikor forr a víz, vagy hogy a hagymát meg kell-e pucolni, és összevágás előtt vagy után kell megmosni.
„Szerencsére” a rokonságunkban akad élő példa is a fejlett nyugati társadalmak étkezési szokásaira vonatkozóan. Eszter nagynénje és családja Angliában él, de évente több hónapot Magyarországon töltenek népes családjukkal, melyben kisgyerekektől az idősebb generációig mindenki megtalálható. Egyik ilyen látogatásuk alkalmával kaptam meg a választ rá, hogy a helyzetet még mivel lehet tovább rontani. Dávid még csak 0,5-1 éves lehetett és álmosan botorkált ki a szobából, az „angolok” pedig már a reggelihez készülődtek. Mivel Eszter szülei nem tartanak otthon csokoládét, ezért a fiatalok úgy döntöttek meglátogatják a közeli vegyesboltot és nem túlzok, több kiló cukorral, csokoládéval, chips-el megtömve érkeztek vissza. Szegény Dávidot is azonnal megtámadták, amint kiért a szobából, rögtön elkezdték cukorral és csokoládéval tömni. Mire felocsúdtunk a gyerek már teljesen jóllakott. Utána szó szerint veszekedni kellett az angolokkal, hogy ne adjanak több csokit és cukrot a gyereknek. Ők pedig sajnálták szegény Dávidot, hogy a szüleik milyen szőrös szívűek.
A másik kalandom Taszáron esett meg, a volt IFOR amerikai katonai bázison. Hogy hogyan kerültem oda, azt most ne firtassuk, de sikerült egy éjszakát és egy nappalt a táborban töltenem. Az első dolog amit a magyar ezredes elmondott nekünk az eligazításon, hogy a fekete katonákat véletlenül se hívjuk négernek, ha nem akarunk egy jókora szájba vágást és Negro cukorkával se kínáljuk őket. Hogy miért tettük volna bármelyeket is, nem tudom, de ezekszerint volt erre példa. Látogatásom során sikerült együtt étkeznem az amerikaiakkal. Most azt hiszitek, hogy elkezdek panaszkodni, hogy micsoda szemét kaja volt ott. Hát nem. A kantinban egészséges ételek voltak, nem túl jóízűek, de látszott, hogy kínosan vigyáznak rá, hogy a katonák táplálkozása kiegyensúlyozott legyen. Egy dolog viszont kiváló volt, Taszáron ittam életem legjobb 100%-os narancslevét. Nem tartozik a témához, de hihetetlen volt számomra, hogy a táborban működött egy Burger King és a kisboltban Mountain Bike-ot is lehetett kapni.
Az egész taszári történet azért került ide, mert ott tudtam élőben megfigyelni, hogy az amerikai katonák alakjával nem stimmel valami. Azt hittem, hogy csak városi legendáról van szó, de nem. Saját szememmel láthattam, hogy minden amerikainak óriási valaga van. (Már bocsánat.) A férfiaknak is. A katonák minden reggel simán lefutottak több kilométert, merthogy az ott kötelező, nem úgy mint a magyar hadseregben, de a seggük akkora volt, mint a ház, tipikus Cola-s üveg forma.
Elkezdtem gondolkodni, hogy ez egy egész nemzetre kiterjedő genetikai defektus, vagy a mindez a kajának köszönhető? Szerintem az utóbbi. A sok cukor lehet az oka, ami nem csak csokoládé és sütemény formájában kerül a szervezetükbe, ez mindössze 5%-ot tesz ki a teljes cukorfogyasztásból. A cukros üdítők 10%-ot tesznek ehhez hozzá, de a legnagyobb „falatot” (26%) az előre elkészített élelmiszerek teszik ki, mint például a ketchup, konzervek, és a mogyoróvaj.
Sok cukrot tartalmaznak az egészségesnek titulált műzliszeletek is: 4%. Sokakat meglepetésként érhet, hogy jelentős mennyiségű cukorhoz lehet hozzájutni a zsírszegény élelmiszerek fogyasztásával is, ahol a közellenségként kezelt zsírt sokszor cukorral helyettesítik.
És hogy mennyi is az annyi? Egy átlagos amerikai évente 70kg cukrot eszik meg, szemben a magyar 32kg-os átlaggal. (Forrás1, Forrás2)
De mit várhatunk akkor Magyarországon? Sajnos semmi jót. Ha az átlagbérek növekednek, az emberek nem fognak egészséges élelmiszerekre költeni. Sajnos az „átlagember” lusta és minden cselekedetét ez határozza meg. Sokkal többet fogunk pub-okba járni és zsákszámra esszük majd az előre elkészített cukros, tartósítószeres, színezékekkel teli készételeket.
Persze a jó kis angol pubkultúra elterjedését nagyon várom!