Kategóriák
Egyéb kategória

Őszi szőlős-lilahagymás lepény

Egyik idősebb ismerősöm azt mondta, hogy ő soha nem sütne meg egy kenyeret, amit focaccia-nak hívnak, mert ki se tudja mondani. Márpedig ez egy focaccia, de most az ő kedvéért lepénynek hívom. Nem is gondoltam, hogy a szőlő ennyire finom hagymával és rozmaringgal!
Nagyon fontos, hogy a szőlőt ki kell magozni, mert nem túl finom a ropogós szőlőmag, de öt perc munkát mindenképp megér a dolog.
Hozzávalók:
60 dkg liszt
4 dl meleg víz
2 ek méz
1 ek só
2 ek olívaolaj
1/2 kocka élesztő
1 nagy fej lilahagyma
1 ágacska rozmaring
1 fürt kékszőlő
A vízbe belecsorgatom a mézet, és hozzámorzsolom az élesztőt. Hagyom kicsit felfutni, és a liszthez keverem a sóval és az olajjal együtt. Jól kidolgozom. Ragadós, kicsit sűrűbb, mint a nokedli tészta állagú tésztát kell kapnunk. Duplájára kelesztem langyos helyen, majd egy sütőpapírral bélelt lemezre teszem,megszórom szőlővel, hagymával és rozmaringgal. Én még szórtam rá nagy szemű sót is, de ez el is maradhat. 230 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt sütöttem meg.

5 hozzászólás a(z) “Őszi szőlős-lilahagymás lepény” című bejegyzéshez

Igazából frissen jó.

A kenyértésztának is jót tesz, ha hűtőben tartjuk fél napot, és a leveles vajas tésztának általában valóban hűtőbetevés a menete.
Az az igazság, hogy szinte semiit nem futtatok én sem, csak szétmorzsolom az élesztőt, és karos dagasztógépem 20 perc alatt remekül eldolgozza.
De kézzel nem tudnám ennyire kidolgozni, úgyhogy akinek nincs dagasztógépe, az mindenképp futassa fel az élesztőt, ha azt írja a recept.

nagyon menő.

két kérdés:
meddig áll el?

illetve találtam egy receptet, ami croissant és élesztős, de megfuttatni semmit nem kell, hanem hűtőben keleszteni aztán pedig lehet mélyhűtőben tárolni.
hogyan lehetséges ez? tényleg van olyan, hogy a hűtőbe élesztős dolgot teszünk?

Kedves Eszter! Pompásan néz ki a lepény, szeretném kipróbálni, de nekem valami nem stimmel, kérlek segíts. Azt írod, a vízbe belecsorgatod a mézet, a hozzávalók közt viszont 2 evőkanál cukor szerepel. Nos? Előre is köszönöm a segítségedet. 1 lelkes olvasód, Hajnal

Vélemény, hozzászólás?