Kategóriák
Egyéb kategória

Segítség! Milyen alma ez?

Még december közepén vettem pár szemet ebből az almából, mert erős, kellemes almaillata belengte az egész zöldségest. Annyira ízlett, hogy pár nap múlva újra visszamentem és vettem belőle jó pár kilót. A képen az utolsó látható, ugyanis elfelejtettem akkor megkérdezni, hogy milyen alma, a zöldségesnek pedig így utólag fogalma sincs, bár ebből arra következtetek, hogy akkor se lett volna.
Nem tudom mennyire látszik, de a legfontosabb ismertető jele, hogy az alma kissé lapos, nem gömbölyű. Félúton az édes és a savanykás között, sok lével.
Nagyon boldog lennék, ha valaki meg tudná mondani milyen fajta!
Köszönöm előre is!

48 hozzászólás a(z) “Segítség! Milyen alma ez?” című bejegyzéshez

Az Elstarra jellemző, amit leírtál az ízéről és az állagáról, és az is hajlamon ezekre a szár körüli "kopásokra".
De lehet igazán jó Gála is, abból mostanából sok jóba nyúltam, Elstart viszont ezer éve nem láttam, pedig nagy kedvenc.

Na es ha mar itt vagyunk, akkor ajanlani tudom mindenkinek a batul almat, kostoljatok meg, ha raakadtok.Szinten regi almafajta, "uvegalmanak" is becezik.Kivalo teli fajta, igen bolevu, edes-savanykas, aromas.Aki eszik belole, az tobbe nem feledi:)
Gyongyos

Én a Gálásoknak hiszek, mert én csak ezt szeretem. A Jonatán szerintem hamar kásás lesz és édeskés is. :o)

De mivel nem vagyok almaszakértő, ezért csak leírom, hogy kóstoljátok meg a Pink Lady almát, nagyon-nagyon finom! Nem kásás, nem édes, hanem almaízű és illatú. Darabra árulják, nem magyar, de nekem most ez a kedvencem.

Almákról jut eszembe, gyerekkoromban a nagyszülők házánál volt egy almafa, jellemzően kétévente hozott csak termést (nem igazán értem ezt sem, bár nem is vagyok nagy kertész), talán "varbai édes" volt a fajtája, de sajnos már nem élnek a nagyszülők, hogy meg tudják mondani, szüleim pedig nem emlékeznek pontosan rá. A fajta neve azért vicces, mert kifejezetten kesernyés alma volt, de én imádtam, elég apró is volt emlékeim szerint. Kerestem már rá, de sehol nem találom. Esetleg ha már annyi almaszakértő gyűlt itt össze, hallott már valaki róla? Köszi: Fruzsi

Eszter, ez tuti az arany parmen.Regi almafajta, a kereskedelemben nem kaphato, mifelenk(Erdely)is csak idosebb bacsik,nenik aruljak a piacon 🙂
A szine nehol hajaz a voros-narancs arnyalatra, enyhen csikozott es keves aromasabb alma letezik.Evekig vadasztunk facsemetet ebbol a fajtabol, iden talan kiderul, hogy tenyleg aranyparment terem-e a szinten piacon vasarolt csemete 🙂
Udv.Gyongyos

Ez biztos, hogy topáz, ezer közül is felismerem. A Hunyadi téren vettük, amíg el nem fogyott a nénitől. Sem a gálák, sem a jonatán-tesók nem tudnak ilyen fűszeres ízt. A jonagold hasonlócsak, de kevésbé karakteres benne a savasság. Én függő lettem, iszonyúan szenvedek, mióta nincs.

A facebookon is tippeltek erre 🙂
http://www.facebook.com/Fuszeres

Viszont írt egy almaszakértő, bemásolom ide a levelét:
"Nem biztos, hogy a lapossága jellemző. Az alatta látható almák már nem annyira laposak. A laposságot a fajta mellett több minden befolyásolja: a porzó fajta (metaxénia) vagy a korai stádiumban az időjárás, stb…
A leírt íz alapján az Elstár-ra gondolok, ami szept. második felében érik és kellemes savai és intenzív, jó illata van. Tárolóban jól eltartható.
Színe alapján lehet a Gála is (már nálunk is tucatnyi klónja van) bár annak az íze inkább fűszeres mint savas. Nem is annyira leveses, mint az Elstár. A Gála jobban elterjedt.
A találatom vszínűsége cca. 80%"

Jaj, szerintem még senki nem tudta a helyes (?) választ. Ez gyerekkorom kedvencének tűnik, amelyet aranyparmennek hívnak. Erősen viaszos héjú, nagyon tartós, de főként erősen illatos, viszont nem túl édes almafajta. Azt hittem, már senki sem termeszti az országban…

Ilyen nekünk is volt, még a nagyapám kertjében (a kert már nem a miénk, de a fa esetleg még megvan, nem tudom, az utcáról nem látni el oda). A miénk annyiban különbözött, hogy az egyik fán kifejezetten sötétpiros felső résszel érett be, a másikon volt ilyen színű (de ez a világosabb hajlamos volt a keserűfolt-parásodásra). A fajta egyébként régi, közönséges (nem újabb klón!) Jonatán. Az a fa nálam idősebb, ha él még, 50 éves lehet. Kisnövésű, könnyen metszhető fa, bőtermő, savas-édes (nem nagy) almákkal. Egész télen szekrény tetején hűvös helyen eltartható volt, jövő májusig is, akkor már ráncosodott, de romlásra nem volt hajlamos. Az egész szobában kiváló almaszag lett egy szekrénytetőnyi almától.

Molnárgörény (elfelejtettem a blogger-azonosítómat)

gala lesz ez: royal gala vagy galaxy. hajlamos a kurválkodásra, rengeteg féle van belőle.
baromi jó hidegtűrő/tárolható. és olcsó. zöldségesek és szupermarketek olcsó, de finom dömpinggyümölcse 🙂

Szerintem talán JonaGoRed – ez is hajlamos mutációra, úgyhogy almáskertről-almáskertre alakulhat egy kicsit. Az alma íze is függ a tájegységtől, a termőföldtől, a termelő törődésétől, stb. Remélem találsz még ilyan almát!
MsTea

lelőhely:
sem a hunyadi, sem a rákóczi téri piacon nem láttam még hasonlót, de ha a szobi utcától elindulsz az oktogon felé a körúton, az első éjjel-nappaliban 129 Ft-ért vesztegetik kilóját.

néhány hónapja még óriásiak voltak, mostanra gondolom az utolsót rúgják a készletek, úgyhogy elég aprók, viszont az ízük továbbra is páratlan. nem mernék rá megesküdni, de azt hiszem szabolcsi jonagold van kiírva…

Vélemény, hozzászólás?