Szakad

Olyan 9-10 éves lehettem, amikor egy sátortáborban eltöltött 10 napból 7 olyan volt, mint ez a mai. Az első három nap harminc fok meleg, szikrázó napsütés volt, strandoltunk, esténként tábortűz mellett énekeltük a Paff a bűvös sárkányt, és a 16 tonnát 🙂
Aztán a negyedik nap reggelén arra ébredtünk, hogy szakad. A nagy katonai sátrak kb. fél napig bírták a vizet, gondolom a leselejtezett darabokat olcsón eladták az iskoláknak, aztán szépen lassan egyre több helyen kezdett el becsöpögni a víz. A vaságyakat furcsa szögben össze, majd széttoltuk, hogy minél kevesebb víz érje. Mindenki melegre számított, ezért egy vékony zártcipőn, egy mackónadrágon, és pulcsin kívül más meleg ruha nem volt nálunk.
Az első esős nap még kártyáztunk, beszélgettünk, a sátorban, de aztán elkezdett unalmas lenni, és hiányoztak a szomszédos sátorlakók is. Másnap bementünk a közeli városba, megnéztük mind a két múzeumot, a két templomot, és egy zsinagógát. Étteremben ebédeltünk, és jókat nevetgéltünk a vonat állomáson.
Harmadnap már majdnem megfagytunk! A ruhánk nedves volt, és koszos. Kimosni nem tudtuk, mert nem volt váltás, és abban a nyirkos időben soha nem száradt volna meg. Már ebédelni sem volt kedvünk átmenni az ebédlősátorba. A pottyantós wc-k a tábortól kb. 100 méterre voltak (naná), és addig húztuk a kimenetelt, amíg már tényleg szaladni kellett.
Utána másnap reggel arra keltünk, hogy szétunjuk magunkat. Szép lassan azt vettük észre, hogy mindenki az egyetlen kőépületben nyomorog, ami a mosdó volt.
És onnantól kezdve mindegy volt az időjárás. Szakadt, akkora sár volt, hogy a cipőnk beleragadt amíg azt a 20 métert leszaladtuk a mosdóig, de nem számított, mert a mosdóban várt a dumaparti, a sok társasjáték, a véget nem érő világmegváltó beszélgetések.
Reggel héttől este 9-ig, amíg volt egy kis fény, ott nyomorogtunk fiuk, lányok vegyesen. A negyedik esős nap este bejött az egyik tanár, akik persze egy vízmentes tanári sátorban forralt boroztak egész nap, és két dolgot közölt velünk:
-négy napja senki nem fürdött a táborban, lassan a faluban is érzik a szagunkat, elkezdték melegíteni a vizet, fél óra múlva sorakozó fürdeni! (Nagy fazekakban melegítették a vizet, majd a szabad ég alatt, kifeszített lepedők között mindenki kapott 4 liter langyos vizet, amit egy lavórban állva oszthatott be magának a barátnője segítségével, kancsóból locsolva. Megjegyzem, senkinek nem hiányzott a fürdés, és marhára nem zavart minket milyen illatok párolognak a mackóruhákból. Ennek ellenére, bár nagyon nehezen szántuk rá magunkat, fürdés még soha nem esett annyira jól!)
-eső ide, eső oda, éjjel bátorság próba lesz az erdőben. (Ha valakinek kimaradt volna az életéből a bátorság próba, akkor elmesélem, hogy korom sötétben 5 percenként egyesével indították a gyerekeket át az erdei ösvényen, kezükben egy bögre vízzel. Persze mindenki bevárta az után induló barátját, és kettesével vágtunk neki a rettenetnek, ahol tanárok ugrottak elénk a fa mögül, megdobáltak minket kavicsokkal, elgáncsoltak egy “hullával”, ami egy pár fekete gumicsizma volt, szürke pokróc alól kikandikálva.) Jó alanyok voltunk, sikítoztunk, ijedtünkben kilocsoltuk a vizet a bögréből, de nagyon-nagyon jól mulattunk.
Jó emlékezni ezekre a napokra.