Kategóriák
Egyéb kategória

Szerdai brunch

Nagyon izgalmas napunk volt szerdán. A Tefal egy sajtótájékoztató keretében mutatta be új, Tefal Natura névre hallgató edénycsaládját, és arra kértek Lila Fügével, hogy főzzünk együtt az újságírókkal.
Mivel a délelőtt tíz már reggelinek késő, ebédnek még korán, arra gondoltunk, hogy brunchot csapunk.
Semmi megkötés nem volt, azt főzhettünk amit akarunk, úgyhogy az edényekre bíztuk magunkat, és abból kiindulva találtuk ki a menüt. Én nagyon megörültem a grillserpenyőnek, ugyanis nagyon régen vágytam már egy olyan darabra, aminek valóban vastag talpa van, ami tényleg jól felveszi, és eloszlatja a hőt.
Hamar kitaláltam, hogy bélszínt sütök majd benne, hiszen az alapanyag egyszerű, az elkészítésében lehetnek csak gondok, de ha van egy jó serpenyő, és nem sütöm túl, akkor olyan nagy baj nem lehet. “Köretnek” háromféle kenyér készült a cocotte-ban, egy sima fehérkenyér, egy hagymás, és egy tönkölylisztes, fűszeres. Leginkább ez utóbbi illet a bélszínhez. Sokan meglepődtek, hogy a kenyér cocotte-ban sült, pedig nem csak azért érdemes benne sütni, mert egyáltalán nem tapad bele, hanem egyszerűen kifordítható belőle, de sütés közben bent marad a gőz, így könnyebb lesz a kenyér. Abszolút pozitív tapasztalat volt az eddigi teflonedényeimmel szemben, hogy színt is kapott benne a kenyér. Formakenyeret szoktam még teflon serpenyőben sütni, és annak mindig világos marad az alja. Szerencsére a Natura edény annyira jól leadja a felvett hőt, hogy mindenhol szépen meg tudott pirulni a kenyér héja.
És akkor a receptek:
Bélszínérmék konyakos zöldbors mártással
4 személyre
8 ujjnyi vastag bélszín szelet
1 ek vaj
1 ek olívaolaj
1 dl konyak
1 dl tejszín
1 csipet frissen reszelt szerecsendió
frissen őrölt bors
só 
1 csokor petrezselyem
1 ek konzerv zöldbors
A húst két órával a sütés előtt vegyük ki a hűtőből. A serpenyőt forrósítsuk fel szárazon, nagyon forróra, a legnagyobb lángon. A Tefálnak van ilyen thermospot-ja,  amikor abban eltűnik a jel, én még utána hagyom három percig, aztán teszem rá a hússzeleteket. Csak a húsok után adom mellé a vajat és az olajat, mert mindkettő hamar megég, és különben is, csak az íze kedvéért használtam 🙂
Másfél percig sütöm oldalanként a húst, majd egy előremelegített tányérba teszem pihenni tíz percre. Ha van rá lehetőség nem árt ilyenkor betenni a nyolcvan fokos sütőbe. Csak tálalásnál sózom és borsozom. 
A mártáshoz óvatosan a serpenyőbe öntöm a konyakot. (Fellobbanhat az alkohol gőze!) Hozzáöntöm a tejszínt, fűszerezem, és elzárom a lángot. Meghintem a petrezselyemmel, és a húsra locsolom.
Hozzávalók a kenyérhez:
50 dkg tejes kiörlésű tönkölyliszt
25 dkg simaliszt
25 dkg rétesliszt
7 g porélesztő
5 dl hideg víz
1 ek őrölt fűszerkömény
1 ek koriander mag
1 ek durvára örőlt bors
3 ek olívaolaj
A hozzávalókból alaposan kidagasztott tésztát készítettem előző este, betettem egy nejlonzacskóba, és betettem a hűtőbe. Reggel kivettem, átgyúrtam, megformáztam, és betettem a cocotte-ba. Ott hagytam szépen lassan duplájára kelni, majd 200 fokra előmelegített sütőbe toltam, és 50 perc alatt szép pirosra sütöttem.

5 hozzászólás a(z) “Szerdai brunch” című bejegyzéshez

Szia Eszter,
sajnalom, hogy a teflont reklamozod, attol hogy naturals-nak hivjak es ujrahasznositot aluminiumbol keszul sajnos nem lesz jobb… Az aluminium nagyon karos az emberi szervezetre es ha a szupervekony teflonreteg megkarcolodik ez is az etelbe kerul. Maga a teflon sem a legjobb valasztas, mivel tulhevites eseten mereganyagot bocsat ki… 🙁

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/teflon-tapadasmentesseg-elonyei-es-hatranyai

Hmm, jó lehetett az újságíróknak 🙂 Én a kenyeret fedővel rendelkező jénai tálban sütöm, lefedve és csodálatosan finom lesz benne.
A bélszínt hol szoktad beszerezni? Sajnos nálam itt mindig megáll a tudomány… a Vásárcsarnoki húsost ismerem, de oda csak ritkán jutok el. Próbáltad 3-4 cm vastagon is sütni? Biztos próbáltad 🙂 Úgy valami zseniális a steak.

Vélemény, hozzászólás?