Kategóriák
Egyéb kategória

Szukot

fotó:Bdnegin
Hétfőn kezdődik a szukot, vagyis a sátrak ünnepe. A zsidó naptár szerint Tisri 15 és 21 között van, ami idén október 13 és 20 közé esik.
A zsidók 40 évig vándoroltak a sivatagban, és mielőtt beléptek volna a Szentföldre, Isten egy csodálatos szent felhőt küldött feléjük, hogy megvédje őket a sivatag minden veszélyétől.
Az ünnep lényege, hogy kifejezze az Isten gondviselésében való bizakodást és hitet.
Hálából azóta is minden évben sátrat építünk, olyat, ami megvéd minket az időjárás viszontagságaitól, legalább három oldala van. Az ideiglenességét a tető adja, amit földből növő növényből kell készíteni, de nem lehet rajta 25 centinél nagyobb rés. Szintén tilos a tetőhöz gyümölcsös ágat felhasználni.
A sátrat általában szépen feldíszítjük, ezt a gyerekek különösen szeretik, mindenféle rajzokat készítenek, virágokat hajtogatnak, láncokat fűznek az alkalomra.
Minden nap más bibliai személyt hívunk meg a sátrunkba (Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron, Dávid). Aki nyitott szemmel jár jövő héten a VII. kerületben, az több ilyet is láthat.
Ezeken a napokon a sátorban étkezünk, de legalábbis mindenki igyekszik pár falatot itt enni.
Szukot-i előírás az ünnepi csokor a négy termésből.
Ez a négy termés a következő:
• Etrog (egy citusféle, kép pár poszttal lejjebb)
• Luláv (pálmalevél, erről a növényről kapta a nevét az egész csokor)
• mirtusz ág
• fűzfaág
Szukot minden napján megrázzuk, jobbra, balra, előre, hátra, felfele és lefele.
A Midrás azt tanítja, hogy ez a négy termény a szimbolizálja a különböző személyiségeket, akikből Izrael népe összetevődik.

2 hozzászólás a(z) “Szukot” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?