Kategóriák
Egyéb kategória

Őszi kuszkusz

Tegnap kicsit hisztis voltam, pedig igazából senki nem tehetett arról ami történt, engem mégis stresszelt, hogy a 11-re hívott ebédvendégeink még egykor se tudtak enni, de annyira helyesek voltak, és örültek később az ebédnek, hogy teljesen kisimultam az ebéd végére.
Különleges ebéd volt, mert egy stáb felvette végig ahogy főzünk, sőt azt is, ahogy megesszük amit főztünk. Anna az előételt készítette, Dóra pedig mi mást, mint a desszertet. A fekete ribizli sorbet nekem annyira bejött, hogy most az a helyzet, hogy ez a kedvencem. Kár, hogy sehol nem lehet kapni, legalábbis nem olyan finomat, mint ami a Lila Füge konyhában készül., remélem majd posztolja az egész desszertet, mert én még az ebéd végén is rájártam az üres fagyigépre 🙂
Én a főfogásért voltam felelős, amit először vegára terveztem, de a végén mégis került bele kevés hús. Mivel csirkemellet tettem bele, különösebb hatása nem lett az ételnek.
Hozzávalók:
3 nagy fej hagyma
2 dl olívaolaj
10 dkg mazsola
1 közepes sütőtök (sonkatök)
10 szem koktélparadicsom
2 csirkemell filé
1 ek őrölt rómaikömény
1 kk mustármag
3 kk őrölt fahéj
2 ek barnacukor
2 ek harissa
2 citrom leve
1 nagy csokor petrezselyem
1 ág menta
1,5 bögre kuszkusz
10 dkg vaj
1 citrom leve
forró víz
A hagymát karikákra vágtam, és az olajaban szép lassan karamellizáltam. Amikor elkészült, megszórtam a barna cukorral, és még azzal is hagytam pár percig a tűzön. Szűrőbe tettem, és a maradék olajon megsütöttem a sütőtököt, amit előzőleg kockákra vágtam és sóztam. Kivettem a sütőtököt, és a wokba tettem a felkockázott csirkemellet. Megszórtam a fűszerekkel, rákanalaztam a harissát és beledobtam a mazsolát, majd és szép pirosra sütöttem. Visszatettem a sütőtököt, belevágtam a paradicsomot és rányomtam a citromok levét.
A kuszkuszt löntöttem forró vízzel, sóztam, belekevertem a vajat és rányomtam a citromot. Letakartam alufóliával és hagytam negyed óra alatt megpuhulni.
Tálalásnál alulra került a kuszkusz, rá a ragu, arra a karamellizált hagyma, végül megszórtam a petrezselyem és menta keverékével.

Kategóriák
Egyéb kategória

Őszi mindentbele

A recpt az, aminek hangzik: lassan, ráérősen elkészített vasárnapi vacsora. Sütőben sül, hogy a sütő meleg is fűtse a lakást. Mióta gyerekem van, igazából csak álmodozom a lusta hétvégékről, ő ugyanis kipattan az ágyból, tele van energiával, rögtön menni szeretne valahová, de ha azt nem akkor játszani, beszélgetni, szerelni, javítani, számítógépes játékot tervezni, vagy arról mesélni, hogyan fogja megtalálni az örök élet titkát.
Ezzel szemben én, ha tehetném, reggel elmennék az erdőbe sétálni egyet, majd valahol egy pilisi kis faluban ebédelnék valamit, aztán hazajönnék, odatenném a vacsorát (mondjuk ezt), bebújnék az ágyba, és álomba olvasnám magam. Aztán felébredve látnám, hogy már este hat, jól esne egy pohár bor, mire azt meginnánk, már meg is éheznénk, és jöhetne a vacsora.
Ekkor felébrednék, és rájönnék, hogy csak álmodom az egészet, egy pillanatra elszundítottam, és épp a Star Wars egyik legújabban kitalált epizódja dúl a fejemen.
Mivel a csillagközi háború is nagyon sok időt vesz igénybe, nem árt néha a “hétköznapi vasárnapokra” is beiktatni egy-két idősporoló fogást.
Két részletben készül, először a húst teszem oda, hogy szépen puhára párolódjon, majd a zöldségek is mellé kerülnek pár óra múlva.
Hozzávalók:
1 kg marha fehérpecsenye
4 ek libazsír (lehet más zsiradék is)
2 babérlevél
1 fej hagyma
őrölt bors
kömény
1 ágacska rozmaring
1 dl száraz fehérbor
A pecsenyét ujjnyi vastag szeletekre vágom, borsozom, megszórom köménnyel és nagyon forró serpenyőben, kevés olajon kérget sütök mindkét oldalára. Egy rómaitál nagyságú tűzálló edény aljába öntöm a megmaradt zsírt, rászórom az apró kockákra vágott hagymát, a babérlevelet és rozmaringot. Ráteszem a húst, meglocsolom a borral, lefedem, és 120 fokos sütőben néha vízzel pótolva a bort szép lassan két órán át sütöm. Feltekerem a hőt 180 fokra, közben megtisztítom a zöldségeket.
6 szál sárgarépa
1/2 sonaktök
2 fej lilahagyma
2 pritamin paprika
2 szem boróka
10 zsályalevél
A tököt nagyobb kockákra vágom, a sárgarépát csak megpucolom, a krumplikat akkorára vágom, mint a tököt, a lilahagymát négy részre vágom, a paprikát pedig kicsumázom, és felkockázom. Mindent a húsra szórok, sózom, borsozom, megkeverem, és újra lefedem. Egy óra múlva megnézem, kell-e neki egy kis bor, vagy víz, megpuhult-e a répa, szétesik-e már a hús? Ha igen, akkor ehetünk, ha nem, akkor kap még pár percet.

Kategóriák
Egyéb kategória

Sörös gulyás


Családunk “ősi receptje”, amiről kiderült hétvégén, hogy a hetvenes években tanulták valahol a szüleim. Én már úgy születtem, hogy ez az étel a repertoáron volt, kétféle módon készítve: télen agyagedényben sütöttük alacsony hőfokon, hosszan, hosszan, hogy a konyhát is fűtse, nyáron pedig kuktában főzte édesanyám, hogy negyvenöt perc alatt kész legyen.
Nekem nincs kuktám, de lehet, hogy összeszedem a bátorságomat, és vásárolok egyet, úgy tűnik, semmi félelmetes nincs benne 🙂 Nagyon jól zárnak, és a szelepeik is tökéletesen működnek, egy perc alatt leereszthető belőlük a gőz, és már ki is lehet nyitni, de a régi alumínium, ahol egy villával kellett a szelepet emelgetni, engem meglehetősen nagy félelemmel töltött el, igyaz a gőzmozdonyt is valami nagy szörnyetegnek gondoltam gyerekkoromban.

Hozzávalók:
1 kg lapocka
2 ek zsír
10 dkg füstölt szalonna
3 sárgarépa
3 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
1 csokor zsálya
1 ágacska rozmaring
0,5 l világos sör
1 ek szegfűbors
1 kk kömény
só, bors
10-15 szem krumpli

A szalonnát kiolvasztom, hozzáadom a többi zsírt és a karikákra vágott hagymát, majd megdinsztelem. Közben felkockázom a húst, és azt is lepirítom a zsíron. A fokhagymát csak ellapítom a késsel, nem vágom össze, a répát pedig lereszelem. Minden hozzávalót belteszek a kuktába a krumpli kivételével, és felöntöm a sörrel.
Lezárom a kuktát, majd alacsony lángon főzőm negyven percig. Elzárom a lángot, és hagyon a gőzt kijönni a szelepen. Kinyitom a kuktát, beleteszem az egész krumplikat, ha kell, öntök alá egy pici vizet is. A lényeg, hogy a krumplik legyenek lenyomkodva az étel aljára, és legalább 3/4 részük legyen elfedve.
Újra lezárom a kutát, és főzőm még 5-10 percig a krumpli nagyságától függően.
Tálalásnál kiszedem a zsályát és a kakukkfüvet, vagy ha épp meglátom, akkor a szegfűborsot is.

Egyébként a Gösser Bock és a Dining Guide pályázatot hirdet, amelynek célja a legjobb sörrel készülő ételek és receptjeik megismerése és bemutatása.

A sör, mint gasztronómiai jelenség egy alapvető kontrasztra épül, amivel tisztában kell lennünk, ha a konyhában is alkalmazni akarjuk. A maláta édes, a komló keserű – ezt a két ízt tudja a sör hozzátenni az ételhez, és bizonyos sörök még a csípős élesztő ízét is átadhatják.
A sörben élő kontrasztot vigyük tovább az ételre. Komlós pils típusú sörök mellé édes zöldségeket – hagymát, répát, stb – illesszünk, sőt a méz, a melasz, vagy egyenesen a cukor is jól mehet hozzá. A komló keserűsége kellemesen oldja az olajos, zsíros, sajtos ételek tömősségét. A maláta édességét szépen kiegészíthetik a savasabb zöldségek – paradicsom, citrom, stb. Ha a maláta édességét akarjuk bevetni, gyakran használunk erős, pörkölt ízű barnasöröket. A sörben lévő élesztő illetve szénsav jót tesz a tésztáknak, paníroknak, palacsintáknak, bundáknak – könnyűek, ízesek és habosak lesznek tőle. A sör lúgos kémhatása révén hatásosan puhítja a húst – így jó pácot ad. A sör, mint fűszer nagyszerűen illik halhoz, csirkéhez, disznóhoz és marhához, de még a vadhúshoz is. Tudnivalók A sörrel készülő ételek közül azok receptjeit várjuk, amelyek jobbak sörrel, mintha sör nélkül készülnének, és ahol a sör olyan meghatározó – akár saját karakterével, akár ahogy más alapanyagok új arcát mutatja meg – hogy az étel nevében is megjelenik. Az étel legyen saját, vagy más által, házilag, saját recept alapján elkészített étel, amely bármilyen fogás lehet (kérjük az étel nevét feltüntetni). A pályázati anyagnak az elkészült étel fotóját, hozzávalók listáját és mennyiségét és az elkészítés módját kell tartalmaznia. A győztest a legismertebb gasztrobloggerekből álló zsűri választja ki. A legjobb receptet megfőzzük az Év Éttermét kihirdető, 2011. januárjában megrendezésre kerülő Dining Guide gálán és megjelenik a Gösser Bock és a Dining Guide kiadványaiban. A nyertes Gösser ajándékcsomaggal jutalmazzuk, meghívást kap a gálára és egy késtechnikai tanfolyamon vehet részt Chef Maki, a japán származású szakács iskolájában, ahonnan saját séfkéssel, és biztos alapokkal léphet tovább. A receptet, képeket és a jelentkezési lapot a szerk@diningguide.hu címre várjuk! Az e-mail tárgya “Sörös recept” legyen. Határidő A jelentkezés és a nevezni kívánt receptek feltöltési határideje 2010. november 30., 13.00 óra
További infó.