Kategóriák
Egyéb kategória

Kiskerti mesék

Sokan kérdezitek, hogy mi újság a kiskertemmel?
Jelentem, minden a legnagyobb rendben, minden kibújt, minden növekedésnek indult, egyelőre még picikék, de remélem megmaradnak!
Eddig nem mondtam, de akkor most elárulom, hogy miket ültettünk:
céklát, három félét: aprót, hosszúkásat, csíkosat, és sárgát
paradicsomot: alaszkai nagyot, koktélparadicsomot, tojás alakút, feketét
padlizsánt: hosszút, aprót, fehéret, és cirmosat
cukkinit, a kalsszik, és sárga változatban
fekete gyökeret
disznóbabot, és bokorbabot
sárgarépát hagyományosat és feketét
fűszereket, bazsalikomot, kakukkfüvet, rozmaringot és koriandert
A magok nagy részét itthon vásároltam, de volt amit Angliából rendeltem. Mivel ezek különösen drágák voltak, és csak egészen kevés mag bújik meg a zacskójukban, nagyon remélem, hogy majd szépen fognak teremni.
Hát egyenlőre ennyi a kerttel kapcsolatos hír, nem sok, de valami.
Egyedül a céklák miatt aggódom, mert a 18 éves vénséges labradorunk teljesen süket már, és különben se érdekli, hogy nem lenne szabad bemennie abba a kertbe, ahova 16 évig nem járt be, most úgy döntött, hogy agg korára való tekintettel mindent megengedhet magának (ami valljuk be, igaz is), és mindig a céklákon át megy be a kedvenc bokra alá. Mondjuk az is igaz, hogyha rá szólunk se hallja… 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Csinálj konyhakertet!

Fotó innen

Úgy látszik, nem csak nekem jutott az eszembe konyhakertet csinálni idén!
Bár az az igazság, hogy én nem a világgazdasági válság miatt adtam ilyenre a fejem, hanem mert meg lettem szólítva! Méghozzá akkor kaptam egy nem éppen kedves e-mailt egy fiatalembertől (aki magát folyamatosan vidéki parasztnak nevezi), amikor a River Cottage-ról írtam. A levélben az állt többek között, hogy mi itt Budapesten csak osztjuk az észt, de nem lennénk képesek egy tő paradicsomot se gondozni, lusták vagyunk, és különben is ne írogassak olyasmiről, amihez nem értek, hiszen még soha nem volt kapa a kezemben.
Hát, kapa igen is volt, az más kérdkés, hogy negyed óra alatt feltörte a tenyerem. Én bizony tisztában vagyok vele, hogy ha kapnék egy ugyanakkora földterületet és ugyanannyi pénzt, mint mondjuk kedves vidéki levélíróm, akkor ő több zöldséget és gyümölcsöt termelne rajta eleinte, de(!) pár év alatt behoznám a lemaradásom, és simán legyőzném a nagy termelési versenyben. Ha akarnám. De nem akarom!
Viszont annyira én is vagyok karakán, hogy első körben elszaladtam a vetőmagboltba, hogy bevásároljak magokból. Aztán rájöttem, hogy én nem is ilyen magokat akarok, és nincs is hová ültetnem a második emeleten 🙂
Akkor írtam egy kétségbeesett levelet kedves kiskertet kertelő barátnőmnek, és pár hét elteltével meg is érkeztek a magok.
Padlizsán négy féle, cékla négy féle, paradicsom négy féle,fekete gyökér, cukkini, kétféle sárgarépa, petrezselyem. És hát igen, kivittem Üllőre édesanyának. Tudom, tudom, így könnyű!
Csakhogy komolyan ki szeretném venni a magam részét a munkából! Nagyon várom már az első olyan zöldséget, amiről egészen biztosan tudom, hogy nem volt műtrágyázva, hogy ha kellet permetezni, akkor is csak bio permetet használtunk, és látom majd mivé fejlődik egy pici mag!
Majd meglátjuk mi lesz a nagy projektből, folyamatosan tudósitok.
Egyenlőre ott tartunk, hogy a paradicsomok kibújtak már, nemsokára lehet palántázni őket.
És mivel van tele a sajtó mostanában?
Michelle Obama kiskertet csinál a Fehérház kertjében! Na de nem ő az első försztlédi, aki ilyenre adta a fejét, ugyanis 1943-ban Eleanor Roosevelt győzelmi kertet hozott létre, ezzel buzdítva honfitársait is a saját kiskert gondozására, az önellátásra. A háború után az amerikai zöldségtermés 40%-át az ilyen kiskertek adták!
És tessék, a derék amerikaiak figyelnek az idő szavára! Idén közel 20%-al több vetőmagot és palántát adtak el, mint tavaly! És igény lenne még, de a kertészeti webáruházak nem készültek ekkora rohamra, így a palánták idő előtt elfogytak.
A vetőmag üzlet egyik tulajdonosa szerint azért majd lesz egy kis visszaesés, amikor az emberek rájönnek, hogy nem elég a magokat elültetni, azokat bizony heti szinten legalább 5 órát gondozni is kell! Csakhogy az amerikai számítás szerint egy 50 dolláros befektetés minimum 500 dolláros megtakarítást is jelenthet egy családnak! Én is feljegyzek minden költséget, a magoktól kezdve a granulált marhatrágyától a vízig, és majd ősszel levonom a következtetést. Persze a saját munkánkat nem számolom bele, hiszen nem megélni, kereskedni akarok a zöldségekkel, csupán saját fogyasztásra, kísérlet képpen ültettük azokat!
Folyt. köv.