Kategóriák
Egyéb kategória

Top 7 konyhai ajándék az Amazonon

Az Amazon óránként frissíti azt a listát, amiben azt láthatjuk, hogy melyek a legtöbbet vásárolt konyhai kütyük. Talán senkit nem lep meg, hogy a pattogatott kukorica gép 2022 napja a top 100-as listában van, reggel hétkor éppen vezette is azt.

Tehát első a popcorngép mindössze 15 dollárért, ami állítólag a fele az eredeti árnak. Nálam ez erősen az utolsók között végezne, mert egy fazékban is tökéletesen kipattogtatom a kukoricát, és azt is csak évente egyszer.

Második egy piros Kitchen Aid, ez tuti, hogy a magyar háziasszonyok nagy kedvence is lenne, ha itthon is megvehetnénk 300 dollárért. Furcsa mód, csak az utóbbi három napban van a top100-as listán, de lehet, hogy csak most jött ki ez az új modell. Én idén a rózsaszínre szavazok, de a piros se rossz, meg kell hagyni.

Harmadik a kedvencem. Annyira amerikai: legyen elektromos az is, ami eddig tökéletesen működött áram nélkül is: bornyitó és borhűtő. 179 napja a csúcson. Nem túl zöld termék, de csak 20 dollárba kerül.

Negyedik egy botmixer. Nekem is cserélni kéne az enyémet, el is fogadnám ezt. Semmi különös, de egy jó márka.

Az ötödik helyett – ami szintén egy Kitchen Aid, csak ezüst – jöjjön rögtön a hatodik. Italhűtő kocka. Hát, izé. Biztosan nagyon praktikus, meg minden, de nem értem mennyivel jobb ezt betenni a hűtőbe, mint az italt, ráadásul mindig el kell mosni, mert a tea után nem tehetem kapásból a vodkába. Szerintem vicces, de amerikaiak tömegei vásárolják, 26 napja a top100-ban.

A hetedik egyik amerikai háziasszony konyhájából sem hiányzik, ebben biztos vagyok, legfeljebb nem matrioska formájú hanem klasszik bögre. Ez nekem tetszik, elfogadnám.

+1 Muffinsütő szerkezet. Semmi mást nem készít, egy újabb elektromos csoda. Sajnos nincs benne a Top100-ban, de egy hónapja még ott volt. Mi történhetett?

Fűszeres a facebookon, legyen a top7-ben!

 

55 hozzászólás a(z) “Top 7 konyhai ajándék az Amazonon” című bejegyzéshez

@Attilajukkaja: Sokmindent hoznak, vagy ha a .com nem, akkor a .co.uk (vagy a .de). Pl. kenyérsütőt 30 ezerrel olcsóbbért vettem, Angliából, mint amennyiért itthon adták. Bár szerintem élelmiszert egyik sem visz külföldre. Én hoztam ilyen teát haza, állat.

Mondjuk mindent meg lehet oldani, de ahhoz már kapcsolatok kellenek.

@Altaïr:
Azelott en is rendeltem toluk konyveket, naptart, meg ilyesmit, de tavaly azt mondtak, hogy Magyarorszagra tobbet nem szallitanak, mert tul sok csomagjuk tunt el. En is probalkoztam az amerikai es az europai kirendeltsegekkel is, de nem jartam szerencsevel. Lehet, hogy megszunt a bojkott?
Es igen, tudjuk, hogy a blood es flood kivetelek! :o)

@Fuszeres Eszter:
Egyaltalan nem biztos, hogy azok lopnak, akik effektive kiviszik a csomagokat. Ne mindig az utolso lancszemre gyanakodjunk.
Victoria Principal esete viszont megerosit abban, hogy nem csak kitalacio, amit irtam annak idejen. Nekem kb. ket evvel ezelott az Amazon azert nem vette fel a rendelesemet sem, mert Magyarorszagot tul rizikos celpontnak talalta. Nagyon rossz erzes volt ezt olvasni. A “szarhaziak” kategoriajaba soroltak, pedig velem szemely szerint sohasem volt gondjuk. A megalazas a legjobb szo, ami eszembe jut errol. Ennyi.
Remelem, Victoria Principalnak csak kesik egy picit a csomagja… :o)
Mar csak azert is drukkolok neki!!!!!

@Attilajukkaja: Estimated date: december 5. Ma 12 van és még mindis semmi. Ez csak egy hülye XBox játék, tracking number nincs, így kerestetni sem lehet, sem a Magyar Postával, sem Amazonnal (Amazon UK). SOHA többet semmit nem rendelek ebbe a tolvaj, proli országba. Majd a külföldön élő rokonhoz megrendelem és onnan elhozom, vagy hozatom.

@Victoria Principal:
Ez nem jo hir!
Nagyon remeltem, hogy csak egy veszjoslo boszorka maradok, akit majd lenyomnak azok, akik csupa ellentetes tapasztalattal ostromolnak. Jo hirrel szolgalnak majd a Magyar Postarol.
A rossz hir, hogy hiaba reklamalsz. Biztos, hogy nem a feladok a ludasok.
Nem tudom, a helyedben kinel reklamalnek, de biztosan nem az Amazon-nal. A Magyar Postanal. Naluk meg ertelmetlen.
Az a legirritalobb az egeszben, hogy abszolut magatehetetlennek erzed magad.
A blogiro Eszter helyeben en jovore ezt is figyelembe vennem, mielott barmit is ajanlanek az Amazon-tol.
…Remelem, hogy eppen Karacsony elott majd arrol ertesitesz, hogy megis megkaptad a csomagot!!!
A remenyt soha fel ne add…(irta valaha egy nagy koltonk!)

A legszebb, hogy rég megvehettem volna azóta itthon is. Fogalmam sincs hol tűnt el, de én nyilván csak az Amazonnál reklamálhatok, hiszen tőlük rendeltem. Még az se biztos hogy a Posta hozza. Lehet, hogy valamelyik csomagküldő szolgálat. Nem véletlen, hogy évekig nem lehetett rendelni Amazontól Magyarországra. Ez Balkán.

@Victoria Principal:
Azert mondtam, hogy ne az Amazon-nal reklamalj, mert ok csipo”bol haritanak. Teljesen jogosan. Ok biztosan elkuldtek a csomagot.
Csak a magyaroknal tudsz reklamalni, azoknal meg teljesen felesleges. Nagyra vagyunk az onerzetunkkel, csak elfelejtjuk megemliteni, hogy az egyik legsunyibb, legloposabb tarsasag vagyunk.
A te csomagod sem biztos, hog eloketul.
Akkor viszont Eszternek is szot kellene emelnie ezugyben!!!!!!

Hát tényleg attól függ, honnan rendeled. Az amazon.com-tól mindig futárral jön, így mindig követhető is. A .co.uk-nél eladótól függ — küldtek nekem már futárral és Royal Maillel is, az utóbbit a posta hozta ki.

Olyan is volt, hogy 1 héttel az ígért szállítás után írtak, hogy visszaérkezett a csomag hozzájuk. Írtam nekik, hogy wtf, mert én kézbesítési értesítést sem kaptam. Erre azt mondták, hogy ilyen előfordul, pl. megsérült a címzés, ilyenek. A teljes vételárat és a szállítási költséget is visszafizették.

Szóval rossz tapasztalatom nem volt még velük. Nyilván ettől még azoknak nem lesz jobb, akiknek eltűnt a csomagjuk, de szerintem fontos tudni, hogy problémamentes kézbesítések is bőven vannak.

Érdemes azért írni az amazonnak is, ha késik a csomag, mert akár még utána is nézhetnek. Nekem még aznap válaszoltak.

Vélemény, hozzászólás?