Nem tudom, hogy az könnyített, vagy nehezített a dolgomon, hogy az egész család benyalt valami nagyon durva influenzát, minden esetre felváltva nem ettük semmit. A gyerek kezdte a betegséget, utána szépen sorban mindnyájan ágynak estünk. Volt két olyan nap, amire nem is emlékszem szinte, hogy megtörtént, annyira lázas voltam. A legfurcsább, hogy jól esett lázasnak lenni. Persze ha nincs körülöttem segítség, akkor nagy bajba is kerülhettem volna, mert magamtól nem ébredek fel éjjel kettőkor, és nem mérem meg a lázam, pedig a hőmérő 39,7-et mutatott. Még szerencse, hogy mire velem ez történt, addigra Gábor már csak köhögött.
Az alatt a rövid idő alatt pedig, amikor egészségesek voltunk, kétszer buktunk el majdnem. Az egyik bevásárlás alatt volt, ugyanis minden előzetes jótanács ellenére nem ettünk, mielőtt a Metróba mentünk volna. Hosszú bevásárló listával érkeztem, két hétre szerettem volna mindent megvenni, de sajnos alig sikerült valamit. Úgy tűnik az év elején, ráadásul kedden, az M3-as melletti Metróban nem gondolták, hogy friss zöldségekre vagy édesvízi halra vágyik valaki, úgyhogy csalódottan pakoltam a szalagra azt a pár dolgot, amit találtam. Ekkor Dávid kitalálta, hogy éhes és szomjas. Mivel semmi kedvem nem volt egy egész karton innivalót megvenni, gondoltam, majd kap az automatából. Persze kapásból közölte, hogy a víz neki nem jó, csak a nestea, így majdnem el is buktam a saját fogadalmam, miszerint semmi mesterséges három hónapig, de akkor kiderült, hogy egy árva fillér sincs nálam, csak kártya 🙂
Így nem vettünk neki hot-dogot se a kijárat után, és így hallgathattuk, hazáig, hogy neki már csak percei vannak hátra az éh és szomjhalál beálltáig.
A második komoly kihívás akkor leselkedett ránk, amikor egyszer gyerek nélkül maradtunk kettecsként, és elindultunk, hogy végre megnézzük az Egy komoly ember című filmet a moziban. Akkor meg Gábor akart éhen halni, és közölte is, hogy ő most bemegy a Burger Kingbe, és eszik. Mondtam, hogy erről szó se lehet. Pár percig vitáztunk arról, hogy az én kis hülye fogadalmam kihat-e az egész családra, és hogy kell-e hogy őt is érdekelje, vagy elég, ha magamat szívatom vele, aztán kiegyeztünk egy Hummus bárban, ahol egy falafel tálat ettünk. Ha nagyon szigorúan nézzünk, akkor nem kellett volna, de ha normálisan tekintünk az esetre, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy semmilyen mérget nem tettek az ebédünkbe.
A film egyébként nagyon jó volt szerintem, de inkább csak azoknak nyújt felhőtlen szórakozást, akik ismerik a zsidó szlenget.
Úgyhogy most itt tartunk, remélem sikeresen folytatjuk tovább!
Fótót innen kölcsönöztem.
2 hozzászólás a(z) “Újévi fogadalmi beszámoló” című bejegyzéshez
Igen, ezzel a szabállyal sajnos egyet kell értsek!
A Metróban én is mindig megéhezek, és az a hotdogos a kijáratnál igazi merénylet. Vacak hotdogot árul egy vagyonért, de még hagyma illata is van, hogy mindenképp megfontold, veszel-e. Szerintem alapszabály, hogy a Metróba csak csütörtökön és pénteken szabad menni.