Kategóriák
Egyéb kategória

Vágd le a kakast!

Véres lesz.
Ez a poszt arról szól, hogyan jutottam el először odáig, hogy levágjak egy csirkét, és mit is éreztem akkor, amikor megtettem.
Az ötödik kerületben nőttem fel a Belgrád rakparton. Ennek ellenére mindig is tudtam, hogy a levesben főtt csirke (igazából tyúk volt az), úgy került a fazékba, hogy nagyanyám levágta. Sőt, édesanyám is tett ilyet a második emeleti konyhánkban, amikor nagyanyám élő csirkét hozott Erdőbényéről. Hűtőtáska akkoriban még nem nagyon volt, ezért a csirke élve érkezett, hogy egy napig még egyméteres spárgával legyen a hokedli lábához kötve, mindent összepiszkítson, és egész nap kotkodácsoljon a stressztől.
Nem mondom, hogy a leghumánusabb megoldás volt, de akkoriban ez nem volt ritkaság.
Bényén is tudtam, hogy reggel a mama azért megy kis vájdlinggal a kezében a baromfiudvarba, hogy meglegyen az ebédhez való friss hús.
Magát a vágást nem láttam soha, mama hátat fordított, elment messzebbre aztán a csirkét letette a földre a konyha előtt, leöntötte egy fazék forró vízzel, amitől olyan szag lett, hogy ebédig elmenekültem otthonról.
Legközelebb másnap láttam viszont a baromfit, csodálatosan illatozó, aranysárga húsleves formájában.
Aztán amikor én már nem a szüleimmel laktam, és ők elköltőztek Üllőre, anyu vett 60 csirkét. Egy ideig tojtak, majd eljött a napjuk, és meg kellett halniuk.
Anyu már nem akarta megtenni, rám várt a feladat.
Akkor már csak anyai nagyanyám élt, ő tartott elméleti oktatást: fogjam meg a tyúkot, gyorsnak kell lenni, ne idegesítsem túl feleslegesen. A fejét hajtsam a szárnya alá, hogy ne lásson, egy mozdulattal tépjek ki pár tollat a nyakáról, hogy a kés jól csússzon, vegyem a madarat a két térdem közé, kicsit fordítsam le, hogy a vére lefelé folyhasson majd, és egy nyisszantással vágjam el a nyakát.
Na, ehhez képest a gyakorlatban:
Ittam egy vodkát, aztán amíg megéleztem a késem, addig ittam még egyet.
Anyu valahogy elkapta a tyúkot, én pedig megpróbáltam a szárnya alá tenni a fejét, de az-az igazság, hogy mindig látni akarja, hogy mi történik vele, pedig nem kéne, na mindegy…
Gyorsan kitéptem a tollát.
Elvágtam a nyakát.
Rossz érzés volt, mert utána még az idegek dolgoznak, és a tyúk kicsit rángatózik, idő kell, amíg teljesen kivérzik, és nem jó érzés egy kivérző tyúkot fogni.
Innom kellett egy harmadik vodkát.
Levágtam az összes többit, de a pucolásában már nem tudtam segíteni, nagyon fáradt voltam a vodkák miatt.
Aznap nem ettem húst.
Másnap nem ettem csirkét.
Aztán túltettem magam a dolgon.
Vasárnap kakast vágtam, és nagyon finom vörösboros kakast főztem belőle. Még aznap megettük, nagyon jól esett.
Nem kötelező egyetérteni velem, de szerintem az élet része (legalábbis annak, aki húst eszik) az, hogy az-az állat meghal. Nem végelgyengülésben, hanem bizony meg kell ölni.
Nekem húsevőnek ez nem okoz problémát, de teljes mértékben tiszteletben tartom azokat, akiknek ez már nem fér bele. Viszont azt is elvárom, hogy az én húsevő mivoltom is tisztelve legyen annyira, hogy nem tartanak példabeszédet az állatvédelemről.

61 hozzászólás a(z) “Vágd le a kakast!” című bejegyzéshez

Csak most jöttem vissza. Respect. Én mindig is horgász-vadász ember voltam kicsi gyerekkoromtól, így az állat megölése sose jelentett gondot – máig is igyekszem a lehető legkevesebb szenvedést okozni, de amit meg akarok enni, az bizony nem futkoshat, meg kell halnia. Levágom, megpucolom, aztán be a mélyhűtőbe, onnantól az asszony dolga.

Bátor és tisztességes dolog volt kimondani, hogy a hús "gazdáját" bizony meg kell ölni előbb, és ezt sokszor magunknak kell elvégezni. Ez se nem szégyen, se nem kegyetlenség. Éppen ellenkezőleg: álszent, aki húsevő ugyan, de utálkozik az effélétől és "ő aztán soha". Miért? Már elnézést a kemény hasonlatért, de az efféle hozzáállás olyasmi, mintha valaki folyvást mással töröltetné a fenekét, mondván, hogy ő azt nem képes elviselni, ha netán néha szaros lesz a keze. Tehát viselje el más helyette?

Félelmetes, hogy az EU micsoda baromságokra képes. Magyarország hibája, hogy nem hivatkozik elég sűrűn a helyi népszokásokra és folklórra. Érzéstelenítés? Ne már. Majd aneszteziológus is jár falusi disznóölésekre, nemdebár (jó, zsidóknál ez nem probléma, de hát a csirkét is altatni kéne…)? A libatömés és a disznóölés magyar folklór, és ha a spanyoloknak szabad bikaviadalt rendezni (ami nettó állatkínzás), akkor nekük is szabadjon disznót ölni hagyományosan. Nem szenved az két percnél tovább semmiképp, ha ügyes a böllér…

Kedves, kedvenc fűszeres lelkem,
biztosan, ahogy az életben bárhol a szélsőségesség az állatok levágását illetően is értelmetlen.
Hosszú ideje nem fogyasztok húst de egyetértek veled abban, hogy amíg egy élőlény egy másik élőlény húsával táplálkozik, az bizony annak az életébe kerül.
De, bár csak ennyi szenvedésbe kerülne mint ahogy írtad, mert fontos, hogy az állat ne idegeskedjen feleslegesen. Megérdemelné minden állat ezt a tiszteletet.
Szeretettel, Erika

A nem repülő szárnyasokat hipoaktív állapotba lehet hozni az egyensúly érzékük hirtelen megzavarásával. Hátrafordítás nem tudom hogy elég -e , de pl. fej fölött forgatás lsd, kárpász igen. A levágásnál ez nem helyettesíti a kábítást, nem anaestheticus állapot. Úgyhogy a válasz kategorikus NEM ! Szerintem a sakter és a vágás pillanatának tekintetében a halil a mérvadó. A kábítás is jó, de lehet veszélyes is. Azt hiszem el kell fogadnunk hogy az élet elvétele és születése nem fájdalom és ingermentes. Ezért is fontos szerintem a vágás körülírása szabályokkal. Magunk erkölcsi épsége és az állatok érdekében. Magam a kóser vágást tartom a legetikusabbnak, nem a legfájdalommentesebbnek, hanem a világ és az erkölcs/etika kölcsönhatásába legjobban beleillőnek. Kedves ekkerjoz a szívemből szóltál, nekem nem volt bátorságom ideírni azt állatkínzást, ami a lakásban tartott állatokkal történik. Persze hasonlóan a libatöméshez, nem önmagában mint tartásmóddal van a probléma a lakásban tartással, hanem a végrehajtása miatt számtalan jó és rossz példa létezik. Azt viszont én is furcsának találom, hogy a vér állatvédő vega stb. nyolc órára egyedül hagy egy hat hetes kutyakölyköt. Ezt a dolgot felfogni nem bírom.
Nos mégegyszer Dorka ne fordigasd hátára az élő tyúkot mostanság:-), nem fájdalommentes csak lassult reakciójú állapot. (Persze gyerekkorában az ember csinál ilyesmit. )
medvedr

Ekkerjoz, gyerekkkoromban tyúkot hipnotizáltunk falun nyaraláskor. Kisfiú varézsigét mindott, aztán hirtelen hátára fordította a tyúkot, aki teljesen úgy maradt, mintha nem lenne magánál. Lehet, hogy ez egy humánus módja lenne az elkábításnak, /kivéreztetésnek?

Merész post volt, szerencsére a vérvegákat nem ette ide a fene.
Többnyire bőszen térítenek a húsevés ellen, állatszeretetre hivatkozva, de lakásban tartanak vadászgörényt, meg akváriumban degut.

A szárnyasok fejét azért hajtják a szárnyuk alá, mert így elbambulnak, tyúkot akár el is lehet így altatni.

Hát nem is tudtam, hogy ennyi tapasztalat van még erről a dologról. A fájdalom és a stressz az sokkal inkább a vágás körülményein és a megelőző dolgokon múlik. Megfogás, eltávolítás a megszokott helyről, a vágás közbeni rögzítés, stb. A leghelyesebb nagyon éles késsel a "torok" alatt egy metszéssel elvágni mind a két carotist. A véreztetésnél fejjel lefelé lógatni. A baltás lecsapás nem annyira jó mert ingerli a gerincvelőt, (fej nélküli csirke futkosása) és az állat nem vérzik ki rendesen. Ha többet vágtok a kopasztóvizet mindenképpen cserélni kell, ha nem is állatonként. A szárny alá hajtogatás, hogy ne lássa a kést egy hülyeség, még ha a néptől magától jön is. Persze ma már mindez a múlté mert kábítani kell. Ugye az EU ban vagyunk. Csókoltatom őket.
Üdv
medvedr

Vágóhídon a marhavágás sokkal humánusabb,mint háznál!30 éve láttam(osztálykirándulás) ,és már akkor is elkábították a jószágot,mire "felébredt" már virsli volt belőle.
Itthon mi is vágunk mindent(mostanában savanyú pofát),van összehasonlítási alapom…

Kézcsók Eszter!
Egyszer, amikor a Nagymamám feljött Pestre és hozott élő csirkét, le akarta vágni és elindult a pincébe ahol a siralom- mosókonyhában volt az áldozat. A Nagyi tudta, hogy ellenzem, ezért a megfent kés pengéjét fogta, hogy ne lássam. De én igen, s megmentendő a pipit, határozott férfias mozdulattal kirántotam a kezéből. hisz a nyél kínálta magát…
Ő faluhelyen,-na jó nagyközség- vágott általában két cocát. Én is segítettem, volt kék kis kötényem. és vakargattam a perzselt forrázott disznót, mint a NAGYOK.Addig, míg meg nem értettem, miért visít a malacka, onnan kezdve a fejemet a dunyha aládugtam a legtávolabbi szobában.
A Mamának volt egy sparhelt alatt, ládában, cuclis üvegből táplált malaca, aminek eljött a többivel együtt az ideje. A Mama az előző vágásból származó vért kevergette, amikor a kedvencet is leszúrták, de az kiszabadult , késsel a torkában és a mamához szaladt, a lábainál múlt ki. Na, akkor a szomszéd asszony fejezte be nálunk a nem kis munkát…
Jóval későbbi kép, a Nagyi a ház kapuja előtt(vidéken szokás volt) ül egy fonott kis gyerek székben és mellette (már csak) két libája.Susztertangó

fuuu, nekem is megvolt a falusi nagyinal az elmegy, hogy fogom a rangatozo csirke szarnyat-labat. nem volt eppen jo erzes, de nagyon nem is sokkolt. ennek ellenere asszem en csak akkor vagnam el egy csirke nyakat, ha kulonben eheznenk. szoval azert komoly kenyszer kell ehhez.

(aztán utánpucolni is kellett, mert tokos maradt, sok volt egyszerre az egész)
Mindenesetre eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha a levágott tyúk bőre alá levegőt fújunk valami szívószálszerűséggel, és egyszerűen tollazás nélkül megnyúzzuk….Úgysem szeretjük a bőrt.

Tavaly vágtam csirkét életemben először.. 20-at egyszerre, szomszéd nénivel. Nem mertem róla beszélni eddig, de most..
Már nagyanyám sem vágta le időskorában,(sajnálta az öreg tyúkokat) volt 5 fehér hibrid tyúkja, nem is tojtak, már olyan öregek voltak, azt hiszem végelgyengülésban aludtak el örökre.
Aztán kolléganőm olyan(jelképes) áron adta az élő broilercsirkéit, hogy bekövetkezett. Azt mondta, itt van a vágásidő, és nem vitte el őket aki nagyban szállított tőle, é úgyis meghalnának, úgyhogy úgy fogtam fel, mint euthanáziát..
Vodka helyett Jolika néni törkölypálesze segített a műveletben,ketten csináltuk, a másodiktól én vágtam, ő fogta.. ígérte, megtanít pucolni is, de az már nem jött össze, mert taccsolnom kellett a szagtól meg a törkölytől…
Jolika néni megpucolta, én beleztem aztán,(az nem volt anyira durva, mert tapasztalatom volt halak belezésében.. majd bezacskóztuk mell, alsócomb, felsőcomb, aprólék, zúza feliratú zacsikba, és lefagyasztottuk… Sokáig elég volt.
Tényleg nem kellemes érzés, legyet sem szívesen csapok le, ha nem muszáj, de a húsnak ára van.

Az exapósom nyúltenyésztő volt. Nekünk is szállított konyhakész állapotban. A Planétás receptek alapján készítettem el, nagyon finom volt. Sok ember irtózna megenni a nyúlhúst. Az emlős állatokat sokkal jobban sajnálom, mint a szárnyasokat.Nagyon aranyosak voltak a nyuszik, az unokák is dédelgették őket.

Így van.
Az alföldies nyárfás Hernád völgyi naplementés nyugati fele, ahol sárga fényt kap délután erdő és legelő, ahol büszkén mutatja magát a Boldogkői vár és hósapka csillog tavasszal a Magoskán ;-)))

zp

Elöljáróban: mindig össze kell szednem magam, h írjak egy un. gasztroblogba, mert nem sok férfitársat látok, ráadásul főzni sem tudok, csak mint minden pasi, enni.

Elöljáróban 2: azért úgynevezett, mert szerintem ez nem az, melyet bizonyít ez a post is, de ezt majd Erdőbényén két pohár furtmint között.

Amire én hívlak majd meg Eszter, mert valóban bátor dolog volt előhozakodni ezzel a kibeszéletlen témával, ráadásul az ismerős dolgok miatt a térdem csapkodtam a röhögéstől .

Választék és ötlet gyanánt akkor közreadok egy sajátot (hasonlít Daisy módszeréhez).

Anyai nagymamám a régi vájdlingos-késes megoldást használta a kertben félrevonulva, aminek a végén (ezt a képzavart) megszülető rángatózós tyúkok forró vizet kaptak – szakasztott, mint Eszter nagymamája, csak az enyém a Zemplén „rendes” () oldalán élt.

Kisvárosban élő anyukám azonban mai napig nem képes ezt megcsinálni, helyette apukámra hagyta a dolgot. Ő pedig – falusi gyerek lévén egyszerűen látva a világot – nem késezett, hanem a francia forradalmi találmány eszköztárát adaptálta. A tyúkhoz empátiával folyamatosan beszélt, miközben összekötözte a lábát. Megsimogatta, nyugtatta és a lábát a kezében tartva, letette a fejét egy fatuskóra. A hagyományos cukorrépa-szelető szekerce (paraszti mecsete) egyetlen suhintásával az egész fejet lecsapta, aztán jöhetett az ismert vájdling.

Nemrég eszembe jutott, hogy vajon én meg tudnám-e tenni. Aztán úgy voltam vele, mint a fősulin, amikor rovargyűjteményt kellett csinálni. Én össze nem fogdosom ugyan a bogarakat (se békát, se gyíkot), nem is kábítom és tűzöm őket gombostűre, de egy hétig bevállaltam egy teljes kollégiumi lányszobának a vacsorakészítést, amiért megcsinálták nekem. (Beismerem fura módja a csajozásnak, de az embernek az adott szituból kell kihoznia a legtöbbet  )

A tyúkot biztosan nem fognám meg, de ha ez már megtesz vki, apukám módszere az egyetlen, amellyel végeznék vele. S közben valószínűleg én is beszélnék hozzá…

Gondaanyu: házikolbász. Hmm….., békéscsabai beszállítóktól alig várom az újabb adagot.

Jut eszembe: nem tud vki rendes stifolder készítőt…?

A gyerekkori kopasztásos élmények miatt ma se szeretem a csirkehúst. Nem utaztunk a vérére, mindig elengedtük a torokvágás után, aztán néha még tovafutott, az se városi legenda. egy húsevő szerintem ismerje, legyen képes végrehajtani az egész folyamatot, és utána döntsön, bevállalja-e? És fontos a tisztelet, nem szabad kínozni az állatokat.
Pappito, az őz-szarvas vadállat 🙂 létezne az nélkülünk is.
"nem eszem semmit, aminek neve van"
ezen mindig nagyot röhögök, anyáméknál a macskáknak nincs, nem is volt soha neve, kutyának se mindig, maximum kuvasz!nem mész! de egy kuvaszpörit még én is kihagynék

Nagyapám egy mozdulattal leütötte a nyulat, aztán villámgyorsan vágta el a torkát. Baromfi vágásnál, illetve minden vágásnál borotvaéles kést kell használni, akkor nem szenvednek. A vágásért én sem rajongok, de megteszem. Párom apukája tart csirkéket-tyúkokat a 17. kerületben, kertes házas övezetben. A tyúkok hatalmas területen kapirgálhatnak, rendes takarmányt kapnak, és a kb. 20 gyümölcsfa lehulló terméséből csemegéznek. Addig is, legalább jól vannak tartva…

Nekem is kellet a vidéki nagyimnál a tyúkok levágásában segíteni. És még a pucolást, belezést sem úsztam meg. Lakótelepi csajsziként nem semmi volt. De nem emlékszem, hogy sokkolt volna a dolog. Sőt nagyon is helyénvalónak tartottam, mert nagyon finom levesek és rántott pipik, pörköltek lettek ebből az "áldozatból".
Most hogy így feszegetjük az ölés témát egy csomó minden eszembe jutott.
Pl. ne felejtsük el, hogy az Ószövetség idején volt véres áldozat. Ki KELLETT ontani a vért a bűnbocsánathoz. KELLETT a halál az élethez. Érdekes, hogy ugye ha húst akarsz enni és te jól akarsz lakni, akkor neki azaz a "húsárúnak" valahogy ki kell múlnia. De a zacsis húsok leszoktatták arról a jónépet, hogy ezt felfogjuk. Szerintem manapság így nincs is akkora értéke a kajának, mint régen.
Ugyan ez van a növényekkel is. Áprilisban egy éve hogy vidékre költöztünk. Elkezdtem kertészkedni és veteményest is csináltam. Na most már látom mennyi meló van vele! Úgy értékele minden falatot, mit megtermelek, mint még soha.
Hogy levágnék-e egy állatot én magam? Hááááát….
🙂

Keresztanyámék falun éltek, gyerekkoromban ott éltem át csirkevágást, no meg nyuszit is. Nekem mindig a szomszédba kellett mennem akkor, mert sajnáltam őket és keresztanyám szerint ezért nehezebben haltak meg.
Ma sem tudom elvágni a nyakukat, egyszerűen nem visz rá a lélek, pedig húsevő vagyok, de végezze más a piszkos munkát! :))
Ha nagyon muszáj lenne, persze, de azt hiszem én is becsapnék egy két pálinkát előtte! :))

Én nem eszem meg a húst,állatszeretetem miatt.De a páromnak elkészítem,(na meg a kutyánknak)ha arra van igénye,bár számomra borzalmas mikor vagdalnom kell egy állat tetemét.De elfogadom,hogy Ő igényli a húst és elfogadom másnál is ezt.Csak az a baj,hogy viszont én rengeteg meg nem értéssel szembesülök.De már jól kezelem.Igazából az lenne a legfontosabb,hogy míg ezek az evésre szánt állatkák élnek,legalább addig ne kelljen szenvedniük.Elképesztő tartási körülmények között vannak.Itt most főképp a nagyüzemi tartásúakra gondolok.Nyúlvágáshoz meg annyi,hogy falusi Nagymamim mesélte,hogy azért nem vágja le a nyulat,mert egyszer Nagyapám nem jól vághatta el egynek a nyakát és mikor elkezdték megnyúzni olyan hangon sírt,sikított mint egy kisgyerek.Mamám kemény asszony,de ez,azt mondta,nagyon megviselte,borzasztó volt.Kedves Eszter,húsevés ide vagy oda,maradok továbbra is olvasód!!

Szerintem már nem csak azt felejtik el az emberek, hogy a hús a boltban egy élő és levágott állatból van, hanem hogy a zöldségek is nőnek valahol, és van vetés, meg kapálás, meg szüret meg stb. Az pedig, hogy az állatok levágása az élet rendje, olyan egyértelmű, mint hogy van nappal és éjszaka.
És talán éppen azért viseli a mai ember olyan rosszul a betegségeket meg a halál tényét, mert annyira hozzá szokott a télen fűtött-nyáron hűtött lakásához és a boltban termő mindig lehet paradicsomot és banánt kapni élethez, hogy már azt sem tudja, milyen az élet természetesen.

Szerintem sincs gond a húsevésből. Egyedül akkor, ha nem tiszteljük az állatot, nem becsüljük meg azért, mert az életét és húsát adja nekünk. (Vagy tojását, tejét, bármit.) Ha csak darabnak tekintjük, gyártási egységnek. Ha bezsúfoljuk kis ketrecekbe, majd sokszor még élve tollazzuk le, mert a futószalag nem tökéletes… Aztán lefóliázzuk a húst, és jó esetben megveszi az ember a boltban, rosszabb esetben kidobja, ha lejárt a szavatossága – így aztán feleslegesen hal meg az állat. Vagy ha levágják a testről a táppal felpumpált mellehúsát, majd a többi megy a kukába. Vagy ha fél sült csirkéket dobnak ki, esetleg egy combokkal teli vödröt, mert már nem ízlik.

Húsevéspárti vagyok. De óriási a különbség a gyári csirkék és a falusiak között. Nagymamámnál kaprigáltak, bogarásztak, kaptak zöldet, szerették őket, és ha eljött az a bizonyos reggel, akkor éles késsel és gyorsan végeztek velük, majd minden porcikájukat felhasználták, így becsülték meg őket. A falusi ember régen akkor evett húst, ha jól tartotta az állatait. Manapság a gyárak miatt nem kell jól tartani, csak eleget kell tartani belőlük…

Könnyű húsevőnek lenni, ha a polcról kell levenni a húst. De ha ölni kell hozzá, na azt sokan már nem vállalnák…

Dee

Pappito, teljesen egyetértek veled. Már ami a horgász dolgot illeti. Van ez a C&R (catch and release) mozgalom, ami biztos szép ötlet, de számomra egyenlő az állatkínzással. Pedig halmatracot használnak, meg lekezelik a horog ütötte sebet fertőtlenítővel, stb, de a "halálra ijeszteni egy állatot" sportcélokból (hűdefaszagyerekvagyokeztnézdmekkoraóriásiállatinagyhalatfogtamfényképezzélledegyorsan) akkor is kínzás.
Ezzel szemben a "kifogom és megeszem" is nevezhető állatkínzásnak (itt is van pl. méreten aluli halak visszadobása), de akkor is, ez egy természetes és ősi módszer, aminek a célja a táplálékszerzés és nem csak egy eléggé kifacsart.
Nem hiszem, hogy szadista lenne aki állatot öl. Minden emberi lény megborzad a haláltól.

Én most tanultam egy új technikát. Egy zsák sarkát levágni. Beletenni a csirkét, a fejét kihúzni. A zsákot rátekerni. Ha így vágod el a nyakát nem törik a fiatal szárnya el. Meg nem csapkod, egyedül elvégezhető tett.

Mi néhány év szünet után újra vágunk disznót, a házi kolbásznak nincs párja.
Lányaink vannak, kicsinek is ott ségítettek, pontosan tudják szétszedni .
Akinek kedve van jöhet télen, majd szólok. 🙂

Eszter, nagyon tetszett ez az írásod. 🙂 Igaz, már vagy 20 éve nem vettem részt csirkevágásban, de kicsi gyerekként nagyon sokat segítettem így Anyumnak. Nálunk is a szárnylefogós-lábösszefogós módszer volt – ezt csináltam én (tettestárs), Anyum pedig a fejét tartotta és ő vágta el a torkát.
Az az érdekes, hogy most már készen vesszük a csirkét és egyszerűen nem is tudom elképzelni, hogy levágnék egyet, Anyum pedig már biztosan nem teszi meg, a legutóbbi tyúk- és kakascsapatot is a sógornőjével végeztette ki. Elgondolkodtató, mert úgy érzem, mindennek nem lelkiismereti oka van, egyszerűen csak túl finnyásak lettünk/elkényelmesedtünk ehhez.

a dolog filozófia részével nem tudok foglalkozni, tekintve, hogy ezek a csirkék-nyulak-disznók(oppardon)-marhák-őzek-szarvasok egyáltalán nem léteznének, ha az ember nem tenyésztené őket – hogy megegye.

Mellesleg szerintem a baromfiak (aprómarha) meg a nyúl finomabbak, mint aranyosak. A marha szép is és finom is. A disznó meg nem kóser 🙂

A csirke nyakának elvágása nem élvezetből ölés, amellyel én speciel nem értek egyet, azt a horgászt se értem, aki visszadobja a halat, csak a kifogásáért csinálja. (én se örülnék, ha horgot akasztanának a számba, lehúznának a viz alá, és aztán kivennék a horgot, hogy hát vicc volt… 🙂

Én meg amolyan kertvárosi lány lennék. Gyerekkoromban nem volt probléma, hogy nyulat, tyúkot vagy disznót vágtak, bár magát az eseményt azt hiszem sosem néztem. Viszont a friss, szinte még élő hús feldolgozását nagyon szerettem mindig is. Sokkal több életerő, energia van ezekben a húsokban, mint azokban, amelyek "előhűtve, védőgázas fóliában" kerülnek az asztal közelébe.

Azt hiszem tulajdonképpen egyszer szeretnék elmenni vadászni is…

Gyerek koromban én is olyan helyen laktam, ahol volt tyúk udvar. Anyukám csirkét vágott, és nekünk kellett fogni a lábát, de én mindég csukott szemmel fogtam és el is fordultam. Amikor a csirke kiugrott a kezemből és a földön vergődött / esetleg elszaladt /, az elég ijesztő volt, de elmagyaráztak mindent. Apukám nyulat vágott, mi etettük, simogattuk, még is tudtuk, hogy enni való. A kacsa tömését is néztük, igaz, kicsit sajnáltuk őket, de a Mama azt mondta, nem fáj nekik és mi elhittük. Én is pucoltam csirkét a második emeleten, de ez nagyon rossz örlet volt, utána alig bírtam kiszellőztetni. Az állatok levágására valószínűleg sosem lennék képes, pedig a Keresztanyám egy nagyon jó technikával dolgozik. A csirke fejét leteszi a tőkére és zsupsssszz! ráüt a baltával.Mindég volt sok csirkéjük, de csak így tudta levágni, így viszont gond nélkül. A galamb nyakát viszont mindég a fia tekerte ki.
Régen tényleg visított a disznó, de már vagy 30 éve elkábítják, mielőtt elvágják a nyakát. Régen csak házilag barkácsolt árammal, de sosem akarták, hogy szenvedjen.
Minden elismerésem Eszter, ma már kevés városi lány mondhatja el magáról, hogy szokott csirkét vágni. Mi szeretjük a csirke lábat, szoktam venni levesbe vagy főzök pörköltet, ha jó húsos lábakat kapok.

Hiába voltam disznóvágáson, meg segédkeztem nyúlvágásnál, az állat halálát nem láttam. Pedig hozzá tartozik húsevő életünkhöz.

Anthony Bourdain mondta egyszer, amikor maga fogta ki ebédre a halat, hogy ez egy életre megtanította arra, hogy ne dobjon ki fölöslegesen ételt.

Nagyanyám még belefőzte a csirkelábat a levesbe, egy mostani városi gyerek meg már azt se tudja milyen lába van a csirkének.

Apukám gyerekkorában a 30-as években egy zsidó házban élt. Minden héten jött a sakter baromfit vágni. Úgy dolgozott, hogy nem lehetett hallani az állatok hangját, hiába iszonyúan tudnak szenvedni.

De nem is kell végignézni a vágóhídon a marhavágást. Elég ha tisztában vagy vele.

Lorien, egyszer nagyapám kapott két nyulat. Mire hazaköltözött ősszel a telekről, a két nyúlból harminc lett. Apámnak kellett agyonütni mind a harmincat. Nehezen ment, a nyulak sírtak, borzasztó volt! A végére apu ügyesbb lett, de azóta a nyúl nem a kedvencem. Különben se kóser 😉

Az ám! 🙂

Különben a nagyobb emlős sem lehet probléma, te is meg tudnád, ha egyszer már láttad, hogy kell, most nem részletezném, hogyan :). A nyúzás kicsit bonyolultabb, azt célszerű először kisebb állaton, mint például a nyúl betanulni, a többi hasonló, csak nagyban.
Egy kecskén való gyakorlatozás után a bárányról már úgy szedtem le a kabátot, hogy mehetett a szűcshöz, csak egy lyuk lett rajta. Az az egyedüli nehézség, amíg rögzíted a jószágot, ott bizony meg kell tartani a súlyt, fogás meg nincs rajta, kívánkozik vissza a földre, célszerű segítséget kérni.

vega vagyok. sosem láttam, ahogy levágnak egy állatot. én nem bírnám megtenni, de nem ezért nem eszem húst. de loriennel egyet értve egy húsevőnek szembesülnie kell ezzel.. és nem buzdítok senkit se erre, se arra. azt gondolom, mindenkinek megvan a saját útja (gasztroútja is), és azt tiszteletben tartom!
és ezentúl is olvaslak 🙂

Szerintem ha túllép az ember a józan eszével a hisztérián és azokon a képzeteken, h "nem eszem semmit, aminek neve van", helyére lehet tenni a dolgokat.
Hisz két külön eset az, ha valaki kap egy kisállatot, h nevelgesse, vagy ha valakinek vannak otthon tyúkjai, disznói, stb.
Utóbbinak általában nincs neve, de ha van, akkor is elsősorban azért született, azért etetik, h húsként végezze. Meg sem született volna másként… lehet h durva ezt mondani, de ezért van.

Gyerekkoromban én is sokat láttam nagymamámat csirkét vágni, libát tömni, a disznóvágás is egy megszokott esemény volt. Így biztosan könnyebb tudatosítani, h a pörkölt nem granulátum formájában terem a fákon. 🙂

Ja és le a kalappal Eszter… odáig én sosem merészkedtem, h a "gyilokban" részt vegyek.

Hagymás vér az disznóból, az sem rossz. Itt viszont jönnek még hozzá olyan dolgok, mint zúza, szív, tojások (ugye még héj nélkül), máj. Nagyon jókis cucc, nem érdemes ezeket a dolgokat levesbe pazarolni.
Zsanett

Nekem nagymamám mindig azt mondta gyerekkoromban: remélem, mire felnősz, feltalálják azt a csirkét, amelyik levágja saját magát, mert te aztán el nem vágod sose a nyakát. És így lett. Ha nekem kéne megtennem, soha többé nem ennék csirkét. Pedig de jó is az!:)

Gyerekkoromban családi házban laktunk a belvárosban. Anyukám és a szomszédok rendszeresen vágtak csirkét. Az udvarban lehetett baromfit tartani. Én akkor is sajnáltam, amikor az összekötött lábú csirkéket hazahoztuk a piacról. Csirkevágás napján elmenekültem otthonról. Iszonyatosan tud az állat vijjogni, a koppasztó víz is iszonyú büdös. Akkoriban a városi születésű asszonyok csak kevesen tudtak csirkét vágni. Én félig-meddig vega vagyok undorodom a vértől a belsőségektől. Köszönhető annak is, hogy egy hentes bolt udvarában dolgoztam. Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy húsételeket készítsek. Az exférjem egy hegyközi kis faluból származik.Annak idején konfliktust okozott, hogy én nem jártam el a szüleihez disznóölésre, a levágott csirkét sem tudom megpucolni. Mostanában is volt, hogy élő, vagy félkész csirkét kaptunk ajándékba a falusi rokonoktól.Nem is szeretem, nem tartottam meg, oda kellett adnom a házmesternek Én ilyen kényes hiszti liba vagyok. Apukám is ilyen volt, a fiam is ilyen.

Hétvégén én is betakartam egy kakas szemét nokedlival, de nem én vágtam le, hanem a férjem. Igazából több kakasunk van, és ez kerülgetett legintenzívebben az udvarban, úgyhogy ez került a fazékba. Apa csinált mindent, de részemről nem a gyilkosság gondolata miatt, hanem mert nem értek hozzá, nekem soha nem kellett csirke lábát fognom, és idén vettem először napos csibéket :)) A férjem forrázta, pucolta, belezte, az én feladatom csak az ebéd elkészítése volt és a kakashere gondos elkülönítése saját fogyasztásra :)))
Úgyhogy elismerésem az eseménynek, ügyes voltál :)))
K.

Nálunk kétemberes volt a dolog. Egyik (pl. a gyerek) fogta össze a lábakat egyik kezébe, ez volt felül, szárnyakat a másikba. Másik személy vágta el a torkát, és nem volt szabad levágni a fejét, mert állítólag úgy nem tud jól kifolyni a vére.
Nekem nem hiányzik, tökéletesen megvagyok a bolti csirkével, DE a vér és belsőségek megsütve (olyan pörkölt jellegű cucc, van ennek neve?), na az pótolhatatlan.
Zsanett

Nagyon jó poszt, igenis fontos dologról van szó. A húsevőknek szembesülni kell ezzel a problémával, a hús nem abból van, hogy elmegyünk a henteshez, és megvesszük, az állatot előtte meg kell ölni.
Nagyra becsülöm a bátorságod, hogy belevágtál! Nekem már meglehetősen nagy gyakorlatom van, de a mai napig nem tudom megszokni. Szerencsére hamar túl vagyok rajta, és nem is szabad ezen sokat morfondírozni, mert ezeket a haszonállatokat a húsukért tartjuk, de azért akkor sem jó érzés.

Szombaton én is tyúkot vágtam, mégpedig vértyúkot, annyira harcolt, hogy én is áldozatul estem, beleverte a kést a másik kezembe. A kopasztást így megúsztam, de jobban örültem volna, ha nem, elég csúnya seb.

Ez nem szív kérdése.
Természetesen egy emlős sokkal jobban a szívéhez tud nőni egy embernek.
Az egyetlen emlős, amivel szerintem fizikailag megbírkóznék, az a nyúl, de nem hiszem, hogy valaha is nyulat kell majd vágnom.
Egy birkát már nem tudnék megölni, de ha arról lenne szó, akkor ott lennék a vágásánál igen. És nem azét mert szívtelen vagyok, hanem mert azért tartják az emberek az állatokat (már amelyiket azért tartanak)hogy később megegyék.
Ahhoz pedig…

Én gyerekkoromban nap mint nap láttam, hogyan vágja nagyanyám és anyám a baromfit. No és a disznóvágások. Nagynéném, ha náluk voltam, felment a padlásra, fogott két galambot levesnek és kitekerte a nyakukat. Amikor már nagyobbacska lettem, nekem is segíteni kellett. Édesanyám mindig nevelt csirkéket, nagyüzemben vágtuk, tízesével, s mentek a fagyasztóba. Ez az élet része.

Én már vágtam el csirke, tyúk, pulyka nyakát. Nem szeretem azt az érzést. Ha csak tehetem, a férjemre hagyom.
Lábfogás: elsősorban azért, hogy az állat ne vergődjön, és törje össze magát. Én sem tudok úgy megfogni egy csirkét sem, hogy stabilan tartsam, és ne tudjon vergődni. Nem gyenge vagy határozatlan vagyok, ez a reumám következménye.

Jaj, én se szeretem, amikor néhányan azt képzelik, hogy a csirkemell műanyag tálcán terem. És bevellom imádom a hízott liba máját is. Sőt be kell vallanom azt is, hogy nagyon mulatságos volt ez a poszt annak ellenére, hogy egy állat haláláról írtál. Eszter, imádom az írásaidat!

Klári

Vélemény, hozzászólás?