Esze Dóra írása
Tudjátok, gyerekek, amikor üknagymami belefogott a cukormentes desszertkísérleteibe, először egyáltalán nem nézett körül. Nem vallatta a netet, nem kíváncsiskodott, ki hogy csinálja. Lebegett lelki szemei előtt egy ízélmény meg egy állagminőség, és csak azt tudta, hogy mindent el fog követni ezekért. Úgy is mondhatnánk, messziről indult. Volt egy korszak, gyerekek, amikor pépesített rizzsel próbálkozott. Gondolta, ebbe nem lehet belekötni. Egyszer aztán meglátogatta üknagymamit hazánk már akkor is buuuuuuuuuuuum, ennyire híres költőnője, bizony, gyerekek, két év múlva az érettségin, ha őt húzzátok, simán elmesélhetitek, amit most mondok, beleharapott egy házi készítésű süteménybe, elgondolkodva nézett maga elé. Előttetel van, amikor valaki lila-sárga kockás gumicsizmához veszi fel a piros norvég mintás kabriót, meg egy vastag arany nyakláncot, ugye? Hogy mit szoktunk olyankor felelni érdeklődésére? „Érdekes…” Majd, hogy senkiben ne maradjanak kételyek, a költőnő hozzáette: „Finomnak semmiképp nem mondanám.”
Üknagymama nem adta fel. Erről még nagyon hosszan mesélhetnék nektek, de a Marsra kicsit még drága a telefon, meg látom, türelmetek is fogytán. Így is van, nem azért mentetek egy már lecsengett hájphelyre nyaralni, hogy szórjátok a pénzt. Gyorsan csak elsorolom, mi mindennel próbálkozott tiramisu alapnak: cukormentes biokukoricapehely, cuormentes háztartási keksz, diabetikus babapiskóta, diabetikus kekszek özöne. Jóval később, 2011-ben egy csodás májusi napon, családi ünnepségre készülvén rájött, hogy semmit nem bíz a véletlenre és maga fogja megsütni a piskótát. Hát ennyit mára, drágáim. Holnap megint jelentkezem, ésszel a kagylóvadászattal a vastóban, puszi.
2 + 4 tojás
250 g mascarpone
fél ek zsemlemorzsa
1 ek rizsliszt, 1 ek Norbi lowcarb mix
1 kis csésze kávé
2 + 4 tk xilitol
vodka
Két tojásból elkészítettem Nagymamám tíztojásos tortáját, nagyon vicces volt a megszokott tempó ötszörösével haladni. Felvertem két tojás habját, beletettem két teáskanál xilitolt, szépen belekevertem a sárgájákat, és kapott egy hintésnyi zsemlemorzsát. A Nagymami receptje egy kevéske jéghideg vizet is mond a liszt előtt, de az kiment a fejemből. Én nagyon sokat köszönhetek a Norbi lowcarb mixnek, és ugyanúgy kerülöm a finomlisztet, mint a finomított cukrot, így hát különösebb pirulás nélkül adom meg az összetevők között, amely tehát ezen a ponton kerül bele a tésztába. Sütőpapírral kibéleltem egy jénait, igyekeztem annyira lelapítani, amennyire lehet, lenyirbáltam a kilógó részeket, beleöntöttem a tésztát, és az alsó rácson másfeles fokozaton addig sütöttem, amíg a tenyerem száraz maradt a tetején. Csodásan levegős típus.
A krémhez felvertem négy fehérjét, majd finomabb fokozaton hozzákevertem a négy teáskanál xilitolt, a négy sárgáját, néhány csepp vaníliaesszenciát, a mascarpónét, és hát eléggé szabadon választott gyakorlattal öntöttem bele a vodkát. Kínos dolog ám a szűkmarkúság! Mondjuk így, nem sajnáltam a családomtól. Az eredeti receptek likőrt írnak, többnyire amarettót, de bevallom, én már készítettem tiramisut pálinkából is. A pucér tortácskát több helyen megszurkáltam tálalóvillával – így hívják? –, és belecsorgattam a kávét. Ráfektettem a szép, lassú krémet, a tetejére tettem a betűsablonokat, majd kakaót szitáltam a felszínre és ment a hűtőbe egy napra.
Rita
Először egy olasz fiú.
Én találtam ki a két üveg Martinit, még jóval az előtt, hogy kiderült volna, Tapolcára megyünk abban az évben, nyilván nem tudhattam, hogy három napon át zuhogni fog az eső, sem más, sem én. Nem tudtam, mit hoz ki belőlem, keveset, vagy egyáltalán semmit nem gondoltunk a lehetséges következményekről, tehát annak előtte nem esett, messze nem esett annyi szó róla, mint a szexről. Nem képzelegtünk, nem gyűjtögettünk, nem tapogatóztunk, nem nyomoztunk, nem akartuk hallani, másnak hogy sikerül az első alkalom, csak abban voltunk biztosak, hogy kettő kell hozzá: egy üveg nem elég, három sok. Fél tizenkettőre saccoltuk, hogy hatni fog, kidől vagy végképp elázik az a három tanár, aki nagy kelletlenül elkísérte az osztályt, bár, ha jól emlékszem, ilyesmit egyikünk sem kért. Háromnegyedkor Hubay be akart kopogni a faházuk ajtaján, majd engem noszogatott, másszak fel az ablakpárkányra, és nézzem meg, alszanak-e már, Ferike azonban megvétózta mindkét ötletet. Egy első alkalomnál kardinális kérdés a kockázat öröme, ezzel érvelt. Tehát nem az a legfontosabb, mit nyerünk vagy vesztünk, hanem a bizonytalan borzongása, mely előbbinél messze ütősebb, utóbbiért bőségesen kárpótol. Szerintem azonban mivel ez a borzongás garantált, eleve kilövi a rizikót, lássuk be, kicsit sántít az elmélet, nincs hang, nincs fény, nincs mozgás fél tizenkettőkor, ez persze világos, ezért választottuk ezt az időpontot, hogy kinyissuk, hogy becsukjuk magunk mögött az ajtót, megtaláljuk a faházaktól megnyugtatóan távol eső, már-már biztonságos területet, akkor épp csak szemerkélt, megálljunk a fáknál, és elővegyük.
Először egy olasz fiú csókolt meg.
A vizes fűben állva, a hirtelen és széles hullámokban fokozódó öröm fodraitól elborítva babráltunk vele, nehezen fogott a gyufa, mert persze mindezt vagy cigi mellett, vagy sehogy, addigra átvizesedett a cipőnk, félig a zoknink is. Poharat nem vittünk, mintha így állapodtunk volna meg, pedig nem. Ferike volt az első, forgatta a szemét, sóhajtott, neki is, simán neki is fohászkodhatott volna, aztán Hubay jött, zavaró természetességgel, afféle „Gyerekek…“-nézéssel, végül én. Meghúztuk, körbeadtuk, amíg egyáltalán görgött benne a folyadék. Egy idő után szúrni kezdett. A mellkasomban középtájt. Ha úgy képzelném, hogy nagy, laza, lötyögő burok, párafelhő, hártyagömb veszi körül a szívemet, ez a fájdalom épp hogy megérintette volna puha felszínét. A kaktuszok, ezt olvastam egy útikönyvben, kiválóan erjednek, ezért főznek belőle pálinkát Mexikóban. Ferike olaszul tanult és gőzerővel, Hubay az angolra feküdt rá. Észrevettem, hogy az üveg nyaka kicsorbult, a nyelvet felhasította, elmetszette, szétnyeste az én két drága barátom: Ferike azokat a szavakat szedte elő, amelyek ránézésre lehetnek olaszok is magyarok is – arca, faló, galla, tino, tana –, Hubay pedig gondolt egyet, és ugyanígy járt el – bolt, eleven, hit, most, tan – az angollal. A barátnőm ott aludt az egyik házban, tőlünk kettőre. Szeretett, nagyon szeretett, kifejezetten közkedvelt ital Közép-Amerikában ez a fajta tömény alkohol, szúr, mint a túlélőbajnok növény tüskéi. Ide-oda lötyög a kukac, konstatáltam, hogy ez már a második üveg, a kaktuszpálinka utolsó néhány kortyában, lecsavartam a tetejét, ezt az ide-oda lötyögő kukacot meginni nagy szerencsét jelent, olajszerűen sűrű, édes, mégis váratlanul csípős volt, nem minden ízében, mint mondjuk a hegyes erős paprika, de nem akarok rá másik szót használni, csípős, ez csak egy érzet, mintha belém szúrna, ezt csak elképzelem, ez itt van, ez vermut, nem pedig kaktuszpálinka, a barátnőm talán ekkor fordult a másik oldalára, miközben találkozom vele. Fáradt volt, amikor lefeküdt, ezen az éjszakán nem akartam fogadni, fogadni magamban arra, vajon egy hajtóra magamba dönteném-e a meszkál végét, az utolsó három-négy kortyot, kukacostul. Egyik lábunkról álltunk a másikra, a barátnőm alszik, minden igaz barátom itt áll, sápad, hány, tűnődtem el, hány házra is innen, azt hiszem, épp róla beszéltünk, azt hiszem, álmodik, azt hiszem, kettő. Ferike egyszer csak bejelentette, hogy a nagynénje médium, ezen röhögni kellett. Hubay megjegyezte, érdekes lehet az élete. Egy merő társas rendezvény. Kutakodás, kiállítás, kvíz az emlékek között. Miközben mindenre tudja a választ. Ugyan, szólaltam meg én, az élete nyilván ugyanolyan, mint bárkié, csak még több hír és még több infó, nyomozás és gyűjtögetés nélkül.
2 hozzászólás a(z) “Vörös kód és tiramisu” című bejegyzéshez
Meg kérdezem, ha akarsz,válaszolsz:miben segített neked a Norbi-féle lowcarb mix?
Diabeteses van a családban és ugye a lisztek!Nagyon kíváncsi vagyok, várom a válaszod.
Szerencsés Anna 🙂
Hmmm… jól hangzik.