Kategóriák
Egyéb kategória

Zöldbabfőzelék vs. zöldbabfőzelék

Klasszikus zöldbabfőzelék
A játszótéren Bíró Lajos könyvéről beszélgettek az anyukák. Ez két dolgot jelent: szuper játszótéren voltunk, ahol ennyire jólképzett foodie anyukák hintáztatják a gyerekeiket, hogy nem az üdítőszelet receptjét vitatják meg egymással, hanem a Bíró könyvet, és azt is, hogy úgy tűnik, tényleg kezd a főzelék feltámadni halottaiból.
A téma ugyanis a tökfőzelék volt. 
Egyik anyuka családja imádja a könyvbéli receptet (nem habarjuk, csak turmixoljuk a megpárolt, ízesített tököt, majd leforrázott tököt teszünk még bele) a másik anyuka családja kikéri magának ezt a fajta elkészítési módot. 
Szerencsére Dávid is épp ott akarta gyakorolni az állva hintázást, ahol ez a diskurzus folyt, így még azt is hallottam, hogy első számú anyuka már minden főzeléket így készít, kettes számú anyuka pedig csak a brokkolit és a karfolt. 
Hazajöttem, és megszavaztattam a családom. Főztem kétféle zöldbabfőzeléket. Egy klasszikot, és egy turmixoltat. Bevallom, csodálkozom az eredményen.
Mindig is azt hittem, hogy csak a kedvemért tűrik el az újdonságokat, de jelentem, a turmixal, liszt nélkül készült zöldbabfőzelék győzött!
Egy közös alappal indítottam:
 
1 kg zöldbab megpucolva, felvagdosva
1 nagy fej hagyma
10 dkg vaj
2 babérlevél
 
A hagymát a vajon megfonnyasztottam, majd rádobtam a zöldbabot, egy percig kevergettem, végül felöntöttem egy picit kevesebb vízzel mint amennyi ellepi, sóztam, rádobtam a babérlevelet, lefedtem, és megpároltam.
Ez után ketté osztottam a babot. Az egyik adagba a bab egyharmada került ebből lett a klasszik babfőzelék.
Került még bele:
 
2 dl tejföl
2 ek liszt
1 csokor petrezselyem
1 ek fehérbor ecet
1 ek cukor
2 gerezd fokhagyma
bors
 
A tejfölt elkevertem a liszttel és a reszelt fokhagymával, majd behabartam vele a főzeléket. Ecettel és cukorral ízesítettem. Hagytam, hogy főjön még két percig a liszt miatt, borsoztam, majd elzártam a lángot és belekevertem a petrezselymet.
 
Nyertes zöldbabfőzelék
Turmixolt változat:
 
2 dl tejföl
1 csokor petrezselyem
1 ek fehérbor ecet
1 ek cukor
2 gerezd fokhagyma
bors 
 
A nyertes főzelékhez a bab felét a lével együtt leturmixoltam, majd le is szűrtem. Elkevertem a fokhagymával, tejföllel, cukorral, borssal, és végül visszaöntöttem a babhoz. Felforraltam, és mehetett is bele a petrezselyem.
 
Ti hogy készítitek a zöldbab főzeléket?
 

 

14 hozzászólás a(z) “Zöldbabfőzelék vs. zöldbabfőzelék” című bejegyzéshez

Etikettő zöldbab főzeléke zsiradék nélkül készül, így nyári nagy melegben még hidegen is fogyasztható.
Apróra szeletelt zöldbabot, egy megnyúzott paradicsomot, egy kicsumázott zöldpaprikát – ha nincs gyerek a házban, akkor csípőset – két három gerezd fokhagymát felteszek főni annyi vizzel, hogy ellepje, apróra vágott petrezselyemmel, kis fehér borssal, sóval ízesítem, és amikor puhára főtt a bab, tejföllel, vagy kefirrel behabarom, a paprika és a paradicsom romjait eltávolítom tálalás előtt. Kaporral is finom lehet petrezselyem helyett, de az én családom nem csípi még salátákban sem a kaprot.
Üdv. Eti

egy púpozott evőkanál libazsíron megdinsztelek egy fej apróra vágott vöröshagymát és zöldpaprikát, ehhez hozzáadok egy nagyobb – szintén apróra vágott – paradicsomot (héj nélkül), sót ízlés szerint és egy evőkanál pirospaprikát. erre jön a zöldbab és annyi víz, amennyi éppen ellepi. amikor a zöldbab megfőtt, fokhagymás-tejfölös habarással és pár csepp ecettel fejezem be. ha van itthon, adok hozzá apróra vágott kaprot is.

Egy (elég nagy) fej vöröshagymát apróra vágva zsiradékon üvegesre párolok, ráteszem a felaprított zöldbabot, sózom, fehér borssal megszórom, kicsit átforgatom, de nem pirítom.
Felöntöm annyi vízzel, amennyi félig ellepi és fedő alatt párolom, amíg félig megpuhul. Ekkor megszórom kiskanálnyi pirospaprikával (kicsit rózsaszínű legyen majd a végeredmény) és 1 kg babhoz számítva egyetlen csapott evőkanál liszttel.
Jól elkeverem, majd felöntöm tejjel, amennyi éppen ellepi. Bőven teszek bele fokhagymát és petrezselyemzöldet, kb. 2-3 percig forralom a liszt miatt, és kész.

Cukrot, ecetet még nem is hallottam zöldbab főzelékbe, babérlevelet sem :-))
A tejfölt pedig nem nagyon szeretem főzve.

A zöldborsó, tök is hasonlóan készül, rántani a krumplifőzeléket szoktam, meg a kelkáposztát, sóskát, spenótot, lencsét, habarni pedig a frankfurti levest és a bajor káposztát (ezeket tudom csak tejföllel megenni, a többi mind tejes, amibe tejfölt szoktak tenni).

Egyébként nagyon régóta olvasom a blogot (esetleg néha szünetekkel), és nagyon tetszik, több ételt kipróbáltam már, pl. a gránátalmás kelbimbó még az eléggé válogatós és gyümölcsnemevő fiamnak is ízlett :-))

Korábban nem szerettem a zöldbab főzeléket, de a párom miatt elkészítettem és azóta én is megeszem:)

Sós vízben megfőzöm a zöldbabot, világos-fokhagymás rántást készítek, tejjel felengedem, ezzel rántom be a főzeléket. És mikor már majdnem kész, tejfölt keverek bele és összerottyantom. És ha van otthon friss, megszórom petrezselyemmel.

Ez tetszett:) Mármint az egyik szakácskirály könyvéről vitázó anyukák. De lehet, hogy csak be akartak jutni hozzád egy tesztelésre!
Babfőzelék: a férjem pirosan szereti, ezért a megpárolt hagymára teszek pirospaprikát, összeforgatom a babbal, teszek bele félbevágott fokhagymát (babérlevelet eddig nem, de azonnal kipróbálom), vizet ahogy te, megfőzöm (télen kicsi tárkonnyal, nyáron a legvégén jön petrezselyem), a tejfölt egy kis főzővízzel elkeverem és beleöntöm. Ha jól határoztuk meg a vizet (vagy a végén gyorsan elforraltuk), akkor liszt nélkül is tökéletes az állaga.
Andrea

Vélemény, hozzászólás?