
“A salamancai férfiak számára a böjt egykor valóban szigorú volt, nem csak kulináris dolgokban követeltek ugyanis önmegtartóztatást: II. Fülöp, a 16. század jámbor királya elrendelte, hogy bojt idején az összes örömlány hagyja el a városokat. így nagyhéten Salamancából is elküldték Őket, és csak a húsvét utáni hétfőn térhettek vissza. Ezen a napon a bűnös hölgyeknek szigorúan megtiltották, hogy a hídon át lépjenek a városba a megelevenedett bűnnel való találkozás a jámbor polgárok lelkére beláthatatlan következményekkel járt volna. A diákok tehát a bűnös életért felelős tanácsnokkal akit a nép lakonikusan padreputasnak (‘szajhapap’) nevezett virágokkal feldíszített csónakokon hajóztak el a folyón és hozták vissza a könnyűvérű lányokat. A folyóparton bőséges borral és hornazosszal, hússal és tojással töltött tésztabatyuval ünnepelték meg az eseményt. A szokás hasonló formában máig fennmaradt, mindenesetre már a vallásos spanyolok sem bánják a lunes de aquas (vízparti hétfő) megünneplését. Ezen a napon sok család kirándul vidékre, és a pikniken régi szokás szerint hornazost fogyasztanak. Ehhez a kenyértésztát sovány sertéshússal, sonkával, paprikás kolbásszal és kemény tojással töltik meg, majd megsütik.”
Ez a recept egy kasztíliai kenyér receptje, persze egyáltalán nem autentikus, csak ahogy én gondoltam az elkészítését. Az eredeti lepény helyett egy kis kerek cipóformát készítettem, két-két fős adagnak, de ha tényleg piknikre vittem volna, akkor maradtam volna az ereti formánál. A Pan Candeal, vagyis a kasztíliai kerek kenyér alapreceptjét vettem a tésztához:
50 dkg liszt
2 dl víz
1 dkg só
1,5 dkg élesztő
olívaolaj a kenyér megkenéséhez
Egyszerűen tésztát gyúrtam, majd dgasztottam, végül kétszer kelesztettem.
Három felé osztottam, és kör alakúra nyújtottam. A közepére halmoztam egy négyfelé vágott főtt tojást, pár szelet füstölt kolbászt, szalonnát, és néhány, zsíron megpirított húskockát. Az eredeti recept nem ír hagymát, de nekem valahogy muszáj volt bele tennem, tudom, itt rontottam el az autentiukus spanyol receptet 🙂 Bevagdostam a kenyértészta kilógó széleit, és felhajtottam a töltelékre. Jól összenyomkodtam, hogy sütés közben ne nyíljon szét. 220 fokon sütöttem szép pirosra, kb 30 perc alatt.
Az ötletet és az idézetet a Spanyol kulinária c. könyvből kölcsönöztem.
9 hozzászólás a(z) “A szajhák kenyere” című bejegyzéshez
Tegnap ilyet sütött Jamie Oliver a TV Paprikán. Az nem nézett ki ilyen szépen! 😉
Üdv,
nick31
Tegnap ilyet sütött Jamie Oliver a TV Paprikán. Az nem nézett ki ilyen jól ám! 🙂
nick31
Lehet, hogy titkos spanyol vér csörgedez az ereidben! 🙂
Eszter köszönöm!
Szerintem a nagyanyám ilyen mini kenyereket sütött nekem főtt tojással a belsejében anno. Mindenféle spanyol kulináris tudomány nélkül kemencébe.
Ezért most nagyon szeretlek !
🙂
Miért taszító ez a történet? Szerintem tök jó, hogy ilyen vidám városok voltak, és így kifigurázták a képmutatást. Az meg külön tetszik, hogy azóta is fenmaradt ez a szokás!
Micsoda történet… Tetszik a kenyér, és egyben taszító is a történet miatt… Ez a történelem. Van benne ilyen is olyan is. A blogod azért nagyon tetszik. Már régóta.
A legjobbak azok az ételek, amiknek történetük van, és az ilyen buja sztorik még jobbak.
Igen, köszi 🙂
Így jár, aki másolja a receptet, és a víz nem a hozzávalók között szerepel.
Nagyon ötletes és szép a formája! Viszont a tésztához valami folyadékra is szükség van, ugye?