A zakkant gasztroblogger vendégségbe megy

Egy ideje olvasom a Mai mese a falusi életről blogot, és egyszer csak kiderült, hogy Meow is olvassa a Fűszerest. Váltottunk pár levelet, aminek az lett a vége, hogy így ismeretlenül meghívtak magukhoz, töltsünk náluk egy hétvégét.
Már az elején rosszul indult, ugyanis én mindig magamból indulok ki, és mondtam, hogy vacsorára szeretnék náluk grillezni. Persze arra nem gondoltam, hogy nem minden ember grillbolond, mint mi! Szegény ház urának ki is lett adva az ukász, mire megérkeznek ismeretlenék, legyen grillező alkalmatosság!
Képzelem szegény mennyire rajonghatott az ötletért, hogy neki a kánikulában építenie, hegesztenie, és szerelnie kell, sőt, még főzhet egy nagy bogrács marhapörköltöt is. (Hála Istennek, rendes férjről beszélünk, aki mindent úgy tett, ahogy azt felesége megkívánta, és olyan marhapörköltet rittyentett, hogy csak pislogtam a gyönyörűségtől, de ne szaladjunk ennyire előre!)
Útközben még beszéltem Meow-al, hogy hol tartunk, és mondtam a férjemnek, hogy milyen szimpatikus hangja van. Kicsit csodálkozott csak, hogy még soha nem is beszéltünk egymással, de erre szinte nem is volt szükség, hiszen olvassuk egymás életét!
Mikor Pestről elindultunk, pont 36 fokot mutatott a hőmérő. Egyszer csak, ahogy hozzányomtam a kezem a kocsi ablaküvegének, éreztem, hogy jéghideg.
Persze mondták a meteorológusok, hogy vihar lesz, meg lehűl majd az idő, de miért pont most lenne igazuk? (Időjárásilag rosszabbul is járhattunk volna)
Csakhogy mire kiszálltunk a kocsiból 180 km-rel arrébb, pontosan 20 fokkal volt hidegebb.
Ezért aztán elkezdett fájni a fejem. Amíg bemutatkoztunk egymásnak, addig csak egy kicsit fájt, de mire bementünk a házba, már kellett kérnem egy gyógyszert.
Egy pár perc múlva az asztalnál ültünk, és fantasztikus gesztenye krémlevest kanalaztunk vaníliafagyival, amikor megittam egy kupica kóser barackpálinka felét (amit csak nekünk vettek a száraz szamorodnival együtt), és kezdtem határozottan rosszabbul lenni.
Annyira, hogy ki kellett mennem a levegőre. Házigazdánk tudott egy akupresszúrás pontot a kezemen, amit megmasszírozott, amitől fél perc alatt teljesen elmúlt a fájdalom.
Bementünk, leültem, szedtem a pörköltből, és egy falat után olyan durván tért vissza a fejfájás, hogy felálltam az asztaltól, és elmentem lefeküdni 🙂
Éreztem én, hogy “kicsit” furcsán viselkedek, de annyira rosszul voltam, hogy kezdett homályos lenni a látásom, lüktetett a fejem, alig tudtam beszélni, úgyhogy elhúztam a csodálatosan hűvös ház leghátsó szobájába, és aludtam egy órát.
Kicsit félve kecmeregtem elő, gondoltam újra bemutatkozom nekik, de úgy csináltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne amit csináltam.
Úgyhogy újra kértem a vörösboros marhapörköltöm, és ott folytattam, ahol abbahagytam.
Este grilleztünk, felavattuk a vadiúj grilljüket, felmentünk a padlásra, megnéztem a világ legrendezettebb padlását, és nagyon jókat beszélgettünk!
A gyerekek szerencsére jól megértették egymást, fél percenkét kellett csak rászólni a fiamra, hogy ne tiporja el a pici Orsit, de elfogadom, hogy nincs hozzászokva az ilyen kis csöppségekhez!
Másnap reggel akartunk indulni, de előtte átmentünk a „lomishoz”.
Éreztem, hogy elveszek! Nem tehetek róla, de imádom az ilyen helyeket! Szerencsére nem volt hely a kocsiban másnak, mint egy hatalmas Weber grillnek, egy zseniális vasalónak, egy vasalódeszkának, egy paradicsom passzírozónak, és két halványkék zománcos pikszisnek, különben mindent felvásároltam volna. 🙂
Így aztán ott ragadtunk ebédre is, gulyáslevest rittyentettünk a pörköltből, sütöttünk hozzá gofrit, amit Meow csodálatos baracklekvárjával kentünk meg.
Induláskor még Gábor elfogadott pár lekvárt, amit én már igazán nem tettem volna, annyi mindent kaptunk!
A jó kis ház továbbra is eladó, és várja azokat, akik beleszeretnek, mert egy ilyen öreg, valósággal lélegző házba bizony könnyen bele lehet bolondulni!
Úgy érzem, találkozunk még! 🙂