A gombászásról akartam írni, mert úgy látom, kétféle ember van: aki retteg a vadontermő gombáktól, és aki imádja. Én az utóbbi tábort erősítem nyilván, és nem csak elfogyasztani szeretem amit találunk, hanem keresni is. Sőt, azt talán jobban.
Gombászni igazi kikapcsolódás. Nem kell hozzá semmi, csak egy bicska, egy könnyű kosár, és némi szúnyog riasztó. Na és persze egy erdő. Erdőt járni pedig a világ legjobb dolga. Ha kettesben megyünk a férjemmel, órákig tudunk némán bandukolni, vagy éppen pont ott kell megbeszélnünk valami számunkra fontos dolgot, amit otthon folyton megzavar a telefon, egy beérkező email, vagy épp az éhes, álmos, jókedvű, rosszkedvű gyerek.
Viszont a gyerekeket is el kell vinnünk néha, először is, mert a család részei, másodszor pedig így sikerül átadni nekik az élményt.
Amikor Dávid kicsi volt (persze azóta is), be nem állt a szája, folyamatosan beszélnie kellett az erdő közepén is. Ez nekünk még akkor is meglepő volt, amikor ő már 4-5 éves volt. Nem értettük, hogy amikor mi végre kiszakadhatunk a városból, a mókuskerékből, akkor a gyerek miért nem élvezi a csendet, a madárdalt, miért akar állandóan a Thomas a gőzmozdonyról, vagy a csodálatos Pókemberről beszélgetni. Pár alkalommal sikerült megviccelnünk azzal, hogy maradjon már csendben, mert elijeszti a gombákat. Aztán hamar rájött a turpisságra.
Most pedig a kislányom lett pont két éves, vagyis a szája folyamatosan jár, még hamar felfárad, és fogni kell a kezét a nehezebb terepen. Pedig az utóbbi években már épp kezdett helyreállni a gombászós kis világunk rendje, erre gondoskodunk újabb felfordulásról.
Most hétvégén is betettük a kosarunkat a kocsiba, és elmentünk sétálni, gombászni, kicsit kikapcsolódni. Szerencsénk is volt, egy órás séta alatt tele lett a kosár: 5 nagyobb vargánya, két tálcányi trombitagomba, és sok-sok bimbós pöfeteg. Ez utóbbit nem szoktam szedni, de most annyi volt, hogy nem bírtam otthagyni. Recept belőle holnap lesz, gondolom mások is szinte kaszálják.
Szerencsére Záli is nagyon élvezte a programot, segített a gombákat betenni a kosárba, és külön örült mindennek az erdőben, kezdve a gyilkos galócától a mókusig.
Apropó, gyilkos galóca! Mindenféle gombából rengeteg van mostanában, így gyilkos galócából is. Ha csak egy gombát ismertek fel biztonsággal, akkor az legyen a gyilkos galóca! Illetve menjetek el egy gombaismereti tanfolyamra, ami mondjuk nem ad szakmai végzettséget, de nagy segítség a gombák beazonosításához. Mi is jártunk ilyenre Gáborral, és nagyon hasznos volt. Tudom, nagyszüleink soha nem végeztek ilyet, mégis rengeteg gombát szedtek. Csakhogy nagyszüleink nem szedtek le mindenféle gombát, csak azt a 4-5 félét, amit a környéken mindenki ismert, és generációkon át nagy biztonsággal szedtek. És sajnos régen is volt mérgezés, halálos is.
Kérlek benneteket, hogyha ti is gombásztok, a gombát vigyétek el bevizsgáltatni, jobb a biztonság!
Ennyi bevezető után íme a mai reggelink:
Tökéletes posírozott tojás, vargányával
Azt mindig is tudtam, hogy igazán jó csak akkor lesz a posírozott tojás, ha egészen friss tojásból készül, de eddig mindig az örvényes technikával készítettem, kevés ecettel a vízben. Most olvastam Heston Blumenthalnál, hogy ő hogy készíti.
Azt kell mondanom, vége a próbálkozásnak, itt a mindig tökéletes tojás!
Még most is igaz, hogy a lehető legfrissebb tojást kell használni. Ennek oka, hogy minél régebbi a tojás, annál több része vizesedik, folyósodik el a fehérjének, és ez a rész fut szét, amikor a vízbe tesszük. Hiába az örvény, hiába az ecet, nem lesz annyira szép, mint a legfrissebb tojás. És még a legfrissebb tojást is szűrőkanálba kell ütni, felhasználás előtt, majd lecsepegtetni. Ez a titok: szűrjük ki a folyékony részt a tojásból. Utána mehet az enyhén sós, gyöngyöző vízbe. A siker 100%. 3 perc után óvatosan kiemeljük a vízből, és már ehetjük is.
A vargányát vajon pirítottam nagy lángon, kevés kakukkfűvel, némi borssal, és egy gerezdnyi fokhagymával, amit csak a végén adtam hozzá.
Az egészet pirítósra halmoztam, majd enyhén megsóztam.
Jól kezdődött a hét.
